Margitházi Beja

/ / /

· írta

Szabálytalan, fekete-fehér gyöngyszemek

Avant-Garde: Experimental Cinema of the 1920s and 30s

Ajánló

Két DVD-nyi közismert, sokat emlegetett, de ritkán látható avantgárd gyögyszem jelent meg a Kino on Video kiadásában. Gyönyörű fekete-fehér képek a mozinak abból a hőskorából, amikor a művészek már kezdtek ráérezni arra, mi mindenre lehet(ne) a celluloidot használni.

A 20. század második felének elszánt gyűjtője, a kísérleti film egyik legmarkánsabb szószólója, Raymond Rohauer a múlt század elején alapozta meg kapcsolatait több amerikai filmkészítővel is, egyesekkel személyesen (Buster Keaton), másoknak már csak az örököseivel (Harry Langdon özvegye, Fairbanks fia), de még időben ahhoz, hogy több ritka, évekig hozzáférhetetlennek számító rövidfilm restaurálásába és forgalmazásának előkészítésébe fogjon. Ezzel alapozta meg legendás gyűjteményét, melyből aztán 1950-től Los Angelesben, a Coronet Theatre-ben rendszeres vetítéseket rendezett, amellett, hogy az egyre nagyobb számú személyes kollekcióját igyekezett a kereskedelmi forgalmazás számára is elérhetővé tenni. Valószínűleg pontosan tisztában volt vele, hogy ezzel a hobbijával a forgalmazás és archiválás szempontjából gyakran mostoha körülmények között sínylődő avantgárd filmek fennmaradását és hozzáférhetőségét hosszú évekre biztosítja.

A 15 + 10 rövidfilmből álló válogatásról közreadóik is fenntartják, hogy az nem a húszas-harmincas évek avantgárd filmjének, hanem inkább a Rohauer-kollekciónak a legreprezentatívabb darabjait tartalmazza, mely ilyenformán sok szempontból a gyűjtő ízlését és személyiségét tükrözi, de aki maga éppen így járult hozzá egyes filmek kanonizációjához. De röstellkedésre így sem lehet sok ok: bár a korszak alapfilmjei közül sem Az andalúziai kutya, sem a Felvonásköz vagy A költő vére nem szerepel a gyűjteményben (valaki más csaphatott le rájuk), a két lemez több olyan „kötelező” darabot is tartalmaz, melyekről már szinte mindent tudunk, de még sohasem láttunk. Most rácsodálkozhatunk arra, hogy milyen jó minőségű, gyönyörű fekete-fehér kockák maradtak fenn a mozinak abból a „hőskorából”, mikor a művészek már kezdtek rájönni, hogy mi mindent lehet(ne) kezdeni a celluloiddal. A legnagyobb számban talán a dada-filmkísérletek kaptak helyet az első lemezen: Man Ray saját felfedezésű rayogrammjait lehet tanulmányozni a Visszatérés az értelemhez (1923) és az Emak Bakia (1926) kockáin, de itt van a különböző típúsú látványelemek összekapcsolásával kísérletező A tengeri csillag és A Kocka-kastély titkai is. Alaposan szemügyre vehetjük végre a konyhai eszközök széles készletét Legér Mechanikus balettjében (1924), és a pisztolyok és keménykalapok gazdag választékát Richter Délelőtti kísértetjárásában (1928). Ugyanezen a korongon kaptak helyet az absztrakt film tiszta formai játékai, Richter Ritmus 21-e, és Eggeling Diagonális szimfóniája (1924), valamint Duchamp híres, hipnotikus hatású, 1926-os Vérszegény (anémic) mozija.

Marcel Duchamp: Vérszegény mozi / Anemic Cinema

De nem csak a legismertebb darabok köszönnek itt vissza. Láthatjuk például Jean Painlevé A vámpír (1939) című, Nosferatu-betéteket tartalmazó, szürrealisztikus ismeretterjesztő filmjét egy vérszívó denevérfajtáról, mely egy akvárium jótékony védelmében a szemünk előtt ártatlanul és apránként szívja ki egy nála háromszor nagyobb hörcsög vérét, anélkül, hogy az bármit is észrevenne. Több másik darab is utal egyébként a némafilmes korszak ekkorra már közismert, expresszionista, vagy egyéb avantgárd ihletésű filmjére: a Vorkapich-Florey-féle, a hollywoodi sztárrendszert találékonyan, és közérthető eszközökkel, jelzésekkel parodizáló The Life and Death of 9413 a Hollywood Extra (1928) a Metropolis felhőkarcolóit és lebegő sugárútjait idézi meg, egy konyhaasztalon elhelyezett makettek segítségével; William Vance és a 19 éves Orson Welles egy woodstocki művésztáborban forgatott, 1934-es kísérleti filmjében (The Hearts of Age) pedig Az andalúziai kutya, A költő vére és a Caligari figurái és megoldásai integetnek vissza.

Szépen képviseltetik magukat a francia impresszionisták, Jean Epstein (A háromarcú tükör, A vihar) és Dimitrij Kirsanoff (Ménilmontant, Brumes d’automne) is két-két filmmel szerepel, melyek ha nem is a leghíresebb, de szemléletes darabjai az irányzatnak. Epstein 1947-es, késői Le tempestaire-je ennek az antológiának egyúttal a legkésőbbi, eredeti párbeszédes-hangos opusza, melyben a mester nemcsak a jólismert képi lassításokat alkalmazza, hanem különféle hang-halkításokkal is kísérletezik. Az alulreprezentált szürrealizmust a második korongon Dulac késődadaista műve, A kagyló és a lelkész (1926) hirdeti, melynek – cserébe – itt most a 31 perces, hosszabb változatát találjuk. A Rohauer-gyűjteményből két keveset látott, rövid lírai városfilm került fel a DVD-re, Strand és Sheeler korai Manhattaje (1921), és Ivens Eső (1929) című Amszterdam-filmje, de itt találjuk a francia milliomos ékszerész, L. Rosenthal jóvoltából elkészülhetett, Eisenstein és Alexandrov által jegyzett, Románc (1930) című, audiovizuális montázsbravúrt, illetve a Barlow-Hay-Robbins trió Even – as You and I (1937) című, a forgatókönyvírás gyötrelmeiről, és a szürrealista filmkészítés élvezeteiről szóló kísérleti művét.

Germaine Dulac: La coquille et le Clergyman / A kagyló és a lelkész

A majdnem hét órányi, kizárólag fekete-fehér filmet tartalmazó antológia egyúttal a mozgókép lehetőségeit firtató, szemtelen és komolyan átgondolt látványkísérletek és trükkök gazdag példatára. Meghajlított, változatosan exponált, negatívba átúszó, és röntgen-képek, visszafelé lejátszott felvételek, ráfényképezések, áttűnések és árnyjátékok dokumentálják az azóta a mainstream moziba már rég beépült képi megoldások premierjének pillanatait. Az egyes filmekhez, Elliot Stein szerkesztésében, mindig megtaláljuk a megértéshez szükséges, alapvető tudnivalókat, kommentárokat, és mindehhez képest már igazán nagyvonalúan átléphetünk az olyan bosszantó apróságokon, mint hogy a külső és a belső borítón szétszórva szerepelnek csak az egyes filmek adatai (kint ábécésorrendben, a filmek hosszának megjelölése nélkül, bent a korongon való megjelenés sorrendjében, de a filmkészítők neve nélkül). És bár a többségében éppen a DVD 2005-ös kiadásához készült zenei kíséretek (Sue Harshe, Larry Marotta, (dp)3 csoport) néhány darabja bántóan problematikus viszonyban áll a filmekkel, a két korongon tökéletesen elegendő anyagot és alkalmat találunk ahhoz, hogy akár végzetes szerelembe essünk, akár csak szimplán rokonszenvezni kezdjünk a kísérleti és avantgárd filmmel.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Címkék

, , , , , , , cikk