/ / /

· írta

A misztérium: létezésünk legérdekesebb összetevője

Beszélgetés Krzysztof Zanussi filmrendezővel

Interjú

A lengyel Krzysztof Zanussit az Andrzej Wajda utáni nemzedék legismertebb képviselőjeként tartják számon. Metafizikai érzékenységű filmjeiről, valamint kultúrdiplomáciai tevékenységéről híres. Rendezői, produceri, stúdióvezetői munkája mellett ugyanis jó néhány közéleti tisztséget betölt, többek között a sziléziai egyetemen kommunikáció- és kultúraelméletet, kulturális szponzorációt tanít, továbbá a pápa mellett működő kulturális munkabizottság tagja. Október 8-9. között Magyarországon járt. A zsűri elnöke volt a Faludi Ferenc Akadémia Áldozat tematikával meghirdetett amatőrfilm-szemléjén, és előadott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen megrendezett filmes konferencián.

Köztudott Önről, hogy érdeklődéssel figyeli az amatőrfilm-mozgalmat, már csak azért is, mert első sikereit amatőr filmjeivel érte el. A holnap induló amatőrfilmszemle témája az áldozat. Mennyire játszott szerepet ez a tematika abban, hogy elfogadta a zsűrielnökséget?

Ugye nem arra gondol, hogy áldozatként élem meg az ideutazásom? Mert bizonyos vagyok abban, hogy érdemes volt erre a budapesti látogatásra vállalkoznom. Az áldozat témája rendkívül érdekel, hiszen manapság egyike a legellentmondásosabb kérdéseknek. A kortárs kulturális fogyasztás megpróbálja tagadni az áldozat létét és szükségességét, azt sugallva, hogy az embereknek egyszerűen nem kell az áldozat. Teljesen utopisztikusnak tartom ezt az elképzelést, nagyon távol esik a valóságtól. Mindig fel kell áldoznunk valamit. Az áldozat mérce: szeretetünk és részvételünk mércéje. Ha azt mondod, hogy szeretsz valakit, akkor megkérdezem: mennyire? Mennyit lennél képes feláldozni érte? Rendkívül érdekes, egyetemes témáról van tehát szó, amely nagy vitákat kavar. Vannak, akik hallani sem akarnak róla. Én azonban nem tartozom közéjük. Kimondottan érdekel, hogy milyen amatőr filmek készültek Magyarországon ebben a témában.

Krzysztof Zanussi

Izgalmas gondolatokat hallhattunk a konferencián arról, hogy milyen lehetőségei vannak a film médiumán keresztül megjeleníteni belső képeinket, a láthatatlant. Ön hogyan vélekedik erről a kérdésről?

Évszázadokkal ezelőtt már hosszan vitáztak arról, miként lehetséges megjeleníteni a láthatatlant a festészet segítségével. Mert ez lehetséges. Vegyünk például egy ikont - ezen a ponton Tarkovszkij Andrej Rubljov című filmje jut eszembe, ami ugye egy ikonfestőről szól. Nem igaz az, hogy filmen nem lehet megmutatni a láthatatlant, hiszen van arra lehetőség, hogy utaljunk rá, hogy sugalljuk a jelenlétét. Bár az ember nem képes arra, hogy materializálja a láthatatlant, ha eléggé tehetséges, néha mégis abba a helyzetbe kerül, hogy éreztetni tudja a befogadóval a láthatatlan jelenlétét. És ez minden művészet legnagyobb teljesítménye. A köztudat szerint a zenében könnyebb. Elképzelhető, hogy így van, de a film számára is sok lehetőség adódik. Vegyük például Bergmant, Fellinit vagy Tarkovszkijt. Filmjeikben jelen van a láthatatlan, a misztérium révén, ami a láthatatlan kulcsa, létezésünk legérdekesebb összetevője.

Mi a helyzet az Ön filmjeivel? Hogyan próbálják megjeleníteni a láthatatlant?

Nézze meg őket, és megtalálja a választ.

Filmjeiben nagyon nyíltan szól hitről, hitetlenségről, Isten létezéséről. A transzcendenciáról vagy egy személyes Istenről beszél?

Nem hiszem, hogy általános fogalmakban beszélni tudnánk az istenségről; akit meg kell határozni, nem lehet amorf. A nyugati civilizáció gyermeke vagyok, a kereszténység latin hagyományához tartozom. Ez a kultúra ihlette a racionalizmust, ezért, amikor Istenről beszélek, csakis nagyon sajátosan tehetem. A mi hagyományunkban Isten megtestesült, nem egy elvont idea, nem egy matematikai fogalom, hanem Valaki, akivel kétezer évvel ezelőtt találkozhattunk. A megtestesült istenségről van szó, aki természetesen megszökik érzékeink és megértésünk elől.

Nemzedéktársa, Krzysztof Kieslowski filmjeiben sokkal szemérmesebben szól az Ön által is kedvelt témákról. Milyen volt a kapcsolatuk?

Nagyon közeli barátok voltunk. Ő volt az én produkcióim másodrendezője. Sok közös ötletünk volt. Nem vallotta magát katolikusnak, főként azért nem, mert a katolikus egyház elutasította őt, még mielőtt közeledhetett volna felé. Egy ostoba kritikus nagyon destruktív cikket írt róla egy jezsuita újságban, és ez megállásra kényszerítette. Előfordul az ilyesmi. Annak ellenére, hogy hitvallóként nem volt kívánatos az egyház számára, tagadhatatlan, hogy egy rendkívüli metafizikai érzékenységgel megáldott ember volt, és ez az, ami számít.

Krzysztof Zanussi: Rok spokojnego slonca / A nyugodt Nap éve (1984)

Keresztény művésznek tartja magát?

Azt hiszem, semmi szükség nincs efféle címkékre. Miért kellene felcímkéznünk embereket? Az életben keresztények vagyunk, művészként már vitatható ez. Aki megnézi az általam készített filmeket, lehet, hogy kereszténynek minősít, lehet, hogy nem, attól függően, mit értett meg a munkáimból, menynyire találja összeférhetőnek őket a keresztény világnézettel. Egyáltalán mit jelent manapság az, hogy keresztény világnézet? Semmiképpen sem azt, amit mondjuk a keresztes hadjáratok idején.

Az Ön filmjei nagyon reflexívek és filozofikusak. Kik a nézői?

Ugyanazok az emberek, akik megnézik Tarantinót, és talán azok, akik telenovellákat néznek, vagy éppen azok, akiknek egyáltalán nincs ízlésük. A vendéglőben több fogás van, és a vendég egyszer levest kér, máskor desszertet. A filmjeimmel azokat az embereket etetem meg, akik szembe kívánnak nézni az élet komoly problémáival, ugyanakkor szórakoztatni is akarom őket. Van, amikor sikerül kielégítenem a szükségleteiket, máskor nem. Sokat utazom, és személyesen is van alkalmam találkozni a nézőimmel. Azt tapasztalom, hogy vannak országok, ahol a filmjeimet felkapják, máshol pedig elutasítják. Olyan, mint a szerencsejáték. Egész életünk szerencsejáték. Ha a dolgok működnek, akkor boldogok vagyunk, ha teljes az elutasítás, akkor boldogtalanok. Többnyire azonban e két állapot között leledzünk.

Vannak olyan filmjei, amelyek teljes elutasításra találtak?

Szerencsére nincsenek. A filmjeimnek mindig voltak nézői, ha nem is azonos arányban. Egyesek népszerűek, sokat játsszák őket, másokat kevésbé, az országtól függően, amelyben terjesztik. Igazán elsöprő sikerem szülőhazámban, Lengyelországban volt.

Krzysztof Zanussi: Barwy ochronne / Védőszínek (1977)

Melyik filmje a legnépszerűbb?

Lengyelországban a Védőszínek valódi áttörés lett, egyetlen filmemnek sem volt ilyen magas a nézettsége. Annyian nézték meg, mint Francis Ford Coppola Keresztapáját. Franciaországban a Konstans az, amelyet igen szépen játszanak. Az Egyesült Államokban A nyugodt nap éve bizonyult a legnépszerűbbnek, mai napig is a Metro Goldwyn Mayer klasszikus videói között szerepel. Mindig ámulatba ejt az, hogy az emberek szeretik a filmjeimet. A Wege in der Nacht című német tévéfilmemnek annyira jó volt a nézettsége, hogy hétszer vetítették le a Német Televízió fő adóján. Szerencsém volt. Előfordul.

Jelenleg milyen filmen dolgozik?

A film címe Persona non grata, és diplomatákról szól, de pontosabban nem tudom megmondani, hogy miről. Ha tudnám, akkor propagandafilmet készítenék. Lehet, hogy politikai thriller, vagy csak egy film a szeretetről, amely annak a generációnak a csalódottságát fejezi ki, amely változtatni szeretett volna, de nem ment. Nemzetközi, lengyel-orosz-olasz koprodukcióban készül, ami már elég ahhoz, hogy artistának érezzem magam. Nikita Mihalkov játszik benne, lengyel részről Zbigniew Zapasiewicz, Daniel Olbrychski, és nemsokára kiderül, hogy ki az a színész, aki vállalja az olasz nagykövet szerepét. A legnagyobb részét már leforgattuk, szünet van, ezért lehetek itt. A forgatást Moszkvában és Varsóban kezdtük el, majd Dél-Amerikában, Uruguayban folytatjuk. Az uruguayi tavaszt várjuk, azt, hogy megjelenjenek a fákon a levelek. Novemberben utazunk oda.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.