/ / /

· írta

Lúdas Matyi meséje

Az első színes magyar film restaurálása

Interjú

A Magyar Nemzeti Filmarchívum – ahol 15 éve mentik szisztematikusan, nagy mennyiségben a nemzeti filmkincset – most hatalmas fába vágta a fejszéjét. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától 15 milliós támogatást kapott, s három cég megfeszített munkájával digitális úton próbálják visszavarázsolni az első, teljes hosszában színes magyar film, a Lúdas Matyi színeit. Ez a restaurálás ugrás az ismeretlenbe, hiszen az eredeti kellék összesen két-három százalékban tartalmaz színnyomokat. A restaurálás pedig nem jelentheti azt, hogy találomra, kifestőkönyvszerűen kiszínezhetnek egy filmet. A munkálatokról Fazekas Eszterrel, a Filmarchívum munkatársával, a felújítás vezetőjével beszélgettünk.

1. fejezet. Az Archívum

Beszélgetés Fazekas Eszterrel

Voltak a Lúdas Matyinak filmtörténeti előzményei?

Ami a színes technikát illeti, két kis előzménye volt. Radványi Géza filmje, a Beszélő köntös – 1942-ben készült – már tartalmaz három színes betétet, úgy tízpercnyi anyagot. Operatőre, Hegyi Barnabás ezen a filmen próbálta ki a színes technikát, tehát volt már kis tapasztalata a Ludas Matyi fotografálásakor. Aztán az 1949. május 1-jei eseményeket is színes anyagra örökítették meg. A nyersanyag mindkét esetben Agfacolor volt. A Beszélő köntöst Berlinben laborálták, a május elsejei anyag meg román csempészáru volt. Volkmayer Antal, a Szivárvány Labor vezetője a visszaemlékezéseiben pontosan megmondja, hogy 1200 méter negatívot és 3000 méter pozitív Agfacolort – nagyon különböző karakterűanyagok voltak ezek – foglaltak le a határon. Majd átadták a Labornak, és ők boldogan próbálták ki. Azt is leírja, hogy még nagyon kevéssé voltak ezek az anyagok színhelyesek, s ő saját kezűleg készített hozzájuk rengeteg szűrőt, amivel a pozitívon korrigálni lehetett a színeket. Ekkor a labornak még sem embere, sem berendezése, sem tapasztalata nem volt a színes technikában.

Fazekas Eszter

Magyarországon nem lehetett hozzáférni színes nyersanyaghoz?

Nagyon-nagyon kevés volt akkoriban a színes nyersanyag, háború után különösen. Minden, ami elvétve hozzánk került, keleti közvetítéssel jutott be az országba. Nagyon nyersanyaghiányos időszak volt ez, nem csak színesben, hanem fekete-fehérben is.

Ugrás az ismeretlenbe

Miért erre a történetre esett az alkotók választása?

A Lúdas Matyi a fordulat évének a jellegzetes darabja volt. Szinetár György az 1948-as könyvnap táján ötlötte ki, hogy ez a közkedvelt történet filmre kívánkozik, mert az össznépi ideológiát az urat móresre tanító népmesei figura remekül tükrözi. Sőt, ebből nemzetközi siker is lehet, hiszen az ilyen néphős-toposzok minden nemzet népmesekincsében élnek. Innen származik az ötlet, amire aztán a párt is rábólintott: legyen ez egy színes, reprezentatív film, mutassuk meg, hogy hol tartunk! De szimbolikus a Lúdas Matyi olyan értelemben is, hogy bár már a proletárdiktatúra ideológiáját tükrözi – 1949 augusztusában kezdik forgatni –, de még nem sematikus, mint a szintén ugyanabban az évben készült Szabóné, a Felszabadult föld illúzióromboló folytatása, vagy az egy évvel későbbi Teljes gőzzel – és lehet ezt a sort folytatni. A Lúdas Matyi a népi demokratikus időszak és a proletárdiktatúra közti átmenetet jelzi. Aztán olyan szempontból is unikális, hogy mint az első színes film, rendkívül nagyszabású vállalkozás volt. Nagyon sok jelenet játszódik természetes környezetben, tóparton, vásáron, pusztán, erdőben, a döbrögi vásárt például Dabason vették fel, több mint hatszáz helybéli és környékbeli statisztával. Emellett rendkívüli igényességgel tervezték meg nemcsak a színeket, hanem a legkisebb tárgyi részletet is, például hogy a piacon árult csizmák oldalt varrottak legyenek, s a parasztingek is korabeliek legyenek. Le is húzták az egyik jelenethez egy helybéliről a megfelelőt, ami addig hiányzott. Mindez újdonság volt a műteremhez szokott és gyorsan legyártott magyar filmben. Ezt megelőzően a filmgyártás ipari termelés volt. Persze voltak azért szép kivételek, mint a Valahol Európában, a Szőts-filmek: az Emberek a havason, az Ének a búzamezőkről vagy a Talpalatnyi föld, de nem ez volt az általános. A rendező, Nádasdy Kálmán nagysikerű színházi ember volt, Kodály barátja, s ő rendezte a magyar hangosfilm egyik legnagyobb produkcióját, a Gül Babát is (1940). A Filmpolitikai Bizottság (a párt filmes csúcsszerve) tehát nem egy lelkes pártemberre bízta ezt a feladatot, hanem egy rutinos, öreg rókára.Nádasdy pontosan tudta, kiket választ a feladatra. Vagy jól bevált, jól kipróbált régi színészek játszanak ebben a filmben, vagy az egészen fiatal nagy tehetségek, mint a két főszereplő: Soós Imre és Horváth Teri. Hegyi Barnabás a korszak legnagyobb operatőre volt Eiben István mellett, és a színes technikában csak neki volt tapasztalata. Nádasdy segédje Ranódy László volt, aki szintén a 30-as évek végétől ott volt a filmgyártásban, s később a klasszikusok avatott tolmácsolójaként, az egyik legjobb színészvezetőként emlegették (Légy jó mindhalálig, Árvácska). A fővilágosító Bolykovszki Béla is fogalom volt a szakmában. Természetesek, frissek és erősek a színészek, látszik az, hogy jól megírták szerepeiket, az idősebb színészek: Kiss Manyi, Solthy György, Balázs Samu vagy Misoga László játékán is érződik, hogy örömmel él a figurában, függetlenül attól, hogy annak ideológiája történetesen egybeesik a proletárdiktatúráéval. A Lúdas Matyinak példátlan sikere volt, az 1961-es felújítással együtt öt millióan látták. Csak a Latabárok Mágnás Miskája volt sikeresebb. A sematizmusról még csak annyit – hiszen most nem ez a lényeg –, hogy 1950 elején, mikor a filmet bemutatták, a sajtóban voltak már olyan hangok is, hogy miért nem jelenkori a történet.

Ranódy László: Ludas Matyi

Eredetileg is színes filmnek szánták a Lúdas Matyit?

Tudomásom szerint eredetileg még fekete-fehér filmet akartak készíteni, de a Filmpolitikai Bizottságnak annyira megtetszett az ötlet, hogy fel akarták használni a friss és új ideológiának. Ezért menet közben többször át kellett írni a forgatókönyvet, hogy színes filmre is megfelelő legyen.

Milyen mértékű volt a párt kontrollja?

Akkoriban a Filmpolitikai Bizottság szinte napról-napra figyelte a forgatókönyvek készülését, gyakran megbírálták, és forgatás közben is állandóan beavatkoztak. A Lúdas Matyit a véglegesített forgatókönyv után már nem zaklatták. Utólag is dicsérték a film szellemiségét, a színészi játékot, de levéltári forrásokból lehet tudni, hogy a film hangjával és színével kapcsolatos problémákat „individualista csökevénynek” tartották. A színért és a hangért felelős szakembereket a kollektív munkamódszer megsértésével gyanúsították, és elmarasztalták.

Mik voltak a kifogásolt problémák mélyén?

A Lúdas Matyit Gevacolor nyersanyagra forgatták. A Gevaert belga cég volt, s ez volt az első film, ahol kipróbálták. Ez a kameranegatív szín- és fényérzékenységét, tartósságát tekintve még olyan problémás anyag volt, hogy a forgatás alatti színtartósságáért három hónapot garantált a gyártó; és magáért a negatívért – amelyről aztán a pozitív kópia készül – egy évet. Így történt, hogy egy év múlva már nem lehetett színes kópiát legyártani a Lúdas Matyiból. Tehát nem csoda, hogy nincsenek belőle színes kópiák, hiszen ezek már az 50-es évek elején sem voltak újak, csak az agyonvetített nitrók. Azok meg már a hatvanas évek elejéig tönkrementek. Véleményem szerint, ha egy évvel később forgatják a Civil a pályánt és a Különös házasságot (mindkettő 1951-ben készült), akkor már nem kérnek ebből a Gevaert anyagból, mert addigra kiderültek volna a hátrányai. (Egyébként a Gevaert később hihetetlenül sokat fejlődött. Tudták stabilizálni a színeit és érzékenyebb lett, mint az akkori Agfa. Aztán 1961-ben egyesült a Gevaert és az Agfa.) A filmnek a laborálása is az ismeretlenbe való ugrás volt. A hazai labortechnika abszolút nem volt felkészülve a színes film labormunkálataira. Mindent kapkodva kellett megoldani. A kopírozásra alkalmas Debrie gép is a forgatásra érkezett meg. Nem voltak hívásra alkalmas vegyszerek sem, ezért a május 1-jei felvételekhez az Agfa hívószereit használták, de ezek az anyagok már oxidálódtak, s ezért ezeket a vegyszereket először regenerálni kellett. Itt kapcsolódott a munkába a későbbi legendás színestechnikus Dobrányi Géza és mérnöktársai a Chinoinból. Hegyi Barnabás, Volkmayer Antal laborvezető és a díszlettervező Fülöp Zoltán a forgatás előtt összeállítottak egy színtáblát, amin az összes színárnyalat szerepelt. Tesztelték az összes kelmét, díszletet, tárgyat, hogy kitapasztalják, milyen színű lesz. A kivitelezők folyamatosan arról faggatták a látvány birtokosait, hogy milyen árnyalatú legyen Döbrögi mentéje, hogy pipacsszínűnek látsszon a képen? A filmkészítők csak a tapasztalataikra hagyatkozhattak. Az anyag már öntéséből fakadóan is elváltott, jelenet közben. Semmilyen restaurálással nem lehet ezeket a villódzásokat megszűntetni, legfeljebb csökkenteni. Semmi nem létezett még akkoriban, amit ma egzakt színes technikának, gamma-értékeknek hívunk. Emberfeletti volt a feladat, hogy a film tényleg színesnek látsszon. Összefoglalva: a szépiaszerű anyag is átmeneti, kísérleti volt a fekete-fehér és a színhelyes között, mint ahogy kísérleti volt a színes filmgyártás is. Ebben az összefüggésben érdemes megvizsgálni a párt minősítését: az „individualista csökevény” jelzőt.

Az első színes magyar film restaurálása

Digitális filmmentés

Miért a Lúdas Matyi? Hiszen vannak még hasonló rossz állapotban lévő magyar filmek.

A restaurálás elején nem az volt a kérdés, hogy „kaptunk pénzt digitális felújításra, mire költsük?”, hanem arra pályáztunk, hogy a Lúdas Matyit, az első színes filmet megmenthessük. Nyilvánvaló volt, ha ezt a filmet, ahol az eredeti színek két-három százalék alá estek, most nem restauráljuk, már soha nem lehet, legfeljebb önkényesen kiszínezni, de annak semmi köze nem lenne ahhoz, amit egykor Lúdas Matyinak neveztek. Hagyományos labortechnikával már a hatvanas évek elején sem lehetett felújítani. Tíz színes film készült nitro hordozóra, és ebből három van ilyen rossz állapotban, a Lúdas Matyi mellett még a Különös házasság és a Civil a pályán. A már említett 1951-es Gevaertek. A másik hetet átmentettük.

A jelenlegiek az első restaurációs kísérletek?

Az első teszteket még 1999-ben csinálta a Magyar Filmlaboratórium, még videófelbontásban, harsány színekkel. Ezt követően a Focus Fox Stúdió kezdett el kísérletezni a dologgal, ők is videófelbontásban, viszont ezzel a teszteléssel elérték azt, hogy A beszélő köntös felújítását ők kapták meg, ez most zárult le, 2003 decemberében.

A Filmlabor mellett a DIMORF konzorcium végzi a digitális felújítást. A DIMORF hogyan került a képbe?

Júliusban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától 15 millió forintot kaptunk ezekre a munkálatokra. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a DIMORF cégeivel, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézetével és a Veszprémi Egyetem Képfeldolgozási Tanszékével együtt akarunk dolgozni, mert együtt pályáztunk a Széchenyi-terv keretében egy teljes „Digitális Filmmentő Rendszer” létrehozására. Mivel a szoftver jelenleg még nincs teljesen kifejlesztve, és ezzel a munkával teszteljük, a Magyar Filmlaboratóriumot is segítségül hívtuk. Időközben a labor is nagyon fölfejlődött mind hardver, mind szoftver tekintetében. Memóriakapacitásuk és tapasztalatuk miatt ők kapták a legnagyobb feladatokat, a nitronegatív 2K felbontású szkennelését, a filmre való levilágítást és a film színeinek felerősítő-korrigáló színrestaurálását is. Menetközben a DIMORF is tesztelheti ezeket a munkafázisokat. A digitális hangrestaurálást az MTA Sztaki végzi, de ennek a költségei a 15 millióba nem fértek be, ezért erre még külön pályázunk. Ebben a munkában a résztvevő cégeknek nem az üzleti profit az irányadó, mert reális árakon a költségek majdnem a duplájába kerülnének. Az első magyar színes film digitális restaurálása mindenkinek nagy referenciamunka, hálás feladat, még akkor is, ha nem ezen gazdagodik meg a cég.

Az első színes magyar film restaurálása (2)

Elkülönített keretek

A Filmarchívumban őrzött többi magyar film mennyire szorul restaurálásra?

Minden gyűjteménynek vannak prioritásai. A Filmarchívum elsődleges gyűjtőkörébe, gondozásába a magyar játék-, rövid-, dokumentum- és animációs filmek-, híradóanyagok tartoznak. El lehet mondani, hogy a magyar játékfilmeket folyamatosan újítjuk fel, tehát viszonylag jó a helyzet ezen a téren. Magyar Bálint némafilmtörténete a 60-as évek legvégén 14 némafilmet említ, jelenleg negyven némafilm van a gyűjteményünkben, plusz harminc töredék. Ezeket a filmeket, ahogy bejönnek, azonnal elkezdjük restaurálni, mivel ezek vannak általában a legrosszabb állapotban. Általában sérült forgalmi nitropozitív kópiák. Az 1944 előtti hangosfilmek átmentése is folyamatosan zajlik. Mindent biztonsági nyersanyagra mentünk, az elsődleges felújítási szempont technikai – a nitromentésé: ne bomoljon tovább! Elő kell állítani a reproduktív kelléksort, melyről később a vetíthető kópiákat lehet készíteni. Azt lehet mondani, hogy a filmrestaurálási munkálatok lezárulnak, de nem fejeződnek be, hiszen folyamatosan kerülnek elő a teljesebb filmverziók, újabb és újabb filmek. Az 1945 utáni filmek átmentése 1963-ig szinte kivétel nélkül megtörtént. 1989-ben teljes filmszakmai összefogással létre lehetett hozni a Magyar Film Múltja és Jövője Alapítványt, ami ennek a korszaknak a filmjeire íródott ki, valószínűleg, mert a filmszakmát ezek a filmek jobban érdekelték, mint a régebbiek. Itt gyakorlatilag megálltunk, nem úgy haladunk már, ahogyan az alapítvány kiírása volt – a filmtörténeti értékre való tekintet nélkül –, mert rendelkezünk a korszak filmjeiből megfelelő állapotú, eredeti biztonsági negatívokkal. Sokkal nagyobb problémát jelent a 70-es évek színes filmjeinek a rendkívül megfakult állapota. A korszak filmjei Kodak Eastmancolorra készültek. Tíz éve, amikor én elkezdtem felújítással foglalkozni, a Tűzoltó utca 25., a Még kér a nép paradicsomszínűek voltak, a Szindbádban és a Magasiskolában még a fű is lila volt. Ez sokkal illúziórombolóbb, mint az, hogy a Tizedes meg a többiek esőkarcos és recseg. (Azóta a Tizedes meg a többieket is felújítottuk.) Aztán európai szinten is példátlan, hogy negyven évfolyam filmhíradót restauráltunk, emellett mintegy száz rövid- és dokumentumfilmet, fantasztikus kortörténeti dokumentumokat. Ennek a tevékenységnek az eredményeként válnak ezek az anyagok nemzeti filmkinccsé.

Huszárik Zoltán: Szindbád

Milyen anyagi források állnak rendelkezésre?

’89 óta állami támogatással, éves kerettel dolgozunk. Ma hozzávetőlegesen 30-32 millió forint az összeg, mely a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól, a Magyar Mozgókép Közalapítványtól, a Történelmi Filmalapítványtól folyik be. A híradók nagy része az utóbbiból készül. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vannak még külön pályázatai, támogatási keretei. A Lúdas Matyi is külön keretből készül, nem az évi támogatás terhére.

A másik két Geavert nyersanyagra készült film restaurálása tervbe van véve?

Reméljük, ha a Lúdas Matyi jól sikerül, akkor ez talán megnyitja a további lehetőségek felé az utat. A Civil a pályán és a Különös házasság esetében a restaurálás talán annyival lesz könnyebb, hogy a Goszfilmofondban készültek, és van színes biztonsági dupnegatív ezekről a filmekről, melyek a korabeli nitro forgalmi kópiák 1957 utáni átmentései. Természetesen ezek is nagyon rossz minőségűek, színtelenek, de mégis több bennük a szín, mint a mi nitronegatívunkban. Persze ezek orosz verziók, orosz felirattal. A restaurálást valószínűleg nem ezekből a kellékekből fogjuk végezni, de a digitális restaurálásnál már az is információ, ami egy esetleges videó másolaton az eredeti színekbol látszik.

Most – 2004 márciusában – hol tart a Lúdas Matyi felújítása?

Jelenleg ötven perc a kiszínezett és negyven a digitálisan javított anyagunk, tehát azt lehet mondani, hogy nagyjából a film képének a felével vagyunk kész. A teljes hanganyag digitális levétele megtörtént a nitronegatívról, és most folyik a digitális hangtisztítás. Sajnos, az eredeti hang túlvezérelt volt. Az 1961-es (feketefehér) felújításkor újra felvették a film hangját: Soós Imre helyett, aki akkor már halott volt, Csíkos Gáborral. Mi az eredetit akarjuk rekonstruálni: szeretnénk, ha Soós Imre Soós Imre hangján szólna hozzánk 55 év távlatából.

Szabó István: Tűzoltó utca 25.

Mikor várható a teljes a film elkészülte, s mik a tervek vele?

2004. június 30-ig kell befejeznünk. Nagyon remélem, hogy a rangos magyar bemutató és a televízió mellett a Lúdas Matyi ki fog menni a Cinema Ritrovatóra, a bolognai filmrestaurálási fesztiválra, esetleg a New York-i Modern Művészetek Múzeumának restaurálási fesztiváljára is. Színes digitális restaurálásokat főleg Amerikában csinálnak, de az ottani példákhoz képest is unikális, ha kéthárom százalékos színek alapján történik ez. Az Örökmozgóban most megrendezett IV. Nemzetközi Filmfelújítási Konferencián sikere volt a bemutatott anyagnak. Filmfelújítási tevékenységünk nemzetközileg is elismert. Hogy csak két példát említsek: Korda Sándor Arany emberét a nemzetközi Lumière Alapítvány, egyetlen Janovics-némafilmünk, az Utolsó éjszaka restaurálását pedig a Haghe-film szponzorálta. Ezt a díjat a Sacilei némafilmfesztiválon, évente egy filmnek/teamnek ítélik oda. Mégis, azt kell mondanom, számunkra a nemzeti filmkincs megmentése az elsődleges, s ehhez képest minden forgalmazás másodlagos. Ha most nem restauráljuk ezt a három színes filmet, a maradék két százalék is eltűnik a negatívból, s később már legfeljebb csak „kifesteni” lehet.

2. fejezet. A DIMORF

Beszélgetés Szirányi Tamás professzorral

A DIMORF egy digitális filmrestauráló rendszer, a Digitális Mozgóképhelyreállító Rendszer Filmarchívumok Számára rövidítése. A DIMORF konzorcium tagja a Nemzeti Filmarchívum, az MTA SZTAKI, a Veszprémi Egyetem és a Cortex Kft. Erről a teljesen hazai fejlesztésű, hardvert és szoftvert is magába foglaló berendezésről beszélgettem a Lúdas Matyi felújítása kapcsán Szirányi Tamás professzorral, a Veszprémi Egyetem tanárával.

Szirányi Tamás

Hogyan született a DIMORF?

Ez a munka körülbelül három évvel ezelott indult. A SZTAKI optikai berendezésekkel foglalkozó osztályán kifejlesztettek egy készüléket – jelenleg is működik a Filmarchívumban –, amely alkalmas arra, hogy filmeket átmentsen mindenféle digitális beavatkozás nélkül. Lényege, hogy a film megfogása nem fogaskerekekkel történik, ezáltal a sérült perforációjú, illetve a zsugorodott filmeket nem szakítja szét. Ez a berendezés csak arra alkalmas, hogy a filmeket átmásolja. A másolás ebben az esetben azt jelenti, hogy a régebbi típusú celluloid filmeket átmentik újabb, tartósabb filmszalagra. Ezek a régi celluloidok mostanában érnek életük végére, nagyjából ötven-száz évet kibírtak, az újabb típusúakra kétszázötven-háromszáz évet garantálnak a gyártók. Viszont a másolásnál jelentkezik az a gond, hogy minden egyes művelet, amit végzünk, az mindig információvesztéssel jár. Tehát ha másolunk egy filmet, akkor a másolaton kevesebb szín, kevesebb részlet lesz, mint az eredetin volt. Az más dolog, hogy fel tudjuk erősíteni a színi és texturális információt úgy, hogy az jobban látszódjék. Ebben az esetben van egy közbenső lépcső, ami a digitális javítást jelenti. Ezekre a digitális felújításokra fejlesztettük ki a DIMORF rendszert. A DIMORF magába foglalja a filmbeolvasó, a filmíró és a digitális javító egységet. Vannak ugyan fizikai és kémiai eljárások egyes javításokra, de ezeket egy erősen sérült, elöregedett film esetében nem biztos, hogy lehet alkalmazni, és korlátozott a hatékonyságuk is. A digitális javítás esetében azonban minden járulékos tudás, korábbi tapasztalat beépíthető a javítás folyamatába. Ez már nem egyszerű másolás, hanem a képi információ korrekciója is.

Hogyan találtak egymásra a DIMORF konzorciumot alkotó cégek?

Kas Iván optikai perifériákkal foglalkozó fejlesztő csoportja a SZTAKI- ból és Manno Sándorék, akik a hangfelújítást csinálják, már korábban is együtt dolgoztak, a nem digitális részekkel kapcsolatban. Jól ismerjük egymást, hiszen én a Veszprémi Egyetem mellett a SZTAKI-ban is dolgozom. Ezen kívül van még egy Kft., amely a SZTAKI-hoz kötődik, és a hardverek fejlesztésével foglalkozik, továbbá a Filmarchívum adja a filmes szaktudást.

Miért volt szükség a saját fejlesztésre?

A célunk az volt, hogy egy olyan rendszert állítsunk elő, amely viszonylag olcsón teszi lehetővé a digitális javítást, amelyben az operátornak nem kell időigényes módon kockánként restaurálnia a filmet, hanem minden, amit lehet, automatizálva van. Azt a kezdeteknél is tudtuk, hogy nem lehet a folyamatot teljesen automatizálni, mert emberi beavatkozás, művészi értékelés mindig kell. Mondok egy példát: amikor a Lúdas Matyit javítottuk, a harmadik részben volt egy jelenet, amelyben a piactéren szállt a por, ugyanakkor tele volt filmhibával. Automatikus hibajavítást alkalmaztunk, és ezzel kiszedtük a jelenetből a port is. Ezután be kellett a programban állítani úgy, hogy mit tekintünk a továbbiakban zajnak, és mit tekintünk a filmben szereplő pornak, ami persze egy kompromisszum. A másik probléma a remegés. Ez a jelenség különböző algoritmusok alkalmazásával megszüntethető. A gond ott van, hogyha kameramozgás van ezen a képsorozaton, és rákerül egy automatikus hibajavítás, akkor ezzel az eredeti kameramozgást is befolyásoljuk. Ilyenkor a programnak meg kell vizsgálnia a lehetséges kameramozgást, és nem egy fix, hanem egy egyenletesen mozgó hátteret keres, és ehhez képest fixálja a remegő képet. A program ezt is tudja, csak ez egy időigényes feladat. Ugyanakkor a remegésmentesítésnél többször kiderült, hogy nem lehet tudni, hogy a remegés mitől van. Lehet, hogy a felvételnél mozgott az operatőr kezében a kamera, és ezért az egy rendezői kérdés, hogy meghagyjuk- e remegőnek a képet, vagy nem. Tehát vannak ilyen kérdések, amikre nem lehet gépiesen válaszolni.

Leosztott feladatok

Beállításonként vagy folyamatosan történik a restaurálás?

Általában beállításonként csináljuk, egyrészt azért, mert minden beállításban más a színvilág, illetve, mint már említettem, időnként meg kell határozni, hogy mi a zaj, és mi a kép eredeti része. Beállításoknak az azonos kamera beállítást és színvilágot tekintjük, de ha egy beállításon belül akkora forgást csináltak a kamerával, hogy megváltoznak a körülmények, akkor úgy tekintjük, hogy ott egy vágás van, és egy másik beállításként kell kezelni a képet.

Miért kellett a Lúdas Matyi felújításába beszállnia a Filmlabornak?

Amikor elindultunk az archív filmjavító berendezéssel, akkor a Filmarchívummal közösen megnéztük, hogy milyen hibák fordulhatnak elő egy archív filmen. Ezért a programunkat úgy írtuk meg, hogy tudja javítani a film remegését, a film villódzását, a karcokat, koszokat és zajokat, valamint a színhibákat. Ha a színek 10–20%-ban megvannak, akkor azt még helyre tudjuk állítani. A Lúdas Matyinál van egy durva hiba, amivel mi nem tudtunk mit kezdeni, és ami elsősorban nem filmjavítási probléma. A baj az volt, hogy az eredetileg színes filmből szinte teljesen eltűntek a színek. Kránicz Balázs kollégám Veszprémben megvizsgálta a filmanyagot, és megállapította, hogy a színek helyenként teljes mértékben hiányoznak, és az öregedési folyamat színtől függő volt egy részben ismeretlen eredetű filmanyagon. Vagyis nem volt mit felerősíteni, és így került a képbe a Filmlabor. Ők rendelkeznek olyan programokkal, amelyekkel bizonyos dolgokat át tudnak színezni, tehát nem csak a színeket erősítik, hanem azokkal a színekkel színezik újra a képet, ami nyomokban fellelhető. Nálunk az eredeti feladat kiírásban nem szerepelt az, hogy színezzük újra a filmet, ez egy másik program. Ugyanakkor a Filmlabor nem rendelkezik azzal a technológiával, amit mi kifejlesztettünk.

Milyen költségei vannak az ilyen fejlesztéseknek?

Ebben a szakmában egy-egy ilyen berendezésnek az ára – a filmolvasóé, a filmlevilágítóé, illetve a digitális feldolgozó egységé – körülbelül két-háromszáz millió forint – egységenként. Három évvel ezelőtt a Széchenyi-terv keretein belül a DIMORF összesen kapott nagyjából ennyi pénzt, beleértve ebbe a szaktudást és a mintakészülékek elkészítését. A mostani helyzet annyiban jó, hogy egyrészt ez a technológia itt van Magyarországon, másrészt azért, mert mi a legutolsó tudományos eredményeket is be tudjuk építeni, ugyanis a program folyamatos fejlesztés alatt áll. Ha valaki most megvesz egy hasonló rendszert külföldrol, akkor – a gyártók hosszú tesztelési folyamatai miatt – az egy-két évvel ezelőtti technológiát veszi meg, és a feladathoz illesztés is nehézkes. Ne felejtsük el, hogy a sérült filmeknek sok speciális gondja lehet, amiket algoritmikusan külön kell kezelni. Ez most kézben van, egy eredményes kooperáció keretein belül.

Mi fog történni a Lúdas Matyi befejezése után?

A DIMORF és a Lúdas Matyi egymástól függetlenek. A DIMORF tulajdonképpen most fejeződik be, és mint mondtam, folyamatosan fejlesztjük a programot, de ezek már főként csak finomítások. Hat-hét ember dolgozik a fejlesztésen, folyamatosan gyarapodó szakmai tapasztalattal, egyre kifinomultabb elképzelésekkel. A Lúdas Matyi egy külön feladat, ami ennek a rendszernek gyakorlatilag az első igazi tesztje. Ígéretünk van a Filmarchívumtól arra, hogy több, meglehetősen hibás filmet kell még felújítani, tehát úgy néz ki, hogy feladat van bőven. A kérdés még az, hogy hogyan szervezzük meg ezt a munkát a továbbiakban, és jelenleg – mint korábban is – pályázunk, hogy a későbbiekben is lehetőségünk legyen folytatni a fejlesztéseket.

3. fejezet. A Labor

A restaurálás folyamata

Az első magyar színes film restaurációs munkálatai nem egy helyen folynak. A Magyar Filmlaboratóriumban történik a Lúdas Matyi digitalizálása, kiszínezése, és itt kerül vissza filmszalagra ez a filmtörténeti ritkaság. A feladatokat Aradi László produkciós igazgató és Schifter Balázs, a digitális stúdió operatív vezetője felügyeli.

A Lúdas Matyi felújítási munkálatai az eredeti nitronegatív fizikai restaurálásával kezdődtek. A sérült, olykor hiányos filmszalagot először fel kellett készíteni a képkockánkénti digitalizálásra, mivel ez a negatív film többek közt még tartalmazza a vágásnál alkalmazott eredeti ragasztásokat, de a sérült perforációk is javításra szorultak. (Kivételt képez a Lúdas Matyi első felvonása, amely már olyan mértékben sérült, hogy az eredeti nitronegatív nem alkalmas a digitalizálásra. Ezt a részt egy 1981-es pozitív kópia alapján restaurálják.)

Az Arri, a lézeres film-író

A digitalizálást egy erre a célra átalakított Oxberry trükkgépen, „2K” (2048x1536 képpont) felbontásban végzik. A digitalizáláskor megtörténik a fizikai restaurálás második lépcsője is. A film egy folyadékkapun halad át, ahol a fizikai sérüléseket egy, a filmhez hasonló fénytörési tulajdonságokkal rendelkező folyadék tölti ki, ezáltal a film karcossága már ekkor csökkenthető. Ez a folyamat meglehetősen időigényes, mivel egy képkocka digitalizálása kb. 4 másodpercig tart. Miután a film minden egyes képkockáját egyenként digitalizálják, a Lúdas Matyi hozzávetőlegesen 4-5 terrabytenyi tárolókapacitást fog lefoglalni. (A tárolás hagyományos, az otthoni számítógépekben is használt merevlemezeken történik.) A digitalizálást a képek újraszínezése követi. Egy speciális célszoftver segítségével, a képeken nyomokban megtalálható színek alapján jelenetenként visszavarázsolhatóak a film – ha nem is az eredeti, de az azt megközelítő – színei. A színezés után a Lúdas Matyi egy időre elhagyja a Filmlabort, mert a képek javítása ezután a DIMORF rendszeren folytatódik (bővebben lásd Szirányi Tamás interjú). Majd – ismét a Filmlaborban – következik a Base Light rendszeren történő fényelés. Fényeléskor az elkészült képek színeit, intenzitását, kontrasztosságát stb. egymáshoz igazítják, vizuálisan egységessé teszik. Ezt követően a film újra filmszalagra kerül. A kiszínezett, restaurált képeket az ún. Arri Laser segítségével – úgy, ahogy a digitalizáláskor: képkockánként – visszaírják filmre, ezáltal végeredményként egy színes negatív kópiát kapnak. Ezután a Colormaster rendszeren sor kerül még egy újabb fényelésre, de ez már nem digitális úton történik.

A Colormaster fényelő

Most egy rövid időre térjünk át a képről a hang restaurálására, mert a két munkafolyamat ezen a ponton fog összekapcsolódni. A képfelújítással párhuzamosan folyik a film hangjának felújítása is. Mivel a film szélén található eredeti fényhang rongálódott, sok helyen hiányos volt, illetve már a film forgatásakor használt technológiától eltérően került a megvágott nitronegatívra a hang, ezért a restaurálására is új eljárást kellett kifejleszteni. Az MTA SZTAKI Erdélyi Gábor ötlete alapján szabadalmaztatta azt az eljárást, mellyel a hangcsík képét digitalizálják, ezt követően speciális grafikus szűrőn keresztül kiegészítik a már digitalizált hang képének hiányzó részeit. Ebbol a grafikusan megjelenő hangképből digitális (hallgatható) hangot készítenek, majd a továbbiakban ezt a hangot egy célszoftver segítségével tisztítják, zajmentesítik, és újra fényhangot készítenek belőle. Ahogy a film képi elemeinek restaurálásánál, úgy a hang esetében is fontosnak tartják azt a szempontot, hogy csak a meglévőt javítják, semmivel sem egészítik ki az 1949-es eredeti hanganyagot.

Végül a rendelkezésre álló (fent említett) pozitív kópia és az elkészült fényhang (melyet ugyancsak filmszalagra írnak ki) egymásra kopírozása után elkészül az a negatív kópia (dupnegatív), amelyről a későbbiekben a mozikban vetíthető kópiákat másolják.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Lúdas Matyi

Lúdas Matyi

Magyar vígjáték, 1949. Rendező: Nádasdy Kálmán, Ranódy László. Szereplők: Bozóky István, Görbe János, Horváth Teri, Kiss Manyi, Pártos Erzsi, Ruttkai Éva, Solthy György, Somlay Arthúr, Soós Imre.

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , cikk