Az amerikaiak nagyon kedvelik a Gone Baby Gone című filmet. A színészből rendezővé avanzsált botrányhős Ben Affleck régi rajongói mellé újakat szerzett ezzel a kissé zavaros történettel. A sok felvetett téma között ugyanis elvész az az egy mondatban is megfogalmazható lényeg, ami a film kiindulópontja vagy végkövetkeztetése lehetne.
Kétségtelenül sok szempontból értékelhető alkotással rukkolt elő. Hangulatos, a tanúk szerint naturalista ábrázolással idézi vászonra Boston külvárosát, a drogdílerek, örömlányok és szájtátik nagy családját. Kényes témát pedzeget, amikor a rendőrség és a nyomozók korrumpálhatóságát is célkeresztbe helyezi, és ismételten felhívja a közvélemény figyelmét a gyermekek ellen elkövetett visszaélés megoldatlan problémájára. A sok téma között viszont elvész az az egy mondatban is megfogalmazható lényeg, ami a film kiindulópontja vagy végkövetkeztetése lehetne.
A túlzott rajongás viszont nem elsősorban a rendezőnek, hanem a színészi alakításoknak szól. A történet egy kislány eltűnésére, pontosabban a felkutatása érdekében folytatott nyomozásra van felfűzve. A család egy bájos magándetektív-párost kér fel arra, hogy az erejüket és tapasztalatukat meghaladó feladatot vállalják el, és keressék meg a 4 éves Amandát. Ők ketten, vagyis Casey Affleck (a filmbéli Patrick Kenzie) és Michelle Monaghan (Angie Gennaro) kellene végigvezessék a nézőt ezen a dzsungelen, de nem teszik, mert túl gyengék ehhez. A rendező fivére cinikus, korát meghazudtolóan bölcs, bátor és erős detektívet kellene bemutasson. A főhős viszont antihősnek bizonyul: színészi játékának köszönhetően mitugrász kis köcsögnek tűnik, élcei nem csattannak senkin, kakaskodása nevetséges a kocsmai verekedésben és halálmegvető bátorsága is hiteltelen abban az egy-két jelenetben, amikor fegyverrel a kezében lohol (először egymaga ront be egy épületbe, hogy végezzen a csúnya-csúnya pedofil gyermekrabló nagyon mellékszereplővel, másodszor a gonosz rendőrnyomozót veszi üldözőbe lépcsőházban, háztetőn). Mindezek ellenére ő a legkitartóbb harcos, és nem nyugszik, míg az igazság zászlaját lobogtatva le nem rántja a leplet mindenkiről.
Nem derül ki a filmből, hogy mennyire volt mély Patrick és Angie viszonya, de az biztos, hogy a film végére szakítanak. A homályban Michelle Monaghan is gyújthatna egy kis világosságot, de filmbéli jelenléte arra korlátozódik, hogy nyomozópartner-mivoltának köszönhetően néha ellentmondjon kedvesének, és megpróbálja lebeszélni a lehetetlen vállalkozásról (mert irtózik attól, hogy majd egy kukában bukkannak rá a kislány holttestére), illetve a film végén még egyszer megszólaltatja a józan ész hangját (Amanda érdekében kérleli a fiút, hogy hagyja őt valós elrablói házában, mert jobb élete lenne, mint züllött anyja mellett). Bár nem hisz az ügyben, mégis ő lesz a nap hőse, amikor egy magas szikláról a tóba ugrik, remélve, hogy meg tudja menteni a kislányt. Ez az incidens láthatóan mély nyomot hagy benne, de a lelki sérülés mibenléte is homályban marad.
A főszerepek mellé egyenrangú mellékszerepek zárkóznak fel olyan színészeknek köszönhetően, mint Ed Harris és Morgan Freeman. Jellemző a filmre, hogy egy többedrangú mellékszerepet, a kislány édesanyját alakító Amy Ryan avanzsál elő abszolút kedvenccé, több díjat és jelölést is bezsebelve. Lehet, hogy szerencsésebb lett volna az ő történetére kapcsolni a többi szálat? Az is elképzelhető, hogy ez a kis műhiba nem következett volna be, ha a fontosabb szereplőket alakító színészek legalább ilyen jól kihasználták volna a szerepek kínálta lehetőségeket.
A történetvezetésben több zavaros jelenet okoz galibát. A film legvégéig például nem érthető, mi történik a tó feletti sziklákon. Persze nem lenne igazi krimi a krimi, ha minden kiderülne rögtön az elején… De a Gone Baby Gone esetében az is zavaró, hogy mintha többször is véget érne: először elkötik a kislány eltűnését követő szálat, azután a rendőrnyomozó és a nagybácsi-szálat, következik a rendőrkapitány titkos élete, a magándetektív-páros szakítása, majd az anya-lánya szálra kerül még egy bog.
Ami viszont pozitívum: a rendező nem foglal állást egyik szereplő mellett sem. Mindenkinek részben igaza van, mégis, egy sem makulátlan közülük. Emberek. Ma már nem érdemes igazi hősökre pazarolni a filmszalagot, amúgy sem lennének hitelesek.
