Gyenge Zsolt

/ / /

· írta

Fényűző művészet

Cannes-i ellentmondások

Tanulmány

A legrangosabb és legfényűzőbb filmfesztivál legnagyobb érdeme, hogy minden évben pompát és hírnevet biztosít a befutottakon kívül né­hány tehetséges névtelennek is. A piros lépcsők és a díszvetítések ragyogásától távolabb, a ki­sebb termekben mindig akadnak igazi csemegék és felfedezések.

A hagyomány ereje

Kérsz egy jointot? – kérdezik tőlem éjjel kettőkor. 2002 májusát írunk éppen, sűrű marihuánafüstben száguldunk egy észak-olasz autópályán, a fiatal pár, amelyik stopposként felvett, a fűtől feldobódva, lazán társalog. Egy óra alatt sikerül meggyőzniük, hogy nekem sokkal jobb Milánó felé mennem, mert onnan könnyebben és gyorsabban kapok majd autót a tenger felé. Bár a hír nem bizonyult teljes mértékben igaznak, 30 órányi stoppolás után megérkeztem életem első cannes-i fesztiváljára. Ragyogó napsütés, kéken ragyog a Földközi-tenger, a pálmafákat kellemesen fújdogálja a szél – a megérkezésemet követő egy óra volt a leghosszabb idő­szak, amit folyamatosan a szabadban töltöttem, ezután napi 10–12 órára sötét mozitermekbe temetkeztem.

Cannes-i ellentmondások

A bejelentkezéskor és az akkreditáció felvételekor bebizonyosodott a hagyomány ereje: sok-sok évi tapasztalat birtokában minden gördülékenyen és akadálymentesen zajlik, mindenki tudja a dolgát, és azt hajszálpontosan el is végzi. A bejutáskor a fesztiválpalotába (a helyiek csak „a Bunker”-nek nevezik a nyolcvanas évek közepén épült ronda, ám a célnak tökéletesen megfelelő épületet), a New York-i terrortámadások miatt bevezetett óvintézkedéseknek köszönhetően kisebb problémát jelentett hatalmas hátizsákom, de a biztonságiak a felszín megbontása után laza franciasággal to­vábbengedtek. A következő években visszatérve újra és újra megtapasztalhattam a sokéves szervezői gyakorlottság előnyeit: a sajtósoknak kidolgozott rendszer (számí­tó­gép­terem, filmek marketinganyaga, vetítésekre történő bejutás stb.) használata bonyolult, de ha egyszer megtanultad, többet nem kell bajlódnod, mert nincs változás.

Az ötezer újságíró kezelése amúgy csöppet sem könnyű feladat, ezért – a marketingtankönyvek aranyszabálya szerint – fontossági csoportokba, értsd kasztokba sorolták őket. A híres szaklapok, tévétársaságok, a nagy példányszámú napilapok képviselői olyan színű belépőkártyát kapnak, amivel első­ként mehetnek be a vetítésekre. Fontossági sorrendben következnek utánuk a többiek, már amíg van üres hely a teremben. A Filmtett egyből az utolsó előtti kategóriába ka­pott besorolást, amely az évek során szemernyit sem javult.

Filmvásár

Az Arany Pálma elnyeréséért kiírt fesztivál nem a nagyközönségnek szól, a hivatalos honlapon először azzal találkozni, hogy ez a rendezvény a szakmát és a szaksajtót célozza meg. Szó sincs a még Velencében is megszokott jegyvásárlási sorokról, mert egyszerű laikus nem juthat be a vetítésekre. A fesztivál szakmai jellegét az is erősíti, hogy a fesztiválpalota alagsorában található termekben minden évben hatalmas filmvásárt (a fesztiválra beválogatott filmek többszöröse van jelen) tartanak, ahol forgalmazók százai nézik meg a filmeket, és kötnek szerződést a nekik tetsző alkotásokra.

Cannes-i ellentmondások (2)

Cannes-t Hollywoodra, szuperprodukciókra koncentráló jellege miatt bírálják a leginkább az utóbbi években. Az tény, hogy a hetvenes évek óta, mikor egy Arany Pálma Francia­országban az adott film biztos kereskedelmi bukását jelentette (a nézők meg voltak győződve, hogy ott csak nagyon elszállt művészfilmeket díjaznak) a helyzet alaposan megváltozott. Manapság a producerek, forgalmazók egyértelműen a film promóciója egyik legfontosabb része­ként tartják számon a fesztivált, és ennek megfelelően az adott mű összes sztárját igyekeznek felvonultatni a nagy lapok fotósaival szegélye­zett vörös szőnyegen. A nagy felhajtást, az amerikai filmeket és a sztárolást azonban nem szabad elítélni, mert – véle­mé­nyem szerint – ez nem ártott a fesztiválnak, illetve a művészfilmeknek. A szuperprodukciók bevonása a fesztiválra hatalmas médiaeseménnyé tette a rendezvényt, és ebből a csillogásból bizony bőven jut a kisebb költségvetésű, művészi igénnyel fellépő filmeknek is. A populáris filmek miatt oda­csődülő rengeteg újságíró és szakember közül nem egy be­téved olyan vetítésekre, amelyekre egyébként soha nem jutna el, és abból csak haszna származik az igényes filmeseknek is.

Sajátos arculatú szekciók

Mert nem igaz, hogy a művészfilmek kiszorultak volna a fesz­tiválról. Igaz, hogy a hivatalos versenyprogramba általában közönségbarátabb művek kerülnek, de aki keres, a többi szekcióban vagy a párhuzamos válogatásban bőven találhat magának csemegét. Lássuk hát, hogyan is áll össze a cannes-i fesztivál programja. Mint minden nagy fesztivál esetében – többek közt azért, hogy minél több film részesülhessen a cannes-i seregszemlén való részvétel dicsőségéből – az évek során sok különböző szekciót hoztak létre, amelyek közül mindegyiknek sajátos arculata van, és elég pontosan meg lehet határozni, hogy mi jellemző egyikre vagy másikra. Az egyetlen közös szabály az, hogy csak tizenkét hónapnál nem idősebb film kerülhet a Riviérára, és az is csak akkor, ha saját országán kívül sehol nem mutatták még be.

Tilda Swinton és Quentin Tarantino (2004)

A fesztivál hivatalos válogatása (Sélection Officielle) három kategóriából tevődik össze, és ezek bármelyikébe tartozni jelenti – elvileg – a legnagyobb presztízst. A legfontosabb mindezek közül természetesen a Versenyprogram, amelyek közül választja ki a zsűri a díjazottakat. Ezek a filmek része­sülnek a legnagyobb figyelemben, díszvetítéseikre a szinte háromezer férőhelyes Lumière-teremben kerül sor, és alko­tógárdája részesül a „montée des marches” (lépcsős bevonulás – a híres vörös szőnyegen való díszbevonulásról van szó) kiváltságában. Versenybe általában már befutott, „jó nevű” szerzők műveit válogatják (elsőfilmes szinte soha nem keveredik közéjük), gyakran úgy, hogy a hírnévre alapozzák a döntést, és anélkül fogadják el, hogy látták volna az adott mozgóképet. Ezen filmek fölött van hatalma a fesztivál zsűrijének, amely a zsűrielnökből (általában nagyhírű filmes, aki ezáltal valamiképpen védjegye lesz a fesztivál az évi kiadásának) és nyolc francia és külföldi szakmabeliből áll össze.

Szinte teljesen hasonló pompa veszi körül a Versenyen kívül bemutatott filmeket, amelyek ugyancsak a hivatalos válogatás részét képezik, ők azonban nem kaphatnak semmilyen díjat. Ebbe a kategóriába nagyon különböző alkotások kerülhetnek, gyakran fordul elő, hogy híres rendezők előző évben versenyben bemutatott filmje után a következőt már ver­se­nyen kívül vetítik. Az amerikai szuperprodukciókat álta­lában versenyen kívül vetítik (a Csillagok háborúja vagy a Trója így lehetett jelen Cannes-ban), mivel a fesztivál – bár a film által odavonzott felhajtásra szüksége van – nem vállalhatja fel, hogy Kiarostami, Wong Kar-wai vagy Godard típusú rende­zőkkel versenyeztesse őket. Versenyprogramnak minősül to­vábbá a Rövidfilm-válogatás, amelybe 15 percnél nem hosszabb filmeket válogatnak, és amelyek sorsáról külön rövidfilmes zsűri dönt. Az utóbbi években jellemző tendencia a hivatalos válogatás létszámának csökkentése, ugyanis a fesz­tivál két éve kinevezett új művészeti vezetője, Thierry Fremont színész úgy véli, hogy így színvonalasabbá válhat a program, illetve könnyebben áttekinthetővé válik mind a szakma, mind a sajtó számára a mezőny. A színvonalról csak annyit, hogy a tavalyi programot, amelynek Fremont először volt teljes mértékben felelőse, a fesztivál történetének egyik legszínvonaltalanabb válogatásaként tartják számon.

Emmanuelle Beart (2004)

A hivatalos program részét képezi a gyakorlatilag versenyen kívüli Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) szekció is. Ez a fesztivál egyik legérdekesebb és legeklektikusabb válogatása, ugyanis itt egyszerre lehetnek jelen elsőfilmes felfedezettek, nagy mesterek kísérletezőbb művei, valamint egzotikus, filmes szempontból kevésbé ismert országok alko­­tásai. Ennek a szekciónak a vetítései már a kisebb Debussy-teremben zajlanak, és a bevonulás sem annyira díszes, kevesebb a fotós, és nem kötelező az estélyi ruha. A versenyprogrammal szemben az itt bemutatott filmek al­kotóinak az a kiváltság jut, hogy lehetőségük adódik né­hány szót szólni a közönséghez vetítés előtt.

Két párhuzamos válogatás vetítései zajlanak a fesztivállal egyidőben, és bár az ezek keretében bemutatott filmek is viselhetik a pálmajelvényt, hivatalosan nem képezik a fesztivál részét. Különállásukat jelzi, hogy teljesen külön hely­színeken, nagy szállodák színháztermeiben kerülnek bemutatásra, és természetesen más társaság más elvek szerint válogatja az odakerülő alkotásokat. 1969-ban alapította a Filmrendezők Társasága a Quinzaine des Réalisateurs (Rendezők két hete) szekciót, amely nyilvánvaló módon a szerző értelemben vett rendezők minifesztiválja. A legkülönbözőbb filmeknek helyet adó válogatás legfontosabb jel­lemzője az, hogy a szervezők megteremtik a keretet a „nagy” versenyprogramba nem bekerülő filmeseknek, hogy azokhoz hasonlóan sajtótájékoztatók keretében hívhassák fel magukra a figyelmet, és létrehoznak egy külön kis „köz­pontot” a számukra, ahol lehetőségük nyílik a sajtóval, filmforgalmazókkal, producerekkel való találkozókra.

Charlize Theron (2004)

Az 1962-ben alapított Semaine de la Critique (Kritika hete) szekciót a Filmkritikusok Szakszervezete patronálja. A válogatás gyakran meglehetősen hullámzó, ugyanis a szervezők fő célja felfedezéseket tenni: a nagy felfedezésekhez azonban merészség kell, ami néha kudarcokat eredményezhet. Az azonban tény, hogy sokan a cannes-i fesztivál legértékesebb szekciójaként tartják számon éppen minden újra való nyitottsága és frissessége miatt.

A fesztiváldíjak

A fesztivál zsűrije hét díjat oszthat ki, és ezek közül legfeljebb egy lehet megosztott. Az Arany Pálma, a Nagydíj, a Legjobb színésznőnek, Legjobb színésznek, Legjobb rendezőnek és Legjobb forgatókönyvnek járó díj mellett a zsűritagok eldönthetik, hogy kiosztják-e vagy sem a Zsűri díját. Különösen az Oscar-díjak gyakorlatával összehasonlítva érdekes az a fesztivál szabályzatában előre rögzített szempont, amely szerint egy film legfeljebb két díjat kaphat, és ezek közül is a másodiknak vagy a legjobb színésznőnek, vagy a legjobb színésznek járó díjnak kell lennie. A fesztivál vezetői ugyanis úgy gondolják, hogy a filmművészet annyira gazdag, hogy lehetetlen, hogy egy év válogatásából csak egy film legyen minden tekintetben érdekes. Ez a kitétel azt is lehetővé teszi, hogy a fesztivál hírnevéből és anyagi értelemben is jótékony hatásából minél több filmre és alkotóra jusson. A cannes-i díj szigorú kötöttségeket is jelent, mert az Arany Pálma nyertese például a továbbiakban egyetlen nem­zetközi fesztiválra sem nevezheti filmjét.

Girgio Armani a vörös szőnyegen (2004)

A fentiek mellett a fesztivál egyik legértékesebb díja az elsőfilmeseket díjazó Arany Kamera. Az elismerés odaítélését teljesen külön zsűri végzi, amely az összes válogatás és pár­huzamos program minden elsőfilmjéből választja ki a legjobbat. Természetesen ezeken felül a két párhuzamos szekciónak megvannak a saját díjai és zsűrijei.

És végül egy jó hír a szakmán kívüli filmrajongóknak: nem lennénk Franciaországban, ha nem lenne kiskapu. Ha egy filmklubbal, filmlappal vagy bármilyen filmmel kapcsolatos tevékenységgel foglalkozó non-profit szervezet beiratkozik a Cannes Cinéphile nevű szerveződésbe, akkreditáltathatja három tagját a fesztiválra. Szállásnak megfelelőek az elérhető árú kempingek vagy – az apró szabályok meg­szegése fölött jóindulatúan szemet hunyó francia rendőrök hallgatólagos beleegyezésével – a tengerpart. A Cinéphile akkreditációval rendelkezőknek külön vetítéseket szer­veznek a fesztivál programjából a központtól kissé távolabb található helyszíneken, részt vehetnek a filmklasszikusokat bemutató szabadtéri vetítéseken, és ha elég korán fel tudnak kelni, korlátozott számban meghívót kaphatnak az esti díszelőadásokra is. Már ha rendelkeznek a kötelező estélyi ruhával vagy szmokinggal.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó fesztivál

Címkék

, , , , , cikk