Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Farkas István

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Lélektől Hortonig
Jimmy Hayward, Steve Martino: Horton Hears a Who! / Horton

A 21. századi animációs ipar számtalan melléktermék-gyártója mellett szerencsére vannak még olyanok, akik képesek megmenteni a műfaj becsületét, illetve reményt csepegtetni a nézők lelkébe. A veterán Pixar-animátor, Jimmy Hayward és a Robotok látványtervezője, Steve Martino közös rendezése, a Horton ezen kevesek közé tartozik.

„Az animációnak művészetnek kell lennie. Így képzeltem el. De maguk, uraim, ipart csináltak belőle. Nem művészetet, ipart. Szerencsétlen dolog!” – jelentette ki a ’20-as évek elején, az animáció úttörőjének tekintett Winsor McCay. A helyzet azóta csak romlott: a 21. századi animációs gyár,– annak ellenére, hogy a számítógépes technika segítségével bármi kivitelezhető – bővelkedik a melléktermékekben.

Ott van példának okáért a disneyes Csodacsibe (r. Mark Dindal, 2005), melynek valósághűsége az esztétikai látás minimális képességével rendelkező nézőt már irritálja. Vagy akár az összecsapott, kidolgozatlan történetű Fedőneve: Pipő (r. Paul J. Bolger, Yvette Kaplan, 2007) című Lions Gate-produkció. A fikázást azonban passzoljuk a Magyar Narancs ügyeletes munkatársának, és helyette, amolyan bevezetőként összefoglaljuk, hogy miért aktuális McCay megállapítása majd’ 90 év múltán is. A technika fejlettségének köszönhetően szinte bármi előállítható, bármilyen állókép „megmozdítható”, ám ha nem bánunk csínján a rajzok mozgatásával (illetve mozgatási technikájával), nagyon hamar unalmassá válik az, vagy – és ez még rosszabb – túlságosan földhözragadt lesz, túlságosan életízű: vagy ha úgy tetszik, művészietlen. Pedig az animáció is művészet (legalábbis annak indult), és ilyen értelemben saját stilizáltságával kellene felhívnia magára a figyelmet. A művészietlenség mellett a másik nagy hiba, hogy a digitalizált figurákból hiányzik az anima, a lélek, ami kétségkívül összefügg a „szereplők” szerethetőségével is. De szerencsére vannak még olyanok, akik képesek megmenteni a műfaj becsületét, illetve reményt csepegtetni a nézők lelkébe. A veterán Pixar-animátor, Jimmy Hayward és a Robotok látványtervezője, Steve Martino közös rendezése, a Horton ezen kevesek közé tartozik. Az animációs film Theodor Seuss Geisel azonos című képregényének az adaptációja, és ilyen értelemben a fíling ismerős lehet, hisz a neves művész állóképeit már nemegyszer késztették mozgásra (Grincs, Macska a kalapban), ezek az alkotások azonban csak párszavas lábjegyzetek lettek a filmtörténet nagy könyvében. A legújabb adaptáció viszont méltó emléket állít Dr. Seussnak.

Az elegánsan egyszerű sztori origójában két meg nem értett teremtmény áll, illetve két olyan világ, amelyeknek lakói úgy tartják, hogy ők a tágas univerzum egyetlen élőlényei. Kivéve persze a két központi figurát, akiknek kézzelfogható, bocsánat, füllel hallható bizonyítékaik vannak a másik létezéséről. De nézzük csak valamivel konkrétabban: adott Horton (Jim Carrey hangjával), a közismert, Dumbó névre hallgató elefánt leszármazottja, aki Nool dzsungelében éli gondtalan mindennapjait, mígnem egy nap, különös segélykiáltásra lesz figyelmes. A hang egy szöszről jön, melyet a mi Hortonunk egy pitypangra helyez, és oltalmába vesz. A dzsungel lakói, Kenguru lejárató-kampányának következtében őrültnek tekintik Hortont, akitől mihamarabb meg kell szabadulni. Kenguru ezért felbéreli a predátori Vladot, a saskeselyűt, hogy végezzen vele. Az elefánt eközben összebarátkozik a szöszön található Ki-falva polgármesterével (Steve Carell hangjával) – akit ugyanolyan bolondnak néznek, mint az elefántot – és megígéri neki, hogy biztonságos helyre viszi a falunak otthont adó szöszt, ami azonban nehezebb feladat, mint gondolta… Ő azonban a végsőkig kitart ígérete mellett, és nemcsak Ki-falva lakóit menti meg, hanem a saját becsületét is.

Animációnk, amint látjuk a „rendes filmekben" már megszokott „világok találkozása” motívumot viszi tovább, szürreális történetével azonban nagyon is reális kérdéseket feszeget. A csöppet sem burkolt Amerika-kritika mellett (a kis világot elpusztítani akaró dzsungel az új világ allegóriájaként jelenik meg) a manapság egyre népszerűbb abortusz-témára is rátesz egy lapáttal (a legapróbb élet is számít – állítja Horton), és ha úgy vesszük, a bolygónk haldoklásával kapcsolatos kérdéseket is boncolgatja. A magasztos gondolatok mellett természetesen nem hiányoznak a poénok sem, és a felnőtt(ebb) nézők szórakoztatása végett megkapjuk a kötelező(nek számító) filmes utalásokat is (pl. Kubrick Űrodüsszeiája), de nem marad el az egyes animációs technikákat érintő kritika sem. De mindez mit sem érne, ha az animált karakterek nem lennének csordultig megtöltve lélekkel.

Az alkotás nemtől, kortól, és politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek kötelező. Még akkor is, ha nem szeretjük a CGI-t, hisz megeshet, hogy nálunk is akad olyan elszánt rajongója a filmnek, mint az indonéziai Riau megye egyik lakója, aki úgy gondolta, hogy a filmet az elefántoknak is látniuk kell, ezért hajcsárok és idomárok közreműködésével tizenkét ormányossal „nézette” meg Horton történetét. Gondoljunk csak bele, milyen látvány lenne, ha ostoros legények összeterelnék a csordát a városközpontban és elhajtanának a legközelebbi moziig.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

kata · 4 éve

Minőség alatt kizárólag a képi megformálást értem. "Szellemileg" valóban súrolja a nagyokat..., viszont véleményem szerint – ha több pénzt kapnak a produkcióra – jobban is ki lehetett volna használni a processzortechnika lehetőségeit:) A polgármester emós fia valóban ütős, és persze a negyedik képen látható divatcicák is remekül bemutatják, hogy a "modern gyerekek" életében mennyit számít a megjelenés...

Amúgy nekem is tetszett, és remélem, a nyári uborkaszezon is hasonló jókkal fog kecsegtetni.

gombócartúr · 4 éve

Mire érted a minőséget?

A nyelvi humora időnként kimondottan ütős, legalábbis én párszor majd magam mellé estem a nevetéstől... És érdekes, ahogy a "modern gyerekek" világáról szól, pl. nézz végig a Polgármester porontyain...

Nekem tetszett :)

kata · 4 éve

A dícséretek ellenére szerintem nem éri fel a Pixar-animációk színvonalát. Minőségben legalábbis...

Kapcsolódó film

Horton (Horton Hears a Who!)

Horton (Horton Hears a Who!) – amerikai animációs film, kalandfilm, vígjáték, családi, 2008. Rendező: Jimmy Hayward, Steve Martino. Szereplők: Carol Burnett, Jim Carrey, Steve Carell, Will Arnett, Seth Rogen, Dan Fogler, Isla Fisher.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    4/10 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Komputer-töltőtoll - A számítógépes animáció rövid története

Komputer-töltőtoll – A számítógépes animáció rövid története

A hangosfilm bevezetése óta nem volt olyan nagy a felfordulás a moziiparban, mint amilyen mostanában, az analóg technikákról a digitálisakra áttérés időszakában: a hetvenes évektől mind markánsabban jelentkező folyamat úgyszólván napra-nap folyamatosan alakítja át a filmképet, reformálja meg a hagyományos mûfajokat, igazítja ki a történetvezetési technikákat, írja újjá a mozgóképről való gondolkozás módját. A digitális technológiák fejlődése egyes – borúlátó – prognózisok szerint hosszú távon a kreativitás elapasztását és az emberi tényező filmkészítésből való kiiktatását vonja maga után, azonban e jóslatokkal szemben egyelőre több kortárs jelenség is inkább a teremtő- és alkotóképesség megizmosodását jelzi.

Kapcsolódó hírek

Ingyen mozizás a gyereknapon

Ingyen mozizás a gyereknapon

Május 27-én, vasárnap Budapesten 8 helyszínen, Magyarország-szerte pedig másik 28 városban (többek között Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Szeged, Szombathely és Zalaegerszeg) és 42 helyszínen rendezik meg másodszor az Aegon-Kedd Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnepet.

7 napja

Hírek

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Húsz alkotás lesz látható a Külhoni Magyar Filmek Napján május 22-én, kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban....  

19 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea