Leterhelt társaság

Todd Phillips: Due Date / Terhes társaság

Nem is tudom, mire számítottam: a trailer megnézése után már éreztem, hogy láttam is a filmet, ennél többet már nem nagyon fogok kapni akkor sem, ha végignézem az egészestés verzióját. És fásultan vettem tudomásul, hogy valóban, megint itt egy film, ami olyan, mint a puliszka: ha sokat eszel belőle, megtöm, de jóllakni soha nem fogsz tőle – vagy mint a városi kenyér: látszólag ugyanolyan, csak egyvalami hiányzik belőle: a kenyér maga.

Tényleg nincsenek az embernek túl nagy elvárásai, ha beül a plázába egy vígjátékra. Röhögni akar önfeledten, közben csókolózni a barátnővel, s megint csak kuncogni, vigyorogni, kacagni... Ebben reménykedtem én is: röhögök s kész. A rendező, Todd Phillips korábbi filmje, a Másnaposok (The Hangover) például nagyon bejött, viccesnek, szórakoztatónak, izgalmasnak, kitaláltnak éreztem. Mi kell ennél több? A Due Date pont, hogy nem ilyen. Mindenekelőtt nem kitalált, aztán cseppet sem izgalmas (s talán ezért nem is szórakoztat), és nem vicces. Persze sokat kacagtam a film alatt, ennek ellenére végig az a rossz érzésem volt, hogy már kínomban röhögök, és lelkiismeretfurdalásom támadt: mintha én lennék a felelős ezekért a viccekért.

Kép a Due Date / Terhes társaság című filmből

Mit látunk? Egy srác, Peter Highman (Robert Downey Jr.) jelen szeretne lenni első gyereke megszületésénél, aki már igencsak világra kívánkozik valahol Los Angelesben. Hősünk nyakába is venné a világot, felpattan Atlantában egy repülőre, hogy még időben ott legyen a felesége mellett, amikor találkozik végzetével, az idétlen Ethan Tremblay-jel (Zach Galifianakis), aki aztán ottmarad púpnak szegény hétköznapi srác hátán. Először is ez a magát színésznek kiadó (fél)istentelenül hülye a repülőgépen megszívatja a leendő apát, s miután lepakolják őket, felajánlja, hogy még időben elviszi őt autóval az angyalok városáig. Sajnos útközben derül ki egyértelműen szegény Ethanről, hogy csillapíthatatlanul kretén, de persze már régen rossz minden, pár autó összetörik alattuk, főhősünk idegrendszere és karja szintúgy, Ethan pedig egyre szeretetéhesebb, barátkozni szeretne, viszont nagyon úgy tűnik, igénye kötelező életbiztosítással jár.

Kép a Due Date / Terhes társaság című filmből

Soha nem hittem volna, hogy ifjabb Robert Downey ennyire semmilyen is tud lenni. Nem az ő hibája – gondolom, remélem. Persze alapvetően a karaktere nem szól semmiről az égadta világon, az sem volt szegény Robert Downey-nak, akit eljátsszon. És döbbenetes volt látni, hogy az egyik fő ok, aki még minőségi garanciát jelentett, amikor jegyet váltottam, megsemmisül a szemem előtt. Nála sokkal rosszabb karakter csak Zach Galifianakis, akiről nem tudni, hogy mi motiválja igazán, miért éppen főhősünket szemelte ki barátnak, miért mozog úgy, mint egy nő – s így tovább.

Kép a Due Date / Terhes társaság című filmből

Todd Phillips, a film rendezője egyben producer is, így nem kell megfogalmazzunk további fölös kérdéseket. A film eladásra készült és punktum. Ilyenkor érthető, hogy be kell vetni minden olyan narratív eszközt, ami igazán húz(ós), nem szabad kockáztatni. Ha ezen továbblépünk, akkor kifejtem, hogy ettől a ponttól változatlanul nem értem: egy olyan Amerikában, ahol egyrészt a gimiben kegyetlenül leszámolnak a futballisták a lúzerekkel, miért akarnak (a filmgyárosok) mégis szimpatikussá tenni olyan balfácánokat, akiket a való életben soha nem közelítenél meg, csak egy kényszerzubbonnyal? Vagy minél hülyébb valaki, annál jobban élvezed, hogy te viszont mennyire nem vagy olyan hülye? A másik: miért vicces többszázadszorra is az, hogy az urnában lévő halott szülő hamva megvicceli az élőket. Jó, néha akad egy-két poén, amin röhögni is lehet, de azoknak meg 90 százaléka benne van a trailerben. Miért ezek húznak?

Kép a Due Date / Terhes társaság című filmből

Befejezésként még azt se tudom leszögezni, hogy „kár, mert igazán kisülhetett volna belőle valami jó kis vígjáték”, mert ez sem igaz. A maximumot hozták ki egy teljesen ötletmentes sztoriból, és ez az, amiért igazán kár.

image_print


Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.