Angyalcsinálás a konyhában

Mike Leigh: Vera Drake

Kifinomult, mély emberismerettel, szociális érzékenységgel ábrázolt becsületes szegények, kedvesen esetlen munkások, kis emberi történetek világa elevenedik meg Mike Leigh minden filmjében. Legújabb, nagy fesztiválsikereket megért munkája, enyhe hangsúlybeli eltolódással ugyan, de ezt a sort folytatja.

Vannak olyan rendezők, akiknek az alkotásait nem lehet egymástól elkülönítve, csak az adott műre figyelve elemezni. Olyanok ők, mintha egész életükben egy nagy filmet készítenének – csak interpretáció kérdése, hogy végül ezeket egy nagy film fejezeteinek, vagy egy téma sokszori variációjának tekintjük. Életművük fő jellegzetessége, hogy kiugró, korszakalkotó remekművek nélkül képesek folyamatosan a filmművészet élvonalában maradni. Mike Leigh is ilyen: filmről filmre meséli kedves, megható történeteit az angol munkásosztály keserédes mindennapjairól, csiszolatlan, egyszerű, nehezen kommunikáló embereiről. Leigh Ken Loachcsal együtt az angol filmnek azt a társadalmi és politikai problémákra odafigyelő vonulatát képviseli napjainkban, amely az ötvenes évek free cinemájában bontakozott ki először és tett szert nemzetközi hírnévre, és amely hagyomány – úgy tűnik – minden időben kitermel a szigetországban egy-két hűséges hívet magának. Az angol proletárfilm e két rendezője, bár nagyon hasonló eszmerendszerben és elkötelezettségben mozog, különböző módon közelít az ipari társadalom lebomlása után egyre nagyobb válsággal küszködő munkásosztály problémáihoz. Loach filmjei határozottan és nyilvánvalóan politikai színezetűek, típusszereplői általában egy egész réteg vagy élethelyzet sűrítményeiként, reprezentánsaiként jelennek meg, míg Leigh politikai meggyőződései inkább háttérben maradnak, és csupán az emberi sorsok, történetek mögött sejlenek fel időnként – ez a visszafogottság teszi munkáit hitelessé, erőteljessé.

Mike Leigh: Vera Drake

A Vera Drake egy újabb megrázó történet az életműben, amely azonban az ideológia előtérbe kerülése miatt mintha kicsit veszített volna abból a finom bájból, ami Leigh szereplőkhöz fűződő emberi viszonyából fakadt. Az ötvenes évek Angliájában járunk, ahol Vera „arany szíve" (ahogy sógora jellemzi) egy kis paradicsomot teremt családja köré. Az idősödő asszony hihetetlen életerővel és vidámsággal képes elvégezni a rá jutó rengeteg munkát, a szűkös anyagi helyzetet teljesen figyelmen kívül hagyva képes valódi, felhőtlen boldogságban élni. A filmet főként azért az első óráért érdemes megnézni, amelyben ez a nehézségek mellett is boldog világ apró jelenetekben megteremtődik. Leigh itt mutatja meg azt, amire sok év és film alatt kifinomult művészete leginkább képes: minden külsődleges magyarázat nélkül, a mindennapi élet banális szituációiban egyszerre rajzolódik ki a hősök jelleme, az őket körülvevő világ szabályrendszere és a szereplők egymáshoz, illetve világukhoz fűződő viszonya.

Mike Leigh: Vera Drake

Korábbi filmjeitől eltérően, ahol sok karakteren nagyjából hasonló hangsúly volt, itt Vera egyértelműen a film középpontjaként jelenik meg. A Titkok és hazugságokhoz vagy a Minden vagy semmihez képest ennek a filmnek az életszerűsége halványabb, sokdimenziós jellege kissé leegyszerűsödik, az előző művek gazdagsága ugyanis éppen abból fakadt, hogy látványos dramaturgiai középpont nélkül engedtek betekintést egy mikrovilágba. Leigh szerkesztésmódjára jellemző, hogy jelenetei nem szigorú ok-okozatiságban következnek egymásra, az egyes jelenetek között fennálló kapcsolatok indoklásai később válnak nyilvánvalóvá, és ez a finoman szerteágazó narratív szerkezet a Vera Drake esetében is megmarad. Mivel a magyarázatokat nyújtó narrátor hiányzik, a film első pillanatától kezdve minden egyes jelenetbe csak úgy belecsöppenünk: Vera éppen jön valahonnan, megérkezik máshova, takarít vagy teát főz, illetve – egyszer csak meglepetésszerűen kiderül – illegálisan abortuszt végez, olyan természetességgel és könnyedséggel, ahogy minden mást. Minden Leigh-film struktúrájának lényege, hogy nem egyetlen jelenetből tudjuk meg az adott probléma vagy kérdéskör megértéséhez és történetbe illesztéséhez szükséges információkat, hanem többszöri ismétlődések, hasonló események különböző változatainak elmesélése során teljesedik ki a kép.

Mike Leigh: Vera Drake

Ez a kép azonban a korábban megszokottnál ideológiailag jóval terheltebb, mivel a Vera Drake nyíltan az angliai társadalmi rendszer és igazságszolgáltatás bírálataként lép fel. Verát gyakran látjuk gazdag polgárházakban takarítani, és csak hihetetlenül vidám természetének, belső harmóniájának köszönheti, hogy a vele lekezelően bánó polgárasszonyok viselkedése egyáltalán nem bántja meg. A rendkívül konzervatív angol igazságszolgáltatás kritikája is kendőzetlenül megjelenik a filmben, amikor felpanaszolja, hogy 1950-ben is lehetséges 1861-ben hozott törvények alapján ítélkezni. A semmittevés allűrjeiben dőzsölő gazdagok és az idejétmúlt bírósági rendszer ellenszenvességét tovább növeli annak hangsúlyozása, hogy a kettő összejátszik: egy gazdag megesett lányon rendes, jól felszerelt kórházban elvégzik azt az abortuszt, amit Verának – börtönbüntetés terhe mellett – kis munkáslakások konyhájában kell esetleges eszközökkel véghez vinnie.

Mike Leigh: Vera Drake

A film kapcsán mindenképpen ki kell emelni Imelda Staunton jutalomjátéknak is beillő színészi alakítását, aki elképesztő beleéléssel jeleníti meg Vera tragikus sorsát. Stauntonnak érdekes módon nem is egy, hanem két Verát kell eljátszania, a film közepén bekövetkező drámai fordulat előtti vidámat, és az ez utáni megtörtet. Habár mindkét alakítás lenyűgözően hiteles, a kettő közötti hirtelen váltás kissé erőltetettnek, eltervezettnek, kívülről irányítottnak tűnik: Vera a rendőrök megjelenésekor pillanatokon belül radikálisan megváltozik, nem megöregedik az események súlya alatt, hanem (valószínűleg rendezői utasításra) egyből öreggé válik. Az így létrejövő két Vera azért nem tud egy koherens személyiséggé összeállni, mert annak az asszonynak, akit a film első felében megismertünk, az volt a legnagyobb erőssége, hogy a szegénység és a nehézségek ellenére is boldog tudott maradni. A második Verából pontosan ez a tartás, ez az erő illan el; annak ellenére, hogy morálisan, saját értékrendje alapján nem érzi magát bűnösnek, mégis megsemmisül. Leigh színészvezetése ugyanakkor a mellékszereplők jeleneteiben továbbra is lenyűgöző, ott, ahol az ideológiai üzenet tétje nem akkora, gyönyörűen rajzolódnak ki a jellemek és a kapcsolatok (az idős testvérpár szeretettel és távolságtartással egyszerre telített viszonyának ábrázolása például telitalálat).

Mike Leigh: Vera Drake

A Vera Drake egy újabb mestermunka a leigh-i életműben, amely azonban a korábban megszokottnál militánsabb hangnemben tiltakozik a társadalmi igazságtalanságok ellen. Annak ellenére, hogy az üzenet hangsúlyosabbá válása tompítja a film hatását, a Mike Leigh-re olyannyira jellemző letisztult elbeszélésmód, az eseményekben az emberi tényezőre való maximális odafigyelés ezt a filmet apró hibái ellenére is a filmes lélektani realizmus kiemelkedő darabjává teszi. Leigh ezúttal sem hajt végre filmnyelvi forradalmat, nem feszegeti a mozi és a mozgóképes kifejezésmód határait, de hozza a tőle megszokott magas színvonalat. Olyan ő, mint filmjének hősnője, aki semmilyen különleges bánásmódra nem tart igényt, nincsenek nagy elvárásai a világgal szemben, de minden nap pontosan, önzetlenül végzi munkáját, és ebben a szerény lelkiismeretességben, őszinte odafordulásban rejlik ellenállhatatlan varázsa.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó