Vajda Judit

/ / /

· írta

„L. A. olyan, mint Senkiföldje: mindenki, aki itt él, máshol él”

A 13. Titanic Budapest Nemzetközi Filmfesztivál amerikai filmjei

Beszámoló

A Titanic Fesztivál már elsõ kiadása óta nagy figyelmet szentel az amerikai függetlenfilmes alkotásoknak. Az egyéb nemzeti szekciók mellett gyakran az egyesült államokbeli munkák is külön programban szerepelnek. Idén az Amerika felfedezése szekcióban hat filmet nézhettünk meg.

A Titanicon láthattuk először 1993-ban Tarantino Kutyaszorítóbanját, ’95-ben Kevin Smith Shop-stopját, ’96-ban a Kölyköket Larry Clarktól, ’98-ban a Gummót, ’99-ben a Szellemkutyát, a Straight storyt és a Nyomás!-t, de itt ismerhettük meg 2000-ben Sofia Coppola első nagyjátékfilmjét (Öngyilkos szüzek), 2002-ben a Donnie Darkót és a Szemből telibét, 2003-ban a Távol a mennyországtólt, tavaly pedig az Ezt kapd ki!-t. Idén ismét a fesztivál egyik legértékesebb szekcióját alkotta az Amerika felfedezése, melyben hat amerikai alkotást tekinthettünk meg (Jeff Feuerzeig: Daniel Johnston találkozása az ördöggel, Lodge Kerrigan: Keane, Andrew Bujalski: Kölcsönös megbecsülés, Tommy Lee Jones: Melquiades Estrada három temetése, Miranda July: Te meg én és minden ismerősünk, Gregg Araki: Titokzatos bőr).

Elveszett lelkek

A szekció filmjeiről összességében elmondható, hogy bennük az Amerikai Egyesült Államok barátságos, mosolygó arca helyett annak vicsorgó, vigyorgó vagy nyelvet öltő ábrázata jelenik meg. Ezek közül is azok a filmek voltak a legizgalmasabbak, melyek egyszerre szeretni- és szánnivaló embereket mutattak be. Ilyen volt elsősorban a Titokzatos bőr, Gregg Araki és a Te meg én és minden ismerősünk, Miranda July munkája.

A New Queer Cinema (új meleg film) egyik kulcsfigurájának tartott Gregg Arakinak több filmjét is (Elátkozott generáció – Gyönyörök és kivégzések; Út a pokolba; Csók, macsók!) ismerheti a magyar közönség. A Scott Heim regényéből készült Titokzatos bőrben (Mysterious Skin) egy korábbi filmjének, a beszámoló címéül választott idézetet is tartalmazó Út a pokolba (Nowhere) címűnek egyik vonalát fejti ki bővebben. Míg a Nowhere-ben az UFO-támadás és az „elraboltak a földönkívüliek” motívuma érzékletes metafora a rettenetes felnőtté válás félelmeiről, addig a Titanicon vetített műben az X-aktás dolgokra és UFO-közeli élményekre a végén racionális magyarázatot kapunk. Egyebekben azonban a Titokzatos bőr az előző filmben is kimondott gondolatokat („...a mi nemzedékünk elátkozott generáció.”; „18 éves vagyok, és nem látom, hogyan tovább.”; „Csak szeretném, ha nem lenne minden olyan mocskos és zavaros.”) boncolgatja identitásról és énkeresésről – csakhogy ehhez elég szokatlan határhelyzeteket választ, melyeket némi pedofíliával is fűszerez. A gyerekkori közös (beteg) kaland után a két főhős, Neil és Brian két eltérő utat választ: Neil gátlás nélkül tárja fel férfiakhoz való vonzódását és a kisváros (majd New York) népszerű hímringyója lesz, Brian azonban egészen mélyre temeti a szörnyű titkot – olyannyira, hogy fiatal felnőttként Neil segítségére lesz szüksége, hogy az legalább saját maga előtt világossá váljon.

Gregg Araki: Mysterious Skin / Titokzatos bőr

Sokan a rendező konzervativizálódásáról beszélnek, de új filmje – habár formanyelvileg nem annyira merész, mint korábbi munkái – inkább gyengéd és lírai, mint óvatos. Félig kamasz, félig felnőtt hőseit pedig olyan szeretettel ábrázolja, amilyet legutóbb Larry Clarknál láthattunk (a két fiú végső egymásra találásának ábrázolásmódja a Titokzatos bőrben például halványan a Ken Parkban látható jelenetre emlékeztet, amikor Peaches két barátjával szeretkezik).

A Te meg én és minden ismerősünk (Me and You and Everyone We Know) az elsősorban képző- és performance művész, novellaíró Miranda July első nagyjátékfilmes alkotása, mellyel rögtön tizenöt díjat elnyert (köztük a Titanic Fesztivál közönségdíját). A Miranda Jennifer Grossinger néven született rendezőnőről – akit 2004-ben a Filmmaker Magazine az amerikai független film egyes számú új arcának választott meg – sokat elárul, hogy azért választotta a Julyt művésznevének, mert július az a hónap, ami a leginkább előhozza kreativitását. Ugyanilyen bolondos filmje is, amely egy amerikai elővárosban játszódik.

Miranda July kertvárosában azonban nem született feleségek élnek trendi problémáikkal, hanem csonka családok és olyan furcsa szerzetek, mint Richard, a frissen elvált, kétgyerekes apa, aki egy cipőboltban dolgozik vagy a rendező alteregója, Christine, aki multimédia művészként szeretne befutni, de addig is időseket szállít taxijával (és akit maga Miranda July játszik), na és az ő összes ismerősük a környékről, például Richard felesége és fiai (egy hét- és egy tizennégy éves), két kamaszlány, a kamaszlányokkal barátkozó férfi (egyébként Richard munkatársa), Christine nyugdíjas otthonbeli barátai, egy művészeti múzeumban dolgozó nő, akinek Christine a munkáit küldözgeti stb. Ezek az elveszett emberek pedig kétségbeesetten keresik egymás társaságát és próbálnak kapcsolatot teremteni egymással, és mindezt a rendező olyan elragadó bájjal és humorral jeleníti meg, hogy a filmet egyszerűen lehetetlen nem szeretni.

Me and You and Everyone We Know

A Te meg én és minden ismerősünk megmutatja, hogy a művészet, a szeretet és a szépség ott lapul mindenben és mindenkiben, és az abnormális mellett közvetlenül ott találjuk a normálisat, akár egyetlen emberen belül is. Ahogy például az addig normálisan viselkedő Richard gyerekei legnagyobb megdöbbenésére egyszer csak meggyújtja a saját kezét (majd később minderre logikus és elfogadható magyarázatot ad), vagy amikor Richard kollégája ablakára kiragasztott trágár üzeneteket ír a vele kacérkodó két tinilánynak, a csúcspontot azonban (miután már túl voltak azon, hogy legszívesebben mit csinálna velük) az „és együtt boldogan elalszunk, mint három csecsemő” kiírással zárja le – mindez bizonyítja, hogy a gyengédség a legváratlanabb pillanatokban törhet elő az emberekből, hogy láthatatlan kapcsolódási pontokat alkosson köztük. És ahogy Christine a körülötte lévő világból alkotásai révén művészetet kreál, úgy válik a Te meg én és minden ismerősünk hétköznapi története a szemünk láttára maradandó és értékes művé.

Bosszú és igazság Mexikóban

Szintén elsőfilm a Melquiades Estrada három temetése (The Three Burials of Melquiades Estrada), abban az értelemben, hogy a film a neves amerikai színész, Tommy Lee Jones (több tucatnyi mainstream produkcióban láthattuk a Love storytól kezdve A szökevényen és Az ügyfélen át a Men In Black – Sötét zsaruk első és második részéig) rendezői bemutatkozása. A westernnek és bosszúfilmnek is rendhagyó mű címében és több megoldásában Sam Peckinpah Leszámolás MexikóbanHozd el nekem Alfredo Garcia fejét című filmjét idézi, ugyanakkor a tavalyi Titanicon vetített A nagy hullarablásra (David Caffrey) is emlékeztet. A komikus, bizarr, groteszk, abszurd és – mondjuk ki: – undorító jelenetekben bővelkedő alkotás főhőse egy, a mexikói határ közelében élő, Pete Perkins nevű cowboy (maga a rendező játssza), akinek illegális bevándorló, mexikói barátja, Melquiades egy nap gyilkosság áldozata lesz. Pete nem elégszik meg azzal, hogy kideríti a gyilkos kilétét, el is rabolja az illetőt, a holttestet pedig kiássa, hogy miközben egy baráti ígéretnek megfelelően Mexikóban helyezze végső nyugalomra a (sóval és fagyállóval tartósított) tetemet, szokatlan bosszút is álljon a tettesen, akinek mellesleg gyakran a hullával egyazon lóra kötözve kell utaznia.

A western környezetben játszódó Melquiades… sokszor inkább tűnik szatírának, máskor meg kriminek (egészében véve pedig az utazás motívuma miatt road movie-nak), és a bosszúfilmek egyszerű, egyenes vonalú dramaturgiájához sem igazodik. Miközben a cselekmény a temetések számának megfelelően (Melquiades Estrada első, második és harmadik temetése) három részre tagolódva halad előre, a hősök múltja flashbackekben tárul fel előttünk. Na nem túl részletesen, éppen csak annyira, hogy megértsük, miért is vág neki Pete a veszélyes halotti menetnek. További érdekesség, hogy nem a központi szereplő, Pete megy át jellemfejlődésen a fura zarándoklat során, hanem az elrabolt gyilkos, a határőrként dolgozó Mike, akinek szintén megismerjük múltját és hátterét. A film végére pedig még egy csavar is kerül, csak hogy színész-rendezőnk újabb műfaji megoldással (a thrillerével) gazdagítsa összetett, mégis egységes művét.

Tommy Lee Jones: Melquiades Estrada három temetése / The Three Burials of Melquiades Estrada

Habár nem az amerikai szekcióban vetítették (hanem A bűn mélységeiben), a Huligánok (Green Street Hooligans) is részben amerikai alkotás (amerikai–angol koprodukció). Benne egy amerikai, a Harvardról – igaztalanul – kirúgott diák búfelejtésként Angliába, ott élő nővéréhez és annak új családjához látogat. Itt sógora öccse révén megismeri a futball-drukkerek kemény magjának annál is keményebb világát, sőt tevékenyen részt is vesz benne. A film legjellegzetesebb amerikai (fősodorbeli) filmes megoldása, hogy heroizálja a futballhuligánokat. Lexi Alexander filmjében vannak olyan futballhuligánok, akiket szeretni kell, mert – habár ugyanúgy csak a bunyó kedvéért járnak focimeccsre – jófejek, sportra és történelemre oktatják a kisdiákokat, míg vannak olyan futballhuligánok, akiket el kell pusztítani. Na ők az igazi sötét, angol prolik, akik – az előző csoporttal ellentétben – kegyetlenek és vérszomjasak. A Huligánok erkölcsileg kétséges végső üzenete szerint pedig az erőszak gyakran nemcsak szükséges, hanem egyenesen hasznos (talán onnan ez a nézet, hogy a német származású rendezőnő eredetileg női karate és kickbox világbajnok volt!).

Lexi Alexander: Green Street Hooligans / Huligánok

A mű ugyanakkor filmes szempontból nézve nem okoz ekkora csalódást: mindenféle eredetiségtől mentesen, de szórakoztatóan meséli el egy amerikai, szofisztikált átlagember tragikusan végződő és tanulságos kalandozásait az angol hordák földjén. A film egyetlen szokatlan, ugyanakkor frappáns megoldást tartalmaz, miszerint a főszerepet Alexander a Frodó úrfiként a szívünkbe zárt Elijah Woodra bízta, így bizonyítva, hogy az erőszak és az agresszió valóban ott lapul mindenkiben (még a madárcsontú, nem éppen férfias férfiakban is), csak elő kell hozni valahogy...

És még

Habár szintén nem az Amerika felfedezése szekcióban vetítették, és szigorú értelemben véve nem is számít amerikai filmnek, tematikailag vagy színészei révén mégis ide kívánkozik további két munka: a Kedves Wendy (Dear Wendy) Thomas Vinterbergtől és a Honey Baby Mika Kaurismäkitől (mindkét filmet a Tajtékos napok szekcióban mutatták be a fesztiválon).

A legelső (és az egyik legjobb) Dogma-filmet, a Születésnapot (Festen) jegyző dán Thomas Vinterberg alkotásának forgatókönyvét az a honfitársa, Lars von Trier jegyzi, aki már több filmjében is vagy élesen bírálta az amerikai társadalmat (Táncos a sötétben), vagy bolondot csinált belőlük (Manderlay) – bármennyire is próbálja mindezt tagadni. Ebben a filmben egyszerűen lehetetlenség eldönteni, minek is szánták alkotói: vajon az együttérzésünket vagy az ellenszenvünket kívánják felkelteni? Főhősünk, Dick (Jamie Bell játssza a Billy Elliotból és a King Kongból) egy álmos amerikai kisváros lakója, aki egy finom kis maroklőfegyverrel való véletlen találkozás hatására úgy dönt, barátaival (csupa önbizalomhiányos, helyi lúzerrel) pacifista fegyverklubot alapít. Fő szabály, hogy fegyverükkel csak a legnagyobb tisztelettel bánhatnak, nem használhatják támadásra, kizárólag célba lőnek vele egy használaton kívüli bánya mélyén. A fegyverrel való állandó kontaktus, önmaguk folyamatos képzése pedig terápiás hatással van a fiatalokra, akik önbizalomtól duzzadó, határozott, (látszólag) egészséges pszichéjű emberekké válnak. Sajátos viselkedési kódexet is alkotnak: dandynek, dandységnek nevezik el erkölcsi követelményeiket. Csakhogy – ahogy az már lenni szokott – a külvilág nem mindig megértő az olyan csodabogarakkal, akik máshogy viselkednek az elvártnál, és ez elkerülhetetlen tragédiához vezet...

Thomas Vinterberg: Dear Wendy / Kedves Wendy

Amennyire ellentmondásos a pacifista fegyverklub szókapcsolat, annyira ambivalens maga a film is. Egyfelől kigúnyolja az amerikaiak fegyvermániáját, másfelől fiatal hősei olyan naivak és szeretetre méltóak, hogy lehetetlen nem együttérezni velük (hajszálra olyanok, mint az első két tárgyalt film, a Titokzatos bőr vagy a Te meg én és minden ismerősünk figurái). Ugyanígy jár kart karba öltve a műben pátosz és nevetségesség, elutasítás és elfogadás.

A Honey Babyben, a finn minimalista kismester, Aki Kaurismäki bátyja, Mika filmjében a Huligánokhoz hasonlóan egy jellegzetesen amerikai alak, egy egyszámos dalszerző-énekes-gitáros „sztár” európai, nevezetesen baltikumi bolyongását követhetjük nyomon. Tom Brackett ügynöke nem kis unszolására a balti államokban kénytelen turnézni. A keservesen alakuló utazás során megismerkedik egy orosz lánnyal, aki nála jóval idősebb, német vőlegénye elől menekül (akit egyébként az oltárnál hagyott faképnél). A két, egy autóba kényszerülő ember között természetesen szerelem szövődik...

Mika Kaurismäki: Honey Baby

Kaurismäki művének alcíme szerint Orpheusz és Eurydiké ógörög mondáját dolgozta fel, de a kapcsolat alapanyag és végeredmény közt elég laza (sőt a sorozatos, rendszeresen célt tévesztő és félresikló bolyongás az ismeretlen vidéken először inkább egy másik görög alak, Odüsszeusz utazását juttathatja eszünkbe). Mindössze a végén fedezhető fel az a híres motívum, amikor a hős alászáll szerelméért az alvilágba (itt a murmanszki Hádész night clubba). Sajnos a Honey Baby legnagyobb tanulsága, hogy Mika Kaurismäki közel sem olyan tehetséges, mint az öccse: szerelmes road movie-ja rendszeresen a giccs és az érzelgősség csapdájába esik, a rendező pedig az ígéretesen a mesék irreális világába kalandozó művet folyton visszakergeti a realitások talajára. Így a film legnagyobb érdekessége az marad, hogy főszerepét az a Henry Thomas játssza (és a gyakran elhangzó dalokat is ő szerezte!), akit először Spielberg E.T.-jében láthattunk (magának a főhős kisfiúnak a szerepében).

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

Te meg én és minden ismerősünk (Me And You And Everyone We Know)

Te meg én és minden ismerősünk (Me And You And Everyone We Know)

Amerikai–brit filmdráma, vígjáték, 2005. Rendező: Miranda July. Szereplők: Brad William Henke, Brandon Ratcliff, Carlie Westerman, Hector Elias, John Hawkes, JoNell Kennedy, Miles Thompson, Miranda July, Najarra Townsend, Natasha Slayton, Tracy Wright.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6
  • A látogatók szerint
    7 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Kedves Wendy (Dear Wendy)

Kedves Wendy (Dear Wendy)

Dán–francia–német–brit filmdráma, 2005. Rendező: Thomas Vinterberg. Szereplők: Jamie Bell, Bill Pullman, Michael Angarano, Danso Gordon, Novella Nelson, Chris Owen, Alison Pill, Mark Webber.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7
  • A látogatók szerint
    10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Címkék

, , , , , , cikk