Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Jakab-Benke Nándor

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Pirulát Algernonnak
Neil Burger: Limitless / Csúcshatás

A „mi lenne ha...”-mesék gyerekkorunk kedvenc történetei voltak, mert a fantázia nyargalásának csak a lámpaoltás szeghette szárnyát, s az is csak ideiglenesen. Filmre átültetve viszont valamiért nem működnek annyira. Talán pont azért, mert a mesét mi képzeljük el, nem egy rendező és stábja autoriter, szinte diktatorikusan ránktukmált képeit kell fogyasztanunk.

Éppen ezért elég nehéz „mi lenne ha...”-mesét vászonra ültetni: a főhős – mint azt tudjuk – mi kellene legyünk, velünk kellene megtörténjenek azok a mindaddig elképzelhetetlen – de most elképzelhetőségük ellenére mindvégig a gravitáció vonzáskörében maradó – dolgok. Ez a fajta high concept-film a vékony piros vonal a sci-fi és az összes többi műfaj között. Ez a fajta filmbéli világ az, amelyik a legkevésbé bírja a néző szkepticizmusát: még a Gyűrűk ura orkjait is könnyebben elfogadjuk és megemésztjük, mint a csak kevés fantasztikumot, az első látásra csak a tanulság miatt létező sci-t vagy fi-t, a saját kis 21. századunkba vissza-visszatörekedő gyerekkort, annak minden „mi lenne ha...”-történeteivel együtt.

Kép a Csúcshatás / Limitless című filmből

Eddie Morra (a meglepően jó Bradley Cooper) egy írói érszűkületben szenvedő szerző (na, ez is egy roppant új ötlet), akit nője is épp most hagyott el. Stephen King-féle társaitól eltérően ő (egyelőre) nem dilizik be, hanem a véletlen összehozza exsógorával, aki drogdíler – és kap tőle egy kis átlátszó pirulát. A nézők kétségbeesett visításai ellenére („ne fald be!”) természetesen befalja a gyógyszert, ami egyfajta agy-viagrának bizonyul: a (mítosz szerint) mindaddig csak 10 százalékig kihasznált agyat most annak teljes kapacitásával kezdi működtatni, a hirtelen információözöntől úgy megvilágosodik, hogy az operatőrnek két blendényit is kell zárnia a kamerán, nehogy kiégjen a film. Értsd: zseni for a day. Másnap viszont – épp mint az Algernon-féle Charlie Gordon – megint a szellemi sötétségben találja magát, így most már céltudatosan keresi fel exsógorát. Rövidre vágva: nagy mennyiségű pirulához jut, de lassan annak kellemetlen mellékhatásait is felfedezi.

Kép a Csúcshatás / Limitless című filmből

A Csúcshatás (újból egy nagy tapsot a magyar címadónak!) azért jó, mert (legalábbis) megpróbálja vizualizálni a hirtelen kitáguló, aztán másnapra megint beszűkülő emberi tudatot. Ezt mindenféle szédítő, félig CGI-félig operatőri cselekkel próbálja meg, ami az első másfél alkalommal működik is, aztán önismétlő lesz. De legalább megértjük. Továbbá több kérdést tesz fel, mint amennyit megválaszol (nem sokkal többet – amerikai film lévén, muszáj megválaszolnia kérdései nagyrészét), ezen kérdések nagyrésze az emberi tudás és tapasztalat témakörében vannak. Később a film bevonja a Robert De Niro által megformált Van Loon figuráját is, aki életútjával, felhalmozott, nem „varázslattal” megszerzett tudásával lesz nagyszerű kontrasztja főszereplőnknek, aki hatalmas információözöne ellenére sokáig meglehetősen „buta” marad. Itt kellene eltűnődnünk az emberi tudás törékeny mivoltán, megértenünk, hogy miért kellett annak idején külön kitölteni érzelmi-, matematikai-, vizuális- és más IQ-teszteket; s ami a legfontosabb, hogy a tudás szervezőelv nélkül csak információ1.

Kép a Csúcshatás / Limitless című filmből

A film az első óra után kezdi elveszíteni humorát, így ritmusát is, s az a veszély fenyegeti, hogy katolikus tanítómese lesz belőle „a tudás hatalom”, „a hatalommal csak csínján” és a „ne drogozz” fejezetekből. Hálistennek az utolsó felvonásra a film újból erőre kap, behozza a sajtókönyben megígért „thriller” műfajmegnevezést is (mondjuk leginkább durva, akár hatásvadásznak is titulálható hangeffektusokkal és vágással éri el) és egy kellőképpen ironikus, nyitott befejezést kapunk. A néha nagyon bántó és átlátszó droganalógiától eltekintve ez a „mi lenne ha...”-történet egész jól sikerült, főleg a plakátjához képest kellemes meglepetés. Ha nem is egy mestermű, a plázamentalitástól eltérően legalább megpróbál gondolkodni és gondolkodásra késztetni. Már akit lehet, ugyebár...


1 „Az információ nem tudás. A tudás nem bölcsesség. A bölcsesség nem igazság [...]” – Frank Zappa

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Csúcshatás (Limitless)

Csúcshatás (Limitless) – amerikai thriller, 2011. Rendező: Neil Burger. Szereplők: Abbie Cornish, Andrew Howard, Anna Friel, Bradley Cooper, Johnny Whitworth, Robert De Niro.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    7/10 · 7 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A zseni árnyéka - Safy Nebou: L'autre Dumas / Dumas

A zseni árnyéka – Safy Nebou: L'autre Dumas / Dumas

A Dumas fogadtatása érdekes kérdést vet fel: nevesül, hogy milyen előélete van annak a filmnek, amely az ünnepek sültpulyka-szagú délutánjainak kihagyhatatlan kellékeként a tévéképernyők műsorán találja meg és teljesíti be küldetését – akár hosszú évtizedeken keresztül?

Kapcsolódó hírek

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Az Untitled Werewolf Thriller munkacímmel futó projekt forgatása szeptember 26-án kezdődött és tegnap zárult le. Joe Johnston The Wolfman című 2010-es filmjének remake-jét teljes egészében Romániában forgatták. (FNE)

7 hónapja

Hírek

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Húsz alkotás lesz látható a Külhoni Magyar Filmek Napján május 22-én, kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban....  

20 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea