Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Kovács Bea

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

A majdnem hiteles másolat
Alexandru Maftei: Bună! Ce faci?

Az új román film a konfliktus érdekében vagy szocreál miliőbe helyezi szereplőit, vagy a mai társadalmi jelenségeket próbálja magyarázni – ha nem így tesz, akkor úgy tűnik, amerikai komédiautánzatokkal rukkol elő. Többé-kevésbé az utóbbi kategóriába tartozik Alexandru Maftei vígjátéka, a Bună! Ce faci? (Szia! Mizujs?) is, és kedves limonádéfilmnek ígérkezik.

Gabriel (Ionel Mihailescu) és Gabriela (Dana Voicu), a klasszikus kisember-kispolgár páros1 – közel 20 éve házasok, és életük minden terén legalább annyira a megszokás rabjai, mint a reggeli rutinban. Tinédzser fiuk már régóta többet szexel, mint ők, kollégáik is folytonosan a nemi, ill. párkapcsolatok vadonjában bolyonganak. Az egykor zenész Gabriel ma már csak kottaforgatóként turnézik a városi filharmóniával, Gabriela egy ruhatisztítóban tölti szürke hétköznapjait. A férfi egyik kiszállása alkalmával mindketten bensőséges beszélgetésbe keverednek egy-egy titokzatos, vonzó, megértő, virtuális partnerrel. Fellángol bennük a rég elfeledett szerelem az új társak iránt, s már-már úgy tűnik, hogy a kettős hűtlenség javíthatna házasságukon. A Véletlen viszont gonoszul kitol velük, s a nagy találkozás alkalmával, amikor a romantika a valóságba ütközik, végképp kilátástalannak bizonyulnak egymással szemben.

Kép a Buna! Ce faci? című filmből

Nyilvánvaló, hogy a hősök szokásos midlife crisisban szenvednek, tulajdonképpen mindegy, hogy ki válaszolgat nekik a másik gép előtt. A szerelem elmúlása annyira elviselhetetlen számukra, hogy valójában az első emberbe belehabarodnának, az első virtuális szia megfogná őket. Ezért mindketten egyidejűleg hajlamosak a plátói vonzódásra, az esetleges fizikai hűtlenséget mégis bűnösebbnek tartják az érzelmi viszonyoknál.

Ha elfogadjuk, hogy a teljes sztorit a kamaszfiú Vladimir (Paul Diaconescu) szemszögéből ismerjük meg, a cselekmény minden mozzanata és a szülők jelleme is ironikussá válik. A fiú ugyanis eldönti, hogy hangfelvételt fog készíteni a mindennapok (túlnyomórészt szexuális) eseményeihez fűzött benyomásairól, saját „egyediségének” felmutatásaként. Ha Vladimirt jelöljük főhősnek, átértelmeződik a „felnőttek” élete: minél kevesebb szex, annál több irodalom. A film végére természetesen a túlfűtött fiú is „megjavul”: inkább fizikát tanul az osztály stréberével (akiről később kiderül, hogy egy igazi vadmacska) ahelyett, hogy a ház szegleteiben különböző lányokkal újabb pozíciókat próbáljon ki.

Kép a Buna! Ce faci? című filmből

Az is ironikus, hogy Vladimir minden narrátori szólama elején elismétli, hogy önmagaként beszél, ő nem egy hamisított kópia. Pedig figurájában semmi újszerű nincs, és a film is valójában rengeteg amerikai romantikus vígjátékból merít, kevés eredeti részt rakva az egészhez. Toni (Ana Popescu), a szexi és nagyon kacér nő tökéletesen ellenpontozza Gabrielát, de kiszámíthatóan válik egy házas férfi szeretőjévé, és vereti el magát annak veszélyes, orosz(!) feleségével. A piros rózsák, a lekapcsolt villannyal történő szeretkezések, a romantika elvágyódásai, a stresszoldó cigaretták – mind beleillenek egy standard forgatókönyvbe, amely ezt a témát ezekkel az eszközökkel ecseteli. A sablonból sem a szövegkönyv, sem a színészi játék nem tűnik ki igazán. A kamera mindig a házasokra fókuszál, erőteljesen körvonalazza őket – a technika létjogosultsága megkérdőjelezhető, mert átlagos, nem pedig rendkívüli jellemekről van szó.

Kép a Buna! Ce faci? című filmből

A film erőssége, hogy Dragoş Alexandru eredeti zenéjét használja, amely dzsesszes és komolyzenei elemeivel hangulatos jelenteket teremt. Azok a hosszabb snittek, illetve snittváltások, amelyekben csupán a zenére, a gesztusokra, mimikára és a virtuális beszélgetések egy-egy sorára terelődik a figyelem, már a dráma irányába terelik a filmet. De akármennyire is meghittek ez a részek, kissé videoklip- és reklámízük van, néhol csak az hiányzik, hogy feliratozzák: Everybody Hurts vagy Banca Transilvania. De mindez elnézhető a rendezőnek, hisz ez csupán második nagyjátékfilmje, nem akarja eladni termékét saját ötletként, képileg ugyanis tudatosan intertextualizál.

Kép a Buna! Ce faci? című filmből

Mindezt leszámítva, a Bună! Ce faci? műfajában megállja a helyét, mert nevettet és még egy szerény tanulságot is felkínál. Talán mégsem lesz az év román „szuperkomédiája”, de kellemes tavaszi vígjátékként nem hagy cserben.

 


1 vö. Luceafărul (Esthajnalcsillag), Cătălin és Cătălina szerelme

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Bună! Ce faci?

Bună! Ce faci? – olasz–román–spanyol, 105. Rendező: Alexandru Maftei. Szereplők: Ana Popescu, Dana Voicu, Ionel Mihailescu, Jordi Garcia, Paul Diaconescu.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

„A felnőtt színészekben kell lennie valami gyerekesnek...” - Beszélgetés Radu Jude filmrendezővel

„A felnőtt színészekben kell lennie valami gyerekesnek...” – Beszélgetés Radu Jude filmrendezővel

A család az úgy nevezett „román újhullám” egyik központi témája, így egyre több családi titokra derül fény, egyre több félreértésnek vagyunk szemtanúi, miközben lelepleződnek minden szereplő gyenge pontjai – a néző így gyakran magára ismerhet, megértheti egy probléma gyökerét a megfigyelő távolságából, és fejlődhet. Radu Jude legújabb filmjében (Toată lumea din familia noastră / Mindenki a családunkból) egy elvált apa megpróbál a kislányával nyaralni menni, de állandóan családi szócsatákba keveredik, amelyek visszatartják, és az a nap, amely az együtt töltött pillanatok reményének örömével kezdődött, rémálomként végződik. Megrázó film. Erről kérdeztük a rendezőt.

Hírek

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Húsz alkotás lesz látható a Külhoni Magyar Filmek Napján május 22-én, kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban....  

20 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea