A tavaly született, idén pedig a szervezők szerint egyenesen óvodáskorba lépett FILM.DOK félszáz filmet mutatott be az érdeklődő közönségnek, emellett pedig több festészeti és fényképkiállítás, játékfilmvetítés, néptáncelőadással lenyomtatott székely ételek versenye, színházi táncjáték és egy kommandói kirándulás is szórakoztatta a dokumentumfilm-rajongókat.
A zsűri a fesztivál első napjaiban átalakult, váratlanul elnököt váltott, a hűvös teremben csak a sajtó nézte az első vetítéseket, de aztán lassacskán beindult a „buli" – valóban jó szórakozás és értékes agytágítás lett a gyerekcipőben járó, második román-magyar dokumentumfilmes megmérettetésből. A filmek témaválasztása ugyanis változatos és érdekes, többségük rendkívül információdús volt, vagy mindennapi környezetünk jellegzetes, de gyakran észrevétlen apróságaira hívta fel humoros, meglepő vagy éppen sokkoló módon a figyelmet.
Fogyatékosok, homoszexuálisok, cigányok, csángók...
Az idei FILM.DOK-ot szinte a kisebbségi dokumentumfilmek fesztiváljának is tekinthetnénk. A versenyprogramba került alkotások közül aránylag sokban játszották a főszerepet etnikai vagy más kisebbségek képviselői. A tavalyinál erősebb mezőny mégsem esett az egyoldalúság csapdájába, és a kínálatban néhány igazi gyöngyszem rejtőzött. A etnikai kisebbségek sorsa iránt nagy az érdeklődés a magyar filmrendezők körében – vonhatjuk le a következtetést. Egyrészt továbbra is hangsúlyos az erdélyi magyar téma, bizonyítja ezt Xantus Gábor Népesség Istentől, népesség embertől című, az itteni magyarok fenyegetően gyors létszámcsökkenéséről szóló, az idei filmszemlén operatőri díjjal kitüntetett alkotása, de Cselényi László Az utolsó pillanatja is, amely a csángósors bemutatására vállalkozik. Szintén a székelyföldi élet a témája Moharos Attila Székelyföldi szolgasorsok című filmjének, amely ha nem is a kisebbségi lét élményéről, hanem inkább az itt még mindig elterjedt, a 21. századi, városi ember szemében elképesztően anakronisztikusnak tűnő szokásról, a tinédzserkori szolgaságról szól.
A romák világa is kifogyhatatlan kincsesbánya a szokatlanra és a másra érzékeny ember számára. Megdöbbenten figyelhetjük Csík Juci Tollasának brutális képsorait, pedig egy embercsoport mindennapjaihoz tartoznak: a bemutatott cigány közösség szűkös megélhetésének egyetlen lehetőségét a libakopasztás jelenti. Talán hasonlóan nehéz sorban él egy másik, sátoros cigánycsoport, amely számára a technika idegen bűvölet. Az LCD varázs című filmben (r. Szabó Károly) a kamera előtt önmagukat rendező, spontán szereplésüket vidáman alakító romák a kamera kis képernyőjén látják önmagukat és egymást, ezért a tánc, ezért a pajzán jókedv. Ugyanebbe a kategóriába sorolható a fesztivál fődíját megszerző A sündisznó átka (Blestemul ariciului, r. Dumitru Budrala), amely egy hihetetlenül nehéz sorban tengődő, térdig érő hóban is seprűi eladásával küszködő cigánycsalád életét mutatja be – itt sem nemzetiségükön van a hangsúly, hanem kegyetlenül nehéz körülményeiken. A film őszintesége és egyszerűsége révén nyújt maradandó élményt. Mások viszont távolabbi kisebbségeket kerestek fel, például a hantikat és a manysikat (Bekódolt Szibéria, r. Erdélyi Péter).
Szintén kisebbség, csak másfajta: az Anya és lánya szintén dísztelenségével hat – a magzatkorban maradandó szellemi károsodást szenvedett lány és egyedülálló, idősödő anyja kapcsolata megrázó. Történetüket az anya meséli a kamerának, miközben a lány csöndesen játszik mellette, akár egy kisgyerek.
Diogenidész, a mozgássérült csavargó, a lerobbant egykori hippi az a fajta ember, akiről ismeretlenül könnyen ítélkeznek az emberek. A vele való szóbaelegyedés során azonban fény derül hihetetlen zsenialitására, tehetségére. Ő ugyanis költő, újságíró és filozófus egy személyben, Diogenész szellemi utóda, aki újraélesztette a dialógus ókori műfaját. Kármán Irén filmje, a Diogenidész azonban nem egyetlen csodabogár története: kiderül belőle, hogy tucatnyi hasonló élettörténetű ember kallódik az utcákon.
Mint a méhecskék címmel Fógel Katalin és Bárányi Laura alkotása mutat be meglepő portrét, amelynek tartalmát a legegyszerűbben a rendezők szavaival „két férfi leszbikus kapcsolataiként lehetne összegezni: két férfi alakul át a szemünk előtt csapzott pasasból aránylag elegáns hölggyé. Együtt élnek egy bérházban, kapcsolatuk a kívülálló számára bonyolultnak tűnik: hosszan magyarázzák például, férfi-e valamelyikük valamilyen helyzetben, megcsalják-e egymást például prostituáltként. Kár, hogy a film nem fordít figyelmet a szomszédokhoz, a környezetükhöz fűződő viszonyukra, ami szintén érdekesnek ígérkezik, mivel a „hölgyek" mindennapos átváltozása a bérház belső teraszán, és nem zárt ajtók mögött történik.
Festők, költők, színházi rendezők
A művészetről szóló dokumentumfilmek közül két alkotás emelkedett ki. Egyik az Aba Novák Vilmos festői életművét bemutató Képíró (r. Dékány István), amely izgalmas ritmusával, érdekes filmezési technikával mutatja be a festmények sajátos világát úgy, hogy a film nézése közben egy pillanatra sem hagyja ellankadni az érdeklődést. A másik kedvenc az Egy ismeretlen naplója, amely a vajdasági származású, Párizsban élő Nagy József rendező-táncos-koreográfus portréja. Az alkotás érdekessége az, hogy a felhasznált filmnyelvi kifejezőeszközök ugyanabba a szürreális rendszerbe illeszkednek, amely a művész munkáit is meghatározza, például a színpadihoz hasonló képkompozíciókat látunk.
Ismeretterjesztő
A dokumentumfilm sajátos alműfaját képezik az ismeretterjesztő filmek, amelyek közül igazán discoverys-national-geographicos stílusban filmezett és vágott Fagyos oázis (r. Tóth Zsolt Marcell), illetve a Termiklovagok (r. Török Zoltán) emelkedett ki a DOK-on. Az előbbi bolygónk múltját és jövőjét, a globális felmelegedés hatásait vizsgálja – egy Antarktisz-kutatóhoz társulva vagy „egyedül" barangolva, gyönyörű természeti felvételekkel és az összhangot kicsit megtörő, rövid animációs betétekkel –, az utóbbi főszereplői pedig magyar siklóernyőzők, akik Brazíliában tervezik megdönteni a sportág világrekordját (kár, hogy a filmet túl hosszúra szabták). De szintén „partiképes" munka Szabó D. Zoltán és Juhász Ágota munkája, a Partifecske – a folyók madara, valamint a Máramarosi havasok, Zánki Pil Zsuzsa filmje.
Még több kedvenc
A fesztivál fődíjának odaítélésekor a zsűri A sündisznó átka és Alexandru Solomon filmje, A nagy kommunista bankrablás (Marele jaf comunist) között ingadozott. Solomon sokkoló erejű filmje annak a maroknyi embernek a történetét dolgozza fel, akik a kommunizmus idején hatalmas összeget csentek el egy pénzszállító autóból, aztán börtönbe kerültek, ahol a rablásról készülő „dokumentumfilm" szereplőiként tulajdonképpen saját maguk ellen gyártottak bizonyítékokat mintegy a korábban meghozott halálos ítéletük alátámasztásaként. A film készítői lelkiismeretes munkát végeztek, ez az a fajta alkotás, amelyikről csak ennyit lehet mondani: ezt meg kell nézni.
A fesztiválon további, közvetlenül román vonatkozású alkotásokon is mosolyoghatott a „mozizó". Pintea bácsi, modell (Nea Pintea... model) – ez a címe annak a kisfilmnek, amelynek főszereplője állítólag egy kommunista hőskorszakbeli szobor készítéséhez állt modellt. Az öregúr sajátos élet- és művészetfelfogása, eredeti észjárása, illetve a film formai megszerkesztettsége miatt a legjobb diákfilmes alkotó díját érdemelte ki. Pinteához hasonlóan eredeti figura A sztyeppei özvegyasszony (Văduva de stepa) „hősnője", aki egy eldugott dobrudzsai faluban éldegél, hajlott kora ellenére is élénk elme. Sajátos életfilozófiája egyszerre megnevettet és tiszteletet ébreszt. A mosoly pedig ragályos – legalábbis ezt vallhatják azok, akik megnézték a Munkakönyves jókedvet (Veseli cu carte de muncă, r. George Luca). Ha nem is remekmű a film, mindenképpen figyelemre méltó a végtelenül hétköznapi, mégis különleges témaválasztása: a tévécsatornákon elburjánzott show-műsorok nevetéseit szolgáltató, a tévénéző számára arctalan emberek vezényelt világába, groteszk munkahelyére nyújt bepillantást – kiderül, hogy a nevetés igényes módszertanú, tudatos gyakorlást igénylő mesterség is lehet. S ha már a televíziózás világához közeledtünk: a Tanvilla (r. Pölcz Boglárka és Róbert) műfaját „oktatási reality"-ként határozza meg az alcím. Az „udvariasan és kulturáltan kell viselkedni" nevelői szózat valóságba ültetéséről – vagy inkább ennek elmulasztásáról – szól: egy részint magyar, részint roma gyerekek által benépesített iskola hajhúzogatós, bunyós, fojtogatós, veszekedős, ásítózós világáról humoros képet közvetít a többnyire rejtett kamera.
A nagy kedvencek közé sorolható másik három díjazott film, a Csigavár (r. Zsigmond Dezső), a Szabad a vásár (r. Jakab Ervin) és a Gubera (r. Oláh Lehel). Zsigmond Dezső filmje a vénlány Terézke portréja, a szülei házában töltött mindennapjait mutatja be. Az öregek szemében ő még gyerek, akárcsak az elvált Dezsőke, aki reménytelenül szerelmes belé. A film érzékenyen közelíti meg a két törékeny lélek magányos, bezárkózó, egy városi néző számára anakronisztikusnak tűnő szegény falusi világát, amely már-már a groteszkbe hajlik. A Szabad a vásár a tövisi állatvásár állóképszerű, nyugodt, párás hajnalát mutatja be, a lomha kameramozgás álmosságában poénként hat az állampolgári jogok gyakorlására, a szavazásra felszólító hangosbemondó fülsiketítő harsogása. A Gubera alapötlete pedig: a budapesti lomtalanításkor a legkülönfélébb tárgyak kerülnek az utcára, a kupacok jellemzik a környékükön lakó embereket is, de azokat is, akik újrahasznosítható holmi után kutatnak. Az energikus ritmusú rövidfilm a lom és a szemét közönséges témáját erős szimfonikus zenei kísérettel mutatja be, aminek köszönhetően humor leng át minden kotorászó mozdulatot, minden nejlonzacskó-lebbenést.
A legek
- Fődíj – Dumitru Budrala: A sündisznó átka
- A zsűri különdíjai – Zsigmond Dezső: Csigavár, Kármán Irén: Diogenidész, Fógel Katalin – Bárányi Laura: Mint a méhecskék
- A fesztiváligazgatóság díja – Tóth Zsolt Marcell: Fagyos oázis
- A legjobb rendező – Alexandru Solomon: A nagy kommunista bankrablás
- A legjobb operatőr – Xantus Gábor: Népesség Istentől, népesség embertől
- A legjobb televíziós dokumentumfilm – Szekeres Csaba: Anya és lánya
- A legjobb diákalkotónak járó díj – Adina Pintilie: Nea Pintea, modell
- A diákzsűri első számú díjazottja – Adina Pintilie: Nea Pintea, modell
- A diákzsűri további díjazottjai – Zsigmond Dezső: Csigavár, Moharos Attila: Székelyföldi szolgasorsok
- A sajtó díja – Tolnai Szabolcs: Egy ismeretlen naplója
- Dicséret – Jakab Ervin: Szabad a vásár, Oláh Lehel: Gubera
