Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Konstruktív pusztulás
Monory Mész András: Meteo

[kritikaíró pályázat] Monory Mész András a posztapokaliptikus filmek konvencióit felhasználva készített egy rendhagyó kelet-európai filmet, amely a science fiction műfaján keresztül vizionálja a szocialista tömb végleges felbomlását.

Érdekes módon a Meteo legerősebb szervező eleme a dekonstrukció. A rendező a pusztulás utáni állapot megteremtéséhez töredékes elbeszélést társít, vagyis a szétesett világot szétesett történet segítségével építi fel, így teremtve meg azt az ellentmondást, amely végig összetartja a filmet. A három főszereplő, Verő (Varga Zoltán), Berlioz (Eperjes Károly) és Eckermann (Kistamás László) próbál túlélni ebben a különös világban, amit az ismeretlen katasztrófa utáni berendezkedés, a kényszer és az átmenetiség labilis erkölcsrendje alakított ki. Ez a diszfunkcionális rendszer szülte azokat az alakokat is akikkel, mint főszereplőkkel a néző azonosulni kényszerül.

Kép a Meteo című filmből

A filmben formai szempontból egyedi szimbiózisba kerülnek az amerikai műfaji konvenciók és az európai szerzői attitűd. Egy egzisztenciális nullpontot, a Meteo kegyetlen kelet-európai világát Monori a science fiction köntösébe bújtatja, hogy azonnal át is szabja azt. A posztapokaliptikus filmek alműfajának szabályrendszere már az első pillanatban felülíródik, hiszen itt nem az új világ felépítésének reménye csillan meg, hanem annak a rémképe, hogy az elviselhetetlen jelen örökérvényűvé válik. A morál, ami alapot adhat az újrakezdéshez, itt szinte teljesen hiányzik. A közösség szervező erejét a középpontba állító hagyományos posztapokaliptikus filmek, amelyek az alulról építkező demokrácia intézményét erősítik meg időről időre, itt átértelmeződnek: a Meteo pusztulást bemutató képein az individuumot teszi meg hőssé az együttműködő csoport helyett.

Kép a Meteo című filmből

Az értelmezés szempontjából rendkívül lényeges az 1989-es év, amikor a film készült. A bemutatott pusztuló világ, a műfaji felülírás, a dedramatizált elbeszélés mind egy-egy építő eleme a szocializmus összeomlását modelláló összetett allegóriának. A történet viszont megválaszolatlanul hagyja azt az alapvető kérdést, hogy közvetlenül egy katasztrófa után vagyunk vagy egy még nagyobb van előkészületben. Az állandósult nihil az, ami biztos a cselekményben. Ezzel a megoldással a rendező éppen azt a folyamatot írja le, ami a rendszerváltás előtt és alatt zajlott: az állandó bizonytalanságot. Verő és Berlioz is az akkori átmeneti viszonyokat kihasználó nyerészkedők archetípusai: simulékonyak és mindenre képesek a boldogulásért.

Az egységes elbeszélést, a nagy narratívákat tagadó attitűd, amellett, hogy jól szimbolizálja az akkori viszonyokat, egyúttal posztmodern gesztus is: a Meteo a kicsiny hazai mozgalomhoz is csatlakozott, amelynek olyan képviselői akadtak, mint Jézus Krisztus horoszkópja Jancsó Miklóstól vagy Gothár Péter Idő van című filmje. A posztmodern egy másik fontos jellemzője is szervezőelemmé válik Monori alkotásában: az eklektikusság. Hangulatok és érzések sokaságából áll össze a Meteo, a mocskos alvilági tértől kezdve a neonlámpás diszkón keresztül a kibelezett templombelsőig. De a képi világ is ehhez illeszkedik, hiszen a retro high-tech belsőkön és a szeméttel teli, szétrombolt alagutakon hosszan pásztázó kamera olykor-olykor a víz alá is lebukik, hogy Eckermann képzeletében olcsó játékszerek megelevenedését örökítse meg.

Kép a Meteo című filmből

De nem csak a magyar filmes posztmodern szempontjából fontos film a Meteo, hanem a science fiction hazai képviselői tekintetében is. Ugyanis több próbálkozás után (Hamza D. Ákostól a Szíriusz vagy Fejér Tamástól Az idő ablakai) itthon ez volt az első alkalom, hogy ezek a műfaji jegyek következetesen és szervesen épültek be egy film szövetébe, ráadásul a szerző látásmódját erősítették. Úgy tűnik, ez a film határkő lett a magyar tudományos fantasztikus filmek kicsiny térképén, ugyanis húsz évvel később két alkotás, Vranik Rolandtól az Adás és Pater Sparrowtól az 1 is nagyon hasonló utat követ és megoldásokat használ, mint Monori filmje, hiszen következetesen használják a műfaji elemeket, de egyben felül is írják azokat. Reméljük, nem ők lesznek az utolsók, akik ezzel próbálkoztak.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

bobbafet · 1 éve

Grati, jó írás!

Kapcsolódó film

Meteo

Meteo – magyar filmdráma, sci-fi, 1989. Rendező: Monory Mész András. Szereplők: Eperjes Károly, Kistamás László, Stohl András, Balkay Géza, Esztergályos Cecília, Varga Zoltán.

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 15 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A sportoló, a bőrdzsekis, a szemétkedő, a hercegnő, az okostojás és a tolvajlány meséje - John Hughes: Nulladik óra / The Breakfast Club

A sportoló, a bőrdzsekis, a szemétkedő, a hercegnő, az okostojás és a tolvajlány meséje – John Hughes: Nulladik óra / The Breakfast Club

[kritikaíró pályázat] Konfliktusok, előítéletek, humor és dráma fér meg egymás mellett egy középiskolai könyvtárba zárva; erről szól a Nulladik óra, a tavaly elhunyt John Hughes egyik legelismertebb alkotása, amely egyben egy laza, tematikus trilógia középső darabja is (a Sixteen Candles és a Weird Science között).

Kapcsolódó hírek

Újra összeáll a Monty Python csapat

Újra összeáll a Monty Python csapat

A Monty Python-os John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones ismét egy csapatot alkot az Absolutely Anything című sci-fi vígjáték kedvéért.

4 hónapja

Hírek

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Húsz alkotás lesz látható a Külhoni Magyar Filmek Napján május 22-én, kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban....  

19 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea