A fiatal európai film linzi fesztiváljának plakátján hagyományosan egy fiú vagy lány (fél) arca látható. Átható tekintetében határozottság, nyíltság, kíváncsiság tükröződik. Ez az imázs találóan jeleníti meg a Crossing Europe poétikáját: bátran, szentimentalizmus nélkül szembenézni Európa jelen állapotával, közös gondjainkkal, önmagunkkal. A célkitűzés, amely a szervezők részéről is komoly merészséget igényel, a jelek szerint egyre nagyobb visszhangra lel: a hivatalos nézőszám idén több mint egyötödével nőtt. Igaz, a rendezvény egyelőre főleg a programját és a szervezés színvonalát tekintve nemzetközi; a nézők többsége a régióból, illetve Ausztriából érkezik.
Három éves a Crossing Europe. Három éve vannak nézői, akik kiváltják a – helyi viszonyok között – tíz kapucsínó árával egyenértékű ifjúsági, illetve a valamivel drágább teljes árú fesztiválbérletet azért, hogy egy héten át olyan játék- és dokumentumfilmeket nézhessenek, amelyekben aktuális emberi és társadalmi problémák kerülnek terítékre. Szegénység, korrupció, erőszak, kallódó fiatalok, rossz higiénés körülmények… – mindez Európában. A fesztivál harmadik napjára garantált a depresszió, ám a végsőkig kitartóknak a tisztánlátás (a tisztábban látás) a jutalma.
Idén a versenyprogram – az én olvasatomban – a nők helyzetére koncentrált. Azért írom, hogy az én olvasatomban, mert kimondatlan, ám elég szembeötlő tendenciáról van szó. A beválogatott filmek többsége a női szerepeket vizsgálja, illetve kimondottan egy-egy nő lelki fejlődését állítja a középpontjába, míg három alkotás már a címével is a női főszereplőre utal (Gisela, Lucy, Molly’s Way).
Kiemelésre érdemes a mezőnyből a divatosan minimalista, zenei aláfestést nélkülöző, és a szavakkal is csínján bánó Guernsey (r: Nanouk Leopold). Főhőse, a boldog házasságban élő Anna egyik hivatalos útján halva találja kolléganőjét a zuhanyzóban. A mindig derűs kolléganő önkezűleg vetett véget látszólag harmonikus életének. Annát önvizsgálatra készteti a tragédia: vajon az ő boldogsága is csak illúzió? Az ő férje megérezné, ha neki gondjai lennének? Anna egyre több kétkedéssel, egyre távolabbról figyeli saját életét, s közben egyre nehezebben ért szót sze-retteivel.
A Pavee Lackeen (r: Perry Ogden) főszereplője a tízéves Winnie, aki anyjával és testvéreivel egy lakókocsiban él valahol Dublin külvárosában. A csonka család az „utazó emberek” kisebbségéhez tartozik, akik hasonló megítéléssel és hasonló problémákkal küzdenek az ír társadalomban, mint a romák az európai kontinensen. Az eredeti szereplők által mesterien megelevenített történet, amelyben az önkormányzat egy ügyes csellel szabadul meg a családdal szembeni minden felelősségétől, előrevetíti Winnie kilátástalan jövőjét.
A fesztivál fődíját elnyert Gisela (r: Isabelle Stever) fiatal címszereplője pénztáros egy bevásárlóközpontban, odahaza, a panelban pedig rendes anyuka. Életéből mégis hiányzik valami, ezért feleleveníti a kapcsolatot korábbi haverjaival, a napjait céltalanul tengető Paullal és Georggal. Gisela nem csinos, nem is divatos, valami mégis vonzóvá teszi őt a két srác szemében. Talán az, hogy kézben tartja az életét. Látszólag, hiszen ő is inkább csak sodródik. Amilyen természetességgel adja át magát Paul iránti vonzalmának, olyan könnyen dönt végül indulatos, de engesztelhető férje mellett. A film azt sugallja, hogy nagy drámák az életben nincsenek, ahogy fejlődés sincs: végül mindenki az marad, aki volt. A romantika pedig maszlag. „Egyáltalán miért járnak az emberek kávézóba, amikor itt minden a sokszorosába kerül?” – kérdezi Paul Giselát, aki duzzogva, de nagyon is pontosan válaszol: „Mert más, mint otthon.” Ennyit az alternatívákról, életünk kihagyhatatlan lehetőségeiről. Habár a film művészi színvonala vitatható, nem meglepő, hogy a Crossing Europe-on díjat nyert: nyers, nem keresi az egzotikumot, és távol a reklámok vagy az érzelmes-képtelen – hollywoodi vagy éppen almódovari – fikciók káprázatos, lüktető világától.
