„Nem szeretem a technikákat”

Beszélgetés Hatházi András színművésszel

Hatházi Andrást nem kell bemutatni a színházat kedvelőknek: brassói születésű, a kolozsvári társulat tagja, többszörös UNITER-jelölt és nyertes. Színészmesterséget is oktat: egyetemi docens, 2005–2009 között a BBTE Színház és Televízió Karának dékánhelyettese volt. Emellett ír: tudományos szövegek mellett verset, drámát, forgatókönyvet. Mi most filmszínészként, a nemrég bemutatott Morgen főszerepe kapcsán kérdeztük ki.

Mikor és miért döntöttél úgy, hogy színész lesz belőled?

Nem tudom. Most azt gondolom, hogy ha nem színész, akkor taxisofőr lennék, de rengeteg sok minden akartam lenni, mielőtt erre a pályára vetődtem volna. Sőt, mást is kezdtem el, mégpedig mateket, de építészmérnök, sebész, fogorvos, katolikus lelkész, minden más akartam lenni, csak éppen színész nem.

Hogy kerültél a Morgen forgatásra? Egyáltalán hogy kaptad meg a főszerepet?

Ha jól emlékszem, tavaly május folyamán, kollegám, Molnár Levente (Kecske) értesített, hogy itt van Marian Crişan és szereplőket válogat készülő nagyjátékfilmhez. Akkor találkoztam először Mariannal. Közben Kecske elvállalta a casting szervezését, és később szólt nekem, hogy valószínűleg megkaphatom Nelu szerepét, mert már csak páran maradtunk, és nagy eséllyel pályázhatok. Marian aztán visszajött augusztusban, és akkor volt még egy válogatás. Utána mindvégig, amíg Magyarországon voltam, tartottuk a kapcsolatot sms-benl. Mondta, hogy hagyjam meg a bajuszom, meg hasonlók. Amikor Szalontánál jöttünk át a határon megálltunk, és akkor mondta, hogy úgy döntött, amenyiben vállalom azt, hogy másfél hónapig Szalontára költözöm, akkor én játszhatom Nelu szerepét. Gondoltam miért ne, ez egy ritka alkalom. Így kerültem bele a filmbe.

Kép a Morgen című filmből

Mi győzött meg arról, hogy elfogadd ezt a szerepajánlatot? A forgatóköny alapján döntöttél?

A forgatókönyvet alig ismertem, és jobb is így, mert legalább nem befolyásolt. Később aztán nem a forgatókönyvből dolgoztunk, vagyis csak kis mértékben: a jelenetek nagy része improvizált a filmben. A fő szempont az, hogy főszereplőként dolgozhattam egy nagyjátékfilmben, és az sem mellékes, hogy kereshettem egy kis pénzt is. Nem sokat, már rég elköltöttem.

Hogyan készültél a szerepre? Milyen módszereket alkalmaztál?

Nincs külön módszer. Az ember megkapja a szöveget, elolvassa, megpróbálja megélni, legalábbis én így szoktam, megélni a karakter életét. Aztán hogy van-e erre külön technika?... Egyébként nem szeretem a technikákat.

Beszélnél egy kicsit a karakteredről?

Ez olyan, mint amikor valakinek azt mondod, hogy beszéljen magáról. Nem tudok beszélni róla... Azt mások látják kívülről, de én nem tudnám elmondani, hogy milyen kívülről.

Mennyire volt ez a szerep kihívás a korábbi filmszerepeidhez képest?

Elsősorban a nyelv miatt volt kihívás, és nemcsak azért, mert románul kellett játszani, hanem mert tájszólásban kellett beszélni. Végülis nem okozott különösebb nehézséget, mert mondhatni elég jól tudok románul, és ismerem a vidék tájszólását is hellyel-közzel (bár a szalontai nagy mértékben különbözik a belső-erdélyi tájszólástól), de végül is sikerült valamennyire alkalmazkodni, úgy érzem. A másik kihívás pedig az volt, hogy hosszú ideig távol kellett legyek a családomtól, pontosan másfél hónapig folyamatosan. Az egy igazi nehézség volt...

Hogy tetszett az elkészült film?

Nem most láttam először, hanem Svájcban, a Locarnói Fesztiválon. Hosszú ideig nem tudtam, és talán még most sem tudom eldönteni, hogy azért szeretem-e, mert benne vagyok, vagy mert tényleg jó a film. Mindenképp meglepett a maga ritmusával, a hosszú képsoraival, de elég hamar megszoktam, hogy ez ilyen kell legyen... Elkényeztettek ezek a hülye amerikai filmek meg videoklippek, mert minden képet gyorsan vágnak, szinte követni se lehet a történetet, és csak utólag gondol bele az ember, hogy elég bárgyú volt az, amit elénk tártak, csak jól meg tudtak szédíteni. Én azt hiszem, hogy ez az egyik nagy erénye ennek a filmnek, hogy sajátos nyelvezete van.

Te forgatókönyveket is írsz, rendeztél is két filmet, a Kreónt és a Tetemre hívást, nemrég pedig megnyerted az Argó forgatókönyvíró pályázat fődíját. A későbbiekben is szeretnél rendezéssel foglalkozni?

Igen, nagyon szívesen, ha lenne valaki, aki felvállalná a pénz pályázását, vagy legalábbis nagy részét. Ha lenne producerem, gyártásvezetőm... A Tetemre hívás is úgy készült, hogy miután megírtuk a forgatókönyvet Zolival (Dénes Zoltán, a film operatőre is – a szerk.), összepályáztam, összepályáztuk valahogy a pénzt, nagyrészt én szerveztem minden ilyen technikai hátteret. Aztán eljött az első forgatási nap, ott ültem, és azt mondtam, hogy fogalmam nincs, hogy mit fogok csinálni, mert gyakorlatilag bele se néztem a forgatókönyvbe. Akkor döntöttem el, hogy én többet ezt nem csinálom, úgyhogy amennyiben lesz valaki, aki ezt felvállalja, akkor szívesen. Ötlet volna, tudnék dolgozni a színisekkel is, szívesen is csinálnám, mert szeretem, nagy kihívás, de ilyen körülmények között nem...

Ha választanod kéne, és semmilyen külső tényező, szempont nem befolyásolná döntésedet (gondolok itt az anyagiakra például), akkor inkább színházi színész vagy filmszínész lennél?

Kép a Morgen című filmből

Ez két külön dolog. Is-is, amennyiben lehet, de úgy, hogy esetleg egy jelentősebb munka a színházban, és egy film évente, mert azért ha nem is látszik, de rengeteg háttérmunka van a filmben is: az ember még akkor is, amikor reggel fogat mos, azon gondolkodik, hogy kicsoda, micsoda az az illető szereplő, tehát állandóan a munkája jár a fejében.

Szerinted mi az alapvető különbség a két színészeti forma között?

Talán, hogy egy picivel látványosabb az, ami a színházban történik, de nem tudnám pontosan megfogalmazni... A filmnél nagyon sokat számít az utómunka, a vágás, a képbeállítás. Én elképzelem egyféleképp, hogy hogyan nézhetek ki, és utána, amikor meglátom magam a képernyőn, akkor teljesen másképp mutatok. Vagy ugyanakkor egy szándék összevágva egy másik képsorral, teljesen mást jelenthet. Nem tudom pontosan megfogalmazni, ilyen általánosságok jutnak eszembe, hogy töredezettség, de ez sem igaz, mert a színházban is ha olyan dramaturgiával dolgozik az ember, mint például a shakespeare-i, ahol egyik jelenettől a másikig eltelhet hat év, vagy az ember csak megfordul a tengelye körül, és máris egy másik szereplő áll ott, mint a Kövekben... Nem tudom pontosan, hogy miben rejlik a különbség.

Ki a kedvenc filmszínészed, ha van ilyen, és miért pont ő?

Nincs... Sok filmszínészt szeretek, de igazából nem tudnám megfogalmazni, hogy miért szeretem őket. Azt hiszem, hogy egyikünk sem tudná megmondani, hogy miért szereti a párját, az édesanyját, a barátját.

Tehát nincs példaképed?

Nincs, és nem is volt soha. Sem színész, sem rendező, sem író, tehát egy ember sem, akit kifejezetten szeretnék követni, vagy példaképemnek tartanám. Nincs.

Hatházi András és Marian Crisan

A színművészeti egyetemen is oktatsz. Van-e itt egyáltalán filmszínészképzés? Van-e egyáltalán az itteni színésznövendékeknek esélye, hogy közel kerüljenek a filmhez?

Az itteni színisek sokat dolgoznak együtt a sapientiásokkal. Rengeteg kisfilmjüket láttam, amennyiben lehet, követem is a munkájukat a háttérből. Sajnos, intézményesíteni nem lehetett a két intézmény közti kapcsolatot, talán az állami és magánegyetem közti diplomáciai akadályok miatt. De lehetőségük van erre a közös munkára, és vissza is nézhetik magukat, hogy saját bőrükön tapasztalják meg – mint a színházat.

Tehát ez nem kimondottan egy tanítható művészet szerinted, ami akár négy évet is érdemelne?

Persze, hogy tanítható: vannak bizonyos egyetemes szempontok, melyeket lehet tanítani – egyetemesek abban az értelemben, hogy érvényesek a színházi színészetre és a filmszínészetre is, de igazából amit az ember ebből a szakmából, és a művészetből megtanul – és azt hiszem bármilyen más szakmából – a tapasztalattal teszi. Az első riport is nehéz, de amikor az ember már a tizedik riportot csinálja, már tudja, hogyan kell készíteni, és így belerázódik, aki pedig kirostálódik, az kirostálódik.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó