Kockázatok nélkül

John Hamburg: Along Came Polly / Derült égből Polly

John Hamburg forgatókönyvíró és rendező unottan lapozgatott a mappái között. Nézzük csak, dünnyögte magában, melyik sztorit nem forgattam még le Bennel. A CIA-s papás, esküvős már volt, az a divatbalfácános már szintén megvolt, aztán itt van a kockázatelemzős szerelembeesős. Na, ez még nem volt. „Valami csinos szőke, akin egyből nevetnek a nézők" – rémlettek fel emlékezetében a producer, Danny DeVito szavai. Hmm, legyen, mondjuk Jennifer Aniston, tőle mindenki elmosolyodik, morfondírozott, ami nem is baj, tekintve, hogy úgyse tudtam a női főszereplőnek épkézláb szerepet írni...

Néhány telefonhívással később már sokkal elégedettebben túrt bele a „mellékszereplők" feliratú dossziéba, és találomra négy lapot húzott ki belőle. Végiglapozta őket: nagyképű, megöregedett gyerekszereplő, nudista búvároktató idióta francia akcentussal, őrült extrémsportoló vállalatigazgató és meleg salsatáncos. Ezek jók is lesznek, gondolta, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve még a klisé feliratú befőttesüvegből is kivett egy cetlit, amelyen a „bizalmaskodó főnök" szöveg állt. Na, ez pont jó lesz az öreg Alecnek – mosolygott magában, és kinézve a Universal Studio ablakán lelki szemei előtt már egy újabb sikerfilm unalmas premierjének képei rémlettek fel benne.

És bár azt soha nem fogjuk megtudni, hogy hogyan került a filmbe a vak görény, valahogy mégis a fentiekhez hasonló izgalmas körülmények közt születhetett a film ötlete – már legalábbis az utóíze alapján. Persze azt nem mondanám rá, hogy rossz, Ben Stiller ballekoskodása elvégre szinte bármilyen filmet elvisz a hátán, de jóindulattal is csak erős közepes, és ezen még a rengeteg jól összeszedett mellékszereplő sem segít, pedig kétségkívül leginkább az ő játékuk az, amire jó érzéssel tudunk visszaemlékezni. A Farelli testvérek sikerei óta az altesti poénok elharapódzása úgy tűnik, már visszafordíthatatlanul a történelmi szükségszerűség kategóriájába tartozik, más néven az, hogy a viccek a szellemi szférából egyre inkább a biológiaiba tevődnek át. Hogy ez az átlagos amerikai nézők (és filmkészítők?) értelmi képességét tekintve milyen tendenciát leplez le, abba most inkább ne menjünk bele. Legfeljebb annyit fűzhetünk hozzá, hogy az ellen sem tiltakozik senki, hogy a tévéreklámokat egyre alacsonyabb IQ-jú nézőközönségre lövik be.

A cselekmény típusára már a főcím alatt látható esküvői torta alapján is jó eséllyel lehet következtetni: és tényleg, megint a jó öreg „ellentétek vonzzák egymást" történetet láthatjuk, jelen esetben egy rizikókeriilő kockázatelemző, Reuben Feffer (Ben Stiller) és egy laza életművész lány, Polly Prince (Jennifer Aniston) kapcsolatán keresztül. Igaz, most az esküvő elmarad a végéről, helyette van az elején. Nem, nem, semmi tarantinós idősík-cserebere, csupán főhősünk rosszul sikerült előző házasságáról van szó, amelynek első napján, már a nászúton megcsalja őt a felesége (Debra Messing) egy francia búvároktatóval (Hank Azaria).

Innentől kezdve megindul Stiller szokásos csetlés-botlása, amelyben segítőtársai a régi önelégült osztálytársát alakító Philip Seymour Hoffman, valamint a kockázatelemzendő ügyfél (Bryan Brown), illetve hősünk néha túlságosan is barátságos főnöke (Alec Baldwin) lesznek. Az, hogy ez a csetlés-botlás időnként sokkal inkább a kínos kategóriába tartozik, semmint a viccesbe, az nem szerez túl sok jó pontot a filmnek, de azért lesz alkalom bőven a nevetésre, amihez tevékenyen hozzájárul a fenti sztárokon kívül még egy vak vadászgörény is, amelyik szabályos időközönként lefejel valamilyen tárgyat. Túl sok meglepő fordulatra ne számítsunk, ez pontosan az a fajta film, amelyikben már előre tudjuk, hogy ha valaki mérgesen száll be az autójába, akkor egészen biztosan hátrafelé indul majd el, lehetőleg egyenesen a vízbe.

Kereken másfél óra kikapcsolódást jelent tehát a film, amelynek ugyan kétség kívül van egy kis kockázatmentes rutinmunka mellékíze, de összességében mégiscsak szórakoztató, hiszen a készítők minden egyes magas labdát lecsaptak (időnként kevésbé magasakat is). A film tehát mindenkinek ajánlható, aki szereti az ilyet, meg azoknak is, akik csak le szeretnék ellenőrizni, hogy ki tudják-e minden vágás előtt találni, hogy mi lesz a következő poén.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó