Álmodozások kora

Bernardo Bertolucci: The Dreamers / Álmodozók

Bertolucci számára Párizs az idegenség, a szexualitás és sohasem a nosztalgia terepe. Még akkor sem, amikor '68-at idézi meg. Igazi filmes forradalmárként nem a múlt feletti sápadt nosztalgiázásra hív, ellenben történelmi tudatunk elhalványulni látszó lángját kívánja újraéleszteni, vagy ahogy egy interjúban nyilatkozta: „a mai fiatalok melankóliával tekintenek a jövőbe, emlékeztetni akarom őket arra az időre, amikor a jövő még egyértelműen pozitívnak tűnt".

Azaz a párizsi diáktüntetés csak apropót ad a hangulat megteremtéséhez, a kamasz pszichologikum ábrázolásához: Bertoluccit sohasem maga a történelem érdekelte, helyette inkább figuráinak egy bizonyos történelmi atmoszférában megnyilvánuló reaktív magatartását kutatta (I. Pókstratégia vagy Forradalom előtt). A felskiccelt díszletekből kibomló magatartás többnyire a testiség, a homályos szexuális motivációk képében kerül a vászonra (például A megalkuvó vagy Utolsó tangó Párizsban). Az Álmodozók esetében így lesz '68 történelméből „szexuális forradalom" – a kifejezés Bertolucci szerinti értelmében, mely a forradalmat a személyközi intimitás konvencionális határainak lerombolásával véli ábrázolhatónak. A történelem, az ideológia felfedezésének izgalma a testbe kódolt lehetőségek felszínre hozásának történetévé válik, megtartva a forradalmi jelző mindkét – egyaránt történelemre és szexualitásra vonatkozó – aspektusát.

Bernardo Bertolucci: The Dreamers / Álmodozók

Ám a gondosan felépített párhuzam Isabelle láncainak hamisságával együtt válik semmivé. Az Henri Langlois és a Cinémathéque melletti tüntetés, mint a későbbi események beindítója történelmi tény, azonban Bertolucci az esemény történelmi potenciáljához való hozzáférést tagadja meg hőseitől, amikor lázadásukat látszattá degradálja. A kapuhoz „láncolt" lány játékot űz az ideológiából, ami nem lenne baj, ha nem ellenkezne az egész lényét átható forradalmi pátosszal. A politikum szeme közé nevető Isabelle e vonatkozásban Bertoluccitól a felszínesség árnyalatait kapja: szülei csekkjei, pózoló külsőségei, illetve szobájának gyermeki, játékmackós pedantériája nem egy forradalmár alakját rajzolják ki. A film sugallta forradalmi hevület optimizmusa fokozatosan pesszimizmusba, míg a kibontakozó sztori némileg lejtmenetbe vált. Elbillen a felütés remekül súlyozott arányossága: a gondosan hangolt lázadás és deviancia fogalmai (Bertolucci Godard-t, Fullert, Ray-t hívja segítségül) innentől fogva többnyire a szexualitás kellékei lesznek.

Bernardo Bertolucci: The Dreamers / Álmodozók

E nagyobb, történelemről immár sajnálatos módon leválasztott egység kapcsán kétségeink megsokasodnak: Matthew, Theo és Isabelle egymáshoz képest eldönthetetlen (szerelmi?) háromszöge ugyanúgy fogódzók nélkülivé válik, mint maga a következetlenségeiben elsikkadó dramaturgia. A deviáns viselkedésmódok szexualitásban tobzódó – és ebben ki is merülő – változatossága úgy tűnik, hogy nem a történetet, maximum erotikus fantáziánkat pallérozhatja. Az öncélúnak tetsző testiség prizmáján áttekintve mégis kivehető az amerikai fiú karakterében bekövetkező fejlődés. A befogadói rálátást képviselő kétkedő idegenkedése a szexualitásban igen, ám az ideológiai látszatban nem oldódik fel. Forradalma csupán a testé, és nem a történelemé. S e belátás már Bertolucci érdeme: Gilbert Adair önéletrajzi ihletettségű regényének tragikumát nem oltja filmjébe; Matthew-ból nem hoz létre felesleges áldozatot. Helyette a szexualitás forradalmán keresztül modellezve próbálja – több-kevesebb hitelességgel – eljuttatni a fiút a felismerésig, vagyis a hamisan értett ideológia értelmetlenségének leleplezéséig. Csakúgy, mint az életben: a külsőségeiben kudarcot valló, vallott forradalom ideológiai szinten eljutott a megfelelő következményekig.

Bernardo Bertolucci: The Dreamers / Álmodozók

Bertolucci szerint '68 forradalmából 2003-ra csak a történelmi emlékezet kiszínezett „sípoló macskakövei" maradtak. Filmjében e külsőségeiben rögzült hamis emlékezetet a klasszikus, történelmi szituációba mártott idegen karakterén keresztül rombolja le. A látszatforradalmiság mesterséges bűzét (xy szaga), hamis láncait Matthew intelligens, romlatlan ártatlansága (a fiú szó szerinti tisztasága) leplezi le. Egy újabb Bertolucci-film, ahol a testiség erotikumának útvesztőin keresztül kalauzolva jutunk el a valódi mondanivalóhoz. És noha ez Bertolucci igazi terepe, ettől függetlenül számomra mégis az a fajta könnyed nosztalgia viszi el a filmet, ami inkább a filmtörténethez, mint '68 történelméhez köti a látottakat.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó