Ha fesztivál, jöhet; ha kolozsvári filmfesztivál, akkor még inkább – ezzel az elképzeléssel indíthatták tavaly útjára a Comedy Cluj filmfesztivált a szervezők; így utalhatták át a különböző multik és bankok igazgatói a szponzorizáló összegeket, és erre gondolva dönthetett úgy a múlt héten a város mozió közönsége, hogy vásárlás, kocsmázás és otthoni letöltögetés helyett talán megnéz egy vígjátékot. Moziban, társaságban, együtt nevetve – elvétve.
Mert ugyan vígjátékot ígér a cím, a plakát, a promó, de már a filmeket megelőző szpot alapján lerí: manapság, amikor a humor szinte kötelező összetevője minden jobb filmnek (ha másként nem is, legalább irónia formájában), világosan kitűnik: nevettetni egyre nehezebb. Pedig az emberek továbbra is szeretnének szórakozni, mosolyogni, sőt, hahotázni is – ha van amin. Ezt az elméletet az az eset illusztrálta a legjobban, amikor a díjnyertes nagyjátékfilm vetítésén (amely kedves volt, viszonylag eredeti és nagyon dalos – Rachel Perkins: Bran Nue Dae), az addig legjobb indulattal is csak derülgető közönség hangosan felkacagott az egyik néző furcsán hangzó és rosszkor időzített köhö(r)gésén. Kár, hogy a Comedy Cluj filmjei közül nem mindegyik volt képes olyan helyzetet teremteni, hogy azért ennél több késztessen a vidámság hangos kinyilvánítására.
Megfigyelhető volt ugyanakkor, hogy a közönség azon filmek vicceit díjazta tetszést jelző kis torokhanggal, amelyekben az események nem csak diegetikusan voltak érthetőek, hanem mozin kívüli élményekkel vagy háttérrel is kapcsolatban álltak. Ez a dicséret kimutatható volt a teremben felhangzó vihogással, de a film végén leadott szavazócédulák eltépett sarkaival is, valamint a kivételesen teltházas vetítésekkel. A megfelelő négyzetben felhasított cédulák alapján a közönségdíj Nap Toader (másik nevén Napoleon Helmis) Nuntă în Basarabia (Esküvő Besszarábiában) című filmjének jutott, amely a sértett nemzeti büszkeség, valamint kulturális és történelmi okok miatt felmerülő nézeteltérések Rómeó és Júliája. Egy amerikai közönségnek talán nem mondott volna semmit, Közép-Kelet-Európában viszont valós problémát és élethelyzetet vázol fel a film, amely jellegzetesen keveri a nemzetközileg értékelt balkáni, román újhullámos és telenovellás stílust, s élvezhető narratívát és vizuális megoldásokat hoz létre.
A másik hasonló film a magyar közönség kedvence volt, a Valami Amerika 2 ugyanis hatásvadász és cseppet sem eredeti, gegekkel és bugyuta viccekkel teli sztorija végig fenntartotta a nézők érdeklődését, nagy valószínűséggel a folytatásként való felvezetés miatt. De legyünk korrektek, a Comedy Cluj nyújtott emlékezetes filmélményeket is. A Les Barons című belga mozi egy intelligens és izgalmas felvetéssel kezdődik, mely a bevándorló arab társadalom egy kis csoportját egyedi megvilágításban mutatja be, egy alternatív valóságot írva le. Olyan friss és humoros megoldásokkal találkozhatunk, mint a közlekedési szabályokat kissé elhanyagoló sofőrök figyelmetlenségéből élő Jobbkézszabály nevű karakter és a biztosítási csalást végrehajtó autószerelők Guy Ritchie-s bemutatása, valamint a családja és eddig sikertelen humorista karriere között dönteni nem tudó Hassan legkevésbé sem didaktikus, de emberi és átélhető sztorija. Nabil Ben Yadir filmje a zsűrinek is tetszett, ugyanis a legjobb forgatókönyv díját neki ígérték.
A fesztivál sokat fejlődött a tavalyi első kiadás óta, és egyre inkább egyértelművé válik, hogy a TIFF nagyságát próbálja megütni. A 100 beválogatott filmen kívül ez az öt helyszínen is látszik, amelyek közé olyan nem szokványos mozihelyek is tartoznak, mint a Tranzit Ház vagy a Polus Center parkolójában rendezett napi egy drive-in-vetítés. Mivel plázák multiplex-mozijai nem szerepelnek a listán, a vetítések minőségét bárki jó eséllyel megsaccolhatja, de a záróünnepségen elhangzott ígéretek szerint jövőre már a felújított Florin Piersic-moziban nézhetjük végig a gálát. Marius Iuraşcu, a RADEF (az állami filmterjesztési vállalat) igazgatója a nyugdíjasok, diákok és a fogyatékkal élők számára tenné elérhetőbbé vagy ingyenessé a mozizást.
A záróünnepség fényét a vakuk villanásán kívül a az életműdíjat kapott Geo Saizescu rendező és Sebastian Papaiani színész is emelte; míg azért, hogy a közönség a fesztivál témájához illően szórakozzon, a házigazdának meghívott Divertis Show csapata felelt. Habár nem minden jelenetük kapcsolódott magához a fesztiválhoz, a humoristáknak sikerült felpörgetni a hangulatot, amely ehhez képest a nyitóünnepségen viszonylag gyászosra és unalmasra sikerült. Az unalom meg a türelmetlenség végül a zárógálát is utolérte: az első felében alaposan elhúzódott a zsűri bemutatása, a két életműdíjas érdemeinek több oldalas tárgyalása a végén lett nagyon hosszadalmas. A kommunista stílusú épületben a Divertis Show egyik tagja Iliescut játszva idézte fel a rendszerváltás óta sem sokat változott helyzetet. Ezt nagyon jól illusztrálta Marius Vladimir, az előző generációhoz tartozó filmesztéta, aki laudáció ürügye alatt azt bizonyította be, hogy Wikipédia nélkül is össze lehet szedni minden információt az ünnepeltek szakmai életéről. Az akadémikusság és a lezserség szerencsére csak ezen egy alkalommal került összetűzésbe. A cseppet sem vicces, gyerekes reklámszpot után a humoristák jelenléte mindenképp emelt a gála professzionális és szórakoztató megítélésén, bebizonyítva, hogy a szervezők képesek az értéket felismerni – még ha ez nem is látszott meg egyértelműen a filmfesztivál teljes válogatásán.
A növekedés a tavalyihoz képest nem csak a gála meghívottjai, a mozik és a vetítések száma által volt érzékelhető, hanem a vetítési kategóriák kiterjesztése által is. A díjakért versenybe nevezett filmeken kívül megmaradt a francia filmek sora, a magyar nézőket megcélzó anyaországi filmek kategóriája, és a tisztelgés egy „nagy” román filmes irányába, mely jelen esetben Geo Saizescu rendező négy különböző korszakból származó filmjeit foglalta magába. Az új kategóriák a rövidfilmek, a panoráma, és a némafilmes szekció – amely Buster Keaton két legismertebb filmjét és rövidfilmes gegjeit mutatta be. A régi filmek megtekintése igazi filmtörténeti kurzus: bemutatják, honnan indult a vígjáték, és megérteti az emberekkel, hogy miért nem nevetnek olyan viccesnek képzelt helyzeteken, amelyeket már Chaplin is gáznak tartott felvenni a filmjeibe.
Mindezek ellenére a Comedy Cluj egy sikeres és jövővel rendelkező filmfesztivál, amely már most előre lendíti a „Kolozsvár – filmes nagyváros” vágyálom valósággá érését, ráadásul a jelenlegi vígjáték-termés javát is elérhetővé teszi – az amerikai blockbusterek zsarnoksága ellenére. Habár még távol áll a nemzetközileg elismert filmfesztivál címétől, a jelenleg közvetített filmek nagyja élvezhető és elgondolkoztató volt, bebizonyítván, hogy a vígjátéknak van jövője, hogy a művészfilm hordozhat mélyebb értelmet egy szórakoztató felülettel is, és hogy a kis központi moziknak még a 21. órában is vannak fénypontjai, amikor dugig megtelve, egymástól elkapva harapózik el a megállíthatatlan kacagás.
