Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Buglya Zsófia

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

Egymásra nézve
Crossing Europe, Linz, 2006. április 25–30.

A fiatal európai film linzi fesztiváljának plakátján hagyományosan egy fiú vagy lány (fél) arca látható. Átható tekintetében határozottság, nyíltság, kíváncsiság tükröződik. Ez az imázs találóan jeleníti meg a Crossing Europe poétikáját: bátran, szentimentalizmus nélkül szembenézni Európa jelen állapotával, közös gondjainkkal, önmagunkkal. A célkitűzés, amely a szervezők részéről is komoly merészséget igényel, a jelek szerint egyre nagyobb visszhangra lel: a hivatalos nézőszám idén több mint egyötödével nőtt. Igaz, a rendezvény egyelőre főleg a programját és a szervezés színvonalát tekintve nemzetközi; a nézők többsége a régióból, illetve Ausztriából érkezik.

Három éves a Crossing Europe. Három éve vannak nézői, akik kiváltják a – helyi viszonyok között – tíz kapucsínó árával egyenértékű ifjúsági, illetve a valamivel drágább teljes árú fesztiválbérletet azért, hogy egy héten át olyan játék- és dokumentumfilmeket nézhessenek, amelyekben aktuális emberi és társadalmi problémák kerülnek terítékre. Szegénység, korrupció, erőszak, kallódó fiatalok, rossz higiénés körülmények… – mindez Európában. A fesztivál harmadik napjára garantált a depresszió, ám a végsőkig kitartóknak a tisztánlátás (a tisztábban látás) a jutalma.

Idén a versenyprogram – az én olvasatomban – a nők helyzetére koncentrált. Azért írom, hogy az én olvasatomban, mert kimondatlan, ám elég szembeötlő tendenciáról van szó. A beválogatott filmek többsége a női szerepeket vizsgálja, illetve kimondottan egy-egy nő lelki fejlődését állítja a középpontjába, míg három alkotás már a címével is a női főszereplőre utal (Gisela, Lucy, Molly’s Way).

Kiemelésre érdemes a mezőnyből a divatosan minimalista, zenei aláfestést nélkülöző, és a szavakkal is csínján bánó Guernsey (r: Nanouk Leopold). Főhőse, a boldog házasságban élő Anna egyik hivatalos útján halva találja kolléganőjét a zuhanyzóban. A mindig derűs kolléganő önkezűleg vetett véget látszólag harmonikus életének. Annát önvizsgálatra készteti a tragédia: vajon az ő boldogsága is csak illúzió? Az ő férje megérezné, ha neki gondjai lennének? Anna egyre több kétkedéssel, egyre távolabbról figyeli saját életét, s közben egyre nehezebben ért szót sze-retteivel.

A Pavee Lackeen (r: Perry Ogden) főszereplője a tízéves Winnie, aki anyjával és testvéreivel egy lakókocsiban él valahol Dublin külvárosában. A csonka család az „utazó emberek” kisebbségéhez tartozik, akik hasonló megítéléssel és hasonló problémákkal küzdenek az ír társadalomban, mint a romák az európai kontinensen. Az eredeti szereplők által mesterien megelevenített történet, amelyben az önkormányzat egy ügyes csellel szabadul meg a családdal szembeni minden felelősségétől, előrevetíti Winnie kilátástalan jövőjét.

A fesztivál fődíját elnyert Gisela (r: Isabelle Stever) fiatal címszereplője pénztáros egy bevásárlóközpontban, odahaza, a panelban pedig rendes anyuka. Életéből mégis hiányzik valami, ezért feleleveníti a kapcsolatot korábbi haverjaival, a napjait céltalanul tengető Paullal és Georggal. Gisela nem csinos, nem is divatos, valami mégis vonzóvá teszi őt a két srác szemében. Talán az, hogy kézben tartja az életét. Látszólag, hiszen ő is inkább csak sodródik. Amilyen természetességgel adja át magát Paul iránti vonzalmának, olyan könnyen dönt végül indulatos, de engesztelhető férje mellett. A film azt sugallja, hogy nagy drámák az életben nincsenek, ahogy fejlődés sincs: végül mindenki az marad, aki volt. A romantika pedig maszlag. „Egyáltalán miért járnak az emberek kávézóba, amikor itt minden a sokszorosába kerül?” – kérdezi Paul Giselát, aki duzzogva, de nagyon is pontosan válaszol: „Mert más, mint otthon.” Ennyit az alternatívákról, életünk kihagyhatatlan lehetőségeiről. Habár a film művészi színvonala vitatható, nem meglepő, hogy a Crossing Europe-on díjat nyert: nyers, nem keresi az egzotikumot, és távol a reklámok vagy az érzelmes-képtelen – hollywoodi vagy éppen almódovari – fikciók káprázatos, lüktető világától.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó fesztivál

Crossing Europe

Crossing Europe

Linz (O.K Centrum, Moviemento, City-Kino, Kulturzentrum Kapu), Ausztria

Kapcsolódó hírek

Közönségdíj Kocsis Ágnesnek Linzben

Közönségdíj Kocsis Ágnesnek Linzben

Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmje nyerte a közönségdíjat a linzi Crossing Europe filmfesztiválon.

1 éve

Címkék

tudósítás, fesztivál, crossing europe, linz, cikk, film

Hírek

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Erdélyi filmek a Külhoni Magyar Filmek Napján, az Urániában

Húsz alkotás lesz látható a Külhoni Magyar Filmek Napján május 22-én, kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban....  

20 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea