Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Egy csendes kálvária operája
Xavier Beauvois: Des hommes et des dieux / Emberek és istenek

A 2010-es Cannes-i Fesztivál nagydíját elnyerő film a felületes szemlélőnek okkal tűnhet úgy, hogy a zsűri mintha az év Arany Pálmáját elnyerő Boonmee bácsi teljességgel apolitikus jellegét igyekezte ellensúlyozni, megtartva ezzel valamennyit az elmúlt évtizedre jellemző fesztiválgyakorlatból, miszerint többnyire provokatív, közéleti témákat boncolgató filmek kaptak helyet a díjazottak listáján.

Az Emberek és istenekre csak félig igaz a fenti általánosítás. Igaz, hogy felfogható napjaink egyik legégetőbben megoldásra váró politikai konfliktusa – az iszlám és a keresztény világ szembenállása – pontos illusztrációjaként, de kérdésfeltevései túlnyúlnak annak keretein és évezredes morális problémákra reflektálnak.

A francia Xavier Beauvois már korai filmjeben is (mint az 1995-ös Ne feledd, hogy meghalszban, a katonaság és a HIV elől öngyilkossági kísérletbe, majd élethabzsolásba menekülő férfi történetével) elkötelezte magát a halál és az élet feszültségének morális relációban való bemutatása mellett. Folytatva a sort az apja halálát annak főnökén megbosszulni akaró fiú kálváriájával, a Selon Matthieuvel (2000), és az alkoholizmus, bajtársiasság és a gyász kapcsolatát megelevenítő A kis hadnaggyal (2005).

Kép az Emberek és istenek című filmből

A rendező és csapata ezúttal a 90-es évek egy eldugott algériai hegyi falucskájába kalauzolja nézőit. Itt, a megtörtént esetet feldolgozó történet szerint, nyolc francia cisztercita szerzetes él együtt a helyi muszlimokkal kölcsönös segítségnyújtáson (a helyiek segítenek termelni, a szerzetesek gyógyszerrel látják el őket) és egyetértésen alapuló békességben, amíg egy iszlám fundamentalista szélsőséges csoport meg nem támadja a közösséget. A konfliktus felvázolása után hamar a szerzetesek dilemmájára terelődik a hangsúly. Lehetőséget kapnak, hogy katonai biztosítással távozzanak, magukra hagyva ezzel a falubelieket, vagy maradjanak, ezzel a biztos halált választva. A film legizgalmasabb jelenetei közé tartoznak, amikor a szerzetesek meditációit látjuk a kérdésről. Akkor is ki kell tartaniuk, ha pontosan tudják, hogy maradásuk nem változtatna az események kimenetelén? Abban a szellemben cselekedjenek, amelyben elviekben az egész eddigi életüket élték, vagy engedve természetes félelmüknek hagyják el a települést? Persze semmi sem fekete-fehér: a kolostor vezetője, és a film központi alakja, Christian testvér ugyan verbálisan végig a maradás mellett érvel, a rendező borzasztóan finom eszközökkel bontja ki kétségeit: emlékezetes az algír fennsík mezején tett gyötrődő sétája, miközben hangban szerzetestársai zsolozsmázása kíséri.

Kép az Emberek és istenek című filmből

Beauvois filmje azért nagyon ravasz, mert eléri, hogy voltaképpen nézője teljességgel értetlenül figyelje a dilemmát: tökéletes megértést éppen akkor tanúsítanánk, ha a szerzetesek végül a távozás mellett döntenének. Az előre megjósolható végkifejlet mégsem lesz katartikus, nem ül győzelmi tort a szerzetesek erkölcsileg helyes döntése felett. Mert Christianon és társain végig láthatjuk, hogy félnek, a halálba meneteléskor is bizonytalanok. Joggal merül fel a kérdés: biztos, hogy jól döntöttek, amikor a halált választották? De éppen ezzel válnak egyszerre hús-vér alakokká – és igazi hívőkké. A vértanúk történeteinek megszokott dramaturgiája köszönő viszonyban sincs az alkotók megközelítésével: ezen klasszikus történetek alapján kimutatható, hogy a szent vértanú magatartását ugyanaz az önös cél vezeti, mint minden átlagos ember életvitelét, tettével ki akarja váltani embertársai csodálatát, vagy imádatát. Ezzel szemben Christianék úgy vannak bemutatva, hogy éppen ellenkezően cselekednek ezen megfontolásból, mert végül határozott döntést nem, vagy csak nagyon nehezen hoznak: maradnak, és talán még azt is tudják, hogy az utókor emlékezni fog rájuk, de közben bevallottan rettegik a halált. Vajon miért? Hiszen pontosan tudják, hogy micsoda jutalom várja őket ezért „odaát” – persze, amennyiben hitük sziklaszilárd. Tudjuk hogy félnek, mégis hitük – vagy inkább elveik szerint cselekednek.

Kép az Emberek és istenek című filmből

Nehezen érthetünk meg ma egy ilyen katarzis nélküli történetet, mindamellett Beauvois és állandó operatőre, Carolin Champetier lassú, meditatív képekkel operál, végképp megnehezítve a film befogadását. Így az utolsó félórára már csak a legkitartóbbak kiváltsága lesz, és éppen ezért az unalomba fordulás rémével kecsegtethet. Ennek ellenére a film a Christiant alakító Lambert Wilson játéka (aki a Mátrix-folytatások francia egyeduralkodó-mémjével (a Merovingi) már felejthetetlenné vált) és a Hattyúk tavának fináléjára komponált utolsó vacsorajelenet miatt végig érdemes a figyelemre.

Kép az Emberek és istenek című filmből

Hogy a Tim Burton vezette cannes-i zsűri Christianék történetében a vallásos ember válságát, netán az iszlám és a keresztény világ kibékíthetetlen szembenállását vagy egy végletesen hiteles emberi magatartás demonstrálását díjazta, nehéz eldönteni. Mindenesetre szavazótehetségükkel és ízlésükkel ezúttal meg lehetünk elégedve.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Emberek és istenek (Of Gods and Men)

Emberek és istenek (Of Gods and Men) – francia filmdráma, 2010. Rendező: Xavier Beauvois. Szereplők: Jacques Herlin, Jean-Marie Frin, Lambert Wilson, Loïc Pichon, Michael Lonsdale, Olivier Rabourdin, Philippe Laudenbach, Xavier Maly.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 8 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Reinkarnációs változatok majomjelmezre - Apichatpong Weerasethakul: Lung Boonmee Raluek Chat / Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire

Reinkarnációs változatok majomjelmezre – Apichatpong Weerasethakul: Lung Boonmee Raluek Chat / Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire

A 2010-es Cannes-i Filmfesztiválon az Arany Pálmát Apichatpong Weerasethakul Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire című munkája kapta. Különösebb értékelő visszhang nem követte a díjkiosztót, talán mert a rendező munkái nem ismertek annyira, és azok világát egy szakadék választja el az európai filmekéitől. Persze a zsűri döntésére teljes joggal bólinthattak rá a szakavatottak: a Boonmee bácsi egyedülálló és mágikus – de mindenképp jelentkezzen, aki érti.

Kapcsolódó hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitónapján.

6 napja

Hírek

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Húsz alkotás lesz látható a Külhoni Magyar Filmek Napján május 22-én, kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban....  

19 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea