/ / /

· írta

A szeméttelep melege

Pejó Róbert: Dallas Pashamende

Kritika

Nagy hagyománya van a balkáni életmódot és annak diszkrét bájait tematizáló, igen széles értékskálán mozgó filmes alkotásoknak, amelyek sorába – nem csak tematikája, de stiláris jegyei okán is – illeszkedik Pejó Róbert új filmje, a Dallas Pashamende. A romániai szeméttelepek valóságából ihletődő film hazai forgatását a román hatóságok éber figyelemmel kísérték, végül leállítatták a forgatást, ezért a munkát a fóti filmgyár területén újjáépített szeméttelepen kellett befejezniük az alkotóknak. Az országimázs őreinek félelme érthető: nem EU-konform helyről és életviszonyokról van szó, bár az a kép, amit Pejó ír, még az ő májukat is hízlalhatná, mert ebben az eufemisztikus vízióban a hulladéktelep, ha körülményesen, de mégiscsak lakható és értékteremtő helynek bizonyul.

A film egyfelől egy szeméttelepről elszármazott és a városi szociális környezetbe beilleszkedett roma férfi, Radu (Bogdán Zsolt) identitáskeresését, illetve válságát tematizálja, másfelől egy szó szerint is periférikus helyzetben, egy szeméttelepen élő roma közösség életmódját, nehézségeit mutatja be.

Pejó Róbert: Dallas Pashamende

A rendező nyilvánvaló erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a két szálat egybefonva rajzoljon összetett képet a szeméttelepi élet sajátosságairól, bár éppen saját, akadályt teremtő választásai és értelmezései révén hiúsítja meg ennek lehetőségét. Az összetettség a film értelmezésében ugyanis nem más, mint a negatív és pozitív vetületek, értékek egymás melletti felmutatása, amelynek logikáját a dokumentarista, szociográfiai igény formálta megközelítés és a poétikus történetformálás reflektálatlan összekapcsolása képezi. Rossz, hogy a szeméttelepen élnek az emberek, jó, hogy ennek ellenére nem vesztik el emberi méltóságukat és érzékenységüket. Rossz az, hogy a gyerekek kénytelenek egész nap szemetet válogatni, és hogy szétszívják az agyukat; jó, hogy mégis megőrzik gyermeki fogékonyságukat a szép iránt, hiszen milyen odaadással hallgatják a falu bolondjának, egy lecsúszott, öreg színésznőnek a meséjét. És ilyen módon leltárba vehetnénk az egész filmet.

Pejó Róbert: Dallas Pashamende (2)

Mind a lélektani-realista, mind a szimbolikus, stilizáló nyelv ragaszkodik a maga logikájához és reprezentációs konvencióihoz. Pejó megpróbálja egymáshoz közelíteni a két dimenziót, ám az így létrejött, feltételezhetően nem szándékoltan humoros szétállások – amelyek következtében a film önmaga paródiájának megírása felé mozdul el – a történet hiteles kereteit veszélyeztetik. Ezért aztán korrekciós dramaturgiával állunk szemben, hiszen egyfelől lélektanilag motiválni kell a szereplők cselekedeteit, másfelől pedig adott egy klisékre építő történetséma, amely önmagában elég ahhoz, hogy a néző elfogadja a fordulatokat.

Látható nehézséget okoz azt megindokolni, hogy miért marad a szeméttelepen egy, a városi életben társadalmi pozícióval és javakkal rendelkező roma férfi azt követően, hogy elvégezte ott a kötelességét, és eltemette alkoholista apját – és annak ellenére, vagy talán éppenséggel azért, mert onnan származik. Miután a forgatókönyvírók számtalan akadályt emelnek a visszatérés elé (szétszedetik a Daciáját, autólopási ügybe keverik, kirúgatják a munkahelyéről, és véget vetnek az amúgy is gyanús érzelmi alapokra helyezett jegyességének egy városbeli tanítónővel), időt biztosítanak egy régi szerelem megújulásának. Paradox módon a visszatérés kérdése csak most válna igazán fontossá, hiszen Radu így kimenthetné a szeretett nőt, Oanát (Gryllus Dorka) és annak két gyerekét a nyomorból; Oana így megszabadulhatna a brutális férj fenyegetésétől. Ám ha elmennek, akkor megoldódik az ő helyzetük, másfelől a szeméttelep és a közösség kikerül a képből. Radu maradását tehát immár a közösség iránt érzett felelősséggel is motiválni kell: segít a helyi maffia elleni harcban, és egy iskola létrehozásának terveit forgatja a fejében. Ezek nem lehetnek valóban perspektivikus tervek, így az elkerülhetetlen tragédia percre pontosan bekövetkezik, hogy véget vessen a lehetetlen helyzetnek – és nem hiszem, hogy lelövöm a poént, ha elmondom, hogy a brutális férj és Radu közé álló Oana hal bele a késszúrásba. Mi sem természetesebb, mint hogy ezután Raduból elpárolog a közösségépítő szellem, és elmegy a szeméttelepről. Olvassuk azonban egy identitáskeresés történeteként a filmet, hiszen annak keretezése is efelé terel minket: a szeméttelepi Dallasba érkező Radut és Oana kisfiát egymás mellé vágó képsorozat – a film folyamán egy kvázi apa-fiú viszony felmutatásában – az elrontott választás korrekciójának lehetőségét idézi meg, visszatérést a gyermekkorba, a kezdet vélt tisztaságába egy másik élet által. A fő konfliktus abból adódik Radu számára, hogy egy értelmiséginek nincs hely ebben a közösségben, amelyhez a származás szálai kötik. Az ebbe való beilleszkedés azzal járna, hogy ezt a szerepet feladja, mert hiányoznak az eszközök, amelyek révén hasznosítani tudná az adottságait.

Pejó Róbert: Dallas Pashamende (3)

Pejó az identitáskérdést a hatalmi viszonyok által modellálja, tehát a kirekesztő, az önmagát a másik ellenében meghatározó közösségek dichotomikus nyelvén írja le, amelyek egyikében sem létezik hely azok számára, akik valamilyen törés folytán a kettő közti „senkiföldjére" tévedtek. Radu a fehérek számára roma, a romák számára kiugrott roma, tehát fehér, és a kettő között semmiféle átjárás nem létezik. Ezen a ponton problematikussá válik az a(z archaikus) modell, amely az öndefiníció kérdését kizárólag egy közösség saját szigorú törvényei által előre gyártott konstrukcióként láttatja, és nem az egyén produktív erejeként is tételezi. A film vége megerősíti, és nem illeti kritikával ezt, mert a kisfiú azon választása, hogy a szeméttelepen marad, és nem tart a férfival, Radu ítélkező kirekesztését jelenti. Ezzel szemben érdekes, hogy hangsúlytalan mellékszálként van jelen a filmben Oana lányának a szökése. Ez a menekülés egy olyan előtörténet végkövetkeztetése, amelyben sem a lány családját, sem pedig a közösséget nem látjuk olyan élhető közegnek, mint ahogyan a film helyenként megrendítő líraisággal mutatja. Aki innen kilép, a saját bőrét és egyszeri életét menti, ezzel pedig szükségszerűen megtagad mindent, ami ide kötné: ez a gesztus pedig messze nem egyértelműen pozitív a film kontextusában.

Pejó Róbert: Dallas Pashamende (4)

A gondolati zavarok, az ellentmondások tömege nem az egyedüli ok, amely kiváltja a néző esztétikai érzékének a tiltakozását. Az elementáris szerkezeti problémákkal küzdő film ugyanis a parodizáló-mitologizáló megközelítést is úgy silányítja didaktikussá, hogy közben cinkosan kacsint ki a nézőre. A szereplők többsége tüntető erősséggel alakítja saját egyezményes figuráját (a korrupt és részeges pap jó nagyot húz a flaskából a kamera előtt, hadd legyen világos, hogy ő velejéig romlott, és persze van arról tudásunk, hogy léteznek korrupt papok), de az árnyaltabban megkomponált jelenetek esetében sem találkozunk igazán érzékeny színészi megoldásokkal. Hiába jó színész Bogdán és Gryllus, ha a köztük szövődő szerelmet egymásra vetett, hosszan kitartott pillantásokkal és egyéb gyermeteg jelzésekkel kell a nézők szájába rágniuk.

Pejó Róbert: Dallas Pashamende (5)

A Dallas Pashamende kapcsán felmerülő összes kérdés végső soron a filmben látható reprezentációs módok beszélhetőségére, fenntarthatóságára kérdez rá. Pejó nem épít ki dialogikus viszonyt a saját filmjét meghatározó hagyománnyal (a pintiliés és kusturicás áthallások evidensek; ennek megfelelően van egy nyolcvanas évekbeli és egy mai rétege a filmnek, amit vicces módon a különféle márkájú autók használata is jelez), hanem adottnak veszi az általa felkínált nyelveket, amelyeket lebutított formában mixel össze. Ezzel viszont csak azt éri el, hogy semmi közünk nem lesz a filmhez és annak történetéhez.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Dallas Pashamende

Dallas Pashamende

Magyar–német–román filmetűd, 2004. Rendező: Pejó Robert. Szereplők: Bogdán Zsolt, Gryllus Dorka, Nyári Oszkár, Székely B. Miklós, Radu Amzulescu, Mányoki Bence, Hollai Kálmán.

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film