Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Nehéz dolgaink
Susanne Bier: Hævnen / Egy jobb világ

Azok a szituációk, melyekben két érzelmileg sérült, magányos gyerek találhatja magát, tanulságos vizsgálódásra adnak alkalmat, ráadásul Bier repertoárjából is hiányoztak eddig. Empatikus rendezése pedig még a hollywoodias, nevelő célzatú jeleneteit is elfogadhatóvá teszi.

Susanne Bier és a Hogy szeretsz? óta állandó forgatókönyvírójának szegődött Anders Thomas Jensen remekül választják ki azokat a helyzeteket, amelyeket valószínűleg senki nem él át szívesen, legtöbbjük mégis nagy eséllyel megtörténhet velünk bármikor, de legalábbis könnyen magunkra tudjuk vonatkoztatni őket. Ha azonban részletesebben le akarnánk írni e filmek témáit, meglehetősen elcsépelt fogalmakhoz és közhelyekhez kellene segítségül fordulnunk. Így járhatunk legújabb, az Egy jobb világ című filmükkel is. Az anya elvesztése utáni csendben az erőszak nyelvén megszólaló Christiannak, vagy a patkányképűnek csúfolt és kiközösített Eliasnak a „nagy szavak” jelentéseit kell megtanulnia: szembe kell nézniük a valósággal, a felelősséggel, az elmúlással, az elvesztéssel, a halállal, de megtapasztalnak a szeretetről vagy a barátságról is egyet s mást. Elindulnak a felnőtté válás útján. Történetükkel párhuzamosan, mintegy ellenpontként megismerhetjük Antonnak, Elias apjának vívódását is, aki Afrikában orvosként dolgozik. Saját elveit kell újraértékelnie, amikor először megment egy szadista gyilkost, majd dühében engedi, hogy a tömeg meglincselje a férfit.

Kép az Egy jobb világ című filmből

Az, hogy sokszor látott és újszerűen már nehezen megfogalmazható témákból (szeretteink megcsalása, elvesztése, kommunikációs gondjaink, titkaink és hazugságaink) Bier rendre értékelhető alkotásokat képes készíteni, még ha olykor – különösen e film happy endjét tekintve – meg is jelenik bennük némi didaktikus általánosíthatóság, rendezői tehetségét dicséri. Ez esetben azonban a lelki jelenségek vizsgálata egyértelműbben lép elő tanmesévé, amikor az agresszióra és az arra adott különböző reakciókra fókuszál. Christian a keserűséggel teli, zárkózott fiú erőszakkal menti meg Eliast a zsarnokoskodó felsőbbévestől, nem pedig szép szóval, mint ahogy Anton próbálja meg kezelni a hasonló helyzeteket. Bár látszólag Anton elbukik, hiszen módszere – az értelmes beszéd – nem vezet eredményre a fiúk szempontjai szerint, valamint maga sem tud megfelelni elvárásainak, a történet végül mégiscsak tanulsággal ér véget, amikor az erőszak erőszakot szül, a bűntudat meg a felelősségérzet a helyes útra irányítja hőseit, melynek végén – természetesen – a megbocsátás áll. A filmnek ez a kissé okító mellékíze azért valamelyest gyengíti azokat az azonosulásra nagyon alkalmas szituációkat, melyeket Bier képes létrehozni színészeivel és kamerájával.

Kép az Egy jobb világ című filmből

Nemcsak remek színészeket választ, mint Mikael Persbrandt vagy Ulrich Thomsen, hanem el tudja kapni kamerájával e karakterek apró gesztusait is. Jól viszi filmre játékukat. Néha egészen letapogatja őket, átveszi érzelmi állapotukat. Forog velük, hirtelen rántva zoomolgat, ugróvágásokkal fejezi ki zaklatottságukat, majd kézikamerás, nyugtalan képei megállapodnak, amikor hősei is egy pillanatra elmerengenek, és vissza-visszatérve, majdnem statikus nagytotállal figyelik a tájat. Dogmás stílusa sokkal inkább a figuráival való együttélését érzékelteti, mint egyfajta dokumentarizmusra való törekvést. Azok a nagyon közeli arcról készített premier plánok, amik gyakran törték meg az Esküvő után vagy a Testvéred feleségét című filmjeit, ezúttal elmaradnak. S noha e beállítások kizökkentő hatása eltűnik, nem jön létre az a fajta közvetlenség a kamera és hősei között, melyet feltételezhetnénk. Mintha a figurák kevésbé lennének kidolgozottak az eddigiekhez képest. Elias szép lassan másodlagossá válik, nem eléggé kiforrott karakter, Christian és Anton pedig – igaz, a film történetéből adódóan – keveset árul el magáról. Megnyílásuk útja, mely a film zárójelenetében érné el végét, nem tud katartikussá válni, így némi hiányérzetet hagy maga után.

Kép az Egy jobb világ című filmből

Bier stílusával és színészeivel nagyon közvetlen alkotásokat hoz létre, melyekben történetei szorosan kapcsolódnak össze az őket bemutató emberekkel, szinte megelevenednek, és feledtetik fikció voltukat (legalábbis a Hogy szeretsz? óta). Az Egy jobb világban – korábbi filmjeihez képest – ez az erőssége sérül kissé. Néha túlságosan láthatóvá válik a szándék – különösen, ami a befejezést illeti –, kissé veszít természetességéből. Persze lehet, hogy pont ennek köszönheti Golden Globe-ját és Oscar-jelölését.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Egy jobb világ (In a Better World)

Egy jobb világ (In a Better World) – dán–svéd filmdráma, 2010. Rendező: Susanne Bier. Szereplők: Markus Rygaard, Mikael Persbrandt, Trine Dyrholm, Ulrich Thomsen, Wil Johnson, William Jøhnk Nielsen.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    9/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó hírek

TIFF 2011: a nyertesek

TIFF 2011: a nyertesek

A 10. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál fődíját egy argentin-spanyol film nyerte. A díjazottak teljes listája a következőképp alakult:

1 éve

Hírek

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Húsz alkotás lesz látható a Külhoni Magyar Filmek Napján május 22-én, kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban....  

19 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea