Az Utolsó jelentés Annáról (2009) az idei Filmtettfeszt nyitófilmjeként került bemutatásra. A fesztivál meghívottjaként jelen volt a film rendezője, Mészáros Márta és forgatókönyvírója, Pataki Éva. Őket kérdeztük arról, hogy mit közvetít a Kéthly Anna alakját megelevenítő film, hogyan indult alkotói pályafutása, milyen kérdések mozgatták filmjei sajátos világát és hogyan látja a fiatal filmes generációt.
Első kérdésem az lenne, hogy mennyire érzi meghatározónak több mint 40 év távlatából azt, hogy pályája kezdetén dokumentumfilmeket készített?
Mészáros Márta: Szerettem dokumentumfilmeket készíteni. Azért is csináltam, mert így jobban megismerhettem az akkori Magyarországot. Szerettem vidékre járni, emberek között lenni. A filmes társaságok helyett mindig is az egyszerű emberekhez vonzódtam, a munkásokhoz...
Innen jön a szociális érzékenység?
MM: Igen, a hétköznapi dolgozó ember sokkal jobban izgatott. Nagyon elvont intellektuális témák, az intellektuel, okoskodó emberek sohasem izgattak. Mondjuk egy tanárnőről vagy tanáremberről szívesen csináltam volna filmet, de valahogy a hétköznapi dolgokat sokkal jobban szerettem. Sokáig csináltam híradót meg dokumentumfilmeket...
A hetvenes években felerősödik a szociografikus, társadalmi kérdésekkel foglalkozó dokumentumfilmes, illetve áldokumentumfilmes vonal. Melyiket érezte közel önmagához?
MM: Én az egyszerű dokumentumfilmeket jobban szerettem. A Balázs Béla Stúdióval annyiban volt kapcsolatom, hogy akkoriban Jancsóval együtt éltünk, és ő ott készített pár művészi, áldokumentumfilmet. Például A város peremént, ahol az emberi testek mint vizuális, dekoratív elemek tűnnek fel. Az ő hatására csináltam akkoriban a szentendrei festőkről filmet...
De az is dokumentum... Viszont a másik irány, ami Dárdayékkal elindul, a fikciós dokumentumfilmek nem kísértették akkoriban?
MM: Érdekesnek találtam, de az ő elméletükkel valahogy nem tudtam azonosulni. Dárday sokszor nagyon jó filmeket csinált, de az ideológiáját nem tartottam nagyra. Tarr Béla vagy Bódy Gábor viszont zseniálisan művelték ezt a műfajt. Bódy gondolkodó alkat volt, ő annyira feszegette a filmformákat, és amit elmondott elméletben és erkölcsökben, az egyszerűen zseniális. Ezzel szemben Dárday amolyan szocreál volt, mint a korai szovjet filmek.
Pataki Éva: Ha megnézzük a Kamaszváros filmedet, amit Ózdon forgattál, akkor az megvilágítja ezt a problémát. Abban az a legérdekesebb, ahogyan egy fenékig érő hajú parasztlány levágatja ezt a gyönyörű haját a korabeli divat frizurája szerint. Ez azért érdekes, mert a Dárdayékat mindig a politika érdekelte, számukra az volt a kérdés, hogy hogyan lepleződik le egy TSZ-elnöki vitában a hatalom. Mártát viszont az érdekelte, hogy elpusztul a lány gyönyörű haja, mert köréje felépül egy gyárváros és olyan lesz a divat.
MM: Az Örökbefogadás és a Kilenc hónap is arról szól, hogy egy egyszerű ember életében valami nagy, de egyszerű dolog történik. Valószínűleg ettől lettek világhírűek a filmjeim, mert külföldön Dárdayékra nem voltak fogékonyak, miközben Magyarországon zseninek kikiáltott rendező volt.
PÉ: Mivel Márta filmjeiben gyári munkásnők és munkások szerepelnek, ezért van az, hogy többnyire az ő filmjeiből – de persze más filmekből is – tudják rekonstruálni azt, hogy milyen volt a hatvanas-hetvenes évek Magyarországon.
MM: Igen, majdnem mindegyik játékfilmemet egy dokumentumfilm előzte meg, így találtam meg a szövőnőket, a bútorgyári munkásokat, mentem Ózdra vagy a téglagyárba...
Filmjeiben legtöbbször személyes sorsokon keresztül ábrázolódnak a történelmi mozgások, átalakulások...
MM: Általában a kritikusok sokszor nem is érzékenyek arra, hogy, különösen a Naplóimban, a hősöket mindig összekeverem. Ugyanazok a színészek filmről filmre más-más szerepekben tűnnek fel, mindenki mindent játszik. Bánsági Ildikó, aki az anyát játssza, később az egyik hős szeretőjét, majd a feleséget. Czinkóczi Zsuzsa Juli alakját játssza, de később a Kisvilmában ő a besúgó stb. Csak a francia kritikusok figyeltek fel erre, hogy miért ilyen ezeknek a filmeknek a formája, a hősök dramaturgiája...
Szándékos volt ez a színészkeverés, hogy több szerepben is feltűnnek?
MM: Igen, mert ilyen az élet, ugyanazok az emberek más és más szerepekben tűnnek fel, ami ismétlődik
Azt is lehetne mondani, hogy ragaszkodik a színészeihez...
PÉ: Nem, itt teljesen másról van szó. Aki a Naplóban az apát játssza, az később János figurájában tűnik fel, akit aztán lecsuknak, és akihez Juli a nevelőanyjától elmenekül. Magyarul, ha van egy őstípus az életedben, akkor azt te állandóan keresed. Ez mindig valamit képvisel, és amivel az életben nem csak egyszer találkozol...
MM: És az is, ami engem mindig izgatott társadalmilag, hogy ezek a kelet-európai társadalmak átvették a szovjet szocializmust. Én, aki a Szovjetunióban nevelkedtem és aztán később ott is tanultam, azt láttam, hogy az emberek és a szerepek folyamatosan ismétlődtek. Érdekes, hogy az első naplót betiltották, megértették, hogy ez nem egy kislány története, hanem arról szól, hogy az oroszok bekebelezik Magyarországot, hogy ez egy rendszer, amit átvittek Kelet-Európába. Erről a magyar film igen keveset beszélt akkoriban. Nem arról beszélek, hogy a tankok bejöttek, ez néha még meg is jelenik a filmekben, de az, hogy az emberek gondolkodását bekebelezik, ez csak ritkán jelenik meg. A Szegénylegények is erről szól, hogy besáncolják az embereket, s azok hiába éneklik, hogy „Kossuth Lajos azt üzente...”, mert mindannyian elárulják egymást. Számomra ez egy alaptörténet, nem azért, mert hosszú snittek vannak benne, hanem mert ilyenek a magyarok, folyton följelentették egymást. Kevés olyan film van, ami arról szól, hogy belülről, az árulókon keresztül hogyan kezdi ki magát egy rendszer... Jancsó, meg talán Szabó István néhány filmje...
Igen, itt felfedezhető némi rokonság Szabó István filmjeivel, hiszen ő is személyes sorsokon, szerelmeken keresztül mutatja be a történelmi mozgásteret.
MM: Szabó István filmjei nagyon irodalmiak, leszámítva talán a Bizalom című filmjét, ami megint az árulásról szól és valahogy őszintébb. Nagyon jó filmek, de nem túl izgalmasak számomra. Az Álmodozások kora vagy az Apa túl egyszerű és túl költői volt nekem. Bacsó Szerelmes biciklisták filmjét sokkal jobban szeretem, ahol egyszerű hús-vér emberek kopott kis strandokon találkoznak, mint a Szerelmesfilmet.
Pályájára visszatekintve, melyik filmjét érzi magához legközelebb?
MM: Őszintén, már alig emlékszem a filmjeimre. A tavaly volt egy retrospektív vetítésem, és én csak néztem a moziban, hogy ezt is én csináltam? Teljesen elfelejtettem néhány filmemet. Viszont egy jelenetét leszámítva, amit akkoriban sem szerettem, talán a Kilenc hónap.
És a Naplók, hogyan viszonyul hozzájuk?
MM: Hát volt idő, amikor nagyon sokat utaztam velük. Az első Naplót találták a legjobbnak, de én a másodikat jobban szeretem.
Az Utolsó jelentés Annáról című filmben elhangzik egy mondat a főhős szájából, hogy „miért avatkoztunk bele a férfiak dolgába?”. Ez egyben vallomás is?
MM: Nem, de sokszor nagyon igazságtalan volt velem szemben filmjeim fogadtatása. Ha én nem nyertem volna ennyi díjat külföldön, akkor a kutya sem szart volna le. A franciák a nyolcvanas évek végéig minden filmemet megvették és játszották a mozikban, itthon meg nem is értették.
Milyen célközönségnek volt szánva az Utolsó jelentés, esetleg mit mond a mai társadalomnak?
MM: Először Bibónál olvastam Kéthly Annáról, s aztán hosszú évekig gyötörtem vele Évát, hogy készítsünk róla filmet. Több kérdés megfogalmazódott vele kapcsolatban, hogy micsoda sorsok, hogy miért nem tudnak róla semmit, hogy miért számolták fel a szociáldemokrata pártot, hogy miért nem kértek soha bocsánatot tőle a komcsik, és hogy miért szűnt meg a liberalizmus Magyarországon...
A filmben ezek a kérdések nincsenek ennyire erőteljesen felvetve...
PÉ: De hát azért elég erősen benne vannak. Ott van a szociáldemokrata beszéd, a zsidótörvény elleni felszólalás, és ebből kiderül hogy ő egy olyan politikus volt, aki mindig egy tisztességes álláspontot képvisel, amivel abban a korban eléggé egyedül van. Ebből a szempontból azért ma is releváns, nem hiába keretezi a filmet a kilencvenes évek, ahol a kávéházban ugyanott ül a besúgó és a besúgott, és aki csak megfigyel, az öreg alkoholista. Ugyanazok az emberek ülnek és ugyanúgy nézik egymást.
Ami furcsa volt számomra a filmben, hogy túl könnyen beadja a derekát Péter, nem kell zsarolni ahhoz, hogy jelentéseket készítsen Annáról.
MM: A Kádári korszak ilyen puha volt. És rengetegen jelentettek, értelmiségiek is. Sokszor mikor iszogattunk, el is mondták. Mi tudtunk róluk, többnyire ismertük őket. Nem olyan volt, mint a Ceauşescu alatt, hogy kényszert alkalmaztak, elvitték és megverték őket. Olyan langyos-szürke volt minden.
A próbababás kéz hogy került be a filmbe? Ez elég erős vizuális motívum abban az intim szerelmi jelenetben. Előrevetíti, hogy van valamiféle közvetítettség Péter és szerelme kapcsolatában?
PÉ: Igen, a hamisságot.
MM: És ezt a színészek azonnal vették, hogy van valami különleges ebben a szituációban.
És miért a hetvenes években játszódik a film terjedelmes része?
PÉ: Mert ez a korszak van kevésbé feldolgozva a filmekben, és minden ebből jön. A hetvenes éveket kell végiggondolnod ahhoz, hogy megértsd a mai Magyarországot: az opportunizmust, a hazugságra való fogékonyságot, a debilitást, a megfélemlített alkalmazkodást, amit a Kádár-rendszer az emberekbe nevelt. Ez egy folytonosság. Az a film vége is, hogy a fiatal testvér megkérdezi a főhőst, miután megvallotta neki múltját, hogy: „Most mit fogsz csinálni?”, mire ő: „Semmit, dolgozom tovább.”. Ez sokat elmond erről.
Hogyan látja az új fiatal filmes generációt?
MM: Én úgy látom, hogy nagyon tehetségesek formailag, de üresek. Nekem nem közvetítenek semmit a mai társadalomról. Amit közvetítenek, az arról szól, hogy a mai magyarok szerencsétlenek, magányosak, alkoholisták, nincs egy normális ember. Nincsenek vidéki történetek, csak a főváros, és valamiért elfordultak a társadalmi kérdésektől. Sok tehetséges rendező van, Hajdu Szabolcs, aki el is ment Amerikáig, vagy Mundruczó...
Kocsis Ágnes filmjei hogy tetszenek?
MM: A Friss levegőt láttam, az szép. Formailag is helyén van, olyan furcsa filmes ritmusa van, nem siet, érdekes. Szerintem tehetséges és nagyon szorgalmas.
Van valami új filmterv?
MM: Van egy csomó tervem, csak mind koprodukció. Már nincs türelmem filléreket kunyerálni. Történelmi témájú filmekben gondolkodom.
