Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Bogya Bíborka

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Idegenek a gondolán
Florian Henckel von Donnersmarck: The Tourist / Az utazó

Remake-ről jót vagy semmit – ha ezt megszívlelném, egy üres lap is elég lenne Az utazó jellemzéséhez. Hiszen minek elkedvetleníteni a jóhiszemű nagyérdeműt, ha már úgyis hagyta magát elkábítani a fényes csillagok, a bámulatos cselszövések és mesés helyszínek által? Ha viszont még nem, akkor íme az elrettentő valóság.

Egy gyönyörű(?) asszony elcsábít egy szegény kis matektanárt, aki távolról hasonlít a szeretőjére (akit viszont a nemzetközi titkosszolgálat és az orosz maffia által egyaránt keres), csak azért, hogy ez utóbbiról levegye a rivaldafényt. Izgalmasnak hangzik? Nem volt az. Angelina Jolie sokkal meggyőzőbb a vasárnapi színes mellékletek címlapjain, mint egy Grace Kelly-féle hűvös eleganciát igénylő, okos, de szerelmes asszony megformálásában, ráadásul még a frizurája is kiábrándító. Johnny Depp, az átlagos amerikai turista pedig félálomban is végig tudta volna játszani a ráosztott, egyáltalán semmi jellegzetességet nem igénylő szerepet – és néha úgy tűnik, ezt is tette.

Kép Az utazó című filmből

Valahogy nem hisszük el nekik, hogy nem ismerik egymást. Ha a nemzetközi hírszerzés nem is, de a hollywoodi színészmenedzserek megtették a magukét: két sztárt látunk a szélesvásznon, semmi többet, olyannyira, hogy szinte azért izgulunk, hátha bekapcsolva marad a kamera az „ennyi volt” felkiáltás után, és elkapjuk őket, amint a producert pletykálják, vagy egy távoli kis csendes-óceáni sziget magánrezidenciává alakításának költségeit. Mindenképp érdekesebb perspektíva, mint amiatt rágni le a frissen festett körmeinket (bocs, srácok), hogy Depp leesik-e a Canal Grande partján emelkedő palazzók cserepeiről, vagy a bérgyilkosok lövik le hamarabb. Hiszen nem is olyan meredekek, plusz, a főnök megmondta, élve kell elfogni. S akkor meg minek a parázás? Sőt, minek az egész jelenet?

Kép Az utazó című filmből

Az utazóban felismerhetetlen, hogy Florian Henckel von Donnersmarck rendezte, aki az utóbbi évtized egyik legzseniálisabb filmje, A mások élete megalkotásával jövő generációk filmes vizsgaanyagába is beírta a nevét, nem beszélve a halomra gyűjtött díjakról, amelyek alapján érthetetlen, miért vállalt el egy ilyen másodkezi munkát. Bár lehet, hogy ígéretesebbnek indult szinopszis formájában, egy jó adag izgalmas névvel megtűzdelve. A Közönséges bűnözők írójától is ihletettebb művet vártunk volna, még ha a kiszámíthatóságot nem is róhatjuk fel neki: nem azért, mert nincs, hanem mert megbocsájtunk neki az egónk legyezéséért cserébe: kezeket fel, hányan jöttek rá az utolsó közelharc előtt, hogy kin is fog csattanni a legvégső pofon.

Hát persze hogy a nézőn, aki tátott szájjal figyeli Jolie asszony kendőzött bájait, hallgatja, amint Depp kínos arccal mondja fel a szövegkönyvet (talán a minőség miatt feszeng?), és próbálja az ásítást meglepetéssé alakítani. A két színészcsillag ugyanis jelen esetben csak füstölgő meteor, találkozásukkor pedig nem látványos tűzijáték, hanem csak fullasztó hamu keletkezik, a varázslatos Párizs meg a nemes Velence tágas tereiből pedig nem látni épp annyit, hogy kiadja a jegy felét.

Kép Az utazó című filmből

Az utazó csupán egy Anthony Zimmer nevű francia thrillert ismer el a film alapjának, pedig a történet nagyban rájátszik több Hitchcock-filmre is. A vonatos ismerkedés veszélyes voltát az Idegenek a vonaton már '51-ben is behatóan ábrázolta, míg a tetőn való menekülés (Szédülés, Fogjunk tolvajt) pizsamás változata akár ironikus is lehetne. Kár, hogy a következő jelenet megsemmisíti nagyszerű elvárásainkat, amikor ugyanis az esetlen turista belöki a vízbe a várakozó rendőrt, a posztmodern pastiche elvarratlan szálait olyannyira széttépve, hogy hajlandóbbak leszünk esetlegességet feltételezni, mint tudatos, teremtő átdolgozást.

Kép Az utazó című filmből

Ha a lagúnák városa helyett a Riviérával is megelégszünk, inkább kölcsönözzük ki a Fogjunk tolvajt (To Catch A Thief, 1955), és nézzük végig élvezettel, ahogy a szuszpansz nagymestere egyre szorosabbra húzza a hurkot a megtért bűnöző Cary Grant és az arisztokratikus újgazdag Grace Kelly között. Jobban járunk.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Az utazó (The Tourist)

Az utazó (The Tourist) – amerikai–francia akciófilm, filmdráma, 2010. Rendező: Florian Henckel von Donnersmarck. Szereplők: Angelina Jolie, Johnny Depp, Paul Bettany, Rufus Sewell, Steven Berkoff, Timothy Dalton.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    4/10
  • A látogatók szerint
    4/10 · 8 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A Karib-tenger bohócai - Rob Marshall: Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides / A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken

A Karib-tenger bohócai – Rob Marshall: Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides / A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken

A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka az előző évtized egyik legjobb és legsikeresebb fantasy-kalandfilmje volt. A második résznek ugyan szép számmal akadnak méltatói, de e sorok írója naivan már akkor úgy gondolta, hogy folytatás ennél rosszabb nem lehet. A harmadik etap ezt lazán cáfolta, de a szériát a negyedik rész teszi minden idők legnézhetetlenebb mozisagájává.

Kapcsolódó hírek

Az amerikai producerek szerint is A némafilmes a legjobb

Az amerikai producerek szerint is A némafilmes a legjobb

Michel Hazanavicius A némafilmes (The Artist) című filmje elnyerte szombaton az amerikai producerszövetség fődíját (Producers Guild Awards, PGA), növelve ezzel az Oscar-jelöltség valószínűségét is.

4 hónapja

Hírek

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Húsz alkotás lesz látható a Külhoni Magyar Filmek Napján május 22-én, kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban....  

19 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea