/ / /

· írta

A szegénysor mágnásai

A Columbia stúdió története I.

Tanulmány

A mai Hollywood egyik legnagyobb és legrégebbi filmstúdióját 1919-ben a Cohn testvérek, Jack és Harry alapították Joe Brandt-tel karöltve Cohn-Brandt-Cohn Film Sales Company néven. A társaság kezdetben csak forgalmazással foglalkozott, később viszont már két helyszínen működött: a terjesztést és a cég anyagi vezetését Brandt és Jack Cohn tartották kézben New Yorkban, míg Hollywoodban Harry felügyelte magát a gyártást.

A CBC első éveiben az azóta legendássá vált, akkoriban viszont nem kifejezetten előkelő Gower Street-i Powerty Row-ba (Szegénysor) tartozott, mivel kizárólag alacsony költségvetésű, másodrangú filmeket tudtak készíteni – ekkor a stúdió profilját még főleg westernek és különböző sorozatok jelentették. A kezdeti években emiatt még vicc tárgyává is vált a cég neve, „Corned Beef and Cabbage” (pácolt marhahús és káposzta) társaságként emlegették, aztán a hollywoodi ranglétrán való felkapaszkodás jegyében nemsokára változtattak: 1924-től a sokkal hangzatosabb Columbia Pictures Corporation nevet vették fel.

A CBC logója 1924-ig

1931-ben az addig ellenálló filmipart is elérte a nagy gazdasági világválság, és komoly megszorításokra kényszerítette a legnagyobb stúdiókat is. A látogatottság és a bevételek csökkenni kezdtek, és az addig uralkodó Nagy Ötök (MGM, Warner Bros., Paramount, Fox, RKO) óriási bevételkieséseket könyveltek el. Ezek a társaságok ugyanis saját mozilánccal rendelkeztek országszerte, amiket a válság következtében csak súlyos adósságok révén, vagy egyáltalán nem tudtak fenntartani.

A Columbia azonban éppen addigi hátrányos helyzetéből adódóan jutott előnyhöz: mivel nem rendelkezett saját mozikkal (a United Artists-hoz és a Universalhoz hasonlóan), Cohnék számára a válság hatása is jóval enyhébb volt. A megszorításokat úgy vészelték át, hogy – részben Harry Cohn fukarságának köszönhetően – kevés pénzből elkészíthető, alacsony anyagi kockázattal járó filmeket készítettek. Ugyanígy járt el a Universal is, így ezzel a 30-as évek közepére létrejött egy új, stabil produkciós réteg, a B-film. A válság hatásait enyhítő körülmény volt az is, hogy a Columbia már viszonylag korán, 1929-ben tőzsdére vitte első részvényeit.

A Columbia-logó a harmincas évek közepén

Fokozódó hatalmi viták után 1932-ben Harry Cohn kivásárolta alapítótársukat, Joe Brandt-et, és ő lett a társaság egyedüli elnöke (Jack Cohn New York-i, alelnöki tisztsége mellett). Harry megtartotta a produkciós igazgató pozícióját is a hollywoodi irodában, míg testvére a marketing- és forgalmazási feladatokat vette kezébe a cég keleti parti székhelyén. A Columbia Pictures így egy olyan – a korszakban egyedülálló – struktúrában működött, amelyben a produkciókért felelő vezető egyben a vállalat igazgatója is volt. Vagyis a társaság kreatív felelőseit és vezetőségét nem ellenőrizte egy tőlük sok szempontból független szervezet.

A stúdió kezdeti évei alatt megalapozott anyagi biztonságát a fentebb említett alacsony költségvetésű B-kategóriás produkciók, főleg westernek és sorozatok, illetve komédiák, sportfilmek, akciódús kalandfilmek és rajzfilmek hozták meg. A társaság megítélése és hírneve (és ezzel együtt persze a filmek költségvetése is) szép lassan egyre nőtt, és a Columbia lassan megindulhatott a felemelkedés útján. Ebben a felemelkedésben pedig óriási szerepe volt Frank Caprának, aki 1927-ben szerződött a Columbia Pictures-höz. A szicíliai születésű direktor hamar főrendező lett Harry Cohn-nál, aki minden túlzás nélkül neki köszönhette a stúdió első átütő sikereit, valamint azt, hogy rövid idő alatt Hollywood meghatározó filmmoguljává vált.

Frank Capra az Így élni jó vágása közben

Capra első Columbiás filmje az 1928-as That Certain Thing (Az a bizonyos dolog) című komédia volt, amelyen kívül még hat további némafilmet rendezett, mielőtt a stúdió végleg áttért a hangosfilmre. Első „hangos” sikere az 1933-ban készült Lady egy napra (Lady for a Day) volt, amiért megkapta első Oscar-jelölését is, és megkezdődött Capra és a stúdió közös sikersztorija. A Columbia addigi legnagyobb eredményét egy évvel később szintén Caprával karöltve érte el. Az Ez történt egy éjszaka (It Happened One Night) volt az Oscar-díjak történetének első filmje, amely mind az öt nagy kategóriában nyerni tudott. A Claudette Colbert és Clark Gable főszereplésével készült romantikus vígjáték a kor egyik legnagyobb sikere volt, amely egy csapásra híressé tette a Columbiát, és biztosította helyét Hollywood meghatározó stúdiói között.

Capra ezek után olyan filmeket rendezett a Columbiának, mint a Váratlan örökség (Mr. Deeds Goes to Town, 1936), az Így élni jó (You Can’t Take It With You, 1938) és a James Stewartból sztárt faragó Becsületből elégtelen (Mr. Smith Goes To Washington, 1939). Az említett filmek mindegyikét jelölte az Akadémia valamilyen nagyobb díjra, közülök kettő (Váratlan örökség, Így élni jó) a jelöléseket aranyszobrokra is váltotta. Mindennel együtt Frank Capra és a Columbia Pictures közös produkciói összesen 31 Oscar-jelölést, és ebből 10 díjat hoztak össze.

Gary Cooper, Jean Arthur és Frank Capra a Váratlan örökség forgatásán

Azzal, hogy Capra ilyen vezető szerephez jutott, a stúdió is kezdett egyre rendező-tudatosabbá válni. A direktorok személye meghatározó tényező lett egy-egy filmben, így Capra, Charles Vidor, Wesley Ruggles és George Stevens nevei egyre nagyobb helyet foglaltak el a plakátokon. Mellettük Howard Hawks is készített néhány filmet a stúdiónál pályája korai szakaszán, ilyen volt 1931-ből a Columbia Pictures történetének legelső Oscar-jelölését elérő The Criminal Code (Büntető törvénykönyv), majd a Twentieth Century (Huszadik század, 1934), az Only Angels Have Wings (Csak az angyaloknak van szárnyuk, 1939), illetve A nagy sztori (His Girl Friday, másik magyar címén Pénteki barátnő, 1940).

Fontos állomás volt a stúdió presztízsének építésében az is, hogy a ’32-ben megnyitott New York-i Radio City Music Hall-ban vetített legelső film egy Columbia-produkció volt. A The Bitter Tea of General Yen (Yen tábornok keserű teája) című film (amit természetesen Frank Capra rendezett) 1933-ban pergett le a legendás intézmény vásznán. A stúdió egyre sikeresebbé vált, ám Cohn nem akart nagy sztárokat hosszú távra lekötni. Az első állandó kontraktussal rendelkező színészek Jean Arthur és Cary Grant voltak, mellettük legtöbbször ideiglenesen szerződött, kölcsönvett sztárokat foglalkoztattak. Az MGM főnöke, Louis B. Mayer – a Cohn-vezetőséget jellemző körülményekre célozva – Szibériának nevezte a Columbiát, ahová „büntetésképpen” küldte el a színészeit dolgozni.

Kép: Frank Capra - The Bitter Tea of General Yen

A jelentős sikereken túl azonban Harry Cohn nem adta fel a rá annyira jellemző másodvonalbeli filmek gyártását sem, és 1934-ben leszerződtette a The Three Stooges nevű komikus triót, akik közel kétszáz rövidebb produkcióban képviselték a Columbia Pictures-t 1934 és 1957 között. Ugyanígy folytatódott a sorozatok készítése is, amely végül a műfaj egyik meghatározó nevévé tette a stúdiót. A főleg szórakoztató, kalandos, de mégsem elsőrangú (és így meglehetősen olcsó) szériák gyártásával ki lehetett tölteni egy egész évadot, ezért biztos bevételi forrást jelentettek. Bár a műfaj a háború idejére hanyatlásnak indult, gyártásukat a Columbia egészen 1955-ig folytatta, mielőtt végleg áttért volna a televíziózásra.

Nagykorúsodás

A 40-es évek közepére a Columbia Pictures elérte nagykorúságát, sikereik is egyre nagyobbak lettek. Harry Cohn krédója, amely első helyre tette a minőségi (de nem feltétlenül drága) filmeket a gyártási ranglétrán, megteremtette a stúdió identitását is. A Cohn által AA-kategóriásnak nevezett „presztízsfilmek” mellett a legfontosabb termékek a westernek voltak, amik szinte futószalagban készültek a Gower Street-i falak között. Emellett egyre több filmben kapott lehetőséget a fiatal Rita Hayworth, amely tény idővel igen szép anyagi sikereket jelentett.

Hayworth már 1937 óta kapott kisebb lehetőségeket különböző produkciókban (főleg B-filmekben), mígnem Cohn rávette Howard Hawks-ot, hogy adjon a színésznőnek egy fontosabb szerepet az említett Only Angels Have Wings-ben Cary Grant és Jean Arthur mellett. A film nagy kasszasiker lett, de ami még ennél is jelentősebb: elindította Hayworth karrierjét. Hawks filmjének hála a fiatal színésznő elképesztő népszerűségre tett szert, és ezzel együtt megszületett a Columbia Pictures első saját sztárja.

Kép: Howard Hawks - Only Angels Have Wings

Az Only Angels Have Wings után Hayworth megkapta élete első nagyobb szerepeit, elsősorban zenés komédiákban. Harry Cohn persze meglátta az akkor még csak a húszas évei elején járó lányban az üzleti lehetőséget, és kölcsönszerződéssel elengedte a konkurrens stúdiókhoz. 1941-ben, utolsó „kölcsönszerepe” (a Blood and Sand című Fox-produkció) után Hayworth valódi nagy sztárként masírozott vissza a Columbia falai közé.

Visszatértével főszerepet kapott Fred Astaire partnereként a stúdió addigi legnagyobb költségvetésű filmjében, a Táncoslábú rekrutákban (You’ll Never Get Rich, 1941). Ez volt Rita Hayworth első vezető szerepe a stúdiónál, és egyben egy újabb sikeres közreműködés első lépése. A háború kitörése után, az Egyesült Államok hadba lépésekor a színésznő népszerűsége elérte tetőpontját, ami a Columbia Pictures-nek óriási pénzeket jelentett. Ennek hála, a Cohn más nagy neveket is meg tudott szerezni, köztük olyan nagyágyúkat, mint Glenn Ford, William Holden, Jack Lemmon, Lucille Ball és Kim Novak. És bár az elnök stratégiája nem a sztárok tartós szerződtetése volt, mindig jól válogatott más stúdiók színészei közül.

Gilda

Ebben az időben Hayworth ismét zenés vígjátékokban és musicalekben szerepelt, mint például a Cover Girl (Címlaplány, 1944), a Tonight and Every Night (Ma és minden este, 1945) és a Down to Earth (1947). És bár állítólag jó hangja volt, a filmek dalbetéteit (Cohn nyomására) mindig valaki más énekelte fel helyette. A Columbiával közös karrier abszolút csúcspontját azonban az 1946-os Gilda című film jelentette: a Charles Vidor filmjében eljátszott femme fatale-szerepnek hála Hayworth abszolút szexszimbólummá érett. Cohn és a vörös színésznő viszonya azonban a tetőpont után gyorsan romlani kezdett, majd 1955-re végleg elmérgesedett, és a jövedelmező kapcsolatnak csúnya szakítás1 lett a vége.

A játékfilmek gyártása mellett 1948-ban a társaság ismét (média)történelmet írt azzal, hogy a nyolc évvel korábban alapított, és eddig animációs filmekkel foglalkozó Screen Gems nevű részleget átalakította az egyre nagyobb teret hódító televíziózás számára. Ezzel a hollywoodi stúdiók közül elsőnek vette be az új médium nyújtotta lehetőségeket. A részleg később már annyira jól működött, hogy az 50-es években már szinte sikeresebb volt az anyavállalatnál.

Az egyre magabiztosabb alapok ellenére a vezér nagyon szigorú ellenőrzés alatt tartotta a társaság kiadásait, és ahol csak lehetett, spórolt. A költségkímélés részeként nem hagyta, hogy díszleteket, kellékeket kidobjanak, hanem újrahasznosíttatta azokat a stúdió kisebb költségvetésű produkcióiban. Ennek köszönhetően a kevesebb pénzből készített Columbia-filmek is drágának tűntek. Cohn pénzkímélő felfogása azonban abban is megmutatkozott, hogy nagyon sokáig ellenállt a technikai újításoknak. Éppen ezért a Columbia volt az utolsó nagy hollywoodi stúdió, amelyik bevezette a drága, három szalagos Technicolor eljárást a nagyjátékfilmjeiben.

A színes Columbia-logó 1949-ből

A stúdió első Technicolor-filmje a Glenn Ford és Randolph Scott főszereplésével készült The Desperadoes volt 1943-ban. Cohn valószínűleg nem csalódott Charles Vidor westernjében, ugyanis a következő Hayworth-film, az említett Cover Girl is ezzel az eljárással készült. A film természetesen hatalmas siker lett, amiben nagy része volt az isteni Rita vörös hajzuhatagának is. A 40-es évek végén a Columbia még egy diadalt elkönyvelhetett: A király összes embere (All The King's Men, 1949) című Robert Rossen-filmet hat kategóriában jelölték Oscarra, és közülük hármat (köztük a legjobb filmét) el is vitt.

1948-ban a Paramount ellen indított trösztellenes per megpecsételte a régi Hollywood sorsát, és az eljárás következtében lassan befellegzett az addigi stúdiórendszernek. A Columbia szempontjából a per egyik legfontosabb következménye az volt, hogy az Öt Nagy stúdiót megfosztották a tulajdonukban lévő mozihálózatoktól. És mivel a Columbia Pictures eleve nem rendelkezett egyetlen saját tulajdonú mozival sem, a döntés után újabb lépést tehetett a többiek felé. A 40-es évek eredményei, és nem mellesleg a Paramount-per hatásai tehát meghozták a Columbia számára az áhított sikereket és presztízst, és a Cohn testvérek stúdiója teljesen „belenőtt” az amerikai filmgyártásba.

(folyt. köv.)

Harry Cohn és Rosalind Russell

1 A hollywoodi legendárium tele van Harry Cohnról szóló (vélt vagy valós) pletykákról, miszerint női főszerepeket szexuális „juttatásokért” ajánlott cserébe – igaz, Hollywood aranykorában mindegyik valamirevaló producerről szóltak hasonló mendemondák. Rita Hayworth önéletrajzában részletesen mesél az ő és Cohn közti feszültségekről, amelyek a producer sikertelen udvarlási kísérletei miatt duzzadtak elviselhetetlenné. Ugyanez ismétlődött meg Kim Novak és Joan Crawford Columbiánál eltöltött ideje alatt.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

Címkék

, , , , , , , , , , cikk