Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írták: ,

// tudósítás

Felkavaró merülések
13. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál – 2006. március 30–április 9., Budapest

Balszerencséktől mentesen, immáron tizenharmadszor hajózott ki a versenyfesztivállá előlépett Titanic, fedélzetén ötven bemutatóval, kilenc versenyfilmmel és egy háromtagú nemzetközi zsűrivel. A rengeteg film tengerében mi magunk is elmerültünk: most csak a jobbakról essék szó.

A ritka és különleges filmtájakra nyitott filmfesztivál perspektívája idén még tovább szélesedett: a Világkörüli út szekcióban a világ minden tájáról (Kínától kezdve Üzbegisztánon át egészen a Fülöp-szigetekig) érkezett filmek kaptak helyet, valamint külön blokkot szenteltek a tengerentúli függetlenfilmeknek Amerika felfedezése címmel, míg az egészen rendhagyó munkák a Felnőttmesékben horgonyoztak le.

Éden, keletre

A Világkörüli út szekcióban kötött ki a japán Nakagawa Yosuke Csillagos délidő (Mahiro no hoshizora) című filmje, melynek lassan hömpölygő, csendesen építkező története egy bérgyilkos fiú szerelmi kalandjait meséli el. A rendező egészen visszafogottan mutatja be a két (három) fiatal között éppen csak kibontakozó érzelemeket. Kim Ki-duk tizenkettedik filmje, Az íj (Hwal) (sajnos) kísértetiesen hasonlít a koreai rendező Tavasz, nyár, ősz, tél és tavasz című munkájára: szintén a nagyvilágtól elzárt közegben játszódó intim fejlődéstörténet, csak ezúttal leányt nevel az idős férfi a tenger kellős közepén, ám a nagyvilág és a szerelem csábítása itt sem kerülheti el őket. Mozaiknarratíva és öt nézőpont tesz izgalmassá egy fordulatokban és humorban is gazdag vígjátékot: Uchido Kenji filmje, a Közeli idegenek (Unmei janai hito) egy mélabús szerelmesről, egy pragmatista magánnyomozóról, egy jakuzafőnökről, és két nőről szól. A szálak összefonódnak, és a japán lakópark magánya nem várt izgalmakkal lepi meg a gyanútlan nézőt.

Az Amerika felfedezése szekcióban kapott helyet Tommy Lee Jones Arany Pálmákat besöprő munkája, Melquiades Estrada három temetése (The Three Burials of Melquiades Estrada). A western műfaját felelevenítő filmben a címszereplő Melquaides Estradát temeti háromszor a rendezői szék mellett a főszerepben is jeleskedő Tommy Lee Jones. A közönség visszajelzései nyomán az összművészeti performer Miranda July Te meg én és minden ismerősünk (Me And You And Everyone We Know) című keserédes vígjátéka érdemelte ki a közönségdíjat. Nem véletlenül: a főszerepben is remeklő July filmjében nagy szerepet kap ugyan a kortárs művészet és a digitális kultúra, súlyos mondanivaló és közhelyek puffogtatása helyett azonban finom metaforákat, üdítően eredeti ötleteket és kisimult jeleneteket kapunk.

Képtelen képek

A fesztivál egyik legerősebb szekciója a Felnőttmesék nevet kapta a Titanic legénységének keresztségében. A sokszínű programban az új-zélandi Grimm-feldolgozástól kezdve (Fafej / Woodenhead), japán bábanimáció (A holtak könyve / Shisha no sho) és az amerikai stoptrükk (Vértea és vörös madzag / Blood Tea and Red String) is helyet kapott. Ez utóbbiban különleges lények teremtenek maguknak egy csodálatosan szép babát, majd beleszeretnek, és nem akarják a három egérnek adni. Vontatott mesét láthatunk, csodálatos technikai eszköztárral, igazi hand-made realizmussal. A Quay-fivérek első élőszereplős filmje, a Földrengések zongorahangolója (The Piano Tuners of Earthquakes) teljesen szokatlan filmélményt nyújtott lenyűgözött nézőinek: kidolgozásmódja a zene, a képző-, a báb- és a filmművészet magasfokát csillantotta meg. Azonban még a fesztiválon is vendégeskedő rendezőpáros sem tudott válaszolni a film álomszerű és földöntúli története által felvetett kérdésekre, így sajnos a káosz a közönségtalálkozó után sem csökkent. Az animáció, a mangarajzolás mint a kultúra, a hagyomány és a család megőrzésének médiuma jelenik meg A tea íze (Cha no aji) című japán filmben, amelyet a Kill Bill animejeleneteiért felelős Katsuhito Ishii jegyez: a népes család álmait (a káeurópai hagyományokkal ellentétben) nem győzheti le a realitás.

Bizarr bosszúk

A bosszú motívuma köré építkező történetek kedvelt témái voltak a Titanicnak, többeknek is akadt valami megtorolni valója. Lexi Alexander Huligánok című filmjében megjelenő jóvágású fiút egyre inkább magába szívja az erőszak, a körülötte lévőket a bosszú hajtja: megtorolni az ellenfél futballcsapatának szurkolóin a sérelmeket. Az angolok legitimált, sporttá és életstílussá avatott bosszúja a futballmeccseket követő szurkolói csoportok viszálykodása izgalmasan elbeszélve, szakkomentátorok és visszajátszás nélkül. A fesztivál versenyfilmje volt Nicolas Winding Refn trilógiájának befejező epizódja, az Elátkozott város III. (I’m the Angel of Death: Pusher III.) amelyben az előző részekben megismert véreskezű Milo kezéből csúszik ki saját sorsának irányítása. A lezárás tehát tematikusan illeszkedik elődeinek sorába, és az előző két epizódban megismert stíluseszközök sem vesztek el: a nyers, sötét képek, a fürge kézikamera és a feszes jelenetek a harmadik részben is jelen vannak. Egy másik trilógia is a végére ért a fesztivál folyamán: Park Chan-wook bosszútrilógiájának befejező darabja, A bosszú asszonya (Sympathy for Lady Vengeance) is tiszteletét tette a fővárosi mozikban. Mr. Vegeance és Oldboy vérengzése után a hideg tekintetű Lady Vegeance-é a terep, hogy módszeresen leszámoljon mindazokkal, akiket balsorsának alakulásáért felelőssé tett.

Nagy merítések

Ráadásként itt volt még a fesztiválon Lars von Trier legújabb munkája: a mester ezúttal forgatókönyvíróként jegyezte a Thomas Vinterberg által rendezett Kedves Wendyt (Dear Wendy), amely továbbhalad ugyan a Dogville és a Manderlay megkezdte parabolisztikus úton, ám az előzőekhez képest az amerikai fegyverimádatot pellengérre állító történet messze a legtöbb filmes eszközt vonultatja fel. Az idei Titanic a neves Dardenne-fivérek filmjeit külön retrospektív szekcióban mutatta be, amelynek különálló csúcspontja a Cannes-ban Arany Pálma Díjat nyerő A gyermek (L’enfant). A magyar nézők talán Mundruczó Kornél filmjeiben találkozhattak hasonlóval: a társadalom peremén lévő fiatal lány gyermeket szül, ám barátja a nagy pénz reményében – és az anya tudta nélkül – eladja a csecsemőt. A döntés elindítja a külvárosi utcák megtéréstörténetét, mindezt ridegen és érzelemmentesen egy kézikamera társaságában.

Thomas Vinterberg: Dear Wendy / Kedves Wendy

Végül: az idei Titanic filmfesztivál nyolcezer euró értékű Hullámtörők díját a fesztivál vendégszeretetét is élvező Ilja Krzsanovszkij és első nagyjátékfilmje, a 4 kapta. A Vladjimir Szorokin azonos című regényéből négy éven át készült adaptáció nyitójelenete ráíródott a fesztivállátogatók retinájára, naturális világa egyszerre taszítja és vonzza nézőit, napokkal a filmélmény után sem hagyva nyugodni befogadóit. Ebből a szempontból a 4 méltó első díjasa a fesztiválnak, hiszen sokszínű, összetett, felkavaró, hatásos – amilyennek a Titanicot is szeretjük.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó filmek

Kedves Wendy (Dear Wendy)

Kedves Wendy (Dear Wendy) – dán–francia–német–brit filmdráma, 2005. Rendező: Thomas Vinterberg.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

A gyermek (L'enfant)

A gyermek (L'enfant) – belga–francia bűnügyi, filmdráma, romantikus, 2005. Rendező: Jean-Pierre Dardenne, Luc Dardenne.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Te meg én és minden ismerősünk (Me And You And Everyone We Know)

Te meg én és minden ismerősünk (Me And You And Everyone We Know) – amerikai–brit filmdráma, vígjáték, 2005. Rendező: Miranda July.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    6/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

Budapest, Magyarország

Kapcsolódó cikkek

Száraz kultúrcsemege - 18. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál (Budapest, 2011. április 8–16.)

Száraz kultúrcsemege – 18. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál (Budapest, 2011. április 8–16.)

Idén április 8. és 16. között zajlott a budapesti Titanic Nemzetközi Filmfesztivál 18. kiadása. Felnőtté válásának folyamata – amint azt a sajtóból megtudhattuk – bonyolult procedúrának mutatkozott, olyannyira, hogy egy hivatalos programfüzettel sem volt képes megajándékozni a fővárosban szétszórt nézőközönségét.

Hírek

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Húsz alkotás lesz látható a Külhoni Magyar Filmek Napján május 22-én, kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban....  

20 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea