[kritikaíró pályázat] Monory Mész András a posztapokaliptikus filmek konvencióit felhasználva készített egy rendhagyó kelet-európai filmet, amely a science fiction műfaján keresztül vizionálja a szocialista tömb végleges felbomlását.
Érdekes módon a Meteo legerősebb szervező eleme a dekonstrukció. A rendező a pusztulás utáni állapot megteremtéséhez töredékes elbeszélést társít, vagyis a szétesett világot szétesett történet segítségével építi fel, így teremtve meg azt az ellentmondást, amely végig összetartja a filmet. A három főszereplő, Verő (Varga Zoltán), Berlioz (Eperjes Károly) és Eckermann (Kistamás László) próbál túlélni ebben a különös világban, amit az ismeretlen katasztrófa utáni berendezkedés, a kényszer és az átmenetiség labilis erkölcsrendje alakított ki. Ez a diszfunkcionális rendszer szülte azokat az alakokat is akikkel, mint főszereplőkkel a néző azonosulni kényszerül.
A filmben formai szempontból egyedi szimbiózisba kerülnek az amerikai műfaji konvenciók és az európai szerzői attitűd. Egy egzisztenciális nullpontot, a Meteo kegyetlen kelet-európai világát Monori a science fiction köntösébe bújtatja, hogy azonnal át is szabja azt. A posztapokaliptikus filmek alműfajának szabályrendszere már az első pillanatban felülíródik, hiszen itt nem az új világ felépítésének reménye csillan meg, hanem annak a rémképe, hogy az elviselhetetlen jelen örökérvényűvé válik. A morál, ami alapot adhat az újrakezdéshez, itt szinte teljesen hiányzik. A közösség szervező erejét a középpontba állító hagyományos posztapokaliptikus filmek, amelyek az alulról építkező demokrácia intézményét erősítik meg időről időre, itt átértelmeződnek: a Meteo pusztulást bemutató képein az individuumot teszi meg hőssé az együttműködő csoport helyett.
Az értelmezés szempontjából rendkívül lényeges az 1989-es év, amikor a film készült. A bemutatott pusztuló világ, a műfaji felülírás, a dedramatizált elbeszélés mind egy-egy építő eleme a szocializmus összeomlását modelláló összetett allegóriának. A történet viszont megválaszolatlanul hagyja azt az alapvető kérdést, hogy közvetlenül egy katasztrófa után vagyunk vagy egy még nagyobb van előkészületben. Az állandósult nihil az, ami biztos a cselekményben. Ezzel a megoldással a rendező éppen azt a folyamatot írja le, ami a rendszerváltás előtt és alatt zajlott: az állandó bizonytalanságot. Verő és Berlioz is az akkori átmeneti viszonyokat kihasználó nyerészkedők archetípusai: simulékonyak és mindenre képesek a boldogulásért.
Az egységes elbeszélést, a nagy narratívákat tagadó attitűd, amellett, hogy jól szimbolizálja az akkori viszonyokat, egyúttal posztmodern gesztus is: a Meteo a kicsiny hazai mozgalomhoz is csatlakozott, amelynek olyan képviselői akadtak, mint Jézus Krisztus horoszkópja Jancsó Miklóstól vagy Gothár Péter Idő van című filmje. A posztmodern egy másik fontos jellemzője is szervezőelemmé válik Monori alkotásában: az eklektikusság. Hangulatok és érzések sokaságából áll össze a Meteo, a mocskos alvilági tértől kezdve a neonlámpás diszkón keresztül a kibelezett templombelsőig. De a képi világ is ehhez illeszkedik, hiszen a retro high-tech belsőkön és a szeméttel teli, szétrombolt alagutakon hosszan pásztázó kamera olykor-olykor a víz alá is lebukik, hogy Eckermann képzeletében olcsó játékszerek megelevenedését örökítse meg.
De nem csak a magyar filmes posztmodern szempontjából fontos film a Meteo, hanem a science fiction hazai képviselői tekintetében is. Ugyanis több próbálkozás után (Hamza D. Ákostól a Szíriusz vagy Fejér Tamástól Az idő ablakai) itthon ez volt az első alkalom, hogy ezek a műfaji jegyek következetesen és szervesen épültek be egy film szövetébe, ráadásul a szerző látásmódját erősítették. Úgy tűnik, ez a film határkő lett a magyar tudományos fantasztikus filmek kicsiny térképén, ugyanis húsz évvel később két alkotás, Vranik Rolandtól az Adás és Pater Sparrowtól az 1 is nagyon hasonló utat követ és megoldásokat használ, mint Monori filmje, hiszen következetesen használják a műfaji elemeket, de egyben felül is írják azokat. Reméljük, nem ők lesznek az utolsók, akik ezzel próbálkoztak.
