Hollywood arcai

Európai rendezők Hollywoodról

„Hollywood adja a világ filmtermésének nagyobbik hányadát, melynek túlnyomó többsége a serdülő és fiatal korosztály számára készül. A látszólag megújult Hollywood a szex-erőszak retorikája és az alkalmi különcködés mögött, elbeszélésmódjában és erkölcsi értékeit tekintve meglehetősen konvencionális.”1 A hollywoodi filmet máig az egyszerű, pergő cselekményvezetés, optimista hangvétel és happy end, valamint a kidolgozott, de ugyanakkor kiszámítható képi világ jellemzi.

„Az amerikai mozi legéletképesebb erőit a periférián találhatjuk meg, a független produkciókban, amelyeket vagy átvesz a fővonalbeli forgalmazás, vagy nem. Jó példa erre Quentin Tarantino munkássága, aki az erőszak retorikáját használja fel filmjeiben kivételes intelligenciával, játékosan és szellemesen." – mondja Geoffrey Nowell-Smith napjaink mozijáról szóló tanulmányában.

Az amerikai film vezető hatalmi pozícióját annak a sikeres túlélési stratégiájának köszönheti, amelyet a megújulásra való képesség és a változó közönségigényekhez való alkalmazkodás jellemez. Mi valójában Hollywood? Mit jelent számunkra? A válaszokat európai rendezők „kameraszemén" keresztül kereshetjük.

Hollywood születése

Hollywoodot ugyanis főként európaiak, európai bevándorlók tették azzá, ami. Az új médium 1895-ös európai megszületése után a film, mint jövedelmező iparág a francia Pathé-fivérek által alapított Pathé Cinemával kezdte meg nemzetközi terjedését. Az újvilágban a film, mint olcsó szórakoztatási termék először a Nickelodeonokban hódított. 1910 körül azután néhány független filmes a Los Angelestől nyugatra fekvő Hollywoodban telepedett meg. Érdekesség, hogy ezek a független alkotók éppen a Motion Pictures Patent Company (gyártó és kölcsönző cég) filmipari monopolizáló kísérlete ellen fellépve teremtették meg az iparág majdani központját Hollywoodban. A helyszín is kedvezett a filmezésnek, hiszen Hollywoodban és környékén többféle szabadtéri forgatásra (farmok, tengerpartok, hegyek, sivatagok) nyílt lehetőség.

Douglas Fairbanks, D. W. Griffith, Mary Pickford és Charlie Chaplin United Artists-alapítók

Nem telt bele egy évtized, és Hollywood mind Amerikában, mind a világon vezető szerepre tett szert. A stúdiórendszerek révén a gyártástól a reklámig, a forgalmazástól a bemutatásig egyetlen rendszerbe tömörítették az iparágat. Sok európai tehetség, gyártók és producerek, mint például Adolph Zukor megteremtették a mai Hollywood alapjait. A „nagy nyolcak" közül sok stúdió (Paramount, MGM, Fox, RKO) alakult ekkor. Csupán néhány nagy egyéniség, mint Chaplin, Mary Pickford vagy Douglas Fairbanks tudta függetleníteni magát a mozimogulok befolyásától, és megalapítani az 1990-es évekig független United Artistsot. Ezek a kitűnő színészek vittek igazi színt, művészetet a filmezésbe, megannyi stílust (burleszk, kalandfilm, dráma) teremtve. Az amerikai film már ekkor, születésénél követendő mintává és ellenmintává vált, egyetemes kulturális bálványokat, sztárokat teremtve maga köré. A rendszert csodáló külföldi gyártók képviselőket küldtek tanulni és másolni Amerikába. így született meg Hollywood, az „amerikai álom", melyet a film mitizáló hatása tett a világon mindenütt az amerikai életforma, életérzés hű tükrévé. A húszas évekre, Hollywood aranykorára tehát már minden adott volt, hogy a film, mint önálló médium, szakma és iparág elindulhasson világhódító útján.

Hollywood: példa és ellenpélda

Hollywood ontotta a filmeket, és a két világháború folyamán, az európai film válsága nyomán filmhatalommá vált. Az európai filmgyártás kétféleképpen reagált a hollywoodi jelenségre: vagy követte, vagy saját stílusával teremtett ellenpéldát. Hollywood kulturális befolyásolása ellen több európai próbálkozás is történt, azonban az összefogási kísérletek – a közös európai gyártásra és kölcsönös filmforgalmazásra – a hangosfilm megjelenésével megszűntek, éppen a saját nyelven való filmkészítés igénye miatt. Az amerikai filmet viszont erősítette a hang megjelenése. Ekkortájt, az 1930-as években bontakozik ki a hollywoodi stílus, az egyetemes kommunikációs nyelv, melynek jellemzői a pergő, egyszerű cselekmény, az optimista, demokratikus világkép és a magas produkciós színvonal, mely révén a világon mindenütt szívesen fogadott „termékké" válik az amerikai film, és ez a felfogás a mai napig meghatározó a hollywoodi film sikerességében. Egy másik ötletnek köszönhetően Amerika belopta magát az európai közönség szívébe is, méghozzá oly módon, hogy Európából szerződtetett színészekkel (Maurice Chevalier, Marlene Dietrich, Greta Garbo) készít amerikai filmeket Európa számára. Ám nemcsak színészeket kölcsönöz Hollywood. Szakembereket, elsősorban írókat, rendezőket és operatőröket szerződtetnek, s így Hollywoodot már a kezdetektől jellemzi az a multikulturális közeg, amelynek révén nemzetközi sikereket ér el a külföldi piacon.

A háborúk után az európai elitkultúra válságba kerül, és helyét az amerikanizált tömegkultúra foglalja el. A győztes hatalmak – a Szovjetunió, valamint Japán kivételével – mind gazdaságilag, mind kulturálisan Amerikának kötelezik el magukat, s ennek messzemenő következményei máig hatnak. Hollywoodnak a háború után Európán kívül a televízióval is meg kellett küzdenie. A technika révén – színes film, szélesvásznú film, filmzene – sikerült visszaszereznie a fekete-fehér tévével szembeni presztízsét, nagy történelmi eposzokkal és látványos kalandfilmekkel csábítva a mozilátogatókat. Az amerikai modern filmmel szemben az európai film más utakon járt, és később üdítően hatott vissza a hollywoodi rendezők újabb generációira is. Az olasz neorealizmus, a francia újhullám realista, kísérletező szemléletével, újabb színekkel gazdagította a hagyományosan magas színvonalú európai filmezést. A filmkritika, filmkultúra, filmes gondolkodás előtérbe kerülése az európai film presztízsét növelte a tömegfilmekkel szemben. Az Oscar-díjat Cannes és más független filmfesztiválok ellensúlyozták, és nemzetközi koprodukciók – elsősorban nyugat-európai filmek – erősítették az óvilági filmek versenyképességét. A hatvanas, hetvenes évekre az amerikai film cenzúráktól és gazdasági szankcióktól, a televízió és a kábeltelevízió megjelenésétől válságba süllyedő rendszere ismét megújulásra kényszerült.

Gazdasági szempontból követnie kellett a demográfiai és kulturális változásokat. Megszületnek az autósmozik és a multiplex hálózatok, melyek a fogyasztói igényekhez jobban illeszkednek. Ugyanakkor esztétikai szempontból is változások következnek be. Az új rendezői generáció – Spielberg és Lucas nemzedéke – az európai rendezőkön felnőtt, üzleti alapú filmgyártással talált magára. Az európai független filmesek pedig az amerikai kliséket építették tovább filmjeikben, „eladhatóbbá" téve filmjeiket. így a két kontinens filmipara mára ismét közeledni látszik egymáshoz, illetve álladóan hatással vannak egymásra.

Hollywood a filmen

Életrajzi film

Hollywood, mint téma sokféleképpen jelenik meg a filmvásznon. Az egyik lehetséges ábrázolásmód az életrajzi film, melyben a klasszikus Hollywood jelenik meg, emléket állítva a nagy elődöknek.

Jó példa erre Richard Attenborough Chaplin (1992) című filmje, amelyben Robert Downley Jr. főszereplésével a filmkorszak hőskorát sikerült életre kelteni a vásznon. Chaplin életműve önmagában is reflexió Hollywoodra. Egy európai származású rendező amerikai diadalútja és száműzetése, a csavargó mítosza a modern társadalom görbe tükre is egyben. Külön érdekessége a filmnek, hogy Chaplin anyját Gerardine Chaplin színésznő (Chaplin lánya) alakítja. Így tehát a film többszörös önreflexió és játék, melyet a kitűnő színészi alakítások tesznek hitelessé. Egy olyan világról szól a film, mely egyszerre vonzó és taszító Chaplin, és rajta keresztül a néző számára. Az angol származású rendező, Richard Attenborough más filmjeiben is elemzi a hollywoodi életformát, és kulisszák mögé lép például a Tánckar (1985) című filmjében is. Chaplin egyébként kései alkotásaival szintén reflektált Hollywoodra és általa saját magára is például a Rivaldafényben (1952) vagy az Egy király New Yorkban (1957) című filmben.

Hasonló életrajzi alkotás Joseph Vilsmaier német rendező Marlene (2000) című alkotása, mely a klasszikus Hollywood egyik első dívája, Marlene Dietrich mellett az őt felfedező Josef von Sternbergnek is emléket állít. A film Marlene Dietrich életét, pályafutását és filmjeit követi nyomon. A valódi eseményeken alapuló történet egy nőről szól, akit Berlinben felfedezett egy rendező, megváltoztatta az életét, birtokolta, és sztárt csinált belőle. Marlene Dietrich személyében új típusú színésznő lépett a színre. A férfiak imádták, a nők olyanok akartak lenni, mint ő. A német rendező, Joseph Vilsmaier 2000-ben forgatott Marlene című filmje a legendává vált színésznő életének 15 évén keresztül mutatja be a 20. századot.

Milos Forman Ember a Holdon (1999) című alkotása már több, mit egyszerű önéletrajzi film. Andy Kaufman történetén keresztül egy olyan illuzórikus világról kapunk képet, melyben már senki sem lehet biztos valóság és álom határaiban. A film kezdő képsoraiban, egy fekete-fehér jelenetben Kaufman elmondja a közönségnek, hogy a film valójában nem is olyan vicces. Az történt, magyarázza, hogy minden vicces jelenetet kivágtak belőle, így a filmnek vége is van. Elindul a stáblista, majd a vászon elsötétül, és a nézők elkezdenek fészkelődni a helyükön, mert nem tudják, ez most benne van a filmben, vagy a gépész rontott el valamit. Ekkor Kaufman bedugja fejét a vászonra, és közli, hogy az egész csak vicc volt, amit azért csinált, hogy aki nem érti a humorát, az még idejekorán távozzon. A remek kezdet után a film Kaufman egész életét bemutatja a gyermekkorától, amikor láthatatlan közönség előtt lépett fel, egészen a tüdőrák egy ritka fajtája okozta haláláig. Az Ember a Holdon a Chaplin-filmhez hasonlóan egy ember, Kaufman felemelkedésének és bukásának története Milos Forman által újrafogalmazva, játékos teret engedve a rendezőnek és a főszereplő Jim Carrynek.

Hollywoodi történetek

Az életrajzi filmekhez hasonló narratív ábrázolásmóddal találkozhatunk azokban az alkotásokban, melyek története Hollywoodban játszódik. Ilyen hollywoodi történet például az európai származású George Cukor Csillag születik (1954) című alkotása Judy Garlanddal a főszerepben, aki itt szinte önmagát alakítja, éppúgy, ahogy később Louis Malle Magánélet (1961) című alkotásában Bridget Bardot vall önmagáról, a sztárságról és a kulisszák mögötti emberi tragédiákról. Ugyanez a motívum ismétlődik a magyar Szörény Rezső Boldog születésnapot, Marilyn (1980) című filmjében, ahol a fiatal Esztergályos Cecília, mint Marilyn-alteregó keresi önmagát egy olyan világban, ahol a külsőség sokszor többet ér a belső értékeknél – akárcsak mint Hollywoodban.

Hollywoodi életforma

A hollywoodi történetekhez hasonlók azok az alkotások, melyekben Hollywood, mint életforma jelenik meg. Mivel Hollywood az amerikai álom jelképe, Amerika tükre is egyben, ezek a filmek egyfajta társadalombírálatot fogalmaznak meg hol komikusszatirikus, hol tragikus felhanggal. Paul Verhoeven holland rendező Showgirls (1995) című provokatív alkotása például olyan világot tár a nézők elé, melyben a sikerért folytatott küzdelemben minden eszköz megengedett, legyen szó akár zsarolásról, szexuális ellenszolgáltatásról vagy brutális leszámolásról. Herendi Gábor Valami Amerika (2002) című filmje inkább ironikusan szemléli magyar társadalmunk elamerikanizálódását, és az igazi, még emberi értékek mellett teszi le a voksát, miközben néhány epizódalakítással mély bírálatot mond a magát elvesztő és folyamatosan kereső magyar értelmiségiekről is.

Kép az Amerikai szépség / American Beauty című filmből

Egészen másfajta társadalombírálat és életkép fogalmazódik meg az angol származású rendező, Sam Mendes Amerikai szépség (1999) című filmjében. Kevin Spacey jutalomjátékában az amerikai átlagember tragikomikus sorsa jelenik meg, amelyben a hős csak a halála által nyerhet feloldozást kicsinyes életének bűne alól. A film a filmben jelenet, ahol a hobbifilmes fiatalember az élet szépségét egy szélben lengedező zacskó táncában mutatja meg, a film egyetlen igaz jelenete. A többi csak látszat. Ahol mindenki valaminek akar látszani, és ahol mindenki másnak látja a dolgokat, mint amilyenek valójában. A film női főszereplője, a középkorú családapák múzsája testesíti meg azt a hollywoodi életérzést, melyre látszólag mindenki vágyik. A film végül lerántja a leplet hamis álmainkról és vágyainkról, megengedve a főhősnek a felismerést és a reményt.

Hollywood, mint jelkép

Sam Mendes mellett más kiváló rendezőket is megérintett Hollywood, mint álom, jelkép. Frederico Fellini az Édes élet-ben (1959) Anita Eckberget, mint amerikai dívát mutatja be, s ezáltal egy generációs életérzést fogalmaz meg olasz módra. A Ginger és Fredben pedig jelképes-utalásos formában emlékezik meg a tánc nemzetközi sztárjairól. Honfitársa, Luchino Visconti is megragadja a témát több alkotásában. A Szépek szépében (1951) Anna Magnani egy anyát alakít, aki a Cinecittában (az olasz Hollywoodban) akar mindenáron sztárt faragni tehetségtelen kislányából. Ezek az alkotások, miközben a film világával, s ezáltal a hollywoodi stílussal is foglalkoznak, újraértelmezve, többletjelentéssel egészítik ki azokat. Az európai rendezők gyakran a klasszikus alkotások kliséivel, jeleneteivel élve adnak új értelmezési lehetőségeket alkotásaiknak. Itt nagyon nehéz határvonalat húzni a paródia és az interpretáció között.

Emir Kusturica ma már kultikusnak tekinthető alkotásában, a Macskajajban (1998) Kertész Mihály Casablanca című filmjének zárójelenete jelenik meg több ízben is a szerbiai cigánybáró szájából („I think, this is the beginning of a beautiful friendship"). Ezzel a technikával új dimenziókat nyit a két film és egyben a két világ, Amerika és Szerbia között is, hiszen Kusturica számára e két különböző világ tapasztalata meghatározó életrajzi élmény. Korai filmjében, az Arizonai álmodozókban (1993) is ez a kettősség fedezhető fel, amikor egy Hitchcock-fim, az Észak-északnyugat egy jelenete elevenedik meg egy amatőr tehetségkutató versenyen, ironikus-tragikus színezetben.

Hatás és ellenhatás

E néhány példa alapján is látható, hogy Európa milyen sokat foglalkozik az amerikai, hollywoodi filmmel és annak hatásaival. Többek között azzal, hogy általa képes meghatározni magát, vagyis a nem hollywoodi filmet. Ugyanakkor a hollywoodi film is sokat tanult az európai filmtől, egy-egy válságos időszakban éppen az európai frissesség és kísérletező szellem adott új lendületet az amerikai film számára. És hogy, hogyan látják magukat az amerikai, hollywoodi rendezők? Már a kezdetektől találkozunk olyan alkotásokkal, melyek a kulisszák mögé engedik a nézőt. Figyelemre méltó például Gene Kelly Ének az esőben (1952) című filmje, melyben a némafilmről a hangos filmre való átállás pillanatát ragadják meg az alkotók musical formában, s mely egyben egy film születésének története is, vagyis egy hollywoodi történet hollywoodi stílusban.

Későbbi alkotók műveiben, például Robert Altman szatirikus alkotásaiban belülről szemlélhetjük a hollywoodi életformát. A játékosban például (1992) maró gúnyképet fest Hollywood praktikáiról és ügyleteiről Tim Robbins főszereplésével. A Cannes-ban díjnyertes alkotás egy stúdióvezetőről szól, aki megöl egy szövegkönyvírót. Az igazi sztárparádét felvonultató opusban Altman legnagyobb dilemmája tükröződik, a filmművészet és az üzleti tömegtermelés paradoxona. Hollywood, mint jelkép, illúzió sok modern rendező művében megjelenik. John McTiernan rendező Az utolsó akcióhősében (1993) már egyenesen külön világnak, önálló életre kelt dimenziónak mutatja be Hollywoodot, ahol a szereplők ki-be járkálnak a valós és a képzeletbeli világ között. A film tudatosan játszik rá a nézők felkészültségére, ahogy egyik befogadási módról a másikra vált. Külön érdekesség, ahogy a főszereplő kisfiú reflektál a filmes klisékre, ezáltal mintegy közvetíti a rendező álláspontját az amerikai társadalomról és a hollywoodi filmről.

Hollywood és az európai film

Az új Hollywood a modern sikerfilmek korszaka, mely „a George Lucas-féle 1977-es űroperettel, a Csillagok háborújával kezdődik, és a Steven Spielberg rendezte Jurassic Parkig, sőt azon túl is tart. Ez a korszak már alapműfajokon túli. Az ilyen «hibrid» műfaj egyik példája a különleges effektusokra épülő sikerfilm".2

A világmozi hollywoodizálása elleni túlélési stratégiákra, a Hollywoodon kívüli film túlélésére sokan egyfajta szimbiózissal válaszolnak. Jó példa erre John Woo vagy Luc Besson munkássága. Hollywood hatása az új európai filmre tagadhatatlan. Ahány rendező, annyi arcél. Vannak, akik jelentőségét a film, mint művészet tömeges elterjesztésében látják, és emlékképet állítanak fel a nagy elődökről. Mások éppen az üzleti érdeknek alárendelt filmekkel és társadalommal szemben mondanak bírálatot és határolják el magukat tőle. Megint mások felhasználják értékeit, és újrafogalmazva emelik új minőségbe az elcsépelt kliséket. Vannak, akik jelképes formában teremtik újjá a hollywoodi mítoszt. Az európai és amerikai film sorsa a kezdetektől összefonódik, és máig az egymással való versengés, hatásellenhatás formálja, alakítja őket. Egymás inverzei, egymást meghatározó két út, közös pontokkal, mely egyetemes nyelvezetet és közösséget teremtett. Amikor tehát Hollywoodról készült európai filmet nézünk, akkor a közvetített hollywoodi kultúra és értékrend hatását vizsgálhatjuk magunkon, és a mi hatásunkat, közönségízlésünk diktálta igényeket is Hollywoodra.

 


1 Geoffrey Nowell-Smith: A mozi feltámadása. In: Oxford Filmenciklopédia, Budapest, Glória Kiadó, 1998. 797. o.

2 Joseph Sartelle: Álmok és rémálmok a hollywoodi sikerfilmekben. In: Oxford Filmenciklopédia. Budapest, Glória Kiadó. 1998. 536. o.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó