Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Búzás Anna

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Donorsors
Mark Romanek: Never Let Me Go

Sci-fi – noha ez a legfontosabb tudnivaló a filmmel kapcsolatban, Mark Romanek olyan környezetbe helyezte a történetet, ahol a film tudományos-fantasztikus mivoltáról szinte teljesen megfeledkezünk: olyan mintha egy Jane Austen-adaptációba csöppennénk bele, a hősnőket is láttuk már ilyen filmekben (Keira Knightley, Carey Mulligan).

A film elején egy rövid inzertből megtudhatjuk, hogy 1952-ben az orvostudomány nagy áttörésének köszönhetően az átlagéletkor 100 évre tevődött. Ezután megismerjük Kathy H-t (28 éves ápoló), aki egy műtő előtt áll, nézi ahogyan Tommyt éppen előkészítik – és emlékezik. A film keretes szerkezetű, a végén ismét Tommyt és Kathyt látjuk, a műtét előkészítése folyatódik. A történet Kathy H emlékeiből áll össze, tulajdonképpen egy szubjektív nézőpont érvényesül mindvégig, emiatt is szorul háttérbe a sci-fi-jelleg.

Kép a Never Let Me Go című filmből

A film Kazuo Ishiguro regényének (Ne engedj el...) az adaptációja: a három főszereplő, Kathy H (Carey Mulligan), Tommy D (Andrew Garfield) és Ruth (Keira Knightley) egy furcsa nevelőintézetben nőnek fel, ahol a nevelők különös tekintettel vannak az egészségükre. Nem derül ki, hogy vannak-e szüleik, nem léphetik át Hailsham kerítését, de eleinte nem tudjuk meg, hogy miért – a film eleji inzert sem egyértelmű kulcs ennek a megfejtéséhez. Aztán megjelenik egy új nevelőnő (Miss Lucy), aki megmagyaráz minden furcsaságot – a gyerekeknek és a nézőknek egyaránt. Ezek a gyerekek donorok, klónozva vannak, ezért nincsenek szüleik, nem lehet tudni, hogy ki az „eredetijük”. Ha elérik a megfelelő kort, elkezdik kivenni a szerveiket, és kb. a harmadik szerveltávolításnál meghalnak. Teljesen elszigetelten nevelik őket, semmiféle kapcsolatuk nincs a külvilággal, a nevelők pedig nem emberként kezelik őket, hanem mint valami élő gépeket. Innentől kezdve sejtjük, hogy itt nem lesz happy end, a tét nem a túlélés, hanem annak megmutatása, hogy a végső pillanatig hogyan lehet minél tűrhetőbben élni.

Kép a Never Let Me Go című filmből

Hiába sci-fi, Romanek nem a hagyományos értelemben használja a műfajt. Szereplői annyira emberiek, hogy a néző beleéli magát a drámába, és nem külső szemlélőként próbálja megérteni a lehetetlent, így például Kathy H-csel teljesen tudunk azonosulni. A donorok klónozása szinte csak ürügyként szolgál a rendezőnek, hogy emberi figurákat, ízig-vérig emberi problémákat mutathasson be. És ebben rejlik a film erőssége is: kitűnően egyensúlyoz dráma és sci-fi határán. Persze időnként átcsap enyhén melodramatikusba, ennek legkirívóbb példái azok, amikor Kathy a film címéül is szolgáló dalt (Never Let Me Go) hallgatja. Az azonosulást Carey Mulligan is megönnyíti: annyira brillíroz Katyh szerepében, hogy mindenkin túltesz – a száját csavargató Keira Knightley szinte idegesítőnek hat mellette. Mulligan viszont mindvégig teljesen természetes, és hitelesen tudja ábrázolni a megtörtséget. Andrew Garfield Tommyja pedig egy igazán szimpatikus, álmodozó örök kisfiú. A helyszínek is lenyűgözőek. Hailsham és udvara olyan, mint egy mesebeli vár, csak a sok eső jelzi, hogy ez nem éppen az ideális gyerekkor helyszíne. A házikók, ahová átköltöznek a fiatalok, szintén nagyon kedvesnek ígérkeznek, dimbes-dombos vidéken találhatóak, otthonosan be vannak rendezve. Csak a bejáratnál található kis csipogó szerkezet az egyetlen jele annak, hogy ez is tulajdonképpen egyfajta börtön...

Kép a Never Let Me Go című filmből

Romanek le sem tagadhatná, hogy temérdek híres videoklip rendezője: a Never Let Me Go-hoz is a klipes esztétika mentén közelít, például a film egyik kulcsjelenetében, amint a fiatalok egy iroda ablakán kukucskálnak be, mert meg akarják lesni Ruth „eredetijét”. Úgy néznek a hétköznapi emberekre, mintha azok különlegesek lennének, miközben ők maguk válnak különlegessé: érzékenyebbek a világgal és egymásal szemben is. A film nem moralizál, de felvet elfojtott morális kérdéseket – amikre a válasz maga a film.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

Fló · 5 hónapja

Ezt a debil beteg filmet....Nagyon rossz ez a film. Beteg volt az is aki írta

emőke · 7 hónapja

Hatalmas csalódás volt, egyedül talán a kietlen angol tengerpart nyújtott igazi gyönyört a filmben. Keira Knightley-t élete talán egyik leggyengébb szerepében láthattuk, míg Carey Mulligan sem erőltette meg magát, szégyenszemre pedig Andrew Garfield bizonyult a leghitelesebbnek. Romanek One Hour Photo-ja fényévekkel jobb, inkább azt ajánlom, ha már a rendező műveihez nyúl bárki is.

DanZi · 7 hónapja

asztakurva...

ezt a film megtekintése után olvasom. Brutális remekmű a maga nemében. A My Summer of Love hangulata, de sokkal sötétebb... nem vidám film, de érdekes morális kérdéseket feszeget. (lásd még: You Don't Know Jack, Repo Men)

Kapcsolódó film

Ne engedj el... (Never Let Me Go)

Ne engedj el... (Never Let Me Go) – amerikai–brit filmdráma, sci-fi, thriller, 2010. Rendező: Mark Romanek. Szereplők: Andrew Garfield, Carey Mulligan, Charlie Rowe, Charlotte Rampling, Ella Purnell, Izzy Meikle-Small, Keira Knightley, Sally Hawkins.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 20 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Nehéz dolgaink - Susanne Bier: Hævnen / Egy jobb világ

Nehéz dolgaink – Susanne Bier: Hævnen / Egy jobb világ

Azok a szituációk, melyekben két érzelmileg sérült, magányos gyerek találhatja magát, tanulságos vizsgálódásra adnak alkalmat, ráadásul Bier repertoárjából is hiányoztak eddig. Empatikus rendezése pedig még a hollywoodias, nevelő célzatú jeleneteit is elfogadhatóvá teszi.

Kapcsolódó hír

Schwarzenegger és Stallone közös vállműtétje

Schwarzenegger és Stallone közös vállműtétje

Arnold Schwarzenegger and Sylvester Stallone kórházba vonultak egy kis közös vállműtétre.

3 hónapja

Hírek

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Húsz alkotás lesz látható a Külhoni Magyar Filmek Napján május 22-én, kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban....  

19 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea