Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Ritter György

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Fakebook
Ariel Schulman, Henry Joost: Catfish

Kinagyított képpontokkal kezdődik a Catfish című dokumentumfilm. A monitor pixeleiből egy lány szeme rajzolódik a néző elé: egy Facebook-profilé. A számítógépen keresztül megismert világ tükörországa, ahol számunkra kedvező illúziókba ringathatjuk magunkat. A régóta vitatott Baudrillard-elméletet, miszerint minél több a digitális az életünkben, annál kevesebb a valódi személyesség, először bizonyítja valósan Ariel Schulman és Henry Jost dokumentumfilmje.

A Catfishről nagyon nehéz írni, mert a fordulatos meglepetésekre épülő thrillerek több elemét is magán viseli – annak ellenére, hogy a valóságot konstruálja. Nehéz írni róla, mert utolsó 50 perce tartogatja a meglepetésdrámát, amelyet igazából nem illik ehelyütt lelőni. Mégis, előzetese ellenére semmi horror vagy misztika nincs benne. Nyomkövető fejlődés-doku ez, amelynek központi figurája az egyik rendező testvére, Yaniv „Nev” Schulman, a 24 éves New York-i fotós, aki 2007 augusztusában publikál egy táncos fotót a New York Sunban. Három hónappal később kérés érkezik egy 8 éves kislánytól, Abbytől, hogy hadd fesse meg a fiú fotóját. Yaniv beleegyezik, s ezután több képet is kap a lánytól, akit a Facebookon is megtalál. Beszélgetni és levelezni kezdenek. A két rendező innen kapcsolódik be az eseményekbe, ügyesen megérzik a témában rejlő lehetőséget. Yaniv a neten, a postázott küldeményeken és a telefonbeszélgetéseken keresztül fokozatosan közel kerül a kislányhoz és családjához. Ez lesz az ő Facebook-famíliája, ahogy a film elején ki is mondja. Folyamatosan bejelöli őket, aztán megakad a szeme Meganön, Abby féltestvérén.

Kép a Catfish című filmből

Lassan közel kerül a modell alkatú lányhoz, aki táncos, zenész, rendszeresen lovagol és persze gyönyörűen szép. Yaniv a kamerák szeme láttára beleszeret a lányba, aki a beszélgetésekben és a levelezésben is mintha viszonozná érzéseit. Csak éppen a New York–Michigan távolság az, ami megnehezíti a kapcsolatot. A stáb aztán nekiindul Yanivval, hogy meglepetést okozzon a lánynak. A film második fele azonban nem várt, megdöbbentő meglepetéseket tartogat. Talán nem árulok el nagy titkot, de a szépséges lány nem igazán olyan, mint amilyennek mondja magát. De ismétlem, ne gondoljon itt senki a fikciókat jellemző durva leütésekre. A film végig a kisrealizmus szintjén boncolgatja az emberi kapcsolatok mikéntjeit, ha valaki trancsírozást vagy verekedéseket vár, az mást válasszon. A Catfish ugyanis a valódi íztől olyan remek, ahogyan a hazugságokat egyáltalán nem ítélkezve, inkább empátiával közeledve leplezi le és mutatja be. Lassan, de ütősen. És nemcsak oknyomozással, hanem konkrét társadalmi-filozófiai-pszichológiai kérdések feszegetésével is.

Kép a Catfish című filmből

A film egyik sarokköve, hogy a virtuális térben mindenki azzá válhat, akivé akar, a megtévesztésnek kevés határa marad. Másik alapja, hogy az élet idegőrlő megpróbáltatásai eltorzíthatják az emberek ítélőképességét és viselkedését. A webkettő forradalma következtében, a világ terének kitágulásával már chat-ek és közösségi szájtok csábítanak ismerkedésre. Az Én és az Én-Gép határai elmosódnak, új maszkként az ember személyiségére tapadhatnak. A Shulman-Just páros is remekül kihasználja ezt a csodaországot, miközben kritizálja is. A Google Maps térképein szúrjuk ki Meganék házát, Street View-n nézünk körbe a helyszíneken, az adatokat Facebook-verbalizációval követjük, az utazást GPS-vonalon rohanjuk végig. Emellett nem is nehéz azonosulnunk Yaniv Facebook-családjával sem.

Kép a Catfish című filmből

Csakhogy ezen az utazáson elhervad minden féltve őrzött virág, és a digitális vákuumban szőtt álmokat keserű valóság váltja fel. Kevés dolog van, amin még nem ment keresztül a digitális forradalom, a Catfish pedig fel is hívja erre a figyelmet. Vajon ez predesztinál minket a hazugság fogságára? Azt mindenesetre megmutatja nekünk ez a film, hogy az internet felületességre épül, és az emberi létezés sokkal bonyolultabb, mint ahogyan azt a kényelmünk diktálja. A Másik megismerése kaland és kihívás, nem pedig komment és lájkolás. Mégis, talán valami önhittségbe révedve, a meséket kergetve hajlamosak vagyunk hinni és bedőlni. Ugyanez történik Yanivval is, akinek a digitális mütyürök, a mobil, a net is elég, hogy szerelembe essen. S bár a másik oldal manipulációja is sokáig kihúzódik, mégis az átverés saját univerzuma buktatja meg, amikor főhősünk és a rendezők kiszúrják a youtube-on, hogy Megan „eredeti” dalocskája valójában egy másik profi előadó muzsikája. A „megfigyelt pár” mindkét pólusa naiv, a fiú azért, mert néha túlzott bölcsészkedő műmosollyal reagál mindenre és nem képes észrevenni a bukatókat, a lány pedig azért, mert azt hiszi, határtalanul rendez(get)heti színházát.

Kép a Catfish című filmből

A film képi világa kutakodó, a kis és elrejtett kamerák perspektívája, a netes felület narratív elemekként való felhasználása izgalmassá teszik ezt a dokut úgy, hogy közben kerülik a zsurnalisztikát. Ebből kifolyólag nem egy pörgős alkotás a Catfish, de a rejtettség és talán a baráti jelleg miatt a főszereplő még a kamera ellen is fordul, megkérdőjelezve a film szükségességét. Ennek ellenére őszintébbnek hat sértődése, mint a hasonló tematikájú doku-soap műfaj alakjainak tipikus kifakadásai. Igaz itt maga a dokumentumjelleg nem korlátozódik a megfigyeltre, és a kamera sem ingerli konfliktusra alanyait. A Schulman-Just direktorpáros, ha még kissé észrevétlenül is, de ugyanolyan részei a folyamatnak, mint Yaniv. Ám a direktorok amatőr karcossága nem mindig válik a film erényévé. Az elcsent momentumokat rángatózó kamerával és sokszor fals vágóképekkel rögzítik, ami rendkívül elfárasztja a szemet és az agyat. Máskor viszont remek lírai képekbe szedik (tóparti fürdőzés) a fordulatok közötti feszültséget.

Kép a Catfish című filmből

Egy biztos: a Catfish nemcsak a legalapvetőbb emberi érzelmeket, de ezek kifordulását és elferdülését is bemutató kortárs dokumentumalkotás, amelynek minden szereplője ellentmondásos, mégis hétköznapi és (ami a legfontosabb) hús-vér élő figura. A film nézője pedig meglepődhet azon, hogy ha a stáblista után kezd el kutakodni a neten a film alakjait keresve, akkor majdnem mindenkit megtalálhat.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Catfish

Catfish – amerikai dokumentumfilm, 2010. Rendező: Ariel Schulman, Henry Joost. Szereplők: Yaniv Schulman, Ariel Schulman, Angela Wesselman.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 9 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Dislike - David Fincher: The Social Network / A közösségi háló

Dislike – David Fincher: The Social Network / A közösségi háló

A várva várt Facebook-film éppen csak arról nem szól, amiről kellene: a Facebookról. Megrázó igazságokra számítottam, amik láttán majd hazamegyek és sokkos állapotban törlöm a Facebook-useremet. Hát, nem így lett. Azt írtam a Facebook-falamra, hogy „nothing special here”. Jónak jó a film, mégis csalódás.

Kapcsolódó hírek

Dokumentumfilmek a TIFF-en

Dokumentumfilmek a TIFF-en

16 provokatív, érzékeny és megrázó dokumentumfilmet foglal magába a TIFF What’s Up Doc? válogatása – ígérik a 11. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál szervezői.

23 napja

Hírek

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Húsz alkotás lesz látható a Külhoni Magyar Filmek Napján május 22-én, kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban....  

19 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea