Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Fantázia határain túl
Wolfgang Petersen: Die unendliche Geschichte / Végtelen történet

[kritikaíró pályázat] Mikor a fantasztikus lényeket már nem a vérszomjas szörnyek, hanem a feledés fenyegeti, és az álmok országának határán álló szélesvászon üresen tátong az őt legyűrő tévé és videojátékok villódzó fényében, a német film rátalál a történetre, mely ismét a fantáziák földjére repíti a felnőttek világában elkóborolt gyermeki lelket.

Mert ahogy a történet főszereplője, a cseppet sem hőstípus Bastian szigorú apja és kegyetlen iskolatársai elől a könyvek közé menekül, épp úgy vágyik a rögvalóságtól megcsömörlött néző a legendás kalandokra. A Michael Ende regényéből 1984-ben adaptált film a kor legnagyobb költségvetésű német produkciójaként minden lehetőséget meg is ad, hogy belefeledkezzünk a látványos csodavilágba, még ma is, mivel nagyrészt nem a mostanra elavult számítógépes effektekre épít, hanem a megépített és apró részleteiben is mozgatható bábokra és robotokra. A természetfeletti lények plasztikusak és hatalmasok: a repülő fehér sárkány arcának mimikája kedves, az öreg teknősé gonosz, az erős vérfarkas fenyegetően vicsorít, és a filmes trükkök egész tárházát felvonultatják az alkotók a fantasztikus világ megjelenítéséhez. A film igazi ereje azonban nem ebben van, hanem hogy a regényhez hasonlóan itt is két szálon fut a történet, melyek tükörképei egymásnak, mint az egymás farkába harapó kígyók a könyv borítóján.

Michael Ende – aki csak nevében hordozza a lezárást, írásában nem – regénye két részre osztható, az első fele egy szabályos fantasy világ hősökkel, varázslényekkel, nemesekkel és legendás tettekkel, amit jól ismert kicsinyes világunk követ egy kisfiúval, aki a kalandokat csak könyvekből ismeri. A film vele kezd, a Végtelen történet című könyvvel elbújó Bastiannal (Barret Oliver), aki olvasás közben életre kelti Fantázia világát, hogy lélekben azonosuljon a fiatal hőssel, Atreyuval (Noah Hathaway). Fantáziát komoly veszély fenyegeti, a Semmi szedi áldozatait a varázslények világában, és csak úgy lehet megállítani, ha egy bátor fiú gyógyírt talál a királynő betegségére. Így aztán Atreyu önként vállalja magára a feladatot, és útnak indul, hogy életveszélyes akadályokat leküzdve végül ugyanoda jusson, ahonnan elindult. Mert bár ő rendelkezik a fantasztikus világ hősi képességeivel, a posztmodern konfliktust képtelen megoldani, ehhez olvasójára van szüksége, hogy a Végtelen történet című film főszereplője rávegye magát, hogy beavatkozzon az általa olvasott szintén Végtelen történet című könyv eseményeibe. Bastiannak olvasás közben feltűnik, hogy a fikciós karakterek mintha róla beszélnének, de nem hajlandó elfogadni a saját szerepét – eközben Atreyu is szembesül saját kitaláltságával. Az egyik legérdekesebb jelenetben Atreyu egy régi legenda freskóival találja szemben magát egy omladozó vár falain: a festmények pedig őt ábrázolják és a film történetének eseményeit, az utolsó kép magát a szörnyet, akivel csak most fog találkozni.

Így bár a rendező-író Wolfgang Petersen számos ponton átszabta Ende történetét, és a fő célközönségnek szánva enyhített a belső problémák expliciten erőszakos bemutatásán, a határok nélküli Fantázia határátlépésével és a „történet a történetben” struktúrával megtartotta a regény központi magvát, immár nem a fantasztikus regény, hanem a film médiumára reflektálva. Hozzá kell tenni, hogy önmagában ez még mindig kevés lenne a Németországon kívüli sikerhez, és a stáb nem véletlenül választott amerikai főszereplőket és angol nyelvet a filmhez, kijátszva az egyik legfőbb akadályt, ami a nemzetközi terjesztés útjába állhatna. Az olykor túl direkten, de korukhoz képest alapvetően jól játszó két főszereplőnk neve végleg egybeforrt Bastian és Atreyu szerepével – melyben közrejátszhat az is, hogy se előtte, se azóta nem szerepeltek ekkora volumenű filmben, Barret Olivier nem sokkal később abba is hagyta a színészkedést. Ami pedig a többieket illeti, a gyönyörű fehér sárkány, Falkor, és a rémisztő vérfarkas, Morla, máig meglátogatható a „Fantázia-gyárban”, a müncheni Bavaria Filmstúdióban, örök helyet biztosítva nekik a stúdió csodákból felépített emlékei között, Bastianként óvva őket a fantáziát pusztító felejtéstől, a Semmitől.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

nandor · 28 napja

mire szeretnének nevezni?

lakatos daniella · 28 napja

szeretnénk nevezni hol lehetminket érdekelnekérem jelezzenek vissza!

Kapcsolódó film

Végtelen történet (Die unendliche Geschichte)

Végtelen történet (Die unendliche Geschichte) – amerikai–nyugatnémet családi, fantasy, kalandfilm, 1984. Rendező: Wolfgang Petersen. Szereplők: Barret Oliver, Deep Roy, Gerald McRaney, Moses Gunn, Noah Hathaway, Tilo Prückner.

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    6/10 · 11 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Egy tánc, és más semmi - Zack Snyder: Sucker Punch / Álomháború

Egy tánc, és más semmi – Zack Snyder: Sucker Punch / Álomháború

A moziban előttem ülő pár jól informált női tagja a film kezdése előtt megkérdezte a pasiját, hogy mit is lát majd. A férfi csak ennyit mondott: „Az rendezte, aki a 300-at. Látványos baromság.” Ennél precízebben nem is foglalhatta volna össze az Álomháborút, ami igazából egy kétórás trailer. Csak nem tudni, mihez…

Kapcsolódó hírek

Így neveld a sárkányodat: pályázat iskolásoknak

Így neveld a sárkányodat: pályázat iskolásoknak

Pályázatot írt ki a Cinema City általános és középiskolás korú diákok és osztályaik számára három meghatározott kategóriában a 3D-s animációs film, az Így neveld a sárkányodat kapcsán.

2 éve

Hírek

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Húsz alkotás lesz látható a Külhoni Magyar Filmek Napján május 22-én, kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban....  

19 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea