Balszerencséktől mentesen, immáron tizenharmadszor hajózott ki a versenyfesztivállá előlépett Titanic, fedélzetén ötven bemutatóval, kilenc versenyfilmmel és egy háromtagú nemzetközi zsűrivel. A rengeteg film tengerében mi magunk is elmerültünk: most csak a jobbakról essék szó.
A ritka és különleges filmtájakra nyitott filmfesztivál perspektívája idén még tovább szélesedett: a Világkörüli út szekcióban a világ minden tájáról (Kínától kezdve Üzbegisztánon át egészen a Fülöp-szigetekig) érkezett filmek kaptak helyet, valamint külön blokkot szenteltek a tengerentúli függetlenfilmeknek Amerika felfedezése címmel, míg az egészen rendhagyó munkák a Felnőttmesékben horgonyoztak le.
Éden, keletre
A Világkörüli út szekcióban kötött ki a japán Nakagawa Yosuke Csillagos délidő (Mahiro no hoshizora) című filmje, melynek lassan hömpölygő, csendesen építkező története egy bérgyilkos fiú szerelmi kalandjait meséli el. A rendező egészen visszafogottan mutatja be a két (három) fiatal között éppen csak kibontakozó érzelemeket. Kim Ki-duk tizenkettedik filmje, Az íj (Hwal) (sajnos) kísértetiesen hasonlít a koreai rendező Tavasz, nyár, ősz, tél és tavasz című munkájára: szintén a nagyvilágtól elzárt közegben játszódó intim fejlődéstörténet, csak ezúttal leányt nevel az idős férfi a tenger kellős közepén, ám a nagyvilág és a szerelem csábítása itt sem kerülheti el őket. Mozaiknarratíva és öt nézőpont tesz izgalmassá egy fordulatokban és humorban is gazdag vígjátékot: Uchido Kenji filmje, a Közeli idegenek (Unmei janai hito) egy mélabús szerelmesről, egy pragmatista magánnyomozóról, egy jakuzafőnökről, és két nőről szól. A szálak összefonódnak, és a japán lakópark magánya nem várt izgalmakkal lepi meg a gyanútlan nézőt.
Az Amerika felfedezése szekcióban kapott helyet Tommy Lee Jones Arany Pálmákat besöprő munkája, Melquiades Estrada három temetése (The Three Burials of Melquiades Estrada). A western műfaját felelevenítő filmben a címszereplő Melquaides Estradát temeti háromszor a rendezői szék mellett a főszerepben is jeleskedő Tommy Lee Jones. A közönség visszajelzései nyomán az összművészeti performer Miranda July Te meg én és minden ismerősünk (Me And You And Everyone We Know) című keserédes vígjátéka érdemelte ki a közönségdíjat. Nem véletlenül: a főszerepben is remeklő July filmjében nagy szerepet kap ugyan a kortárs művészet és a digitális kultúra, súlyos mondanivaló és közhelyek puffogtatása helyett azonban finom metaforákat, üdítően eredeti ötleteket és kisimult jeleneteket kapunk.
Képtelen képek
A fesztivál egyik legerősebb szekciója a Felnőttmesék nevet kapta a Titanic legénységének keresztségében. A sokszínű programban az új-zélandi Grimm-feldolgozástól kezdve (Fafej / Woodenhead), japán bábanimáció (A holtak könyve / Shisha no sho) és az amerikai stoptrükk (Vértea és vörös madzag / Blood Tea and Red String) is helyet kapott. Ez utóbbiban különleges lények teremtenek maguknak egy csodálatosan szép babát, majd beleszeretnek, és nem akarják a három egérnek adni. Vontatott mesét láthatunk, csodálatos technikai eszköztárral, igazi hand-made realizmussal. A Quay-fivérek első élőszereplős filmje, a Földrengések zongorahangolója (The Piano Tuners of Earthquakes) teljesen szokatlan filmélményt nyújtott lenyűgözött nézőinek: kidolgozásmódja a zene, a képző-, a báb- és a filmművészet magasfokát csillantotta meg. Azonban még a fesztiválon is vendégeskedő rendezőpáros sem tudott válaszolni a film álomszerű és földöntúli története által felvetett kérdésekre, így sajnos a káosz a közönségtalálkozó után sem csökkent. Az animáció, a mangarajzolás mint a kultúra, a hagyomány és a család megőrzésének médiuma jelenik meg A tea íze (Cha no aji) című japán filmben, amelyet a Kill Bill animejeleneteiért felelős Katsuhito Ishii jegyez: a népes család álmait (a káeurópai hagyományokkal ellentétben) nem győzheti le a realitás.
Bizarr bosszúk
A bosszú motívuma köré építkező történetek kedvelt témái voltak a Titanicnak, többeknek is akadt valami megtorolni valója. Lexi Alexander Huligánok című filmjében megjelenő jóvágású fiút egyre inkább magába szívja az erőszak, a körülötte lévőket a bosszú hajtja: megtorolni az ellenfél futballcsapatának szurkolóin a sérelmeket. Az angolok legitimált, sporttá és életstílussá avatott bosszúja a futballmeccseket követő szurkolói csoportok viszálykodása izgalmasan elbeszélve, szakkomentátorok és visszajátszás nélkül. A fesztivál versenyfilmje volt Nicolas Winding Refn trilógiájának befejező epizódja, az Elátkozott város III. (I’m the Angel of Death: Pusher III.) amelyben az előző részekben megismert véreskezű Milo kezéből csúszik ki saját sorsának irányítása. A lezárás tehát tematikusan illeszkedik elődeinek sorába, és az előző két epizódban megismert stíluseszközök sem vesztek el: a nyers, sötét képek, a fürge kézikamera és a feszes jelenetek a harmadik részben is jelen vannak. Egy másik trilógia is a végére ért a fesztivál folyamán: Park Chan-wook bosszútrilógiájának befejező darabja, A bosszú asszonya (Sympathy for Lady Vengeance) is tiszteletét tette a fővárosi mozikban. Mr. Vegeance és Oldboy vérengzése után a hideg tekintetű Lady Vegeance-é a terep, hogy módszeresen leszámoljon mindazokkal, akiket balsorsának alakulásáért felelőssé tett.
Nagy merítések
Ráadásként itt volt még a fesztiválon Lars von Trier legújabb munkája: a mester ezúttal forgatókönyvíróként jegyezte a Thomas Vinterberg által rendezett Kedves Wendyt (Dear Wendy), amely továbbhalad ugyan a Dogville és a Manderlay megkezdte parabolisztikus úton, ám az előzőekhez képest az amerikai fegyverimádatot pellengérre állító történet messze a legtöbb filmes eszközt vonultatja fel. Az idei Titanic a neves Dardenne-fivérek filmjeit külön retrospektív szekcióban mutatta be, amelynek különálló csúcspontja a Cannes-ban Arany Pálma Díjat nyerő A gyermek (L’enfant). A magyar nézők talán Mundruczó Kornél filmjeiben találkozhattak hasonlóval: a társadalom peremén lévő fiatal lány gyermeket szül, ám barátja a nagy pénz reményében – és az anya tudta nélkül – eladja a csecsemőt. A döntés elindítja a külvárosi utcák megtéréstörténetét, mindezt ridegen és érzelemmentesen egy kézikamera társaságában.
Végül: az idei Titanic filmfesztivál nyolcezer euró értékű Hullámtörők díját a fesztivál vendégszeretetét is élvező Ilja Krzsanovszkij és első nagyjátékfilmje, a 4 kapta. A Vladjimir Szorokin azonos című regényéből négy éven át készült adaptáció nyitójelenete ráíródott a fesztivállátogatók retinájára, naturális világa egyszerre taszítja és vonzza nézőit, napokkal a filmélmény után sem hagyva nyugodni befogadóit. Ebből a szempontból a 4 méltó első díjasa a fesztiválnak, hiszen sokszínű, összetett, felkavaró, hatásos – amilyennek a Titanicot is szeretjük.
