Már régóta készültem bemenni az órájára, de nem mertem, mindig halogattam, nem akartam pofátlan lenni, tolakodni, féltem a visszautasítástól. Aztán egyszer csak úgy éreztem hogy idő van, és mentem, rohantam, és ...elkéstem. Ott álltam lihegve a nyitott ajtóban, bent már folyt az óra, jónapot, sziasztok, beülhetnék-e esetleg, elnézést, ha nem zavarok?
Azt mondta, hogy érdekes volt a belépés, akkor már üljek le, és vegyek is részt, ha már itt vagyok. Öt perc múlva rájöttem, így képzeltem el a filmrendező-képzést. És ilyennek képzelem a tanár és osztály viszonyát is. Nem tudom már, hogy aznap a házi feladat képzeletgyakorlatokat olvasták fel, vagy a héten filmezett etűdök nyersanyagát néztük, hogy este volt-e stúdiógyakorlat, vagy a jövő heti forgatásokat terveztük. Csak azt láttam hétről-hétre hogy egy nagyon jól kitalált vezérfonalon haladva tanul, épül, tehetségesül az osztály. Minden újabb gyakorlat, feladat, filmecske szervesen épül az előzőre. Eddig azt hittem, csak a matematikában van ilyen.
Öt-tíz perccel hamarabb szokott érkezni, pedig a Hunniából jött, amelyet igazgatott, dolga volt, mint a tenger. Szünetben néha leballagott a szemközti Közértbe, vett három csomag búrmogyorót, felhozta, szétosztotta, azt rágcsáltuk ezeken az egyszerre nagyon komoly és nagyon fesztelen délutánokon, amit Simó-órának neveztük. És elrepült a heti kétszer négy óra, nem vettük észre mi sem, ő sem. Egyik este, még bő háromnegyed óra volt hátra (nem küldött haza), kicsit elgondolkodott, majd azt mondta, most egy kiegészítő kurzust fog leadni, címe „Hogyan készül a film?" Ezt oroszul mondta, előbb csak azon röhögtünk, aztán amikor lefordította, a poénon is. Hozzátette: ezt negyedéven még egyszer úgyis előadja, de most mégis döntött, hogy elmondja. Egy, majd még egy órában elhangzott negyvenvalahány év filmrendezésének, filmgyártásának tömör, tárgyszerű, ironikus tapasztalata úgy, ahogy csak elmesélni lehet, leírni nem. Ezzel sem maradt adós. Óra végén megkérdezte, ki megy a Farkasréti temető felé (morbid, de ott lakott), elviszi kocsival. Azt mondtam, hogy arra van utam. Nem volt teljesen igaz, de szerettem volna, ha valamilyen módon az óra folytatódik. Sem mondani, sem kérdezni nem akartam tőle semmit, vagyis mindent szerettem volna egyszerre.
A Marosvásárhelyi Alternatív Filmfesztiválra készült örökös zsűritagként, minden évben ott volt. Akkor a kocsiban azt mondta, most vállalja utoljára a zsűrizést. Betartotta a szavát.
Fél tucat játékfilmet jegyzett mint rendező, köztük olyanokat, mint a Legszebb férfikor (1971), Szemüvegesek (1976), Apám néhány boldog éve (1977). De még legalább féltucatnyi filmet rendezett, támogatott, segített, egyengette az útjukat, pénzt szerzett hozzájuk. Végzős osztályának filmjeiben, Török Feri Moszkva Tér, Hajdu Szabolcs Macerás ügyek (a filmszemle nyertes „elsőfilmjei"), Miklauzic Bence most forgatott első filmjében, (Bence filmjéből látta az első, nyers változatot, csak a film végét nem, azt mondta: „ne mutasd meg, legyen majd meglepetés!") és a többiek ugyancsak most készülő nagyjátékfilmjeiben szintúgy benne van a Simó, a Sándor Bácsi. (Mikor fordult elő olyan a magyar filmoktatás történetében, hogy a frissen végzett rendezők közül nyolcból öten már az első évben nagyjátékfilmet forgatnak? Az utóbbi tizenöt évben állítólag nem.)
Nem elég ha azt mondjuk, roppant veszteség érte az Egyetemet, a Hunniát, a szakmát stb. Rá kéne lelni valami megnyugtató válaszra (vagy akár nyugtalanítóra is), hogy miért most, miért így, amikor az első osztály mindjárt szüretelhetne, a második pedig csak épp hogy elindult, szárnyait bontogatja, amikor egy nagyon szép (filmjeibe illő) történet látszott elkezdődni. Miért, mi célból történhetett ez? És, főleg, hogy mi volna most a feladat?
Egyik diákjával, július derekán együtt csónakáztunk a bözödi tavon. Egyszer csak, félig viccből, félig komolyan annyit mondott: csak azért imádkozzunk, hogy meg ne haljon, mielőtt mi is lediplomázunk. Ez a morbid mondat most utólag profetikusnak tűnik. Azt hiszem folytatni kéne az imádságot. Ha meghallgattatik, látszani fog mind az osztályon, mind a filmjeiken.
