Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Virginás Andrea

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tanulmány

Plakátmagány
A filmplakát retorikájáról

A Pilinszky János négysorosából idézett címbe ezúttal – önkényesen – beillesztem a magam toldalékát, mégpedig oly módon, hogy azt jelentse: a plakátnak a magánya. A film érzékletes, izgő-mozgó világához képest a plakátok egyedül is vannak, mozdulatlanok is, mégis hatalmas terhet kell laptestükkel cipelniük – a teljes film súlya nehezedik rájuk. Ismertetés, figyelemfelkeltés és jóindulatú reklám lenne a feladatuk, ám oly módon, hogy ebből maguknak majd semmit sem tarthatnak meg. Mielőtt a szánalomtól el is pityerednék, hadd szögezzem le: film és az őrá vonatkozó plakát között több szinten is determinált, s épp ezért gyönyörűségesen komplex (lehetne) a kapcsolat.

Ha a plakát a film rövidítése, akkor egy darabka a filmből, s ily módon a két reprezentációs forma közötti viszonyt a szinekdoché alakzatával írhatjuk le. Erről azt is szokás állítani, hogy az érintkezés elvén alapul, tehát a jelölő: a plakát és a jelölt: a film valahol a végtelenben akár találkozhatna is, s a tündérmesét továbbszőve a plakát visszakúszhatna megérdemelt helyére a filmbe(n). Csacskának tűnő gondolatmenet, mégis, sok esetben, ehhez hasonló járhat a tervezők (és a megrendelők) fejében a plakátok készítésekor. Ugyanakkor helyettesíteni nem csak metonimikusan lehetséges, hisz a metaforák útja is nyitva áll, s itt is követhető az ikonikus (hasonlóságon alapuló) irány, valamint a kevésbé egyértelmű (film/plakát) megfelelésre törekvő, s ezért szimbolikusnak nevezhető „rövidítés” módszere.

Mit mutat e téren a rejtélyt középpontba állító, a huszadik század második felében készült néhány film állóképes rövidítése? Az alábbiakban erről lesz szó.

Szinekdoché, némi szimbólummal keverve

Az 1941-es A máltai sólyom (r. John Huston) egyik korabeli plakátján például a következő elemek láthatóak: a háttérben, a felső szegmensben a nyomozó, Sam Spade profilja, amerikai plánban, amelyhez bájos motiválatlanságban a femme fatale vörös ruhás figurája simul. Ők ketten foglalják le a kép jobbját, míg a bal képmezőben a műfaj plakátjain szinte kötelezően előírt pisztoly árválkodik, elválasztva egymástól a két főszereplő nevét és az alkotás címét. Apró kis trouvaille-ként a két emberi alakból hiányzó rész – á la Escher – a nevezetes sólymot formázza, fehér alapon. A grafikai kialakítás egyrészt – a filmet tekintve referensnek – a végletekig realista (Bogart, Astor, a sólyom és a pisztoly is a megszólalásig hasonlít), másrészt képregényszerűen elnagyolt, s így a hiányzó hátteret és a kötőelemeket ezekből a konvenciókból vélhetjük behelyettesítőnek.

Húsz éven belül már nem partiképes az ilyesfajta lazaság, bizonyság rá Alfred Hitchcock 1962-es Psycho-jának a netről könnyedén letölthető néhány variánsa. Az egyiken a filmből kivágott, attól ideig-óráig elválasztott darabkák identitásukban megegyeznek ugyan A máltai sólyom esetében látott elemekkel – főszereplő férfi markáns arcéle, főszereplő hölgy (és ezúttal: mellékszereplő férfi) ledér öltözékben –, ám nyoma sincs a háttérmentes lebegésnek. Ezen a Psycho-plakáton a jobb oldali negyed filmszalaghoz hasonlóan hozza a stáblistát, a bal oldali háromnegyed viszont több szinten is rájátszik a film alapmozzanatát képező „hasadás/hasadtság”-ra. A Marion Crane-t alakító Janet Leigh híres melltartós fotója a világoskék alapszín hátterében ékelődik be a két férfi alakját tartalmazó fekete mezőbe, és a felület megszakítottsága mint motívum ismétlődik a film sárga címében, ahol a betűk átlósan (és némelyikük függőlegesen is) repedezettek.

Négy évvel később – és jóval kevesebb idegborzoló fordulatra alapozva – készült el Michelangelo Antonioni Nagyítása; közismert plakátja hasonló módon metszi ki a főszereplő alakját a filmből, csakhogy Thomas kezében itt (mestersége címere jeléül) fotógép van, és fényképezés közben láthatjuk, nem üldözőként, mint Spade-et (vagy később Deckardot). A filmhez való ikonikus hasonlóság megteremtésén túlmenően ezen a Blow Up-plakáton több elem is szimbolikusnak tekinthető, azaz a puszta információközlés mellett inkább azt a célt szolgálják, hogy a plakátot szemlélő potenciális néző ráérezzen a film hangulatára. A fényképész nem egyedül, hanem modellje társaságában van – aki ezúttal nem egyezik meg a főszereplő hölggyel – és a film egyik legemlékezetesebb jelenetét idézik, a dinamikus, pörgő divatfotós szessziót. A néző felé nyúló, hátulról és felülről látott női test és a fölé hajló fotós alakja képezi az egyetlen mozzanatot (a cím és a stáblistás elemek mellett), amely kiemelkedik a plakát vörösen domináns hátteréből. Az aszimmetrikus kompozíció következtében a kétalakos „szobrot” a film fehérbetűs címe egyensúlyozza a másik térfélen, s ezzel a humán alakok és az absztrakt betűk közé – legalábbis e plakát erejéig – egyenlőségjelet tehetünk.

Az évtizedek és a vizuális divatok ciklikusságát sokhelyütt bizonyították már; álljon itt illusztrációul, újabb húsz évnyi ugrást követően, az 1982-es Szárnyas fejvadász (r. Ridley Scott) egyik letölthető verziója. Fejvadász – profilból, pisztollyal –, Rachel, a szédítő android – cigarettafüstben és csábos ruhában. Kísérteties ikonográfia, két paragrafussal fentebb ugyanezt láttuk, bár tény, hogy ott fehér volt a háttér, itt meg fekete, ez esetben meg egyéb szereplők is felsorakoznak a lap alján. A képregényes grafikai stílus visszatért, a film hangulatának érzékeltetése közel sem olyan kidolgozott, mint a Psycho- vagy a Blow Up-plakát esetében, hacsak a fekete-világos felületek ellentétét nem tekintjük a neonoir táviratos (és semmitmondó) rövidítésének.

A plakát: metafora

Az 1964-es, Michael Powell rendezte Peeping Tom három, általam konzultált plakátvariánsa egy erőteljes, metaforikus centrális elem köré szerveződik: a (kulcslyukon) beleső, (lila háttérből) sárgával kiemelt szem vertigójáról van szó. Azért metaforikusabb, mint például A máltai sólyom nyomozóprofilja és pisztolya, mert ebben a formában és képkivágásban nem egykönnyen kereshető vissza a film(b)en, bár kétségtelenül kitűnően összegzi mind a film címében, mind a dramaturgiájában kulcsszerephez jutó leskelődés gesztusát. Az egyik változatban ez a vizuális elem borítja a plakát teljes felületét, egy másik plakáton a szem egy lesz a filmből szó szerint idézett szereplői kontúrok/alakok közül. A harmadik Peeping Tom-plakáton a lyukon kileső szem egyértelműen a címszereplő alakjához társul, bár a plakát nézője és Tom figurája közé filterként iktatódik be a kis kézikamera és keresője is.

A főszereplők megmutatásának dzsungelében rekedt plakátok közt üdítően hat a fenti megoldás, akárcsak a fél évszázaddal későbbi – a nézést, leskelődést szintén alapvető moz-zanatként inkorporáló – film, a David Lynch rendezte Mullholland Drive egyik plakátvariánsán alkalmazott megoldás. A mainstream változathoz képest – amely a rémületet, megilletődöttséget átélő, enyhén alulról láttatott két főszereplő nagyközelijére testálja a film rövidítésének feladatát – ez a ritkábban mutatott plakát szó szerinti (s így metonimikus) idézet a filmből. Ám rajta a madártávlatból fényképezett Los Angeles éjszakai fényei húzódnak, a filmcímül szolgáló utcanévtáblával a plakát tetején, s ily módon e plakát esetében a metonímia és metafora érintkezésének szép példájára lelhetünk. Hisz hely ez a filmből, ugyanakkor utalás a rejtélyes hangulatra is, sőt, a film ismeretében az is megkockáztatható, hogy ez a plakát plasztikusabban beszél a létformává növő Mullholland Drive-ról, mint a főhősnők – kissé elnagyolt – kiemelése.

Látható, hogy a film címének az alkotás működésében, befogadásában játszott centrális szerepét a plakátok hangsúlyosan jelzik, s ez arra is rávilágít, hogy mennyire lényeges eleme a cím bármely film tapasztalatának. Ezt a tényállást tudatosítják maximálisan azok a plakáttípusok, amelyek annyira elszakadnak a filmtől, hogy figuratívan avagy grafikusan sem idéznek semmit annak tartalmából, plakátvoltuk kimerül a cím felmutatásában. Jó példája ennek az 1998-as Fight Club (r. David Fincher) egyik változata, amelyen a piros, átlósan (capslockkal) írt címen kívül nehezen találunk további jelentésgeneráló elemet. A háttér barna csomagolópapírt mintázó „anyaga” és a plakátot dobozszerűen átkötő konyhai spárga vonala azonban képesek arra, hogy – ebben a szemiotikailag lecsupaszított környezetben is – atmoszférát teremtsenek, és utaljanak a (filmet/regényt) ismerők olyan tudásanyagára, mint: szappan, otthoni napalmgyár, fogyasztás – nesze neked.

A film-plakát viszony tehát gyakorta leszűkül a főszereplők és a sztárok megmutatásá-ra, és viszonylag ritkábbak azok a változatok, amikor non-figuratív, metaforikus avagy szimbolikus elemek jutnak ahhoz a szerephez, hogy a mindennapi élet kontextusában a filmekre emlékeztessenek. Épp ezért, utolsóként, egy olyan plakátot idéznék fel, amely pont ebből a szembenállásból meríti „erejét”: a 2004-es Wong Kar Wai-rendezés, a 2046 plakátjáról van szó. A narancsba áthajló vörös és a hideg zöld/türkiz árnyalatait hozó képen a filmből látunk kockákat, javarészt a főfigurák jellemző pozíciói, találkozásai köszönnek vissza. Ám a kockák nem szorítkoznak a film idézésére, hanem önálló játékba kezdenek: a tizenkét apró kép változó mérete és ritmikus, szalaggá rendeződése a film érzetét kelti, különösen, hogy a teljes felületet lefedik. Ugyanakkor a testekből, alakokból kirajzolódó formák – pontosan az ismétlődés és a valószerűtlen színvilág hatására – elvont mintázattá alakulnak, talán olyan absztrakt jelentéssé, mint amilyent a 2046 cím sugallhat.

A vizsgált kommunikációs forma invitáló, felhívó jellegét talán mégis az a plakátfajta erősítheti fel leginkább, amelyből, sajnos, keveset láthatunk. A Psycho egyik változata példa erre: Alfred Hitchcock maga foglalja el a képmezőt, és órájára mutatva húzza alá az írott szöveg jelentését, mely szerint ezt a filmet tényleg az elejétől kell látni. Szóval, a plakát a magány ellen is orvosság lehet, ha vesszük a jelzést.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó filmek

A máltai sólyom (The Maltese Falcon)

A máltai sólyom (The Maltese Falcon) – amerikai film noir, bűnügyi, 1941. Rendező: John Huston.

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    9/10 · 7 értékelés
  • Szerinted?

Nagyítás (Blowup)

Nagyítás (Blowup) – brit–olasz–amerikai thriller, 1966. Rendező: Michelangelo Antonioni.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Szárnyas fejvadász (Blade Runner)

Szárnyas fejvadász (Blade Runner) – amerikai sci-fi, 1982. Rendező: Ridley Scott.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    9/10 · 42 értékelés
  • Szerinted?

Kamerales (Peeping Tom)

Kamerales (Peeping Tom) – brit bűnügyi, filmdráma, horror, thriller, 1960. Rendező: Michael Powell.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Mulholland Drive – A sötétség útja (Mulholland Dr.)

Mulholland Drive – A sötétség útja (Mulholland Dr.) – francia–amerikai filmdráma, romantikus, thriller, 2001. Rendező: David Lynch.

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    9/10 · 16 értékelés
  • Szerinted?

Harcosok klubja (Fight Club)

Harcosok klubja (Fight Club) – amerikai–német akciófilm, filmdráma, thriller, 1999. Rendező: David Fincher.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    9/10 · 44 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A reklám plakátja vagy a plakát reklámja? - A filmplakát mint reklámhordozó

A reklám plakátja vagy a plakát reklámja? – A filmplakát mint reklámhordozó

Napjainkban egyre több vizuális ingernek vagyunk kitéve, bárhol legyünk is. Úton-útfélen színes reklámokkal, plakátokkal találkozunk, gyakran meg sem különböztetve őket. De vajon lényegüket tekintve van-e egyáltalán különbség köztük?

Kapcsolódó hírek

Feltűnően unalmas az Oscar-gála plakátja?

Feltűnően unalmas az Oscar-gála plakátja?

A filmek marketingkampányának szokásos menetét követő Oscar-gála szervezői néhány órája tették közzé a 2012-es plakátot.

5 hónapja

Hírek

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Húsz alkotás lesz látható a Külhoni Magyar Filmek Napján május 22-én, kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban....  

20 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea