Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Pünkösti Laura

Filmtett / Cikkek /

· írta

// interjú

A másik jelenetben a torta volt a főszereplő

Zágoni Barni majdnem nyolc éves. Élete első filmszerepébe váratlanul csöppent bele. Kicsit zavarban volt, de katonásan helytállt. Tavaly decemberben Jakab-Benke Nándor sapientiás vizsgafilmje, a Hústorta kis hőseként Barninak rengeteg kolbászt kellett felhabzsolnia egy szűk kamrában…

Hogyan kértek föl téged erre a szerepre?

Úgy, hogy apa jött haza munkából, én már itthon voltam, hazajöttem az iskolából. Ő kérdezte, hogy nem akarok szerepelni Nándi filmjében és én mondtam, hogy hát akarok. Akkor kellett várni egy picit – azért nem olyan sokat – és jött az első forgatás a kamrában.

Mit mondtak az ismerőseid, amikor megtudták, hogy egy filmben fogsz játszani?

Egy-két osztálytársam azt hitte, hogy a tévében leszek, a tanító néni meg azt mondta, hogy minket – az osztályt – már olyan sokat filmeztek, hogy mindegyikünk sztár, de főleg én, mert én filmben is szereplek.

Hogyan készültél a forgatásra, mennyit tudtál a szerepedről?

Egyelőre semmit, csak annyit, hogy a Sétatér mellett lesz a filmezés és egy kamrában kell valamit csináljak.

Ezek szerint a helyszínen találkoztál először a szerepeddel. Milyennek találtad?

Jónak.

Elmesélnéd, hogy miről fog szólni ez a film?

Az a története, hogy jön a bácsinak a századik szülinapja és egy hústortát kér szülinapjára és a rokonok csináltatnak is egy hústortát. Az is le van filmezve, ahogy ők csinálják [a tortát] és eljönnek a szülinapra, ott megeszik a tortát meg minden. Eszi a tortát a százéves bácsi és akkor törpe lesz belőle, ami én vagyok. Akkor meséli, hogy kiskorában evett utoljára húst, és kolbász volt az a hús. Rosszul lett a kolbásztól, lehet, hogy allergiás a kolbászra.

Mi volt a legizgalmasabb a forgatáson?

Hát én azt élveztem, amikor föl kellett másszak a polcokon, hogy levegyem a kolbászt!

Úgy tudom, hogy nem csak egy helyszínen volt neked szereped...

Úgy volt, hogy volt a kamrás [jelenet], ahol én voltam a főszereplő, s volt a másik, ahol a torta volt a főszereplő, de ahol én is ott voltam. Amikor a torta volt a főszereplő, nagyon későre lehetett, meg amíg megeszik a tortát, telik az idő, és végül úgy látszik, hogy én eszem meg a tortát. Nándi azt mondta, hogy éjfél lesz, és másnap csináljuk... Az öreg bácsinál rossz volt szagolni azt a húsortát. A zsír szaga büdös.

Mit gondoltál, amikor megláttad a hústortát?

Jó nagy volt, nem gondoltam róla, hogy ezt olyan hamar el lehetne fogyasztani. Amikor hazajöttem az utolsó forgatásról, az autóban is hústortát kellett szagoljak, mert hoztunk belőle haza, és itthon is kellett szagoljam, mert Hanna, Dorka, apa, anya evett belőle.

Te meg sem kóstoltad?

Meg se kóstolnám, a szaga büdös. S én tényleg egy hétig tele voltam a kolbászokkal. Szerencsére sem reggelire, sem ebédre, sem vacsorára, s még az iskolába uzsonnára sem tettek kolbászt. A forgatáson nem lettem rosszul, de a filmben rosszul kellett legyek, azért van az az elsápítás [smink].

Szerinted, ha elkészül a film, melyik lesz a legérdekesebb jelenete?

Az, amikor behozzák a hústortát a bácsinak.

Elvállalnád, ha máskor is felkérnének egy filmszerepre?

Igen, szívesen.

Milyen szerepet játszanál a legszívesebben?

Kisgyereket vagy valami repülőtéri embert.

Ha te kéne filmet készíts, az milyen lenne?

Nem tudom, de lehet, hogy repülős film lenne, azért mert nagyon szeretem a repülőket. Van egy olyan játék, hogy Flight Simulator 2004, azért akarnék egy ilyet. Ha felnőtt leszek, akkor valami repülővel összefüggő munkát szeretnék végezni. Repülőtéren például valami autóbuszos, pilóta vagy légi marsall. De ha azt a filmet meg tudnám csinálni, akkor azt a budapesti repülőtéren forgatnám, mert az egy nagy repülőtér, s egy nagyon nagy város kellene látsszon a filmben. Bár Budapest kicsi főváros, de nagyobb mint Kolozsvár, jobb a repülőtér is.

Ha filmes lennél, mi lennél a stábon belül?

Rendező, mert a rendező ötlete a film, ugye? Nem tudom, de színész is szívesen lennék... [Elmélázik.]

A te repülős filmedben milyen szerepet vállalnál?

Hát egyik szerepet sem, mert a rendező lennék. Apa most írja a második Barni-meséskönyvet, ennek az lesz a címe, hogy Barni Berlinben meg más mesék, és nekem az jutott eszembe, hogy ezeket meg lehetne DVD-n, filmként jelentetni. S a Barni Berlinben nagyon érdekes lesz, mert lila a repülő. És Kolozsváron jó nagy a kifutó.

Te hogy látod, mi a legfontosabb, amikor az ember filmet csinál?

Hát az, hogy figyelj oda, és legyél kedves a színészekkel.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

pazs · 4 éve

És nem is figyeltél oda... :)

gombócartúr · 4 éve

Azok ott csirkék és kolbászok? (Jó, elmegyek ebédelni.)

nandi · 4 éve

háát, ízlés kérdése... és attól is függ, mennyit ül az ember a szobában mellette :) lehet, hogy mire barni odaérkezett, már nem bírt azzal a nagyonfriss, kívánatos illattal, amivel megérkezett a lerből...

gombócartúr · 4 éve

Tényleg büdös volt az a torta? Eléggé nyálcsöpögtető a fénykép...

nandi · 4 éve

vajjon mire gondolhatott Barni az utolsó mondattal? talán nem voltam elég kedves a színészekkel? :)

Kapcsolódó film

Hústorta (Meatcake)

Hústorta (Meatcake) – magyar–román fantasy, filmdráma, 2008. Rendező: Jakab-Benke Nándor. Szereplők: Albert Júlia, Blos-Jáni Melinda, Bodolai Balázs, Boné Ferenc, Csoma Emőke, Kinizsi Zoltán, Papp Attila Zsolt, Senkálszky Endre, Székely Zsuzsa, Vlădăreanu István, Zágoni Barna.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    7/10 · 7 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Vagy élvezik, vagy nem értik, vagy elmenekülnek - Közönségtalálkozó a Sapientia – EMTE végzőseivel

Vagy élvezik, vagy nem értik, vagy elmenekülnek – Közönségtalálkozó a Sapientia – EMTE végzőseivel

Mély vízbe ugrottak: forgatókönyvet írtak, vagy rájuk talált egy forgatókönyv, anyagi juttatást kértek, stábot, színészeket toboroztak, forgattak, vágtak, izzadtak. A Filmtettfeszt második napján Csoma Emőke első filmes élményeiről faggatta a Sapientia – EMTE fotó-, filmművészet és média szaka első, illetve második végzős évfolyamának képviselőit. Jelen volt Felméri Cecília (Kakukk), Jakab-Benke Nándor (Hústorta), Tóth Orsolya (Leltár, Kócember) és Zágoni Bálint (Holland óra).

Kapcsolódó hírek

Megszavazta a román szenátus a Sapientia egyetem akkreditálását

Megszavazta a román szenátus a Sapientia egyetem akkreditálását

Megszavazta kedden a román szenátus a magyar kormány támogatásával alapított Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálásáról szóló törvénytervezetet. Az egyetem kolozsvári karán Filmművészet, fotóművészet, média kar is működik, ahol évente 15–20 hallgató végez.

6 hónapja

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

14 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea