Az ismeretlen férfi című thriller – stílusosan – az ismeretlenségből robbant be az amerikai mozikba, a nyitóhétvégén egy meglepő első helyet produkálva a jegypénztáraknál (s a kolozsvári teltházból ítélve máshol is). A siker oka azonban nem a film szüzséjében keresendő.
Dr. Martin Harris (Liam Neeson) sikeres kutató, biológus, feleségével, Elizabeth-tel (January Jones) éppen egy berlini konferenciára utaznak előadást tartani. Egy táska a reptéren marad, ezért a doki visszataxizik érte, de közben baleset áldozata lesz, a taxisofőr (Diane Kruger) menti meg a fulladástól. Egy kórházban ébred fel, mégpedig arra, hogy üldözik. Ami viszont még súlyosabb, hogy senki sem akarja felismerni, sem kollegái, sem felesége, a papírjai az eltűnt táskában vannak, ráadásul egy másik férfi állítja magáról, hogy márpedig ő az igazi Martin Harris. Egy átlagember itt rögtön bedilizne, Liam Neeson azonban elveszett identitása nyomába indul, naná, hogy sikeresen.
A tavaly Az árvával (The Orphan) jelentkezett rendező, a jószerivel ismeretlen Jaume Collet-Serra most az Elrabolva (Taken) Liam Neeson-perszónáját hasznosítja újra. Akkor is nagyon működött az elkeseredett, vadul harcoló apa szerepében, most is nagyon működik az emlékezetkieséses professzoréban: Neeson az az arc, akiről tagbaszakadtsága ellenére azonnal elhisszük, hogy nem érzi jól magát a bőrében, s ezzel az új, erőszakosabb arcával, úgy tűnik, belopta magát az amerikai nézők szívébe is. A film többi eleme is ismerős lehet máshonnan: fiatalabbaknak a Bourne-sorozatból, az öregebbeknek az Őrület (Frantic) című Polanski-filmből. Előbbire a főhősnek egy európai fővároson való keresztülszáguldozása miatt hasonlít (még az autós üldözések dinamikája és gyakorisága rá hajaz), utóbbira pedig története miatt. Apropó, történet: nehéz erről a filmről összefüggő szöveget írni spoiler nélkül, mert minden A Csavarra van kifuttatva, minden ahhoz kötődik. A Csavar viszont (a film többi részéhez képest is) túl ismert, lelőtt, unalmas, nem tud meglepni, talán túl lassú kibontása miatt nem tud egyből ütni. Úgyhogy „a történetről jót vagy semmit” szellemében mellőzzük a további cselekményismertetést. Aki arra vár, hogy Philip K. Dick-i filozófiával tálalt programfilmet kap az identitás törékeny és illékony jellegéről, az rossz helyen keresgél: a film ebben az esetben pont olyan, mint a plakátja.
Vannak azért a korát nem titkoló, de nem is gyászoló Liam Neesonon kívül még jó dolgok a filmben: az egyik Bruno Ganz. A veterán svájci színész egy ex-Stasi-tagot alakít, aki a mai napig büszke a kommunizmus szolgálatában elkövetett kémtevékenységére. Egy, a James Bond-érából megmaradt, kiszuperált ravasz, öreg róka, aki soha nem mond el mindent, mindig egy lépéssel a történet előtt jár, és kedvesdeden régimódi – becsületbeli és öltözködési ügyekben is (még a ciánkálit is egy megsárgult, régi papírtasakban tartja). A másik pedig a megszokott New York-i utcaképeket és papírízű stúdióbelsőket felváltó havas, szürke berlini miliő. Egy efféle akciófilmben persze nem sok idő marad szociográfiára, de a brandenburgi kapu és egyéb turistalátványosságok mellett azért felvillan a török és afrikai bevándorlók világa, a szegénység és a mocsok is. A gyönyörű arcú Diane Kruger viszont csak kínlódik a szerepében. Az irónia az, hogy szülőhazájába visszatérve éppen egy oda illegálisan emigrált kelet-európai lányt kell alakítania – tökéletes sminkjét nézve azonban senki sem hiszi el neki, hogy nyomorog és hamisított személyire gyűjt (igen, lejött a poén az identitással). Amikor meg a délszláv háborúban elhunyt családjáról beszél, az ember nem tud nem a karórájára nézni és elgondolkozni, hogy tényleg kellett-e az a snitt az amúgyis szinte kétórás filmnek.
Ízlésesen vágott és fotografált, többnyire feszes thriller Az ismeretlen férfi, kellemes mozis szórakozás; a szüzsé üresjáratait elég jól feldobják (de nem feledtetik) a helyszínek (pl. a fotókiállítás, vagy a hotelbelsők) és a mellékszereplők (pl. a szintén nem mai gyerek Frank Langella), akad egy-két látványos autórombolás is (pl. a taxit ripityára zúzó villamos „nagyjelenete”), de sok újat nem nyújtó alkotásról van szó, tipikusan az a fajta, amely a box-office-hajrá lecsitulása után a kereskedelmi tévék esti műsorsávjában és/vagy leárazott DVD-n végzi.
