Gyenge Zsolt

/ / /

· írta

Bűnben fogantatva

XI. Titanic Filmfesztivál, Budapest, 2003. október 9–19. – A bűn mélysége szekció

Beszámoló

Jókora csalódást jelentett az idei Titanic fesztivál egyik legérdekesebbnek ígérkező szekciója. A bemutatott filmek, bár különböző bűn-felfogással rendelkeztek, egy közös vonást magukon viseltek: a bűn poklának legsötétebb bugyraiba, oda, ahol minden, a bűnnel kapcsolatos fontos kérdés fellelhető, nem merészkedtek be.

A válogatás kiemelkedő darabja volt a hitelességével szekcióbeli társait fölülmúló Stephen Frears-film. A Dirty Pretty Things rácsodálkozó, kissé naivan felfedez(tet)ő attitűdje ellenére megrázóan ábrázolja a londoni feketemunkások kitaszítottságát és kilátástalanságát. A török lány és a nigériai férfi beteljesületlen szerelme éjszakai műszakok, a bevándorlási hivatal razziái és a szegénysorból való kiemelkedés egyre távolabbra kerülő illúziója között bontakozik ki. Az őszinte emberi pillanatokat csak a szereplők szájából teljesen idegenül hangzó, bosszantóan nyílt társadalmi üzenetek zavarják meg.

Stephen Frears: Gyönyörű mocsokságok / Dirty Pretty Things

Érthetetlen, de főleg motiválatlan marad az értelmetlen erőszak a brazil Carandiru című filmben. Amennyire valószerű a túlzsúfolt börtön remek ábrázolása, a környezet lenyűgöző életre keltése és a figurák elképesztő hitelessége, annyira kilóg a ki sem tört börtönlázadás vérbe fojtása. A katonák indokolatlan mészárlása, bár lehet, hogy történelmileg valós, a filmen belül egyszerűen nem működött. A nagy történet rabul ejtette a rendezőt, és nem hagyta, hogy azt tegye, amihez láthatólag remekül ért: hogy embereket és emberi helyzeteket jelenítsen meg.

Hector Babenco: Carandiru

Az orosz Pavel Lungin ugyanígy a nagy ívű narratíva áldozata lett. A Titanicon vendégül is látott rendező egy orosz újgazdag csoport kétes üzelmekkel, kenőpénzekkel, zsarolásokkal, majd egyre több hullával teli felemelkedését és bukását mutatja be A kiskirályban. Meglepő, hogy egy, a kelet-európai viszonyok között élő filmes ennyire naiv leleplező szándékkal ábrázolja a zavarosban halászó átmenet-maffiózók világát, mintha azt hinné, ezzel valóban felfedett valamit az orosz társadalmat rothasztó bajokból.

Pavel Lungin: A kiskirály / Oligarkh

Akkor már inkább érthető, bár el nem fogadható ez a fajta naivitás egy svéd filmestől. A Kurva Amal és Együttlét című munkáival a veterán titanicosok szívébe magát már belopó Lukas Modyssonnak az általa nem, vagy alig értett Kelet-Európába beletört a foga. Világmegváltó céljai – „ha csak egyetlen lány is gyanakodva fogadja ezután, ha valaki nyugati álommelóval kábítja, már elértem célomat”, olvasható nyilatkozata a fesztiválkatalógusban – tönkretették ezt a filmjét. A Lilja 4-ever egy ukrán lány megrázónak szánt történetét meséli el, akinek szülei kiszöktek Amerikába, ő meg az otthoni kegyetlen körülmények miatt prostituálódik, és végül Svédországba menekülése is csalódással végződik. A sematikus történet, amellett, hogy az ábrázolt világ teljes nem értéséről tanúskodik, az öngyilkosságot elkövető gyerekkori barát szárnyas angyalként való megjelenésétől kezdve elviselhetetlenné válik.

Lukas Moodysson: Lilja 4-ever

Egy fiatal spanyol rendező is lehetőséget kapott ebben a szekcióban a Titanic nagylelkű szervezőitől. Jaime Rosales egy frusztrált, kommunikálni képtelen férfit állít középpontba, aki eseménytelen napjai közben időnként teljesen véletlenszerűen, ügyetlenül, de hidegvérrel meggyilkol valakit. A Nap mint nap egyetlen igazán emlékezetes jelenete, mikor a rosszindulattal teli főhős legjobb barátjának az esküvőn mondja el, hogy egyszer – a lány kezdeményezésére –, csókolózott menyasszonyával. Az érdekesnek induló alapszituáció aztán lassan unalomba fullad, mert a rendező pont oda, ahol a bűn lakozik, a bűnös lelkivilágába nem mer leereszkedni.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó fesztivál

Címkék

, , , , , , , , , cikk