Johnny Knoxville rohadt jól kitalálta. Összegyűjtött néhány nehézsúlyú elmebeteget, aki nem gondolkodik, ha valami nyaktörő mutatványt vagy gyomorforgató gusztustalanságot kell elkövetni, ezzel pedig úgy keresi hülyére magát, hogy a szeme folyton könnyes a röhögéstől. Már csak az a kérdés, hogy az MTV-sorozatból készült egészestés 3D-film mit keres a moziban? A válasz megint pofonegyszerű: sok pénzt!
A Jackasst nyilván senkinek sem kell bemutatni, a produkció lényege, hogy néhány elvetemült arc olyan dolgokat csinál, amire más gondolni sem mer. A bizarr társulatot a Music Television csatornáról ismerhetik a nézők, illetve a sorozat sikerének köszönhetően elkészült két egész estés filmből, melyekben még durvább dolgokat művelnek a srácok. Most ismét felcsillant a dolcsi-jel az alkotók szemében, és a 3D-őrületet meglovagolva a filmszínházakba költöztették a harmadik mozit, amit ezúttal speciális szemüveggel az orrán tekinthet meg a nagyérdemű.
Bár a hatás a harmadik dimenziónak köszönhetően többnyire így is elég intenzív, azért gondoljunk bele, mi lenne, ha a 3D mellett az 50-es évek másik tiszavirágéletű mozis hóbortja, a szagosfilm is divatba jött volna. Képzeljük el, micsoda élményben lehetne részünk a „szar-katapult” láttán, amely passzusban a Toi-Toi vécében lerögzítve dekkoló Steve-O-t a magasba lövik, úgy, hogy egy mázsa kutyaürülék hever alatta. Majd fölötte. Majd rajta. Azért így sem panaszkodhatunk, minden bizonnyal a Jackass 3D láttán is lesz, aki belerókázik a popcornos dobozba, mondjuk az „izzadtság-ivás”, vagy az „ánuszvulkán” láttán. Ezen aranyos pillanatok címei önmagukért beszélnek, de persze nem csak undorító mutatványokat kapunk: ezúttal is vannak merész akrobata megmozdulások, kandikamerás szituációk (az egyik legjobb pillanat a törpék kocsmai verekedése, amit a törpe-rendőrség kiérkezése szakít félbe), egy találó videoklip-paródiát is láthatunk és egy dokumentarista torture-horrornak sem utolsó jelenet is „foghúzás Lamborghinivel” címmel. A film felépítése amúgy semmiben sem különbözik a korábbi darabokétól: különálló epizódokat látunk, melyeket semmilyen koncepció nem tart egyben. Azért nem véletlen, hogy a tévében rövid részeket adnak, hiszen ebből a mókából félóra untig elég, és bár végig elvagyunk a másfél órás mozifilmen is, azért a sokadik, a Rocky zenéjére elkövetett boxkesztyűs arconcsapás után már elkezd zsibbadni az agyunk.
A Jackass 3D-ről azért nehéz kritikát írni, mert nem alkalmazhatók rá a filmes fogások, egész egyszerűen azért, mert ez nem film, hanem egy tévés blöff, amit minőségi kamerákkal forgattak le és marketing-megfontolásból nagyvászonra vetítenek. Ezért akinek baja van a filmmel, annak az egész jelenséggel van baja, aki pedig amúgy is jól szórakozik az efféle alpári humoron, az a filmet is csípni fogja. Amiben többször is jeleskedik Jeff Tremaine mozija, az a 3D szokatlan kihasználása. Bár javarészt teljesen felesleges a harmadik dimenzió, azért láthatunk néhány egészen bájos megoldást, ami más esetben örökre kimaradt volna az életünkből: kevés játékfilmes szituációt tudunk elképzelni, amiben egy hatalmas gumi-vibrátort lőnek ki az arcunk felé, melynek útját így gyönyörű lassításban követhetjük.
A mozgókép nyitánya is jól sikerült, a főhősök heroikus bevonulása ironikus élt ad a filmnek, de előtte még meghallgathatjuk Beavis és Butthead, az MTV két jelentős gondolkodójának bevezetőjét, akik saját maguk is elcsodálkoznak, hogy milyen titokzatos dimenziókat nyit meg az a bizonyos szemüveg. Kár, hogy a móka végén nem kapunk belőlük még egy adagot. Ahogy az is kár, hogy kevés ismert figura, színész bukkan fel a vásznon, pedig ez sokat dobott volna az összképen. Az örök Stifler, Seann William Scott például feltűnik a második félidőben, de jelenlétével semmit nem ad hozzá a filmhez.
„Látod, nem olyan nehéz bekerülni egy filmbe” – mondja Johnny Knoxville az egyik mutatvány után a szenvedő versenyzőjének, és milyen igaza van. Csak elmebetegnek kell lenni valamennyire, és nem árt, ha ismer az ember valakit, aki képes nézőket hozni ebbe az attrakciós mozgóképes cirkuszba – mert azért közönség nélkül a szórakoztató önpusztítás sem móka. A Jackass 3D nem az agyunkat és nem is a szívünket, hanem a szemünket és azon keresztül a gyomrunkat veszi kezelésbe, és bár nem is igazi filmről van szó, mégis inkább ezt nézzék az emberek, mint a TV2-n az Ezek megőrültek! című műsort – mert ezek a csávók legalább profin nyomják. Ennek ellenére reméljük, hogy nem válik trenddé az MTV-nél a sorozatok moziba száműzése. Gondoljunk csak bele, milyen lenne a The Osbournes 3D-ben…
