„Elássuk bűneinket, tisztára mossuk őket”

Clint Eastwood: Mystic River / A titokzatos folyó

A Nincs bocsánat után Clint Eastwood tett egy kijelentést, miszerint abbahagyja a filmezést. Megoszlanak a vélemények arról, hogy jól tette-e, hogy mégsem váltotta be ígéretét. Ha a legújabb munkáját nézzük, talán jobb lett volna, ha felhagy legalábbis a rendezéssel. Sajnos ugyanaz a baj itt is, mint a Tökéletes világ és az Államérdek című munkáinál: túl hosszú és vontatott a film. A Nincs bocsánatban az elmélázgató, lassan hömpölygő stílus még megtette a hatását, a Titokzatos folyóban azonban erőltetettnek tűnik.

Pedig az alaphelyzet sok jót ígér. Három gyerekkori jó (?) barát közül egyiküket két idegen elrabolja és néhány napon át molesztálja, majd a fiú elszökik. Senki sem tudja, mit is tettek pontosan Dave-vel, titkát felnőttként sem osztja meg senkivel. Az eset után 25 évvel a három barát már eltávolodott egymástól: Jimmy a környék „keresztapja” lesz, Sean nyomozónak áll, Dave pedig megpróbálja egy átlagember életét élni. Jimmy legidősebb lányát, Katy-t brutális módon meggyilkolják, ami újra összehozza a régi ismerősöket. Sean nyomoz az ügyben, aminek hamarosan Dave lesz a fő gyanúsítottja, mivel a gyilkosság éjjelén hirtelen fölindulásból megölt egy pedofilt. Hogy tettét eltitkolja, igen átlátszó alibiket ad elő, ami hamar rátereli a gyanút a lány gyilkosságában.

A film jó krimihez méltón foszlányokban adagolja a múltban történteket. Így tudjuk meg, hogy Jimmy igen komoly bűnözői múlttal rendelkezik, Sean házassága pedig kisíklott. Dave múltját továbbra is homály fedi, csupán a gyilkosságtól felerősödött tudathasadása érezteti, hogy akkor, 25 éve valami rettenetes dolog történt (Tim Robbinsnak talán ezek a legjobb jelenetei a filmben). A film nagyon igyekszik, hogy az akkor történtek hatását a többieken is megmutassa, ám sajnos ez nem sikerül. Igen hiteltelen például Jimmy gondolatmenete közvetlenül a gyilkosság utáni kihallgatáson, hogy mi lett volna, ha őt viszik el akkor, 25 éve.

A gyilkosság beállítása – mint valami felső hatalom büntetése Jimmy korábbi tetteiért – hol elsikkad a filmben (Jimmy morfondírozása lánya halálában játszott szerepéről), hol pedig erőltetett (a lány holttestének megtalálásakor). Az események lassú lefolyása következtében elaltatott nézői figyelem számára különösen zavaró a lány gyilkosságánál használt pisztoly és Jimmy közti kapcsolat villámgyors felgöngyölítése; túl hamar lerendezik ahhoz, hogy komoly feszültségnövelő elem lehessen belőle. Sok ismert és tehetséges színész jelenik meg a vásznon, ám nekik sem sikerül mindig kitölteni az indokolatlanul elnyújtott jeleneteket. Sean Penn-en különösen látszik az erőlködés, és olykor talán túl is játssza a szerepét (az Oscar-ra mégis elég volt ez a játék).

A film lényegi elem a bűnös viszonyulása saját vétkeihez. A valódi tettesek (Katy szerelmének öccse és annak barátja) váratlan lebukása csupán Jimmy tragédiáját teljesíti be, hiszen ő (indulatában félrevezetve) a lánya gyilkosságában ártatlan Dave-et öli meg. Ráébred tettére, de asszonyi sugallatra elhessegeti ezt a lelkiismereti problémát. Dave sem ártatlan, mivel a film végére előkerül az addig titkolt halott pedofil, az ő tragédiája azonban összetettebb, hiszen tettének gyökere ama régi élményben gyökerezik.

Dave halálakor ezt mondja Jimmy: „Elássuk bűneinket, tisztára mossuk őket.” Ez lenne a modern ember felfogása? Nincs remény a tisztulásra, mert valami vagy valaki mindig visszaránt a fertőbe? Eastwood többek között ezt a kérdést teszi föl, de olyan hosszan, hogy mire a végére jut, már elfelejtjük, mi is volt a kérdés eleje.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó