/ / /

· írta

A múltat be kell vallani

Elia Kazan: On the Waterfront / A rakparton, 1954

Kritika

Marlon Brando és Rod Steiger egy taxi hátsó ülésén. Motyogás, elharapott mondatok, vádlón összeparázsló tekintetek. Steiger – az idősebb fivér – tompán lehajtja a fejét. Brando arca fátyolos, szembogara tűhegynyire szűkül. Dühösen rázúdítja bátyjára kisiklott élete minden keserűségét, s a néző arcát szinte égeti a színészből elősugárzó fájdalom. A rakparton híres jelenete a „method acting” és az amerikai társadalmi realizmus tökéletes iskolapéldája.

A Nagy Oscar-maraton

Az igazi remekművek mindig több olvasatot kínálnak, nincs ez másként Elia Kazan morális drámájával kapcsolatban sem. A rakparton – amelyet az Amerikai Filmakadémia 1955-ben nyolc Oscar-díjjal tüntetett ki – egyszerre önigazolási kísérlet, politikai parabola, érdes közérzetfilm és lenyűgöző esettanulmány a szabadságolt lelkiismeretről. A filmet eredetileg egy, a New York-i dokkokban dúló korrupciót leleplező cikksorozat ihlette. Kazan először Arthur Millert bízta meg a forgatókönyv kidolgozásával, de miután a rendező vallomást tett az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság1 inkvizíciója előtt (megnevezve számos kollégáját), Miller azonnal megszakított vele minden kapcsolatot. Ezután Bud Schulberg – akinek éppen készülőben volt egy hasonló témájú regénye – vállalta, hogy a maga elképzelését összegyúrja Kazanéval, így végül megszületett A rakparton története.

Kép A rakparton (On The Waterfront) című filmből

A páros hónapokon keresztül próbált pénzt felhajtani különböző stúdióktól, de a nagyok javarészt vak közönnyel viseltettek a filmterv iránt. Darryl F. Zanuck, a mozimogul először rábólintott az ötletre, de aztán visszatáncolt, mondván, ő a maga részéről szélesvásznú szuperprodukciót forgatna az alapanyagból, ám az ahhoz túlságosan szegényes és érdektelen („Kit érdekelne egy csapat izzadságszagú dokkmunkás?” – ezekkel a szavakkal utasította el Kazant). Helyette egy független producer, Sam Spiegel (Az óra körbejár, Afrika királynője, Arábiai Lawrence) ugrott be, a Columbiától pedig Harry Cohn vállalta, hogy finanszírozza a filmet. A főszerep is csak kalandos úton talált rá Marlon Brandóra: eredetileg John Garfieldnek szánták, ő azonban még a forgatás kezdete előtt elhunyt. Miután Brando – akit szintén mélyen felháborított Kazan vallomástétele – visszadobta a forgatókönyvet, a rendező megnyerte magának Frank Sinatrát. Spiegel viszont – abban a hiszemben, hogy A vágy villamosának fiatal sztárja jobban behozza majd a közönséget – a végsőkig ragaszkodott Brandóhoz, aki végül kötélnek is állt.

Kép A rakparton (On The Waterfront) című filmből (2)

A rakparton több tekintetben is paradigmaváltó mű. Főtengelyét Terry Malloy (Brando), a kimustrált bokszoló erkölcsi dilemmája adja: mi legyen a helyes magatartás a szakszervezeti maffiával szemben? A lázadás vagy a csöndes megalkuvás? A vívódó fiatalember iránt (dacára annak, hogy a karakter korántsem patyolattiszta) általában mélyről jövő, őszinte szimpátiát érez a néző: jellemhibái ellenére is azonosulásra csábít. A történet azonban – és ez már jelentős nóvum – példázatos formája ellenére nem az amerikai népszellemet, s még csak nem is az igazáért kiálló átlagembert dicsőíti. Kazant természetesen személyes élményei is inspirálták (állítólag konkrétan az őt megtagadó Millernek akart visszavágni a filmmel), s így a cselekmény áttételesen a saját vívódásaként is értelmezhető, de a rendező egy pillanatig sem képzeli magát agitátornak vagy erkölcscsősznek.

Kép A rakparton (On The Waterfront) című filmből (3)

A vásznon megelevenedő alakok között nincsenek idealizált jellemek – csak esendő szereplőket látunk: olajos dokkmunkásokat, minden hájjal megkent üzéreket, viharvert külvárosi embereket. Terry sem makulátlan figura: kezdetben ugyanúgy összekacsint a főkolomposokkal, mint bátyja, a megfontolt jogász (Rod Steiger). Csupán Edie (Eva Marie Saint) kínál számára mentőövet ebben a zsarnoki világban, az ő révén – a szerelem élményének hatására – nyeri vissza önbecsülését, és ismeri fel az általa kiszolgált rendszer romlottságát. És ugyan töredelmesen színt vall a szakszervezeti vizsgálóbizottság előtt, Kazan mégsem dagadó mellű hősként tünteti fel. Terry árulása (bizonyos szemszögből nézve) már-már Johnny Friendly (Lee J. Cobb) arcátlan zsarnokoskodásával azonos súlyú bűnnek minősül. Vallomástételét követően még a munkástömeg is kitaszítja berkeiből, s így egészen a minden szálat elvarró fináléig magányos harcra kényszerül.

Kép A rakparton (On The Waterfront) című filmből (4)

A film elbeszélésmódja szinte végig tárgyilagos és előítélettől mentes, ekként a direktor ráutalja a befogadót, hogy saját maga válasszon térfelet. Nem egyszerű a döntés. Terry és a maffia csörtéje ugyanis nem a normák hadszínterén zajlik. „Csupán” világmagyarázatok csapnak össze benne. Belterjes elvek, részigazságok, hamis meggyőződések feszülnek egymásnak, és a végső bizonyossághoz csak göröngyös úton, szétvert arccal, könnyes szemmel, megalázottan lehet eljutni. Ez, a fekete-fehér sablonokat valósággal szétbombázó, illúziómentes konfliktusépítés avatja A rakpartont az amerikai társadalmi realizmus egyik mesterművévé. Bár a film Terry giccsbe hajló glorifikálásával zárul (Kazan mégiscsak engedett a látványos önigazolás kísértésének), a történet által sugallt erkölcsi relativizmus hosszú időre kellemetlen szájízt hagy a nézőben.

Kép A rakparton (On The Waterfront) című filmből (5)

A rakparton realizmusát a technika is híven szolgálja. Nemcsak arról van szó, hogy Borisz Kaufman operatőr (Dziga Vertov testvéröccse) következetesen használja a képi valószerűség nagyjából az Aranypolgár óta elterjedt rekvizitumait (nagy mélységélesség, hosszú beállítások), de a film eredeti helyszíneken, valódi rakodómunkások színészi asszisztálásával forgott. Szereplők és környezetük összhangja – az addigi amerikai moziban szinte egyedülálló módon – a valóságot modellezte. A sötét tónusú felvételek egyenesen ontják magukból a kikötőnegyed mélyéről felcsapó bűzt, a didergő melósok leheletének párája pedig szinte minden második snitten visszaköszön. A naturalista légkörteremtés egyik első, nagy példája is A rakparton.

Kép A rakparton (On The Waterfront) című film forgatásáról

Kazan színészei pedig ismét megmutatták, hogy érdemes a privát élményekre építő „method acting” mágiájában hinni. A fiatal Brandót övező tömeghisztéria természetesen A rakparton idejére érte el tetőpontját, nem is véletlenül: Terry bőrében a latinos profilú vezérszínész egyszerre kegyes és léha, brutális és mélyérzésű, szánandó és primitív. Tépelődése a legapróbb gesztusokig őszintén megszenvedett – még akkor is, ha maga Brando „színészbiztos szerepként” jellemezte e munkáját, elvitatva magától a dicsőséget, és az eredményes hatáskeltést a jól megírt dialógusok számlájára írva. A film a fiatal Eva Marie Saintnek is jutalomjátékot biztosított, aki bájával és természetességével azonnal beragyogja a vásznat, Karl Malden pedig rögtön összenő a humánus Barry atya karakterével, aki bábszerepe ellenére is erőteljes személyiség. Rod Steiger megfélemlített ügyvédként, Lee J. Cobb – a Group Theatre oszlopos tagja – pedig agresszív bűncézárként brillírozik.

Kép A rakparton (On The Waterfront) című film forgatásáról (2)

A későbbiekben számos mozi (Tail Gunner Joe, Feketelistán, Egy elhibázott élet, A salemi boszorkányok, Good Night, and Good Luck.) regélt még a korszak Janus-arcú politikájáról, de – a szorosan is olvasható metaforadarabok között – aligha akad olyan, amely mérhető lenne a Délidő és A rakparton mércéjével. Míg Zinnemann westernje a revizionista műfajfilm első csíráit hintette el, addig Kazan bűndrámája aktuálpolitikai látleletként és általános érvényű tanmeseként egyaránt halhatatlanná vált. Ez pedig csak a legnagyobb moziknak sikerül.


1 McCarthy hírhedt bizottsága, lásd még a hollywoodi feketelistát.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

A rakparton (On the Waterfront)

A rakparton (On the Waterfront)

Amerikai filmdráma, 1954. Rendező: Elia Kazan. Szereplők: Marlon Brando, Karl Malden, Lee J. Cobb, Rod Steiger.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    9 · 7 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film