Képekben beszélve

Köztes képek. A filmelbeszélés színterei

Amint azt az előszó is tudatja, a Pethő Ágnes szerkesztésében megjelent Sapientia-könyv folytatása kíván lenni egy olyan elindított sorozatnak, amely „a mozgó képiség mediális (és intermediális) kapcsolathálózatként" (8. o.) való tanulmányozását vállalja, annak különböző területeit próbálja érinteni.

Az előző, a különböző szövegtípusokat az intermedialitás szempontjából vizsgáló Képátvitelek című kötet után most magára a mozgóképre kerül a hangsúly, a képkockák narratívába való szerveződésének lehetőségeit, sajátosságait boncolgató tanulmányokat olvashatunk itt.

A két kategóriába csoportosított „színterek" rendkívül változatos skálát nyújtanak. A Látvány-történések csoportjába olyan írások kerültek, amelyek különböző alakzatok filmes alkalmazását vizsgálják, a film „történésével" kapcsolatos tér- és időkezelési – sokszor paradox jellegű – eljárásokra mutatnak rá. Hiszen a mozgókép jelenléte magát a narráció lehetetlenségét is jelenti, amint arra a tanulmányírók rámutatnak, a történet tulajdonképpeni tere a kép és nézője között megvalósuló interakció, interface, ahol a kép tartalommal telítődik. A film médiuma így, a mítosz narratív stratégiájához hasonló „hiánytöltő" elbeszélőmódot teremt, ahol egy-egy felmutatott metafora vagy ikon az adott mű értelmezéséhez szükséges hátteret szállítja.

Ebben az ontológiai kontextusban beszél Tarnay László a festészet és mozgókép kapcsolatáról Magritte-nél és Paradzsanovnál, vagy a képzőművészet minimalizmusát filmre alkalmazó Atom Egoyannál. Gregus Zoltán szerint a mítosz „örök-jelenét" teremti meg Enyedi Ildikó a Bűvös vadászban, ahol a cselekmény ideje – akár a filmművészet egészére is jellemző – sajátos módon szerveződik. „Térben a legközelebbi" Megyaszai Kinga tanulmánya olyan, 1990 óta készült filmekről, amelyek az erdélyi tájnak diegetikus funkciót tulajdonítanak, hozzájárulva ezáltal az Erdélyről kialakult sztereotípiák megerősítéséhez. Margitházi Beja a nagyközeli felvételek szerepéről ír Bresson két művében, A zsebtolvajban és A pénzben, ahol épp az arc mozdulatlansága vagy akár hiánya, ellentétbe állítva például a kéz dinamizmusával hozza létre a kép semleges felszíne alatt létrejövő történetet. Király Hajnal a szem történeteinek nevezi Kuroszava Rashomon és Káosz című filmjeit, amelyekben nem a tulajdonképpeni cselekmény, hanem a sajátos térbeli szerveződés, valamint a színek jelenléte teremti meg azt a bizonyos „szubtextust", amely a művész világértelmezését felfedi. Virginás Andrea a film noir szempontjából elemez posztmodern „művész" thrillereket, amelyek a 40-es évekre jellemző detektívtörténet stílusjegyeinek kölcsönvételével csatolnak időszerű kommentárt a nemi szerepek folyamatos változásának kérdéséhez.

A Kép-nyelvi átvitelek alfejezet tanulmányai szöveg és mozgókép kapcsolatát kutatják. Pethő Ágnes különböző médiumok (irodalom/mozgókép/képzőművészet) képi szöveggé fonódását vizsgálja Godard fimjeiben, ahol az irodalmi ihletésű „fehér lap" és „fehér part" metaforák a filmvászon „teleírásának" folyamatát sugallják. Ezt a különböző, ugyancsak irodalomból kölcsönvett gondolatalakzatok (palimpszeszt, idézet, parafrázis, ekphraszisz, chiazmus) használata is erősíti, s ugyanakkor érzékelteti – hasonlóan A szerelem dicséretében megvalósuló médiumköziséghez – a filmről szóló diskurzusnak a heterogén jellegét. Boné Ferenc ugyancsak Godard Hímnem-Nőnemében értelmezi a feliratok jelentésstrukturáló erejét a szexualitásról szóló diskurzus perspektívájából. Dánél Mónika irodalom és film egymást kiegészítő hasonmásságát elemzi, kapcsolatuk egymásba tükröződésként tesz lehetővé egyfajta törékeny stabilitást. Pieldner Judit és Vajdovich Györgyi tanulmányai Bodor Ádám A részleg, illetve Fielding Tom Jonessza körüli adaptációs problémákat tárgyalnak.

Blos-Jáni Melinda családfilmek antropológiai vizsgálatát végzi el, a Bota Szidónia – Péter Boglárka – Szabó Beáta szerzőhármas pedig különböző reklámok játékfilmekre való utalással megvalósított történetimprovizációit elemzi. A tanulmányok elméleti megalapozottságának köszönhetően – ami talán legfontosabb erényük – a kötet hasznos kézikönyvnek bizonyulhat a filmmel foglalkozók, film iránt érdeklődők szamára.

 


Köztes képek. A filmelbeszélés színterei. Szerk. Pethő Ágnes. Sapientia könyvek. Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2003. 420 oldal.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó