Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Hlavaty Tamás

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Táncos a sötétben
Darren Aronofsky: Black Swan / Fekete hattyú

A Fekete hattyú sok hasonlóságot mutat Aronofsky legutóbbi sikerfilmjével, A pankrátorral. Most nem egy hidrogénezett hajú erőembert látunk, hanem pont az ellentétét: egy törékeny balerinát, de neki is ugyanúgy végig kell járnia a maga passióját, ahogy a bunyós Randy Robinsonnak, és az ő „kereszthalálára” is egy színpadon kerül sor.

Darren Aronofsky, generációja egyik legmegbízhatóbb és legkarakteresebb rendezője 1998-ban készítette el bemutatkozó nagyjátékfilmjét, a kis költségvetésből forgatott Pit, majd 2000-ben jött a Rekviem egy álomért (Requiem for a Dream), ami hamar kultikus darabbá vált a fiatal nézők köreiben. A forrás (The Fountain) című filozófiával átitatott melodráma már megosztotta a közönséget, a két évvel később hatalmas kritikai sikert kivívó A pankrátor (The Wrestler) viszont egyöntetűen pozitív fogadtatásban részesült, ráadásul nem csak Mickey Rourke-ot helyezte vissza a hollywoodi vérkeringésbe, de Aronofsky fején is makulátlanra tisztította a glóriát. A Fekete hattyút az előzetes pozitív fesztiváljelentések hallatán már tűkön ülve várta mindenki és szerencsére senkinek sem kellett csalódni: a direktor életműve egy újabb remek, többrétegű alkotással gazdagodott, amely bizonyos tekintetben eddigi filmjein is túltesz.

Kép a Fekete hattyú (Black Swan) című filmből

A Fekete hattyúban majdnem minden Aronofsky-filmből van valami, gondoljunk csak a „test, mint börtön”-motívumra, vagy a Piből ismerős őrületre, leginkább mégis A pankrátorral állítható párhuzamba a mozgókép. A 2008-as moziban a 80-as években virágzó, mára csaknem teljesen letűnt wrestling-mitológia utolsó Herkulesének története tárul elénk, aki küzdeni még tudna, de teste már többé-kevésbé felmondta a szolgálatot. A szerepre tökéletes választás volt Mickey Rourke, akit pont úgy feledett el a szakma és a közönség, mint a filmbéli Randy „A kos” Robinsont, így a film egyszerre volt csontig hatolóan személyes vallomás, pazar férfimelodráma és univerzális Hollywood-kritika.

A Velencei Filmfesztivál nyitófilmjeként debütált Fekete hattyú a törékeny balerina, Nina (Natalie Portman) történetét meséli el, aki anyjával él és minden vágya, hogy ő játszhassa el a Hattyúk tava címszerepét. Álma valóra válik, de ahhoz, hogy tökéletes lehessen szerepében, nem elég jól eltáncolnia a fehér hattyút, a feketét is elő kell csalogatnia magában. Ez a tudathasadással járó lelki folyamat aktivizálja a thrillerszálat, néha horrorisztikus víziókat láthatunk, miközben Nina (és segítségével talán Aronofsky is) kitáncolja magából minden frusztrációját, hogy egyetlen tökéletes performansz során teljes szépségében nyíljon ki a publikum előtt, majd ugyanilyen gyorsan virágozzon el.

Kép a Fekete hattyú (Black Swan) című filmből

A Fekete hattyú megtekintése előtt senki se vonja meg magától azt az örömöt, hogy nem tekinti meg a Powell-Pressburger alkotópáros mesterművét, Martin Scorsese egyik személyes kedvencét, a Piros cipellőket, hiszen egyrészt feledhetetlen vizuális élményben lesz része (gondolva itt elsősorban a film páratlan színvilágára és a sokat idézett 20 perces balett jelenetre a film közepén), másrészt sok hasonlóság fedezhető fel a két alkotás között. A Piros cipellők alapkonfliktusa is a kettősségen alapul: a hősnőnek döntenie kell, hogy a karriert jelentő impresszáriót (stúdiórendszer), vagy a boldog, de unalmas párkapcsolatot választja a zeneszerző mellett (független művészfilm). A lány abba hal bele, hogy már belelépett a „bűvös” piros cipellőbe, vagyis rákapott az előadás ízére, és ettől a szenvedélytől már sosem tud megszabadulni. A Fekete hattyú abban lép tovább, hogy a külső problémát belsővé teszi: a lánynak magában kell felébresztenie az elfojtott sötét énjét, ami aztán folyamatosan konfliktusba kerül a jobbik féllel, végül teljesen összemosódik képzelet és realitás. Aronofsky filmje továbbá abban a vonásában is rokonítható a Powellék rendezte 1948-as klasszikussal, hogy a filmben előadott színházi produkció itt is maga az élet: a hősnő saját sorsát játssza el a Hattyúk tavában, ahogy a Piros cipellők címszereplője is, ettől lesz személyes, egyszeri és megismételhetetlen a show.

Kép a Fekete hattyú (Black Swan) című filmből

Ez azonban csak egy olvasata a Fekete hattyúnak, ami számtalan interpretációnak biztosít kiváló terepet. Egyrészt izgalmas skizofrén-thrillert láthatunk, másrészt a „felnőtté válás” vonal is hangsúlyos (a démoni anya nem engedi felnőni pici lányát, őt is le kell győznie Ninának, hogy minden köteléktől megszabadulva szabadon táncolhasson). Továbbá a már említett Hollywood-párhuzamot sem nehéz kiszúrni: a balett maga a film, Vincent Cassel a stúdiórendszer vonzó, egyben taszító szimbóluma, a lány ebben az értelmezésben a művész, a záró előadás pedig nem más, mint művészfilm és műfajfilm önfeledt tánca a midcult színpadán.

A mozgókép szereposztása tökéletes: Natalie Portman karrierje legérettebb alakítását nyújtja, játéka teljesen hiteles, mivel igazából ő is egy törékeny kislány Hollywoodban, akinek a szerep kedvéért picit meg kellett romlania. Az pedig plusz piros pont, hogy még balettozni is megtanult a szerep kedvéért. Vincent Cassel is remekel, néha az az érzésünk, mintha ő maga lenne az ördög, aki igazából nem ront meg senkit, csak ügyesen egyengeti a lány útját lelke sötét tartományai felé. Winona Ryder pedig egy pici, de roppant fontos és testhezálló mellékszerepben tűnik fel: egy kiöregedett táncost alakít, akit az ifjú balerina miatt eldobott magától a szakma, így azonnal Mickey Rourke Randyjét juttatja eszünkbe.

Kép a Fekete hattyú (Black Swan) című filmből

A mozi képi világa is van olyan egységes, mint maga a történet: szinte az egész játékidő alatt zárt helyeken (színház, New York-i metró, aluljáró, gyerekszoba, éjszakai klub) járunk, ami növeli a klausztrofób érzést. A belső terek kialakítása a látványtervező munkáját dicséri, továbbá sok a tükörkompozíció, ami néha végtelenné teszi a teret, máskor a lány meghasonult személyiségét vizualizálja. A kamera hűségesen követi Ninát, egy percre sem hagyja egyedül, így ha kell, együtt táncol vele – s ennek köszönhetően mi is. Az aláfestést a rendező állandó kollaboránsa, Clint Mansell jegyzi, aki ötödször hozott össze emlékezetes filmzenét Aronofsky cimborájának. Munkájának gerince Csajkovszkij Hattyúk tava című klasszikusa, amit sikerült ügyesen átszabni, sajátos megoldásokkal fűszerezni, a film testére húzni.

És ne feledkezzünk meg a rendkívül szuggesztív jelenetekről sem. A kórházi ágy lepedője alatt az ex-táncosnő szétroncsolt lába láttán például szavak nélkül sikerül kimondani az alkotónak, milyen sors várna Ninára, ha nem egyetlen előadásra tenne fel mindent. A sztroboszkópos, lüktető diszkó-jelenettel a balett elitista világát ellensúlyozza a direktor, ezzel is megteremtve azt a kontrasztot, ami a lány lelkében dúl. Az egyik későbbi momentumban Nina szörnyként látja mentorát, aki épp a barátnőjét teszi magáévá (ez egyértelműen a Drakulát idézi), továbbá a nyitó álomjelenet is remek megoldás, hiszen már itt sikerül felskiccelni, hogy a lány tudatalattijában mindig is kacérkodott a sötét oldal a jobbik féllel (ez pedig a Rosemary gyermeke elfojtásmotívumát juttatja eszünkbe, amit Polanski szintén egy álomszekvencia segítségével mutat be). Az imént említett vízió rendkívül sötét, míg a finálé szabályosan úszik a fényben: ekkor már teljesen kinyitotta szárnyait a hattyú, külső és belső világ kéz a kézben pörög a „búcsútánc” során.

Kép a Fekete hattyú (Black Swan) című filmből

Az eddig leírtaktól eltekintve, nagyon leegyszerűsítve a Fekete hattyú végülis nem más, mint Aronofsky személyes vallomása a művészetről, egy szerzői „coming out” a művész és a mű egybeolvadásának különleges nászáról és arról, hogy szenvedélye miatt mi mindenre képes az ember. Ebben a történetben azonban a szenvedély nem öncélú, ahogy mondjuk a Rekviem egy álomértben, hiszen a közönséget szolgálja – és végtére ez a művészet célja. Nem véletlen, hogy az utolsó jelenetben egyenesen ránk néz Nina, aki csak ennyit mond: „tökéletes”, majd rivaldafényt látunk, elfehéredik a kép, a stáblista alatt pedig a közönség tapsát halljuk, amely értékeli, hogy valaki elég bátor volt meghalni azért, hogy valami tökéleteset adjon nekünk. Pimasz befejezés, de végül is bőségesen kiérdemelt a megelőlegezett taps, hiszen picit minden alkotó meghal a saját filmjéért, a Fekete hattyú esetében viszont az is bátran elmondható: ezért érdemes is volt!

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

anna · 4 hónapja

hol lehet a táncát megnézni?

szemmel · 1 éve

Igen, mielőtt az ember a Fekete hattyút megnézi, nem árt, ha a témába vágó más filmeket is lát, csak arra kell vigyázni, hogy a Tangót ne előtte, hanem utána nézze meg. Ez a film is, mint a Rekviem egy álomért (A kútról nem beszélek, az botrányos) nagyon egyoldalú, és tele van olyan lehetőségekkel, amik a rendezőt nem érdekelték. Mivel marad az ember a Fekete hattyú után? Azzal, hogy nicsak, milyen jól sikerült írni egy olyan forgatókönyvet, amely maximálisan felmutat egy színésznőt. Igaz, ő nagyon érzékenyen játszik. De a szerepek nincsenek kidolgozva, az övé sem igazán, és az egész lelki drámáját a szimbolikára meg a thriller-mumusokra bízni... végülis színpadszerű, de nekem nem elég. Épp a Táncos a sötétbenhez viszonyítva, amely hihetetlen erővel tudta megjeleníteni a hősnőben dúló feszültséget. Vagy a Tangó: a koreográfia ugyanaz: az üldözött naiva, aki a végén a sötét alak áldozatául esik; de ott van a férfiak tánca a kivont késsel, a zongorista, a dobtangó stb. Amióta láttam, másképp gondolkozom a táncról. (De legalábbis nem azon fanyalgom, hogy ó, ebbe a filmbe is beletettek egy kis leszbi-jelenetet, csakhogy növeljék a nézettségét.)

Kapcsolódó filmek

Fekete hattyú (Black Swan)

Fekete hattyú (Black Swan) – amerikai filmdráma, thriller, 2010. Rendező: Darren Aronofsky. Szereplők: Barbara Hershey, Benjamin Millepied, Mila Kunis, Natalie Portman, Vincent Cassel, Winona Ryder.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 56 értékelés
  • Szerinted?

A pankrátor (The Wrestler)

A pankrátor (The Wrestler) – amerikai filmdráma, sportfilm, 2008. Rendező: Darren Aronofsky. Szereplők: Andrea Langi, Dylan Keith Summers, Elizabeth Wood, Evan Rachel Wood, Giovanni Roselli, Gregg Bello, John D'Leo, Judah Friedlander, Marisa Tomei, Mickey Rourke, Mike Miller, Robert Siegel, Ron Killings, Todd Barry, Tom Faria, Vale Anoai, Vernon Campbell, Wass Stevens.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    9/10 · 31 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Testvérek a pofonok földjén - David O. Russell: The Fighter / A harcos

Testvérek a pofonok földjén – David O. Russell: The Fighter / A harcos

David O. Russell rendező 1999-ben a Sivatagi cápákkal (Three Kings) gurított nagyot, azóta nem sok említésre méltó munkát tett le az asztalra. A harcos lett a második győzelemmel végződő meccse, és még ha nem is kiütéssel viszi földre a nézőt, a pontozásnál egyértelműen az ő javára billen a mérleg.

Kapcsolódó hírek

Natalie Portman stylistja a legbefolyásosabb

Natalie Portman stylistja a legbefolyásosabb

A többek közt Natalie Portman és Michelle Williams néhány emlékezetes megjelenéséért felelős Kate Youngot választotta a szórakoztatóipar legbefolyásosabb stylistjává a The Hollywood Reporter.

2 hónapja

Hírek

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Húsz alkotás lesz látható a Külhoni Magyar Filmek Napján május 22-én, kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban....  

19 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea