A klasszikus művészfilmek nyilvános vetítése, terjesztése nemcsak Magyarországon, egész Európában jogilag tisztázatlan. Ezeket a gondokat, amelyek a filmklubok, művészmozik működését, a filmoktatással foglalkozó intézményeket érintik leginkább, még tovább súlyosbítja az évekig rendelkezésre álló, ma már azonban féltve őrzött celluloid-kópiák leromlott állapota. Mennyiben változtat ezen a helyzeten az olyan, technikailag és minőségileg megfelelőnek ítélt hordozó, mint a DVD megjelenése? Hartyándi Jenő, a MEDIAWAVE Fényírók Fesztiváljának főszervezője több éves moziüzemeltetői tapasztalattal, művészfilm-terjesztői múlttal rendelkezik. Emellett a fesztiválon bemutatott filmalkotásoknak nemcsak az archiválását igyekszenek munkatársaival együtt megoldani; filmklubokban, művészmozikban való forgalmazásukra is kísérletet tesznek. Tapasztalatairól, véleményéről, a fenti problémák megoldására irányuló tervekről, elképzelésekről kérdeztük.
Mióta üzemeltetsz művészmozit Győrben?
A Hrabal Mozi a Rómer Házban 1999 óta működik, előtte a Rába Mozit üzemeltettük. Ott két terem állt rendelkezésre, amelyeket a vidéki nagyvárosokban kialakult szokás szerinti megosztásban használtunk, a nagyteremben vetítettük a „sikerfilmeket”, a kisteremben pedig a művészfilmeket. A plázák megjelenése után a legtöbb ilyen kis mozi tönkrement, mi is megbuktunk – azt hiszem elsőként az országban. Ekkor döntöttünk úgy, hogy megpróbáljuk „átmenteni” az artmozik által nyújtott művészfilmes értékeket. Tulajdonképpen ez egy meglehetősen megalázó kényszerhelyzet volt, hiszen a Hrabal Mozit egy pincehelységben hoztuk létre, nem éppen ideális körülmények között. Ugyanakkor a Rába Mozit, amely a megyei és a városi önkormányzat közös tulajdonában volt, az ellentétes érdekek eredményeként végül is „elpazarolták”, a régi funkció helyett egy újat kapott, ma a filharmónia működik benne.
A néhány éves működés alatt milyen problémák merültek fel, és mennyit változott a helyzet a közelmúltban?
Kezdetben szinte egyáltalán nem létezett a maihoz hasonló támogatási rendszer, valami kevés segítséget a Magyar Mozgókép Alapítványtól lehetett kapni. Az első időkben a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy elfogadtassunk egy olyan mozit, ahol csak művészfilmeket vetítenek: Győrben ennek egyáltalán nem volt hagyománya úgy, mint például Pécsett. Nagyon nehezen került be a „köztudatba”, a fiatalok sem érdeklődtek iránta eléggé. Pedig számukra még nagyobb jelentőséggel kellene bírnia, hiszen az ifjabb korosztálynak már alig van lehetősége moziban artfilmeket nézni. Meg kellett tanulnunk eladni ezt a filmklubszerű formát, ugyanis eleinte csapnivaló volt a reklámja: a városi, megyei lapokban hiába adtuk le a programunkat, vagy egyszerűen kihagyták, vagy tévesen jelentették meg. Akkor döntöttünk egy saját szerkesztésű, havi programfüzet kiadása mellett, ebben fotókkal, szövegekkel mutattuk be a vetítendő filmeket. Úgy három-négy évbe tellett, mire kezdett beérni a munkánk, miközben fokozatosan nőtt a mozi látogatottsága, most eléri a 10-20%-ot. Tavalytól a művészmozik működtetésére új támogatási rendszert vezettek be, azóta reklámra is többet tudunk költeni, és ez láthatóan rendkívül fontos, mert ezek a filmek – különösen vidéken – szinte semmi előzetes, forgalmazói reklámot nem kapnak.
Milyen a mozi műsorszerkezete, mennyi klasszikus alkotást van módotokban vetíteni?
Az artmozik művészfilm-ellátása – a friss filmek kivételével – a mai napig megoldatlan Magyarországon. A Magyar Nemzeti Filmarchívum rendelkezik ugyan régi filmek kópiáival, de azokat vidékre már szinte egyáltalán nem adhatja oda, a kópiák állapota miatt sem, de leginkább azért, mert már nem rendelkezik a filmek mozijogával. Jogtisztán tehát kizárólag friss filmeket, az utolsó két-három év termését lehet vetíteni. Arról beszélünk, mennyire fontos lenne az oktatásban celluloidról vetíteni, a filmklub-mozgalmat újraéleszteni, miközben mindenki partizánkodik, mert nem tud mást tenni. Korábban próbáltunk videóról vetíteni, de ezt egy forgalmazó megbuktatta. A művészmozikban, a vidékiekben különösen nincs üzlet, mégis kockázatot kell vállalni.
De – ha jól tudom – létezik egy joghézag, mely szerint előadásokat „kísérő” vetítéseken fel lehet használni a filmeket, még filmklubokban is.
Ez csak a probléma megkerülése. A gond az, hogy a jogi helyzet rendezése helyett a szakmai szervek egyszerűen szemet hunynak fölötte: a filmklubok továbbra is kapják a támogatásokat, pedig ugyanígy jogszerűtlen a működésük. Döntések nélkül nehéz lesz helyrerakni a helyzetet. Ha viszont belépünk az Európai Unióba, valószínűleg nehezebb lesz majd „elkenni” ezeket a gondokat.
Látsz-e valamilyen kiutat ebből a helyzetből?
Már sokféle fórumon feszegettem ezeket a kérdéseket, de eddig hiába. A megoldást a hozzáférhetetlen filmértékek DVD-formában való, artmozi-joggal való forgalmazásában látom. Ez egyelőre olyan köztes kategória, amelynek nemzetközi szinten sem alakult ki a státusza. E tekintetben „űr tátong” az egész világon, minőségileg már kezdi megközelíteni a celluloidot, egészen filmszerű hatást lehet elérni a vetítésen, csak jó projektor kell hozzá. Ugyanakkor nem jelenik meg önálló hordozóként. Ugyanúgy home joggal adják ki, mint a videofilmeket. Az lehetne a cél, hogy ezen változtassanak. Az MMKA kioszt ugyan DVD-kiadás támogatására pénzeket, de ezek home jogú kiadások, ezért ezzel csak egy köztes cég üzleti tevékenységét segítik ahelyett, hogy az artmozi-jogú forgalmazását, a nyilvánossá tételét mozdítanák elő. Felröppent egy olyan hír is, hogy az Oktatási Minisztérium kiad iskolák számára művészfilmeket DVD formájában, de ez a terv is meghiúsulni látszik, valószínűleg a jogi helyzet tisztázatlansága miatt.
Hogyan próbáltátok megoldani ezeket a problémákat a MEDIAWAVE-re bekerülő filmek bemutatása, terjesztése során?
A MEDIAWAVE nevezési lapján szerepelnek a filmek archiválására vonatkozó kérdések. Ez alapján valamiféle „felhasználói joggal” rendelkezünk, a szerzők tehát beleegyezésüket adják az alkotások kutatási, oktatási célokra való felhasználásához. Ezen kívül felsorolunk különféle terjesztési formákat, a filmkészítők pedig megjelölik, ki melyikhez járul hozzá. Így jött létre a több mint tízezer dokumentum-, animációs és kisjátékfilmbol álló archívumunk. Ezt már sikerült áttekinthetővé tenni, egy polgári szolgálatos bölcsészhallgató számítógépre vitte az egész állományt, de tartalmilag is fel kellene dolgozni. Ez viszont óriási munka, hiszen évente 1000-1500 db filmmel bővül a készlet. Tovább kellene lépnünk, ha sikerülne közgyűjteménnyé tennünk, kaphatnánk rá támogatást.
Milyen jogi helyzet áll elő a különbözo rendezvényeken, televíziós sorozatokban bemutatott, MEDIAWAVE-filmekből összeállított válogatásokon?
Ez úgy lehetséges, hogy a szerzők egy része a fesztivál reklámozása céljából hozzájárult a nevezési lapon a nyilvános vetítésekhez, akár a televízióban való bemutatásukhoz is.
Tavaly már terveztétek a fesztivál egyes filmjeinek DVD-n való megjelentetését.
Igen, de ez egyelőre még csak terv marad. Az volt az elképzelésünk, hogy bizonyos alkotásokat tíz-tizenöt darabos példányszámban kiadatunk DVD-n, és felajánljuk az artmozi- és filmklub-hálózat számára. Lenne is rá megfelelő érdeklődés, de sajnos több tényező is akadályozza a megvalósítást. Már a gyártásnál megbukik a dolog, hiszen egyszerűen nem lehet olyan szerződést eloállítani, nincs olyan forma, amely jogtiszta helyzetet teremtene. A DVD gyártói inkább kiadnák a filmet ezer példányban eladásra néhány darab helyett az artmozik számára, amelyek rendelkeznének filmjoggal. Bár megjegyzendő, hogy ezeket a filmeket szerintem kereskedelmileg nem lehet/érdemes értékesíteni.
A művészmozik pedig csak a 35 mm-es filmekre kapnak támogatást, ezért bármilyen jó válogatást tudnának vetíteni mozijogú (ha lenne ilyen) DVD-kből, üzleti szempontból hátrányba kerülnének, ezért nem tűzik műsorra. Az egész rendszer tehát „35-ös központú”, a forgalmazók ehhez kötodnek, mással nem is akarnak megbarátkozni. Pedig az itt felvázolt új forgalmazási rendszer megoldaná a dokumentumfilmek, animációs, kísérleti és a kisjátékfilmek terjesztését, a szerzők is örülnének, hiszen ezek a műfajok eleve rendszeren kívüli formák, amelyeknek köztudottan – talán – a legkevésbé sikeres a forgalmazása.
