Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Farkas István

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Félúton Forrest Gump és Münchausen báró között
Tim Burton: Big Fish / Nagy Hal

Mostanság nagyon kevés csoda történik velünk, sőt, talán úgy is fogalmazhatunk, hogy szürkeségben élünk. 21. századunkból már a mítoszok is kipusztultak, a fantáziavilág mintha meghalt volna. Talán ez volt az oka annak, hogy a posztmodern rendezőbálvány (Tim Burton) új opuszának első harminc perce szinte dührohamot váltott ki belőlem.

Már ott tartottam, hogy átkoztam a hollywoodiakat, és eldöntöttem, hogy kimegyek a vetítőteremből, és kávézok egyet a következő filmig. Végül úgy határoztam, hogy a vetítőterem helyett inkább a racionalitást hagyom el. És az bejött. Kezdtem rájönni a film ízére, arra, hogy egy rég elfeledett mesterség elevenedik meg előttem a mozivásznon, a mesélők és az Orfeusz-féle lantművészek hagyományai támadnak fel 21. századi stílusban.

A plakátról már sejthettük, hogy egy életrajzszerű filmről lesz szó, és mégis, és mégse... A Nagy Hal valóságos mese, vagyis mesés valóság, illetve valós valóság, csak valahogy másképpen. A csapongó sztori főhőse id. Edward Bloom (Ewan McGregor), aki világéletében nagy mesélő volt, már gyermekkorában is mindenféle történeteket talált ki, s az egész várost izgalomban tartotta. Amikor a történetbe bekapcsolódunk, haldoklik, de 80 évesen is ugyanaz a mesélő maradt, aki mindig is volt. Halálos ágyán utoljára meséli el kalandos életét a menyének, aki ámulva hallgatja a szép, fabulává szőtt, csodás történeteket a fantasztikus utazásokról, a Fantom városkáról, a fűzfapoétából lett bankrablóról, a farkasemberré változó cirkuszigazgatóról, az üvegszemű boszorkányról, Kariról, az óriásról, meg az éneklő koreai sziámi ikrekről. Az idős Bloom hallgatói jól szórakoznak a történeteken, csak földhözragadt fia, Will (Billy Crudup) menekül a nagyotmondások elől. Ezerszer hallotta már ezeket a sztorikat, és hazugságoknak tekinti őket. Ha érthető is az ifjabb Bloom kínja (és elnyomottsága apja árnyékában), nincs más választása, neki kell ráébrednie önnön unalmasságára, arra, hogy életét saját maga irányítja és színezi, akár egy kifestő lapjait, s így a giccsbe hajló finálénak már ő a hőse.

Burton (Daniel Wallace regényéből) klasszikus meseelemekből és megtörtént eseményekből kedves katyvaszt készített tanulsággal meg minden egyébbel, azonban elkövette azt a hibát, hogy ő is csak sztorizgat, akárcsak főhőse. Ha jobban, hangsúlyosabban bontaná ki a történeteket, az egész film sokkal megragadóbb lehetne (mindenki számára), ám ő gyakran úgy rohan végig rajtuk, mintha sietne valahová. Még a (visszaemlékezésekben leginkább kiemelt) szerelmi szál is csupán jópofa képek pergő sorozataként jelenik meg. így mindenből kapunk egy keveset, de semmiből sem eleget.

Akinek a fantáziavilág bejön, az feltétlenül imádni fogja a filmet, aki viszont inkább a valóság talaján érzi otthon magát, annak talán zavaró lehet a díszletek szándékos eltúlzottsága, a nagy bakugrásokkal és gyakori flashbackekkel teletűzdelt történet és annak kisebb nagyobb következetlenségei, viszont a szereplőgárdára az sem panaszkodhat, hisz a szentimentális, mégsem csöpögős, elvarázsolt, de nem elszállt mese tartalmi oldalának a megerősítésében ők sokat segítenek.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Nagy Hal (Big Fish)

Nagy Hal (Big Fish) – amerikai kalandfilm, fantasy, filmdráma, 2003. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Ewan McGregor, Albert Finney, Billy Crudup, Jessica Lange, Helena Bonham Carter, Alison Lohman, Robert Guillaume, Marion Cotillard, Steve Buscemi, Danny DeVito, Miley Cyrus.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Az ex-animátor, ha visszatér - Tim Burton: Alice in Wonderland / Alice Csodaországban

Az ex-animátor, ha visszatér – Tim Burton: Alice in Wonderland / Alice Csodaországban

Tim Burton Alice csodaországban című filmje már nehezen szemlélhető rendezői kompromisszumként. Ugyan néhány haloványan felskiccelt alkotói motívum sem lenne elég, hogy életet leheljen Lewis Carroll Alice-történeteinek legújabb folytatásába, ám Burton filmje a látvány terén is gyengén teljesít, ami a direktor kevésbé sikerült darabjait szemlélve is új, meglepő fejlemény.

Kapcsolódó hírek

Witherspoon és Reynolds nagy szemeket mereszt Tim Burton kedvéért

Witherspoon és Reynolds nagy szemeket mereszt Tim Burton kedvéért

Reese Witherspoon és Ryan Reynolds játssza a főszerepeket a Tim Burton rendezésében készülő Big Eyes című filmben. A nagy, sötét szemű gyerekeket ábrázoló képeivel világhírt szerzett grafikusházaspárt, Margaret és Walter Keane-t fogják alakítani.

4 hónapja

Hírek

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Húsz alkotás lesz látható a Külhoni Magyar Filmek Napján május 22-én, kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban....  

19 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea