Véget ért a XIII. Nemzetközi Film- és Médiatudományi Konferencia Erdélyben, melyet a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Média Tanszéke szervezett. Az idei konferencia témája nagyon időszerű volt: film a poszt-média korban. Talán éppen ez volt az oka, hogy idén több előadó érkezett a konferenciára: 42 előadást hallgathattunk végig, ebből 18-at magyar, 24-et angol nyelven.
A mozi kezdete óta a film számos átalakuláson ment keresztül: a némafilmet leváltotta a hangosfilm, a fekete-fehér képet a színes kép, a kétdimenziós teret a háromdimenziós tér. A film terei is folyamatosan változtak és változnak. Kezdetben a mozi ténylegesen egy közösségi élmény volt, a filmeket nyilvánosan vetítették varietékben, orfeumokban, színházakban. Később létrejöttek a mozik, a filmvetítések „valódi otthonai”. Aztán jött a televízió, a VHS, a számítógép, a DVD, az internet. Ezáltal a film közösségi élménye egyre jobban háttérbe szorult, és a mozik látogatottsága lecsökkent. Manapság a mozgókép már mindenhol jelen van: művészeti galériákban, koncerteken, utcákon, otthon stb. A mozi mint médium, már nem egy tisztán elkülöníthető forma, keveredik más médiumokkal, rekontextualizálódik, és folyamatosan átalakul. A konferencia előadói ezt a hibridizáltságot igyekeztek elméleti szinten és konkrét példákon keresztül elemezni, értelmezni. Ugyanakkor a film jövőjére vonatkozólag is próbálkoztak hipotéziseket felállítani.
Az első előadásban, a képnek és a fénynek egy fizikai és matematikai kutatásokon alapuló történetét követhettük végig, eljutva a háromdimenziós képig és a 3D-s moziig. Jens Schröter példákat hozott fel a fény részecske- és hullámtermésztének bizonyítására, kiemelte a perspektivikus ábrázolás előnyeit és hátrányait a síkbeli ábrázolással szemben, bevezetett a sztereoszkópia világába. A mozi jövőjét illetően nagyon érdekes kérdéseket feszegetett, szerinte ugyanis a 3D megjelenése messze nem olyan mértékű változás, mint a hang, vagy a színes kép megjelenése. A 3D nem tartozik olyan szervesen a filmhez, mint a szín és a hang, és a jövőben sem fog. Ez egyfajta technikai bravúr, amit beépítettek a filmbe, és amire már régebben is volt kísérlet, de csak mostanra érte el azt a fejlettséget, hogy technikailag teljesen működőképessé váljon. Azonban ez még nem jelenti azt, hogy a látványosságon kívül ténylegesen is hozzáad valamit a film értékéhez, dramaturgiailag sokszor teljesen indokolatlan a 3D használata. Schröter megemlítette, hogy Wim Wenders is készül egy 3D-s film megalkotására (Pina Bausch), amit azzal indokol, hogy a film főszereplője egy táncos, és a 3D a tánc dinamikáját, a mozgást segítené megjeleníteni a filmképen.
A mozgás, a tánc több előadásnak képezte a témáját. Szűcs Réka a táncfilm fogalmát igyekezett legitimálni, a táncfilm más művészetekkel való kapcsolatát vizsgálta, és teljeskörű képet adott a táncfilm-fesztiválokról. Helyét kereste a többi műfaj mellett, ellensúlyozva a táncfilm jelenlegi alulreprezentáltságát. Azt is megtudhattuk, hogy ellentétben a többi filmes pályázattal, egy táncfilm esetében bárki pályázhat, lehet akár koreográfus, akár táncos, nem szükségesek a filmes ismeretek, a rendezői tapasztalatok. Szintén a mozgásra épült Varga Balázs előadása, aki a Török Ferenc Koccanás című filmjét elemezte a mediális sajátosságok szempontjából. Török Ferenc filmje egy összetett alkotás: a szereplők mozdulatlan szoborcsoportokba állnak be, a kamera forog körülöttük és közben Spiró György drámájára épülő hangjátékot hallunk.
A kortárs magyar filmek közül elemzésre került Pálfi György Nem vagyok a barátod című projektje, mely arra jó példa, hogy az új média miként bontja le a megszokott filmes elbeszélést és a szerző fogalmát. Stőhr Lóránt azt vizsgálta, hogy a mozinézői pozícióhoz képest hogyan alakul a kizárólag DVD-n hozzáférhető film befogadása. A néző, aki adott esetben felhasználóvá válik, aktívan részt vesz a film elbeszélésében, ő dönti el, hogy mit és milyen sorrendben néz meg. A DVD sokkal több anyagot tartalmaz, mint a moziban levetített film. A moziban a Nem leszek a barátod (13 perces óvodás gyerekekről készült megfigyelés) és a Nem vagyok a barátod című filmeket láthattuk. A DVD tartalmazza a Nem vagy a barátom cím alatt a casting felvételeit, audiokommentárokat, kihagyott jeleneteket, dokfilmeket is. Mindezek mellett fontos tudni, hogy a film improvizációkból áll össze, a színészek tulajdonképpen társrendezői a filmnek. Az improvizáció áttételesen érvényes a DVD felhasználójára is, aki véletlenszerűen dönti el, hogy mit miután néz meg a DVD-ről.
A kortás magyar filmek említése után nem hagyhatjuk szó nélkül a kortárs román filmek kapcsán elhangzott előadásokat sem. Doru Pop előadásában három ismert román rendező (Cristi Puiu, Corneliu Porumboiu, Florin Şerban) hőseit antihősökként értelmezi. Ezek a hősök nem cselekvőek, a filmek túlnyomó részét az tölti ki, hogy próbálnak valamit elérni, de ez nem sikerül, vagy csak egyszerűen áldozatai lesznek az adott helyzetnek. Lăzărescu urat kórháztól kórházig hurcolják, minden orvos másfajta diagnózissal áll elő. A Rendészet, nyelvészetben (Poliţist, adjectiv) Cristi meg akarja akadályozni a fiú bebörtönzését, de lényegében csak annyit látunk, hogy ácsorog az utcákon és állandóan figyeli a fiút, ez is egy passzív állapot. Diana Popa Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmjében az „antihősnők”-et elemzi. Thomas Schick szintén ezt a filmet választotta: a történeten keresztül az érzelmi tapasztalat, reflexivitás és stílus egymás mellé helyezését vizsgálja.
A filmes elemzések mellett elhangzottak előadások a számítógépes- és videojátékok filmmel való kapcsolatáról is, valamint a websorozatok sajátosságait is megismerhettük. Pálos Máté a műfaj formanyelvi és narratív jellemzőit próbálta meghatározni, állítása szerint ezek a filmek több különböző médiumot igyekszenek beépíteni, ezáltal hangsúlyozva a websorozatok önreflexív jellegét.
A két legizgalmasabb előadás talán a videoművészet (video art) fogalma körül rajzolódott ki. Gyenge Zsolt megpróbálta elkülöníteni a videoművészetet a mozgókép többi vállfajától: a mainstream filmektől és a kísérleti filmtől. A narratíva és a technika fogalmain keresztül vizsgálta mindhárom mozgókép-típust. Ezután különböző példákat mutatott a videoművészet tárházából, ismert és kevésbé ismert alkotóktól (Michael Snow: Wavelength, Lev Manovich: Soft Cinema, Pipilotti Rist: Peppermints, Stark Attila és Kostil Danila: Kulocity – ez film, video, könyv, weboldal és blog formájában is létezik).
Simon Ruschmeyer előadása során a webes videók és videoinstallációk különleges darabjait vetítette le: videoklippek, Dove-reklámok, ezek remake-jei, homevideókból összeállított installációk.
A konferencia zárómozzanataként bemutatásra került Király Hajnal Könyv és film között című kötete (Koinónia Kiadó, 2010). A könyvet Pethő Ágnes (a Média Tanszék vezetője), Zágoni Balázs (a Koinónia igazgatója) és a szerző is méltatta néhány szóban.
Az idei konferencia előadásai során a mozgókép szinte összes lehetséges válfaja terítékre került: kísérleti film, kommersz film, művészfilm, privát film, animáció, websorozatok, számítógépes játékok, reklámok, videoklippek és még sorolhatnánk. Így mindenki kedvére válogathatott az előadások közül annak megfelelően, hogy melyik mozgókép típus érdekelte. Izgalmas megközelítésekre tettek kísérletet az előadók a poszt-média kor filmjeit illetően, reméljük, hogy a jövő évben is legalább ilyen színvonalas előadásokra kerül majd sor.
