A film sikerének titka és legnagyobb erénye talán a közvetített értékek mélyen humánus voltában, a szereplők szerethetőségében és a jellemrajzokba bújtatott humorban rejlik. Mindennek köszönhetően a néző a szeme előtt változó bányászvilágba sodródik érzelmileg, és a kellemes két óráért cserébe még a hibákat is megbocsátja a film készítőinek.
A Hová lettél, drága völgyünk?-kel John Ford harmadik rendezői Oscarját nyerte el 1942-ben. A filmet összesen öt szobrocskával és további öt jelöléssel tüntette ki az Amerikai Filmakadémia. Talán hihetetlen ennyi év távlatából, de a Drága völgyünk olyan, a filmtörténetírás által sokkal gyakrabban emlegetett filmek elől halászta el a legjobb filmnek járó Oscart, mint Orson Welles Aranypolgárja (Citizen Kane), Alfred Hitchcock Gyanakvó szerelme (Suspicion), Howard Hawks háborús drámája, a York őrmester vagy a noir-mérföldkőként számon tartott A máltai sólyom (The Maltese Falcon, r. John Huston)1. Szintén Oscar-történeti érdekesség az is, hogy ez volt a második év, amikor a színes és a fekete-fehér filmeket külön-külön kategóriában jelölték a legjobb operatőri, illetve díszlettervezői munka díjára – a Hová lettél, drága völgyünk? mindkettőt besöpörte a fekete-fehér filmek versenyében.
A díjözön ellenére nehéz lenne azt állítani, hogy az Aranypolgárnál alaposabban megírt forgatókönyvű, A máltai sólyomnál szebben fényképezett, a Gyanakvó szerelemnél szebb szerelmi szállal átszőtt, esetleg a York őrmesternél megrázóbb történetű filmet látott az Akadémia. Mégis van a Drága völgyünknek egy olyan sajátos varázsa, ami lenyűgözi egykori és mai nézőjét is. Sikerének titka és legnagyobb erénye talán a közvetített értékek mélyen humánus voltában, a szereplők szerethetőségében és a jellemrajzokba bújtatott humorban rejlik. Mindennek köszönhetően a néző a szeme előtt változó bányászvilágba sodródik érzelmileg, és a kellemes két óráért cserébe még a hibákat is megbocsátja a film készítőinek.
Ford filmje irodalmi adaptáció – ebből fakad a történet bája és a film legtöbb hibája is: a brit Richard Llewellyn azonos című 1939-es regényéből készült, amely egy családtörténet révén mutatja be a viktoriánus korban iparosodó Wales egy kis bányászfalujának2 életét. A cím a főszereplő-narrátor Huw Morgan sóhaja: első szexuális élménye után csodálkozik rá a völgyre, amely abban a boldog pillanatban gyönyörű zölden ragyog a napsütésben („How green was my Valley that day, too, green and bright in the sun.”).
A regény és a film története lényegében közös. A regényre támaszkodva John Ford filmje bemutatja a kissé vaskalapos, de talpig becsületes és büszke Gwilym Morgan családját: tenyeres-talpas asszonyát, aki nevetve dohog az iskolában tanított zagyvaságokon (a matekpéldában megjelenő lyukas kád fogalmán, amit meg kell tölteni – mekkora szamárság!), a főszereplő-narrátor Huw Morgant és idősebb fivéreit, akik apjukkal vállvetve dolgoznak a bányában, majd egyetlen lánytestvérükkel, a gyönyörű Angharaddel és a szigorú szülőkkel együtt ünnepélyes csendben fogyasztják el ebédjüket. A film elején olyan idilli családi kép és társadalomrajz bontakozik ki szemünk előtt, amely talán tényleg csak a regényekben létezhet: a Morganek csak egy a sok bányászcsalád közül, amely a Rhondda-völgyét benépesíti. A föld nemrég kezdte felfedni rejtett fekete kincsét, így a völgyet még nem lepte be a szénpor, amely a lelkeket belepő sötétség metaforájává válik a filmben. A zöldellő völgyben vidáman pöfékelnek a kémények, a szutykos férfiak gyönyörű kórusművet zengve ballagnak hazafelé a bányából, a kapuban a háziasszony begyűjti a családi bevételt, ebéd után pedig a családfő kiosztja a zsebpénzt, a maradékot pedig gondosan félreteszi. A lakodalmon az egész falu részt vesz, a bányászok sorfalat állnak és énekelnek a fiatal házaspárnak.
Bár a film cselekménye valamikor Viktória királynő uralkodásának második felében, vagyis 1901 előtt játszódik – Gwilym Morgan egyik elszólása utal erre: azt kívánja imájában, hogy csak annyi gondja legyen a királynőnek, amennyit koránál fogva még el bír viselni (van itt egy kis rejtett irónia is?) –, az 1929–33 közötti nagy gazdasági világválság témája is beszivárog a filmbe. Akkor kezdődnek a bajok a völgyben, amikor váratlanul megugrik a munkanélküliek száma, s a bányatulajdonosok csökkentik a béreket. Az első sztrájk a közösségi és a családi idillt egyaránt szétrombolja. A hónapokig tehetetlen és energiájukat egymás elleni áskálódásba ölő férfiakat csak egy asszony hősiessége és önfeláldozása kovácsolhatja újra össze, azonban ha a családi egyetértés helyre is áll, a közösségben már végzetesen megromlott valami. A férfiak véget vetnek a sztrájknak, viszont a bánya csak csökkentett bérek és létszámleépítés árán fogadja vissza őket. Az idősebb Morgan testvérek egymás után kénytelenek otthonuktól távol munkát keresni.
A közösségi tragédiát a bányászlét nehézsége és veszélyessége is árnyalja: két Morgan is bányaszerencsétlenségben veszti életét. A film égető társadalmi kérdéseket boncolgat, például megjelenik benne témaként a bányákban dolgozó gyerekseregek képe – ezúttal kommentár nélkül, egyszerűen, megrázó tényként, szinte észrevétlenül tálalva – és az Amerikába való kivándorlás anyagi kényszere is. A társadalmi és a családi drámát érzékenyen szövi át egy beteljesületlen szerelem cselekményszála: Angharad Morgan és a fiatal pap, Merddyn Gruffydd története. A szerelem ezúttal nem győz az anyagi bizonytalanság felett, Gruffydd taszítja Angharadot a bányatulajdonos dölyfös, de gazdag fiának karjaiba. Ráadásként felizzik a kis közösségek mindenkori rákfenéje, a pletyka is, megkeserítve az amúgy is tragikus sorsú szerelmesek életét.
Bár a film a Morgan család drámáján keresztül rajzolja meg a bányásztársadalom életképét, több ponton is eltér a regénytől. Az egyszerűsítés részben szükségszerű – a kétórás film dramaturgiájába nem férne bele a két további lánytestvér, Ceridwen és Olwen története, eléggé maradandó az öt Morgan fivér drámája és Angharad reménytelen szerelme, Huw karaktere is teljes önmagát kereső kiskamaszként, a hozzá kapcsolódó szerelmi szál nélkül is. Így viszont az adaptáció során zavaros pontok és elvarratlan szálak maradtak a történetben. Sosem derül ki például, hogy mitől vakult meg a meleg szívű kocsmatöltelék, a bokszmester Dai Bando, vagy elválik-e Angharad, miután a falu a szájára vette és a pap szinte kiátkozta. Ha mindezt hibaként fogjuk fel, és az olyan nyilvánvaló bakikon is mosolygunk, mint amikor az ablakon berepülő szarkát szemmel láthatóan behajítják a kamera elé, akkor is értékelnünk kell a film aprólékos kidolgozottságát és kicsiny részletekben is megbúvó humorát.
A Hová lettél, drága völgyünk? igazi európai film a hollywoodi happy endinges alkotások között: bár Huw gyógyulása és tizenévesként a felnőttkorba érése révén története katarzist nyújt, a film világképe a záráskor is sötét marad. Külön ínyencsége és szépsége viszont a filmnek a walesi nyelvjárás sajátos zengése és hangsúlyozása, a szereplők nevének különleges hangzása.
A regénynek ugyan elkészült három folytatása3, ám egyikből sem forgott újabb film. Talán érdekes dokumentumfilm készülhetne viszont ma a Rhondda-völgyről. A brit The Independent ugyanis a közelmúltban arról számolt be, hogy „Dai Bando rá sem ismerne már a Rhondda-völgyére”4: az azóta bezárt szénbányák és legyalult dombok turistacsalogató látványosságot próbálnak kínálni, ám az ipari termelés leállása az egykor virágzó vidéken nagy munkanélküliséget, szegénységet és depressziót hagyott maga után, a lakosság beteges, gyakoriak a fiatal kori halálesetek. De legalább ismét zöld a völgy – hangzik a társadalmi tanulmányt feldolgozó újságcikk végkicsengése. Ha a dokumentumfilm nem is készülne el, John Ford filmje belopta már a filmtörténetbe a Rhonda-völgyét és lakóit, mosolygós és megható pillanatokat szerezve mindenkori nézőjének.
1 A további jelöltek: William Wyler: A kis rókák (The Little Foxes), Mervyn LeRoy: Virágok a porban (Blossoms in the Dust), Alexander Hall: Here Comes Mr. Jordan, Mitchell Leisen: Hold Back the Dawn, Irving Rapper: One Foot in Heaven – valamennyi az előző évben bemutatott alkotás.
2 A falu kapcsán egy kis botrány is kitört, ugyanis Llewellyn azt állította, hogy szülőfalujában, a dél-walesi Gilfach Gochban játszódnak az események – kiderült azonban, hogy füllentett: Angliában született, alig járt Walesben, viszont tényleg a faluban folytatott beszélgetések alapján írta meg regényét.
3 1960-ban jelent meg az Up into the Singing Mountain, amelyben Huw Argentínába emigrál, 1966-ban a Down Where the Moon is Small Huw argentínai éveiről és 1975-ben a Green, Green My Walley Now Huw hazatéréséről. Az eredeti Llewelly-könyvből a BBC két tévésorozatot is készített 1960-ban, majd 1975-ben, illetve egy azonos irodami forrású Broadway-musicalt is bemutattak 1966-ban.
