Egy filozófus vallomásai: könnyes krimi Spacey-vel

Alan Parker: The Life of David Gale / David Gale élete

Kevin Spacey Kate Winslettel játszik együtt Alan Parker (Evita, Madárka, Pink Floyd – A fal) új filmjében, a melodramatikus elemekkel tarkított krimiben. A David Gale életében megbolygatja a nézők kedélyeit, és a rendező szándéka szerint: elgondolkodtatja őket.

Az egykor filozófiatanár Gale (Kevin Spacey) a siralomházban várja büntetését, ugyanis kolléganője (Laura Linney) megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolják. Az eset pikantériája, hogy a férfi civilben a halálbüntetés ellen küzdött. Erre felfigyel a média is, bár hiába kíséri figyelemmel az évek óta húzódó ügyet, mert Gale nem hajlandó nyilatkozni. Kivégzése előtt azonban üzen egy karrierista újságírónőnek (Kate Winslet), hogy három nap, egy-egy órában interjút adna. Bitsey meglepetésére azonban a férfi a börtönben azt a feladatot is rábízza, hogy derítse ki, mi is történt valójában. A film során Gale mesél, Bitsey nyomoz, eközben pedig feltárul a különös eset háttere, egészen a megdöbbentő és sokkoló befejezésig.

A film kezdetén úgy tűnik, hogy a film beáll az olyan, halálbüntetés ellen felszólító drámák sorába, mint amilyen a Ments meg, Uram!, Az utolsó tánc vagy a Halálsoron. Ahogy azonban a történet előre halad, szokványos krimi bontakozik ki a néző szeme előtt. Ám mindezek mellett egy harmadik film is játszódik a vásznon, David Gale életének melodrámája, amely feltárja, hogy a sikeres oktatót hogyan csábítja el egy bosszúszomjas (kirúgott) diákja (Rhona Mitra), hogy aztán nemi erőszakért feljelentse. Az eset következménye a férfi családjának szétesése, alkoholizmus és végül a gyilkosság vádja.

Nem sokkal később viszont a halálbüntetés eltörlése melletti agitáció háttérbe szorul, a film nem késztet állásfoglalásra, s így fokozatosan a múltban játszódó melodráma és a jelenben zajló krimi kerül az előtérbe. A többféle hatás azonban sokszor nyomásként nehezedik a filmre, hiszen az egyén és a vele szembehelyezkedő társadalom tragédiájához túl kommersz a szimpla krimi, míg az oknyomozást késlelteti a visszatekintések sorozata. Emellett bosszantó sutaságok is előfordulnak a forgatókönyvben, például a kölcsönzött autó esete, ami szinte az első pillanattól fogva hibás, mégsem jut eszébe egyik szereplőnek sem, hogy lecserélje; vagy a mobiltelefonok és a térerő tragédiája – a film szerint az utóbbi kifejezetten ’hiánycikk’ Texasban, különösen sürgős esetekben. Ezek mellett a néző már meg sem lepődik azon, hogy a high technológiához szokott újságírónőnek eszébe sem jut vonalas telefonon értesíteni a hatóságot a döntő bizonyítékról.

A hibák súlyán azonban – a szereposztást figyelembe véve – jelentősen javíthatna a színészi játék, de ez csak többé-kevésbé történik meg. Kevin Spacey a tőle megszokott stílusban hozza a lassan skatulyaként ráragadó, „nagyon intelligens” karaktert; a kevéssé ismert Laura Linney viszont egyszerűen, de nagyon megnyerően alakítja Gale kolléganőjét. Kate Winsletnek azonban az alkotók nem sok kifutási lehetőséget hagytak, mert a színésznő szerepe szinte másból sem áll, minthogy az egyre érzelmesebbé váló karakter lelki folyamatait szappanoperába illő síró-jelenetekkel érzékeltesse. Emellett, míg ezeknek a szereplőknek körülírható a helye a film rendszerében, a cowboykalapos férfi figurája (Matt Craven) igencsak imbolyog; hol a rejtélyek kulcsának látszik, hol végtelenül sablonos, elcsépelt szereplőnek – elég csak megemlíteni, hogy megkülönböztető jegye a kalap, s ez a tény Texas államban „kicsit” komolytalanul hat. A film ké­szítői nem nagyon tudtak mit kezdeni Bitsey társával (Gabriel Mann) sem, aki sokszor csak téblábol a vásznon – talán a nő akaratos személyiségét akarták vele ellenpontozni.

A filmet összességében nézve viszont az alapvető melléfogások mégsem a forgatókönyvben találhatóak, hanem sokkal inkább abban, hogy az alkotók a film befejezéséig nem tud­ták eldönteni, milyen hatást akarnak gyakorolni a nézőre. Krimi, melodráma, netán társadalmi dráma eszköztárával éljenek leginkább? A műfajok összemosása nem sikerült, fel­váltva bukkannak elő, és sokszor egészen kioltják egymást. Így a néző a film végén valamilyen zavaros érzéssel áll fel, s a befejezés megrázó ereje utáni pillanatban még azt sem tudja, miért.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó