A 3x3 nevű filmtörténeti összeállításban a dán Lars von Trier, a hongkongi Wong Kar-wai és a dél-koreai Kim Ki-duk rendezőket mutatták be a TIFF-en. Kevésbé ismert alkotásokat válogattak, így Triernek a Dogma időszak előtti filmjeit vetítették, a Kar-wai visszatekintésből is kihagyták a közkézen forgó Szerelemre hangolva című filmet. Kim Ki-duk filmjei pedig szinte robbanó meglepetésként hatottak, a kezdeti tanácstalanság után rengeteg, hol felháborodott, hol lelkesedő szó esett róluk a mozikban és a teraszokon.
A pusztulás képei von Trier-től
A bűn lélektana, Járvány, Európa voltak hivatottak von Trier korai alkotási módjait bemutatni, ezt nyilván a rendező jelenlegi népszerűsége indokolta. De aki a Dogville letisztult formavilágára, a Táncos a sötétben és a Hullámtörés érzelmekre ható történetére vagy az Idióták kísérletező jellegére számított, meg kellett változtatnia a von Trier-prekoncepcióját. Ugyanis az 1984-es A bűn lélektana képei annyira gazdagok, hogy a tekintet szó szerint elvesztődik bennük. Egy gyilkos tudatalattijának kivetüléseként posztapokaliptikus világot teremt meg a rendező, ahol egy technicizált civilizáció maradványai fölött szünet nélkül esik, a föld csavarokból áll, melyeket belep a fű, és az emberek is be vannak csavarodva, mindenki a maga rögeszmés tevékenységének rabja. A történet így el is sikkad, illetve minden pillanatban többértelmű fordulatot vesz.
A narrációkezelésnek ez a szabadon asszociáló módja az 1987-es Járványban is megmarad. Többféle járványról beszél von Trier, egyrészt egy meghatározhatatlan korban lejátszódó pestisragályról láthatunk részleteket, melyben igen súlyos mondatok hangzanak el az orvosok felelősségvállalásáról, arról, hogy vész esetén a tudást közvetítő oktatás is egyre satnyul, így nemcsak testileg pusztulnak az emberek, mert másrészt mit tehet egy pap, akinek képzése órák alatt történt – mindez szürrealisztikus képekben és Wagner zenéjére. Ugyanakkor a jelenkori Európában utazó írópáros készülődését látjuk a pestisről szóló film-forgatókönyv megírására, miközben különféle, metaforikusan járványnak nevezhető gonoszságokról esik szó, főként a 2. világháború kapcsán.
A háború utáni Németország tér vissza az 1991-és Európában, von Trier első nemzetközi hírű filmjében, melyben egy önkéntes munkára jelentkező amerikai fiú a különböző ideológiák hálójába, a háborún túl is tartó bonyolult, ellenségességen és ellenszenven alapuló kapcsolatok zűrzavarába kerül, ahonnan az látszik, hogy ebből a múltból semmiféle jövő nem sarjadhat, csak pusztulás. A dán rendező életművének kevésbé ismert darabjai mellett, mintegy ráadásként a TIFF-en mutatták be Stefan Bălan, Mihai Chirilov és Alex Leo Şerban Lars von Trier: Filmele, Femeile, Fantomele (Lars von Trier: filmek, nők, kísértetek) című könyvét is.
Nagyvárosi történetek
Az érzékeny filmek bajnoka, Wong Kar-wai rendezésében a Chungking Expresst, a Bukott angyalkákat és az Édes2kettest láthattuk, három szerelmi történetet a nagyvárosok valószínűtlen tereiben. Az 1994-es Chungking Expressben négy, a metropoliszban árválkodó élet érinti meg egymást kedvesen: a csalódott, tárgyaival beszélgető rendőr, aki a bokáig érő vizet nem a nyitva hagyott csaphoz kapcsolja, hanem úgy dönt, a lakása is sírni kezdett, és aki a mosogatórongyon is könnyeket lát, a szerelme lakását titokban átrendező, álmatag lány, a parókájától és napszemüvegétől soha meg nem váló kábítószercsempész nő, na meg a 25 éves fiatalember, aki vasárnaponként azért szalad, hogy szervezetében ne maradjon elég víz a könnyek számára.
A kaotikus, időnként fenyegető, de sokkal többször bájos Hongkong történeteit ragadta meg a Bukott angyalkákban (1995) is, egy ismét négyszereplős, urbánus románcban, ahol a bérgyilkos munkáltatója a takarítónőt, na meg a munkatársába belehabarodott fruskát is eljátssza, ahol egy soha meg nem szólaló fiú mások bódéit töri fel éjszakánként, na nem másért, hanem hogy saját szakállára fagyit áruljon, fodrászkodjon, ahol a fél negyedet „szőkeség”-nek nevezik, és ez a hajárnyalat nagyon rosszul tud állni a hongkongiaknak. A Bukott angyalkák figuráit leginkább egy globalizációs közhellyel lehet leírni: cool – a jelzőt Wong Kar-wai komolyan veszi: ezek a szereplők mindig hűvösek, gyilkolás, szerelmi vallomás vagy McDonald's vacsora közben, egyre megy.
Annál egzaltáltabb az Édes2kettes (1997) homoszexuális párosa, akik Argentínába mennek, hogy új életet kezdhessenek, de csak a kettejük közötti fájdalmas különbözőséget találják meg. A kortárs metropolis azonban itt is kitüntetett szerepet kap, amint az egymásba zsúfolódó épületek, az éjszakai kavarodás, a monoton fényreklámok kihozzák és felnagyítják a figurákban a végletes érzelmeket. Ezzel együtt a szerelmespár egy vízeséshez vágyik, ami sokáig csak egy lámpa formájában elérhető számukra, amikor pedig egyikük valóban eljut a zuhogó víztömeghez, az már kapcsolatuk végét jelenti. Pontosan kidolgozott, finom fordulatokon nyugvó történeteit Kar-wai olyan jelekkel zsúfolja tele, melyek egyszerre funkcionális tárgyak egy jelenetben, és emelik át azt a szimbolikus térbe – képeinek jelentésvariánsai így gyakorlatilag kimeríthetetlenek, ahogyan egy nagyváros is végtelen számú történetlehetőséget hordoz magában, amiket a rendező meg sem kísérel lezárni.
A problémátlan szórakoztatástól a 3x3 minden darabja elég távol esett, az összeállításban csak annyi hiba volt, hogy néha egy nap alatt több olyan hatásos filmet is meg kellett nézni – mert hogy hagyhattuk volna ki –, ami egyébként egy hétre is elég lett volna látványból, töprengenivalóból.
