„Japán válasza David Lynchre, Sam Raimire és David Cronenbergre” – ünnepelték a 80-as évek végének egyik legfontosabb ázsiai moziját, a Tetsuo – A vasembert. Fenti rendezőkkel ellentétben a Tetsuo kreátora, a máig alulértékelt Shinya Tsukamoto azóta sem kényelmesedett el: 17 évvel a Tetsuo 2: Testkalapács után világra szabadította a Tetsuo: The Bullet Man címre keresztelt harmadik részt.
Az 1989-es Tetsuo – A vasember vitán felül a költségvetés nélküli, független l'art pour l'art filmkészítés egyik csúcsteljesítménye. Tsukamoto egyszemélyes hadseregként, ósdi stop-motion technikát használva hívta életre e 67 perces, fekete-fehér mozit, amelyben formailag avantgárdot és sci-fi-horrort, tartalmilag húst és fémet fuzionált, az eredményt pedig szuperlatívuszok sokasága helyett inkább leírhatatlannak nevezném. A film hamar „eltépte láncait”, világszerte aratott a filmfesztiválokon, kultrendezővé tette ifjú kreátorát, kirángatta tetszhalott állapotából a japán mozit és számos filmest ihletett meg, Darren Aronofsky például Tsukamoto filmjeinek hatására lett rendező.
Az 1992-es folytatást, a Tetsuo 2: Testkalapácsot sokan marasztalják el nagyobb költségvetésű, kommerszebb (de azért napjaink kommerszéhez képest még mindig ultraalacsony büdzséjű) remake-ként, pedig e film is bezsebelt pár fontos díjat, tovább öregbítve szülőatyja nevét. Tsukamoto ezúttal a szürrealizmusból még inkább a cyberpunk felé orientálódott (a Mátrix alkotói is sokat köszönhetnek neki), de filmje mindenképpen méltó továbbgondolása az eredetinek. A rendező a továbbiakban az undergroundból egyre inkább a mainstream filmezés felé fordult, bérmunkái és szerzői víziói viszont egy balesettől (Hiroku, a goblin) eltekintve egyaránt kiválóak. Időközben rendszeresen győzködték amerikai producerek, hogy rendezzen nekik egy újabb folytatást, Quentin Tarantino például sokért nem adta volna, ha közösen kerekíthetik trilógiává a Tetsuo-sagát. Mivel alkotói szabadságából nem volt hajlandó leadni, Tsukamoto végül minimális pénzből, angol nyelven, de Tokióban készítette el a filmet, húzónévnek pedig az utolsó pillanatban szállt be egy külön a film számára írt darabbal a rendezőért szintén rajongó Trent Reznor industrial-bandája, a Nine Inch Nails.
Ahogy a Tetsuo 2: Testkalapács sem követte kronologikusan a Tetsuo – A vasembert, a harmadik rész sem Tokió rozsda-romjain játszódik, Tsukamoto ezen installációja is ignorálja a korábbi opusokat, sőt azokéra hajazó története alapján akár nemzetközi piacra szánt remake-nek is tekinthető. Ismét Tokióban járunk, hősünk egy fiatal amerikai férfi, akinek gyermekét szándékosan elüti egy titokzatos autós (ahogy a korábbi Tetsuo-filmekben, az antagonistát ezúttal is a rendező játssza). Felesége bosszúra biztatja, a gázoló pedig kísérteni kezdi gyászoló hősünket, aki a csőstül jövő borzalmaktól egyre dühösebb lesz, és legnagyobb döbbenetére ezzel egyenes arányban alakul át két lábon járó fémfegyverré.
Sztorija alapján a film az első rész szimpla újrahasznosításnak tűnik, de a Tetsuo-mozik sosem a történetükkel hengereltek (noha számos metaforikus értelmezést szültek), Tsukamoto sokkal inkább látvánnyal és hanggal alkotott maradandót. A két korábbi rész vizuális világát felülmúlni ugyan lehetetlen küldetés, de a Tetsuo: The Bullet Man képisége ezzel együtt is csalódás: a nyitó darab csiszolatlan roncsfilmes stílusát Tsukamoto plasztikus-digitális látványvilágra cserélte, ezzel viszont éppen gyenge pontjait világította meg. A hanggal ellenkező a helyzet: Tsukamoto állandó zeneszerzője, Chu Ishikawa munkája a maga nemes egyszerűségében tökéletesen festi alá a látnivalókat, ezzel az elemi erejű zenével együtt a film legjobb pillanatai az első Tetsuo intenzitását idézik, és ezért már megérte a fáradozás az alkotók részéről.
Noha nyilvánvaló fogyatékosságai miatt többnyire elmarasztaló véleményeket kapott, és valóban nem ér fel a két korábbi opushoz vagy Tsukamoto sikerültebb filmjeihez, a Tetsuo: The Bullet Man annyit bőven örökölt elődei tébolyából, hogy csökkentett módban futva is simán lekörözze kortárs versenytársainak oroszlánrészét. Mivel a korábbi részekhez hasonlóan e film is egy nagy befogadói nyitottságot igénylő, de az intellektuális kihívásra és extremitásra egyszerre vágyó nézőt mindenért kárpótló „midnight movie”, mainstream-ízlésűeknek nem tudom szívből ajánlani. Viszont aki szokatlan és ütős filmélményre vágyik, azon belül is valami „új húsra”, az napjaink kínálatból aligha választhat jobbat. Aki tenne egy próbát a filmmel, annak hadd továbbítsam Tsukamoto tanácsát: a Tetsuo: The Bullet Mant csak és kizárólag maximális hangerővel szabad elindítani!
