Egy Universal-ötlet csúfos bukása

Stephen Sommers: Van Helsing

Talán éppen úgy volt stílszerű, hogy az első vámpírfilmet a világon magyarok készítették, 1919-ben. A vérszívó gróf klasszikus évtizede mégis a harmincas évek volt, mikor a Universal stúdió a 19. századi nagy rémregényekből filmre adaptálta a horrorműfaj klasszikus szörnyeit: Drakulát, Frankensteint, a Farkasembert.

Stephen Sommers ezeket az alakokat gyűjtötte össze filmjébe, a Van Helsingbe egy, A szövetségéhez kísértetiesen hasonló alapkoncepció szerint (híres regényalakokat egy történetben szerepeltet). Ahogyan viszont az izgalmas ötlet a fél éve vetített filmben is teljesen kifulladt, úgy itt sem remekel, sőt. A Van Helsing mindössze látványos, de végtelenül közhelyes akció-kalanddá zsugorodik, emellett pedig beáll a kilencvenes évek elrontott vámpírfilmjeinek hosszú sorába.

Stephen Sommers: Van Helsing

A Stoker-regényből kiemelt Van Helsing professzort Hugh Jackman alakítja, s a névváltoztatáson túl (Abraham helyett Gabriel) most megfiatalították, illetve egészen új stílust is kapott. A gótikus Indiana Jones, akinek fegyverarzenálja lenyűgöző és már-már eltúlzott, a Vatikán megbízásából üldözi az emberiségre veszélyes szörnyetegeket. Felütésként rögtön ki is iktatja Mr. Hyde-ot (talán az egyetlen, feltűnően elrontott számítógéppel generált figura), akiből halála után már csak Dr. Jekyll marad. Magányos (és a világ szemében veszélyes gyilkos) hősünk alig ér Rómába, rögtön Erdélybe küldik, ahol a vérszívó démon-gróf, Drakula él. Az elpusztítására századokkal ezelőtt felesküdött család lassan kihal, s ha ők nem, már senki és semmi nem állíthatja meg a Gonoszt. Az utolsó sarj, Anna (Kate Beckinsale) méltó, bár kissé önfejű társává válik a sötét völgybe érkező hősünknek. Van Helsing vele és a segítőkész koloncként nyakába akasztott, ügyefogyott tudós szerzetessel (David Wenham) együtt veszi fel a harcot Erdély elátkozott gyermekeivel. Drakula mindeközben szörnyű tervet forgat a fejében: míg kastélyát farkasemberekkel vigyáztatja, Frankenstein doktorral azon dolgozik, hogy életre keltse három menyasszonyától született, de halott vámpír-gyermekeit. A doktor sajnálatos halálát követően hajsza indul annak különös teremtménye után, melynek során hőseink és ellenségeik végigjárják Erdélyt és Budapestet. Közben pedig – természetesen – fény derül számos titokra, többek között arra is, kicsoda valójában Van Helsing. Röviden összefoglalva ez a film tartalmilag és dramaturgiáját tekintve hihetetlenül elcsépelt, közhelyes és rossz, de a látványvilága zömében mégis egészen jó.

Stephen Sommers: Van Helsing

A Van Helsingben a lopott vagy lassan a filmgyártás részévé váló, ezredfordulós Mátrix-stílus keveredik a gótikus Vampire szubkultúra dögös-elegáns vámpír- és szuperhős-megjelenítésével. A 19. és 21. századot keverő baljós, szuggesztív látványvilág erőteljes atmoszférát teremt, amit viszont a forgatókönyv egyáltalán nem használ ki, mindössze díszlet a folyamatosan pergő események mögött. Sommers nem erőltette meg magát a film készítése során: az akcióra koncentráló – egyébként rendkívül primitív – forgatókönyv idegesítően szájbarágósán mesél. Az agyonmotivált főszereplők sokszor nincsenek szinkronban tetteikkel, illetve számos cselekményelem és -szál elvarratlan marad, míg másokat az unalomig hangsúlyoznak (Id. Van Helsing múltja).

Stephen Sommers: Van Helsing

Bár az akciók szinte egymást tapossák, a cselekmény mégsem áll össze egésszé, mindössze a témához és a műfaji dramaturgiához kötelező jelenetek egymásutániságából áll. Olyan ez a film, mint amikor egy magolós diák mondja fel hibátlanul a leckét; elég egy elemét elmozdítani vagy mélyebben belenézni – és összeomlik az egész. A színészi játékot sem érdemes nagyon említeni, hiszen ennyire sematikusan megírt szerepeket képtelenség megtölteni élettel. A legmélyebb pont talán a jobb sorsra érdemes Richard Roxburgh (Drakula) önsajnáló monológja. A groteszk jelenet hatását egy kritikus sem írhatja le jobban, mint a nézők arckifejezése: a vetítésen az őszinte megdöbbenéstől a kínos vigyorgáson át a felszakadó röhögésig terjedt a skála. Az ilyen pillanatokban születik meg a gondolat: talán azért tömték tele a filmet ennyi látványos akciójelenettel, mert a szünetekben a nézők esetleg el találtak volna gondolkodni, aztán kisétálni a nézőtérről.

Stephen Sommers: Van Helsing

Kasszasikernek szánt filmjével a Universal több legyet akart ütni egy csapással. Ezzel reklámozzák piacra dobott klasszikus horrorjaik DVD-kiadását, és leforgatták volna a filmmel felvezetett Transylvania című sorozatot. A Van Helsing azonban (érthető okokból) megbukott, sőt, talán az év egyik legrosszabb filmje lett.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.