Katona Linda

/ / /

· írta

Kicsit más: Mediawave-napló II.

Mediawave, Győr, 2008

Beszámoló

Tévedtem. A zenekérdés megoldódott: a vetítések után is akad izgalmas hallgatnivaló, csak underground. Mármint le kell menni érte a pincébe. Meg egyébként is, de az nem csak. Most már, hogy fizikai képtelenség nincs, hagyjuk a zenét, és barátkozzunk a filmes étlappal, az a biztos.

Az előétel-kínálat: kísérleti filmek

Akad könnyebb, nehezebb, unalmasan átlagos és meglepően beazonosíthatatlan is… Például Barbara Klutinis filmje, A lélek halála kimondottan a második kategória. Az amerikai rendező archív felvételek sorozatán át mutatja be a pszichosebészet „fejlődését”. Az állatorvosi ló esetünkben Rosemary Kennedy (JFK testvére), akinek enyhe mentális problémáit – az esetleges botrányos viselkedés megelőzése érdekében – a homloklebeny lekapirgálásával kívánták orvosolni. Mindezt hátborzongatóan valóságos felvételekkel festi alá, és elkeserítően szép mozdulatsorokkal állítja kontrasztba: felkavar, véleményt kényszerít ki a nézőből – ezzel maximálisan teljesíti célját: diskurzust kezdeményez egy létező problémáról.

William
Campbell: A citromfa

A hidegrázás után – csak az íze kedvéért – citrom mézzel: Anh Vu és William Campbell filmje, A citromfa percek alatt vissza tudja hozni az ember életkedvét. Egyszerű, tiszta mese, és a mai zavarodott világnak pontosan ez kell: 180 másodperc béke.

S ami az étlapon maradt: csempében lelt szépséggel körített családi kötődés; a mutáns celofántojás és a magányos férfi bomlasztó kapcsolata – a kérdés: ki is bomlik igazán… Majd Una nagy sebességgel lecsúszik a lefolyón; felcsendül az elválás harmóniája; női hang mesél cím nélkül; és képeket fest a szabadság, de történetet nem mesél… Mind jó választás lett volna.

Fűszerezzünk a világ tájainak különleges ízeivel: dokumentumfilmek – röviden, hosszan

Igazi, jellegzetesen erős aromák, izgalmas kombinációk: őszinte filmek, melyek tanítanak, olyanok, melyekben nincs öncélú magamutogatás. A rövid dokuk közül például az 52 százalék (r.: Rafel Skalski) a gyermeki akaratról mesél, a kitartásról, arról, hogy a kudarc átléphető, de az álom mindig fontos marad, megvalósulatlansága pedig egy életre fájdalmasan beleég a kicsi lelkébe.

Mohi Sándor Imádsága a halál leheletét hordozza: egy idős, gyermektelen gazda-házaspár napról napra nehezedő küzdelmét rajzolja vászonra. Életük elenyésző hányada az az utolsó öt év, amibe bepillantást nyerünk, de kockáról kockára érezni az idő múlását, a járás nehezedését, a létramászás bizonytalanságát. Kicsit olyan, mintha minden mozdulatukkal valami lehetetlent valósítanának meg, hogy amit látunk, az irreális. Maga az életük az imádság – Mohi Sándor által festménybe foglalva.

Láttunk még szép történetet három hajógyári kovács utolsó légkalapács mellett töltött napjáról, mellyel nemcsak az ő feladatuk ért véget, hanem a szakmájuk is a kihalás szélére került (Az utolsó nap – r.: Olivier Bourbeillon). Megismertünk Románia egyetlen falusi villamosát, annak vezetőjét, utasait, útvonalát, történetét, de még a szerelőaknába is bekukucskáltunk (Tram Story – r.: Csuja László). Sztoriztunk autósmoziról, piros orrú kórházi bohócokról, az első iskolai napról, de az űrszemétről is…

Csuja László: Tram Story

A nagy dokumentumfilmek mindegyike provokatív témájú: lényeges kérdésekhez nyúlnak, hol árnyaltabban, hol direkt éles szemszögből közelítenek a tárgyhoz, szinte a néző szájába adják a vita folytatását.

A lét. A fizikai lét, a testi valóság története. Marcin Koszalka filmje a 80 éves Jerzy Novak döntéséről, mely szerint a híres lengyel színész halála után testét kutatási célra ajánlja fel. Összetett, szépen felépített mozi, a kérdést a test minden oldaláról körüljárja. Nem, a lelket nem bolygatja, alkalomadtán érinti egy-egy pillanatra, de ez a test filmje. A test, melyet még életében orvosi vizsgálatoknak vetnek alá, besétál majdani ideiglenes nyugvóhelyére, és megnézi a formalinmedencét… A legfontosabb tisztáznivaló talán ez: mi lesz a testtel? S a jó orvos mindent elmagyaráz, mindent megmutat: a tartósítási eljárást, a tárolási mechanizmust, a temetéssel kapcsolatos intézkedéseket. A jó rendező meg mindenre gondol: látjuk a felajánlott testeken gyakorló orvostanhallgatókat is. De ez csak külsőség. Ami igazán számít: a döntéshozó. A színész sorra meglátogatja kollégáit (ilyenkor általában idősek otthona az úti cél), mesél döntéséről, és kikéri barátai véleményét ezzel kapcsolatban. De Jerzy Novak nem csak munkatárs, hanem férfi is. Megható jelenet az esküvő, de őszintébbek az öltönykészíttetés pillanatai. Szép a nagyapa-unoka viszony, de valóságosabb az orvossal folytatott beszélgetés… Nehéz téma, igazán igényes közelítésekkel, ítélethirdetés nélkül, de méltósággal. A rendező alázattal nyúlt a témához, tiszta tudott maradni. Tiszta és szép film.

Út Mekkába – Georg Misch mozija a zsidó–iszlám kérdést boncolja Muhammad Asad életén keresztül. Hősök, bukott angyalok, hamis próféták, igazi reformerek? Az álláspontok ütköztetése a filozófus életét követő road-movie-ban, a nyugat zárkózottsága olyan pontok, melyek góccá válnak a filmben. A legjellemzőbb kérdés: vajon viselheti-e az ENSZ legújabb bécsi központja előtti tér egy muszlim gondolkodó nevét…

Még pillanatfelvételek a dél-amerikai cukornádültetvényeken éhbérért gürcölő alkalmi munkásokról (A macska igazsága – r.: Jeremy Hamers), hangulatképek a szicíliai narancsligetekből, a családi kötelék távolsági szakítópróbáján (Luntano – r.: Alessandra Celesia). A kötelék és a machéte nyert. Az eszköz a teherautó, és a csomagküldés; míg az utóbbi esetben az apropó a sérülés és az, hogy nincs rendszer, csak a Macska.

Georg Misch: Út Mekkába

Desszert? Bor? Legközelebb.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó fesztivál

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , cikk