Gyere, MOST legyünk szerelmesek!

Petter Næss: Tatt av kvinnen / Gone With The Woman

Aki ismeri Petter Næss korábbi filmjeit, az tudja, hogy a kedves csomagolás ellenére, karaktereivel mindig kisebb-nagyobb problémák vannak. Mindenki lépéshátrányból indul, de végül célba ér. Legújabb filmjének hőseivel sincs másképp. Noha szellemileg teljesen épek, valami mégsincs rendben.

Adott egy férfi. Egy kisbetűs férfi, aki mégis a nagybetűs Ő. És adott egy nő, aki szereti a csendet, amit két ember megoszthat. A nő kopogás nélkül hatol be a férfi intim szférájába, hogy ott engedély és minden lelkifurdalás nélkül garázdálkodjon. A szeszélyes teremtés karmai közt a férfi csak egy marionett-figura, mégis nagy ígéretek születnek: megpróbálnak a lehető legszerelmesebbek lenni egymásba. Ismerős szituációk: klisékkel teli, ám giccsmentes romantika kilencven percben.

Aki ismeri Petter Næss korábbi filmjeit, az tudja, hogy a kedves csomagolás ellenére, karaktereivel mindig kisebb-nagyobb problémák vannak. Ilyen például eddigi legsikeresebb, és szerintem legzseniálisabb filmjének főhőse, Elling, aki egészen 40 éves koráig, a szó legszorosabb értelmében nem hagyta el otthonát. Vagy ott van a két autista kibontakozó szerelme (Hóbortos szerelem/Mozart and the Whale, 2005), és egy lány hadakozása a könyörtelen tinikor ellen (Just Bea/Bare Bea, 2004). Mindegyik karakter lépéshátrányból indul, mindegyiknek nehezebb az átlagosnál, de végül mindegyik célba ér. Legújabb filmjének hőseivel sincs másképp. Noha szellemileg teljesen épek, valami mégsincs rendben.

Ő, a férfi (akinek neve nem derül ki a film során), azon veszi észre magát, hogy egy meglepően kellemes teremtés, Marianne, egyre gyakrabban látogatja. Marianne imádja a csendet, ennek ellenére szüntelenül beszél, mindenről véleménye van, Őt meg alig hagyja szóhoz jutni. A férfinak fogalma sincs, hogy mit kezdhetne Marianneval, mígnem uszodabeli barátainak tanácsára testi kapcsolatot nem létesít vele. Hamar rászoknak a dologra, ám Marianne csak akkor hajlandó szeretkezni a férfival, ha az úszószemüveget visel. Furcsamód a szexuális kontaktus Marianne odaköltözését is maga után vonja, amit Ő természetesen nem bán, hiszen ők együtt kell legyenek, együtt kell gondolkodjanak, így kell serkentsék egymás szerelmét. Ez működik is, hiszen a film első fele valóban idillikus. Mivel Marianne a szavak embere, a gondok ott kezdődnek, hogy ő inkább csak beszél a szerelemről, mintsem hogy valóban gyakorolná, vagy bármit is tenne érte. De Ő teljesen el van ragadtatva tőle, ki sem lát a papucsvilágból, az élet tökéletes...

Egészen addig, amíg Marianne hóbortos elhatározására vonatra nem ülnek, és el nem mennek Párizsba, hogy ott majd csak magukra és szerelmükre figyeljenek. Párizs viszont nem várt meglepetéseket tartogat, így felbukkan Mirlinda, aki megzavarja a férfi betokosodott gondolatait…

A film Erlend Loe norvég író első regénye alapján készült. Már a címben észrevehető egy kis huncutság, amiből a szemfülesebbek már előre ráérezhetnek, hogy mi is fog történni. A Tatt av kvinnen (Gone with the Woman) igazából a Tatt av vinden (norvégul a Gone with the Wind) játékos megvariálása. A filmplakáton is jót mosolyoghatnak azok, akik ismerik a klasszikus történetet. Amúgy nem véletlen ez a párhuzam Scarlett O’Hara és Marianne között, hiszen mindkettő olyan hibákat követ el, melyeket lehetetlen később helyrehozni.

E hóbortosan életszagú film különlegességét nem a történetben kell keresni. A szereposztás nagyszerű, Trond Fausa Aurvåg (Ő) arcánál bárgyúbbat elképzelni sem lehet, tökéletes az önálló gondolatait sutba dobó férfi szerepére. Már az első pár percben szánalmat gerjeszthet a nézőben – ami azzal telik el, hogy egy HARMONY feliratú pólóban pizzát majszolgat, bámul a semmibe, és feliratos csészécskéjéből nagyokat kortyolgat. Marian Saastad Ottesen (Marianne) erős karaktere pedig már ránézésre érezteti, hogy ki a domináns fél. Kell ennél több? Ha netán kellene, akkor ott van Mirlinda, a bájos kis francia lány, vagy Tor, a tipikus északi férfi, aki folyton-folyvást madarakat les, és Marianne ágyába is bekukucskál.

A színészek mellett a színek is nagyon fontos szerepet játszanak. Marianne legtöbbször pirosba és zöldbe öltözik, piros a rúzsa és hasonlóan élénk színű kiegészítői vannak. Ezek mind kiválóan tükrözik bohóságát és nevetségesen erős személyiségét. Vele ellentétben Ő legtöbbször szürkében vagy barnában van, mindig egyszerű és visszafogott. A képek is legtöbbször erre az élénk-fakó párosra vannak komponálva. Látunk szürkén ködös tájat, amit Marianne élénk pajkosságával melegít fel, valamint megelevenedik a gyönyörű norvég környezet is, tipikus kis fehér házikóval a domboldalon.

A zene visszafogott, kötelezően romantikus dallamok csendülnek fel, de ez így is van rendjén.

Mindent összevetve ez lenne tehát az a film, mely kedvességével és könnyedségével észrevétlenül belopja magát az ember gondolataiba. Nem váltja meg a világot, nem mond semmi újat, mégis kiköveteli, hogy szeressék. Tökéletes egy borongós délutánra, de talán érdemesebb kettesben nézni, mert akkor a stáblista lefutása alatt a kötelező összeborulásokat is meg lehet szervezni. Utána pedig jöhet az úszószemüveg…

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó