Nagy Boglárka

/ / /

· írta

Színes, hangos némafilm

Beszélgetés Nae Caranfillal, a Restul e tăcere (A többi néma csend) című film rendezőjével

Interjú

Nae Caranfil egyike azon kevés román rendezőknek, akik képesek megtölteni a mozitermeket. Filmjeit szívesen nézik fiatal és idős, szórakozni vágyó és igényes nézők egyaránt. Ötödik nagyjátékfilmjének forgatókönyve majdnem húsz évig maradt megvalósítatlan, A többi néma csend (Restul e tăcere) csak egy hónapja került a mozikba.

Beszélgetés Nae Caranfillal, a Restul e tăcere (A többi néma csend) című film rendezőjével

Az Ön filmjének főszereplőjét Grigore Brezeanu (filmbeli nevén Grig Ursache) ihlette, ő a Románia függetlensége (Independenţa României) rendezője. A forgatókönyv forrása azonban az Ön édesapjának, Tudor Caranfil-nak az În căutarea filmului pierdut (Az elveszett film keresése) című könyve, melyben ez a szereplő inkább valamiféle producerként működik az első román némafilmes szuperprodukció készítésénél. Nem lett volna kézenfekvőbb Aristid Demetriade korabeli színészt megtenni főszereplőnek? A könyvben úgyis neki tulajdonítják a némafilm rendezését és sokkal részletesebb is a bemutatása…

Az eredeti némafilm elkészülésének két történeti verziója is van: Cantacuzino klasszikus változata szerint Grigore Brezeanu a film rendezője. Idősebb Caranfil a Demetriade család archívumában található dokumentumokban olyan bizonyítékokra lelt, amelyek szerint tulajdonképpen Demetriade volt az, aki magára vállalta a rendezői feladatkört, eszerint pedig Grigore Brezeanu inkább egyfajta energiakatalizátorként, szervezőként vett részt a forgatáson.

Nagyon gyakorlatias okokból választottam Cantacuzino verzióját; szükségem volt a legendára, mert sokkal jobban működött számomra a történet páros változata. Egyfajta „buddy movie”-t szerettem volna csinálni, két férfi főszereplővel, akiket különleges, szeretetre és gyűlöletre épülő kapcsolat köt össze. Olyan változatra volt szükségem, amelyikben a szereplők nagyon különbözőek, úgy külsőleg, alkatilag, mint pszichikailag. Így lett egy rendezőm és egy producerem, mint valami Stan és Bran. Szükségem volt egy zavart, apró, fiatal és energikus kölyökre és egy nagy földbirtokosra, egy Orson Welles-i figurára.

Aristid Demetriade sokkal egyszerűbb és érdektelenebb szereplő lett volna: egy híres értelmiségi színész, aki egy új művészeti ággal szórakozik és kísérletezik, mely csak növeli hírnevét. Sokkal izgalmasabb volt a legendás változat.

Volt valamilyen előzetes minta Grigore Brezeanu/Ursache szerepéhez?

Mintának számítottak a Brezeanuról talált leírások, amelyek szerint ő egyfajta század eleji ficsúr volt, olyasvalaki, aki fiatalkori gyengéit, kudarcait és sebezhetőségét feltűnő külsőségek és sznobizmus mögé próbálja rejteni.

Nae Caranfil: A többi néma csend

Nagyon régóta dolgozik ezen a filmen, nagyjából 20 éve. Hányszor és milyen mértékben változott ezalatt a forgatókönyv? Ha jól emlékszem 1994-ben forgatási előkészületekbe is kezdtek…

Akkor nem jutottunk el a forgatásig. Néhány hétig tartottak az előkészületek, aztán az egész esett. A forgatókönyvet valóban 20 évvel ezelőtt írtam meg; nagyjából 5-6 hónapomba telt megírni, de nem dolgoztam a filmterven 20 teljes évig, nem ébredtem minden reggel azzal a gondolattal, hogy mi legyen a filmmel. Többször is kísérletet tettem ez alatt a hosszú idő alatt, hogy forgatásra kerüljön, de csak nem jött össze.

Igazából csak két éve kezdtünk dolgozni a filmen. A forgatókönyv első változata elég zavaros volt: nagyjából 280 oldal, tehát kb. háromórás filmet lehetett volna belőle forgatni. Tele volt tirádákkal, leírásokkal, nagyon irodalmias volt a stílusa – műfajilag valahol a film és a regény között helyezkedett el. Ráadásul egyenesen angolul írtam, mert amikor elkezdtem rajta dolgozni, már Brüsszelben éltem, és azért kezdtem bele, hogy megnyissa előttem az utat különböző filmgyártó cégekhez. Valójában nem azért írtam, hogy mindenáron megfilmesítsem, inkább egyfajta névjegykártyának szántam a forgatókönyvet.

Ha jól emlékszem 1993-ban vettem elő újra és lerövidítettem, hogy valamivel filmszerűbb legyen, háttérbe szoruljon a regényjelleg – akkoriban úgy tűnt, közel áll a megvalósuláshoz. Aztán még egyszer átírtam, talán 1999-ben a Mannheimi Filmfesztiválra, ahol producereknek kellett bemutatni a különböző filmterveket. Emlékszem, hogy akkor elővettem a könyvet, és a mannheimi út előtt még egyszer átnéztem. Legutóbb pedig épp két évvel ezelőtt módosítottam, de akkor már nem rövidítettem, hanem hosszabbítottam, mert korábban túl rövidre nyírtam és hozzá kellett adni még egy fejezetet.

Nae Caranfil: A többi néma csend (2)

Melyek voltak a leglényegesebb változások a forgatókönyvben?

Azt hiszem, a leglátványosabb változást a szöveghez hozzáadott fejezet eredményezte, a Cişmigiu parkbeli jelenet, amelyikben újból megjelenik Emilia. Éreztem, hogy hiányzik még egy jelenet ahhoz, hogy Emiliából teljes értékű szereplő váljék, és sokáig nem tudtam, pontosan mi kellene még ehhez.

Akkor jött az ötlet, amikor a helyszíneken kezdtem el gondolkodni, azon, hogy mit lehet leforgatni Bukarestben és mit nem. Eszembe jutott a századforduló Bukarestje kapcsán, hogy hiányzik a forgatókönyvből a Cişmigiu park, mint emblematikus helyszín – egyértelmű volt, hogy kell még forgatni egy jelenetet, amely ott zajlik. Összekötöttem a két szükségletet: Emilia kapott egy plusz jelenetet úgy, hogy a hiányzó helyszínt is pótoltam.

Az animációs rész bevezetése helyszín-, költségvetés- vagy koncepció kérdése volt?

Nem a helyszínnel voltak gondok. Ha mindenáron realista jelenetet szerettem volna, nyugodtan használhattam volna a párizsi utcát, amit már alkalmaztam a párizsi külső jelenetnél, ott is állhattak volna prostituáltak, mint az animációs montázsrészben. Forgathattunk volna egy kabarészínház színpadán, ahol kánkánoztak volna a táncoslányok, nem kellett volna ehhez egyenesen a Moulin Rouge-ból hozni a lányokat. Ugyanilyen egyszerű lett volna egy század eleji bordélyszobát létrehozni díszletben, tehát nem jelentett volna gondot Párizst létrehozni Bukarestben. De sokkal érdekesebbnek, plasztikusabbnak és szebbnek tűnt, hogy ez egyfajta intermezzo szerepét töltse be a filmben, egyfajta „vége az első résznek, kezdődik a második rész” legyen, ami egyrészt respiro a néző számára, szünet, közjáték, ami után apránként megváltozik a film hangulata. Az animációs részig pozitív a történet, a szereplők fejlődnek, az energiamennyiség sokasodik és a századfordulóra jellemző mérhetetlen optimizmus tölt el mindenkit. Az animáció után megváltoznak a viszonyok, a szereplők közé lép az ördög. Közbejön a csalódottság, az árulás, az ellenszenv és végül a bosszú.

Különleges kapcsolata van-e a főszereplővel, Grig Ursacheval?

Csak annyi, amennyi egy rendezőnek egy rendező-szereplőhöz lehet. Különben ha a szereplőm hegesztő, akkor ugyanúgy megpróbálom minél alaposabban megismerni, a bőrébe bújni – és talán sikerül is, de ha nagyon jól is sikerül, sokkal nehezebb a folyamat számomra, mint egy filmrendező megismerése. Ennél több kapcsolat nincs köztünk – sem önéletrajzi, sem egyéb intimebb kapcsolat akármelyik másik szereplőhöz viszonyítva, amelyet létrehoztam a film számára.

Mikor dőlt el, hogy Marius Florea Vizante játssza Grig Brezeanu szerepét? Marius szerepelt már az Ön filmjeiben, de egészen más karaktert alakított…

Én fedeztem fel Vizantet az È pericoloso sporgersi idején [1994-ben – szerk.], akkoriban színészhallgató volt egy magánegyetemen és valamiféleképpen én is indítottam el a karrierjét azzal az emlékezetes szereplővel, akit úgy hívtak: Vizante. Akkor a forgatások idején, az első közös munka során megfordult a fejemben, hogy milyen jó lenne Grigore szerepében, hisz a forgatókönyv már megvolt, a szereplőt már elképzeltem és úgy tűnt, támogatás is kerül a filmhez. Íme a tökéletes Grigore, mindene megvan, amire csak szüksége lehet: a hisztérikus hajlam, az erős jellem, ráadásul a sebezhetőség és az a különleges megjelenés. Így aztán magamban mindig is őt szántam a szerepre az elmúlt évek alatt, nem ért meglepetésként, hogy valóban illik is rá a karakter. Mikor elkezdtem a szereplőválogatást, igyekeztem teljesíteni rendezői kötelességemet, és több fiatal színészt is kipróbáltam, meghallgattam, akik közelebb korban közelebb álltak az eljátszandó szerephez és Grig személyiségéhez, de a következtetésem ugyanaz maradt: Vizante erre a szerepre született, ő a legalkalmasabb rá akkor is, ha már nem 19 éves.

Nae Caranfil: A többi néma csend (3)

Nem volt nehéz ilyen hosszú ideig életben tartani a történetet, a témát? Olyan sok idő telt el közben…

Nem határoztam el, hogy minden áron életben tartom. Akárhányszor kudarcot vallottam egy-egy pályázaton, és nem sikerült támogatást szereznem, végleg félretettem, vagy legalábbis majdnem végleg; valahogy tudtam, hogy előbb-utóbb eljön ennek a filmnek is az ideje, de nem foglalkoztatott különösebben. Megfeledkeztem róla, nem volt honnan tudnom, hogy jó vagy rossz film gyanánt fog viselkedni, vagyis kiállja-e az idő próbáját vagy sokat fog még változni, úgyhogy inkább máson dolgoztam. Véletlen, szerencsés egybeesésnek köszönhető, hogy az Országos Filmközpont 2005-ös pályázatára előkerült a forgatókönyv a fiókból – tulajdonképpen a producer, Cristian Comeagă indítványozására. Ráhagytam, úgysem volt veszíteni valóm. Megtörténhetett volna, hogy újból elessünk a támogatástól – legfeljebb egy lett volna a sok sikertelen próbálkozás közül.

Mennyi időbe telt felkészülni és dokumentálódni a századfordulós Bukarest megépítéséhez?

A dokumentálódás addig tartott, ameddig a film előkészítése, és részlegekre volt osztva: a díszletosztály utánajárt a korabeli díszleteknek, a jelmezosztály dokumentálódott a ruhákat és jelmezeket illetőleg, a rendezői osztály pedig fölvette a kapcsolatot néhány hadi tanácsadóval, hogy megtudjuk milyenek voltak az egyenruhák, milyenek voltak az utasítások és minden egyéb, ami szükséges a film világához; az előkészítés mindenestől nagyjából 3 hónapba telt. Többek között a zenei irányzatokkal is külön kellett foglalkozni, hogy megtudjuk, mit játszhattak akkoriban egy operettszínházban, hogy világították meg a színpadot, hogyan a nézőteret. Egész odáig terjedt a kutatásunk, hogy még azt is tudtuk, melyek voltak a városi közlekedési vállalatok vitái, hiszen akkoriban jelentek meg az árammal működő villamosok és még használatban voltak a ló által vontatott villamosok – sok ilyesminek néztünk utána.

Hogy találta meg a zeneszerzőt? Miért őt választotta? Hogy tudtak együttműködni?

Szerencsém volt. Tulajdonképpen azért választottam, mert tudtam, hogy nagyon jó lesz, de a szerencsének köszönhetem, hogy megismerkedtünk. Volt egy párizsi ügynököm – akinek nagyrészt színészkliensei voltak, én voltam az egyetlen rendező a katalógusában –, aki egy szép napon felhívott, hogy megkereste egy fiatal zeneszerző, akit a szárnya alá szeretne venni. Magától értetődőnek tartotta, hogy bemutasson minket egymásnak, ha már képviselt egy rendezőt és egy zeneszerzőt. Így ismertem meg Laurent Cousont. Kaptam tőle egy demo-CD-t a nagyrészt jazz alapú szimfonikus zenéivel. Nagy hatással volt rám, főképp a szakmai hozzáértése. Tökéletes zeneszerző és hangszerelő volt, zeneileg nehéz, kivételesen szép és kifinomult műveket írt, olyan darabokat, amilyeneket ritkán hallottam azoktól a zenészektől, zeneszerzőktől, akiket azelőtt ismertem. Aztán eldöntöttem, hogy milyen zene szükséges ehhez a filmhez – olyan zene, amit nehéz Romániában megszerezni, mert évtizedek óta nem írtak nagy, romantikus szimfonikus zenét filmhez. Így aztán egyből Laurent-ra gondoltam és megkértem, vegyen részt a játékban.

El volt ragadtatva a forgatókönyvtől – később a forgatott anyagoktól is –, és e-mailezni kezdtünk; ő küldte a témajavaslatokat, amelyeket én eleinte elutasítottam, és megpróbáltam a stílusát úgy befolyásolni, hogy olyan zenei témát dolgozzon ki, amilyenre én gondoltam.

Végül összeállítottam a filmnek egy vágott változatát és különböző híres filmzenéket raktam rá, kezdve a Csillagok háborújától az Elemi ösztönig, a Volt egyszer egy Amerikától A szarvasvadászig, a Truman Show-tól már nem is tudom melyik filmig, rengeteg témát és részletet használtam – olyan zenéket, amelyekről úgy éreztem, illenek a film egyes részleteihez. Úgy válogattam őket össze, hogy érzékeltessem, milyen zenei hangulatot szánok egyes jeleneteknek és a film egészének, így volt egy minta, ami segített a Laurent-nak és a végeredménytől mindannyian el vagyunk ragadtatva.

Beszélgetés Nae Caranfillal, a Restul e tăcere (A többi néma csend) című film rendezőjével (2)

Nem érzett kísértést, hogy saját maga írja meg a film zenéjét?

Dehogynem, csak hát… nagyon izgatott a lehetőség, mert szeretek eljátszani a billentyűzeten és dallamokat kitalálni, de mire mentem volna vele? Ugyanolyan jó hangszerelőre lett volna szükségem, amilyen Laurent, akinek a büszkesége nem engedte volna, hogy egy filmrendező zenei témáit hangszerelje zenekarra; ráadásul kizárólag hangszerelő zeneszerzőről nem tudok sem az országunkban, sem másutt.

Meglepően távolságtartóan tud beszélni a forgatás folyamatáról, de biztos van néhány jelenet, ami különösen kedves Önnek.

Több is van, akárhányszor látom a filmet, alig várom, hogy odaérjünk a kedvenc jeleneteimhez. Természetesen ide tartozik a háború forgatása, az a párhuzamos montázs, ami a háborús jelenetek forgatását felváltva mutatja azzal, ahogy Grig Emiliát keresi a konzervatóriumban, az aristizzas jelenetek, a mozis jelenet, amikor megjelenik az inzert: „Leon, bízz meg ebben a fiatalemberben!”… Van még néhány részlet, ami különösen közel áll hozzám és amelyeknek nem is azért várom a vetítését, hogy újralássam, hanem hogy megfigyelhessem a közönség reakcióját.

Mit szeretne, hogyan emlékezzenek a film nézői A többi néma csendre?

Szeretném, ha mielőtt még emlékeznének rá, minél gyakrabban és minél többen néznék meg, és egyáltalán, lehetőleg minél tovább lehessen megnézni a mozikban, és így remélhetőleg kellemes emlék marad. Szeretném, ha hatna a nézőkre a filmem és úgy maradna meg az emlékezetükben mint az egyik kedvenc filmjük.

Nae Caranfil: A többi néma csend
További forgatási és filmképek (köszönet: Domino Film)

Ioana Bulca (Aristizza)
Mirela Zeta (Emilia)
Nae Caranfil
Ovidiu Niculescu (Leon)

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

A többi néma csend (Restul e tăcere)

A többi néma csend (Restul e tăcere)

Román vígjáték, filmdráma, történelmi, 2007. Rendező: Nae Caranfil. Szereplők: Ovidiu Niculescu, Marius Florea Vizante.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , cikk